Híradó

Elemző: 10 százalékponttal is növelhette az inflációt az Orbán-kormány gazdaságpolitikája, így lettünk Európa-rekorderek

Kéri BarnaKéri Barna

2023. február 14. 10:01

A magyar gazdagságpolitikának köszönhetően lettünk elsők Európában infláció terén –mondta a Híradó késő esti kiadásának a portfolio.hu elemzője hétfőn. Hornyák József szerint csalódni fog, aki az élelmiszerárak csökkenésére számít, ugyanakkor a jelenlegi 44 százalékos drágulás 20-30 százalékra mérséklődhet.

Hornyák József arról is beszélt az interjúban, hogy Magyarországon már tavalyelőtt növekedni kezdett az infláció.

A tavalyi év volt alapvetően, amikor abszolút elszálltak az árak. Ennek számos oka volt, az év elején például rögtön az, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum 20 százalékkal emelkedett. Ilyen jelentős mértékű béremelés nem szokott zajlani, a választások előtt azonban ez bekövetkezett, illetve még a háztartásokra több mint 1000 milliárd forintnyi pénzt öntött rá a kormányzat 

– fogalmazott Hornyák az SZJA-visszatérítést és a 13. havi nyugdíjt hozva példának.

 

#Híradó#Videó#Gazdaság#infláció#hornyák józsef#élelmiszerárak#drágulás#gazdaságpolitika#top hírek

Címlapról ajánljuk