Schmidt Sára: Benne van a pakliban, hogy külföldön folytatom a karrierem

Szerinted miért jellemző egyre jobban a fiatalokra, hogy külföldre költöznek, hogy ott próbáljanak karriert építeni?

Szerintem otthon most nem annyira jó a helyzet, politikailag és gazdaságilag sem. Nem tudom, hogy kit mi mozgat, de én azt éreztem, hogy muszáj váltanom. Új energia kellett az életembe, és emellett az angolomat is szerettem volna frissíteni.

Az elmúlt egy évben egy jótékonysági szervezetnél önkénteskedtél Angliában. Milyen tapasztalatokat szereztél?

A programban testi és szellemi fogyatékos fiatalokkal foglalkoztunk, de senkiről sem tudtuk, hogy pontosan mi a diagnózisa, mivel ez nem is számított. Először stresszes voltam, mert nem tudtam, hogy pontosan mit kell tennem, de hamar kiderült, hogy csak pozitív energiát kell adni ezeknek a fiataloknak, programokat kitalálni nekik, és időt tölteni velük. Nagyon jó lehetőség volt a nyelvtanulásra és arra, hogy sokféle emberrel megismerkedhessek. Pozitív volt az egész környezet és sokat tanultam magamról is. 

Magabiztosabb lettem, megtanultam, hogy képes vagyok elvégezni ezeket a feladatokat, nem kell kételkednem benne.

Könnyen nyitsz új emberek és új helyzetek felé?

Szerintem igen, de amikor kijöttem, honvágyam volt. Az eleje nehezebb volt, sok volt az angol, kicsit nehézkesebb volt megérteni a nyelvet, és estére elfáradt az agyam. De könnyen ismerkedem, csak meg kellett szoknom a szituációt, és szerencsére a többi önkéntes is nagyon nyitott volt. Most Berlinbe készülök egy hasonló programra, ott egyedül leszek önkéntes, úgyhogy nekem kell majd barátokat keresni.

Lehetségesnek tartod, hogy most egy ideig még utazgass?

Berlinben tavaszig leszek, aztán hazamegyek Magyarországra, és egy ideig biztosan maradok. Az unokaöcsém ősszel kezdi majd az iskolát, akkor mindenképpen otthon szeretnék majd lenni. Tovább még nem terveztem, meglátjuk, hogy mennyire fog tetszeni Németország.

Úgy tűnik, szoros a kapcsolatod a testvéreiddel, ráadásul hatan vagytok. Hogy jöttök ki egymással?  

Nagyon jó a kapcsolatunk, jelenleg kicsit szerteszét vagyunk, mert a nővérem Franciaországban, az egyik bátyám pedig Norvégiában él a családjával, de gyakran meglátogatjuk egymást. Általában nyáron mindenki hazamegy Magyarországra, és 1-2 hónapot együtt szoktunk tölteni, valamint a karácsonyt is közösen ünnepeljük. Igyekszünk lépést tartani azzal, hogy ki hol van éppen.

Mi a családban betöltött szereped?  

Így felnőttként nehezebb megmondani, de talán egy kicsit békítő voltam. Mindig nagyon jó tanuló voltam. 

A lázadás sajnos nem volt rám jellemző, pedig szerintem fontos, hogy ezen is keresztülmenjen az ember. Lehet, hogy nálam ez később jött el, és az is lehet, hogy pont most élem meg ezt.

Az Apatigrisben kisgyerekes anyukát játszol. Mennyire tudsz azonosulni Laura karakterével?

Laura és Gábor viszonya sokszor bosszantott, így voltak forgatási napok, amikor szenvedtem. Én lezártam volna azt a kapcsolatot, sosem ugranék bele egy házasságba ilyen rövid idő után, ezen a téren sokkal megfontoltabb vagyok. Szóval ez egy éles különbség a karakter és köztem.  

A sorozatban sokszor forgatsz gyerekekkel. Milyen volt velük dolgozni a jeleneteken?

Kihívás volt, de nagyon élveztem, izgalmas volt. Nem sok mindent tudok bátran kijelenteni magamról, de a gyerekekkel elég jól kijövök, szeretem őket.

A karaktered a 3. évadban egyedülálló anyává válik, és keresni kezdi az útját, hogy ismét munkába állhasson. Szerinted mennyire van könnyű dolga a hasonló helyzetben lévő nőknek?

Nem vagyok benne biztos, hogy eléggé belelátok a témába, biztosan nem egyszerű. Sokszor már az állásinterjún szóba kerül a gyerekkérdés, hogy tervez-e valaki gyermeket, mert sok munkahelyen nem támogatják annyira. Lauránál is talán az a probléma, hogy otthonról nem kap támogatást, hiszen a férje lelép, ezért olyan helyzetekbe kerül, ahol választania kell a munka és az anyaság között. Azt is szeretnénk megmutatni, hogy sajnos néha a munka világában rejtegetni kell, ha valakinek gyereke van.

Egy régebbi interjúdban említetted, hogy először nem volt önbizalmad az énekléshez, majd egy musicalben kaptál szerepet. Mi az, ami segített neked felépíteni a magabiztosságod?  

A színésziskola alatt én voltam az osztályban, aki nem tud énekelni, és erre rá is tettem egy lapáttal, kiparodizáltam magam. Aztán elkezdtem énektanárhoz járni, és jelentkeztem egy meghallgatásra a zalaegerszegi színházban, a Dzsungel könyve egyik szerepére. Akkoriban még nem volt sok önbizalmam, de a felkészülésnek köszönhetően megkaptam a szerepet. Utána sokat foglalkoztam önismerettel, ami szerintem nagyon fontos, mert az önbizalom és a személyiségfejlesztés összefügg. Sokat tanultam magamról, így nőtt az önbizalmam is. Egyébként az élet más területein sem voltam nagyon magabiztos. Ebben ez a külföldi út is segített: egyedül kijöttem, és rájöttem, hogy képes vagyok itt is helytállni, tudok egy másik nyelven is kommunikálni.

A magas sarkú cipős tánc is ehhez kapcsolódik? Milyen a viszonyod a tánccal?

A magassarkús táncot azért akartam gyakorolni, mert ez a vonal nem annyira áll hozzám közel, nem kapok ilyen szerepeket sem, ezért szerettem volna ezt erősíteni. Na meg persze bennem van a vágy, hogy mindig valami újat tanuljak. Nagyon szeretek táncolni: nem mindig könnyű rávenni magam, hogy elinduljak, de amikor ott vagyok, akkor nagyon jó energiákat kapok. Már kinéztem azt is, hogy Berlinben hova fogok járni táncolni.

Előre tervező típus vagy?

Inkább spontán, bár jó lenne néha előre tervezni. De inkább megyek a flow-val, amiből érdekes dolgok szoktak kisülni. Egyszer otthon voltam, amikor felhívott a húgom, hogy menjek el velük fesztiválozni a Balatonhoz. Nem volt kedvem, ezért visszautasítottam, de aztán meggondoltam magam, és eldöntöttem, hogy meglepem őket. A helyszínen volt bungee jumping, amiről mindig azt mondtam, hogy sosem próbálnám ki. Néztem őket, aztán egyszer csak arra gondoltam, hogy ki kéne próbálnom. 

Megkérdeztem Instagramon az embereket, hogy leugorjak-e, és természetesen megszavazták. Leugrottam, szörnyű volt, bőven elég volt egyszer. Szeretek így kipipálni dolgokat.

Angliában is voltak hasonló kalandjaid?

Igen, egyszer kinéztem egy helyet, ahová mindig el akartam menni, és aznap ingyenes volt a belépés. Senki nem akart velem jönni, úgyhogy elmentem egyedül. Nem tudtam, hogyan kell pontosan odajutni, úgyhogy elindultam gyalog, aztán amikor már az út szélén sétáltam a gazban, útbaigazítást kértem egy hölgytől, aki a lányával volt. A végén pedig ők is kedvet kaptak hozzá, és elvittek magukkal kocsival. Jót beszélgettünk, nagyon jó élmény volt, visszafelé pedig megtaláltam az ösvényt is.

Nem féltél a magánytól?

Szeretek egyedül lenni, időről időre szükségem van rá. Jó néha egyedül, mert akkor történnek ilyenek. Ha társaságban lettem volna, akkor nem ismertem volna meg ezt a hölgyet sem a lányával. Nyitottabb ilyenkor az ember.  

Színházban játszol, filmekben és sorozatokban szerepelsz, és modellkedéssel is foglalkozol. Melyik áll hozzád a legközelebb?

A forgatás. Nem tudom, hogy miért, a színház valahogy sosem került igazán közel hozzám. Talán ez is az önbizalomhoz kapcsolódik, mert a forgatások az első pillanattól kezdve könnyen mentek, nyilván izgultam, de nem volt bennem stressz. A kamerák előtt tudok csak a jelenetre koncentrálni, a színházban viszont ez nehezebben ment.  

A jövődet hol képzeled el inkább? Benne van a pakliban, hogy külföldön folytatod a karriered?

Benne van. Leszerződtem egy londoni székhelyű német ügynökséggel, felvettek az adatbázisukba, és elhívtak egy fotózásra is. Történnek lépések, majd meglátjuk, hogyan alakul. 

Van egy olyan elképzelésem, hogy ha megtetszik Németország, akkor megpróbálnék kint élni. De ezt kétlaki életként képzelem el, kint élni, de itthon is dolgozni.  

Milyen céljaid vannak a jövőben? Van valami, amit mindenképpen meg szeretnél valósítani?

Most Németország a cél, a német nyelvtudásomat szeretném fejleszteni, de az angolon is szeretnék javítani. Nagy távlati terveim nincsenek, mindig csak a következő lépést tudom. 

Nyitókép: RTL Sajtóklub