Legfrissebb tartalmak

Időjárás
2023. február 14. 14:20

Évente több mint tízezer magyar hal bele, és ezekben a napokban különösen veszélyben vagyunk

Nem hóvihar, nem ónos eső és nem is az aszály jelenti most a legnagyobb veszélyt az egészségünkre, hanem egy jóval megszokottabb, ugyanakkor cseppet sem kíméletesebb jelenség, ami nem más, mint a légszennyezés. Budapesten egy felnőtt napi 3 cigarettának megfelelő mennyiségű szennyezőanyagot szív be, de vidéken sem jobb a helyzet. Egyéni szinten is sokat lehet tenni azért, hogy megvédjük magunkat, de az állam még többet érhetne el néhány célzott intézkedéssel. 
4:37
ValóVilág
2023. február 14. 13:22

Lennél a feleségem? – VV Sajti a kamera előtt tette fel a sorsdöntő kérdést barátnőjének

VV Sajti bevallása szerint a kiesése utáni első este keményebb kérdéseket kapott, mint egy vallatáson, barátnőjéről pedig kiderült, hogy a valóságshow megszállottjává vált, és bezárkózott otthon arra az időre, amíg párja a villában volt. Zsani és Sajti exkluzív történeteket meséltek jövőbeli terveikről, a beköltözés előtti napokról, ráadásul elhangzott egy fontos kérdés is az rtl.hu kamerái előtt. Zsani válaszának komoly következményei is lehetnek…
2:03
Gólkirályság
2023. február 14. 12:18

Sztarenki Dóri röhögőgörcsöt kapott, Hevér Gáboron és Rajkai Zoltánon pedig kifogott egy kilincs

Ha egy ajtó megmakacsolja magát, a színészek akkor sem állnak le: a polgármestert alakító Hevér Gábor és kollégája, Rajkai Zoltán mindent megpróbáltak, hogy kijátsszák a kilincset, de hiába. Az erkélyen álldogáló Sztarenki Dóri nem is bírta ki nevetés nélkül a bénázásukat. A Gólkirályság 6. részének forgatásán a színészek néha véletlenül a kamerába néztek, kifejezéseket kevertek, sőt új nyelveket találtak ki a jeleneteikhez.
Gazdaság
2023. február 14. 10:39

Több kenyérre futotta – meglepő adatokat közölt az MNB, kiderült, jobb volt-e a Kádár-rendszerben

Mennyit kerestek a magyarok a Kádár-korszakban, mennyi megtakarításuk volt a háztartásoknak, és mikor adósodtak el tömegesen? Hogyan aránylott a kenyér ára a fizetésekhez akkor és most, és vajon kevesebbet kell-e dolgoznunk egy jónak számító autóért, mint ötven éve? Hány liter benzinre futotta a fizetésekből akkor és most? Elgondolkoztató történelmi adatokat tett közzé a nemzeti bank.
Kultúra
2023. február 14. 10:33

Idén 10 éves a Televíziós Újságírók Díja: a jubileumi év elismeréseit március 29-én adják át

Kerek évfordulót ünnepel a Televíziós Újságírók Díja. A legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján az előző év legjobb hazai, szórakoztató műfajú televíziós teljesítményeinek odaítélt elismerés idén 10 éves. A 2014-es alapítása óta az egyik legrangosabbnak számító szakmai díjat idén is ünnepélyes gálaesten, március 29-én vehetik át a legjobbak. 
5:15
Híradó
2023. február 14. 10:01

Elemző: 10 százalékponttal is növelhette az inflációt az Orbán-kormány gazdaságpolitikája, így lettünk Európa-rekorderek

A magyar gazdagságpolitikának köszönhetően lettünk elsők Európában infláció terén –mondta a Híradó késő esti kiadásának a portfolio.hu elemzője hétfőn. Hornyák József szerint csalódni fog, aki az élelmiszerárak csökkenésére számít, ugyanakkor a jelenlegi 44 százalékos drágulás 20-30 százalékra mérséklődhet.
Apatigris
2023. február 14. 9:53

Schmidt Sára: Benne van a pakliban, hogy külföldön folytatom a karrierem

Az Apatigris színésznője rengeteg tapasztalattal gazdagodott Angliában, ráadásul a kezdeti nehézségek ellenére sem költözik haza, hamarosan új országba repül. Honnan szerezte az önbizalmat, hogy belevágjon a kalandokba? Azt rtl.hu-nak adott interjújában azt is elmondta, milyen a kapcsolata öt testvérével, mit gondol a külföldre költöző fiatalokról és az egyedülálló anyák helyzetéről.
12:50
Reggeli
2023. február 14. 8:47

Tücsköt, hernyót, skorpiót és darazsat is evett már Kocsis Tibó

Kocsis Tibor a Celeb vagyok, ments ki innen! egyik játékában ismerkedett meg közelebbről a rovarevéssel és nagyon jól ment neki. Most az énekes a Reggeliben az mesélte, az azért más szituációs volt, mint a való életben, hiszen az volt a tét, hogy kap-e majd vacsorára mondjuk egy csirkecombot. Elmondása szerint a műsorban elfogyasztott rovaroknak nem volt különösebb íze, így neki alapvetően semmi gondja nincs a rovarok elfogyasztásával. Szerinte csupán kulturális okok miatt ódzkodunk a fogyasztásuktól.