REPÜLŐGÉP

7:04
ReggeliEzt tehetjük, ha félünk a repüléstől
2024. március 13. 9:58

Ezt tehetjük, ha félünk a repüléstől

A Reggeli egyik vendége Riha Zsófia életmód-szakterapeuta volt, aki elmondta, evolúciós magyarázata lehet annak, ha tartunk a repüléstől. A szakember kiemelte, a kisagyi terület, azaz a hüllőagyi terület egyszerűen nem érti, mit keresünk a levegőben – a hüllők sem repülnek. De hogy küzdhetünk a szorongás ellen? Miért lehet nehezebb felsővetőknek repülőre ülni, és mikor számít kórosnak az aviofóbia, azaz a repüléstől való félelem? Mind kiderül a videóból.  
Tudomány-TechVillámcsapás, turbulencia, futóműhiba: ezektől rettegnek a legtöbben, amikor repülőre ülnek – vajon van okuk rá?
2024. március 9. 11:03

Villámcsapás, turbulencia, futóműhiba: ezektől rettegnek a legtöbben, amikor repülőre ülnek – vajon van okuk rá?

Pár nappal ezelőtt bejárta a közösségi médiát és a sajtót egy félelmetes videó egy felszálló utasszállító repülőgépről, amint éppen villám csap belé. Mivel a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség is nemrég adta ki 2023-as repülésbiztonsági jelentését, összeszedtük, hogy mik a polgári repülést leginkább veszélyeztető kockázati tényezők. Kell-e félni például a villámcsapástól, vagy úgy általában véve a repüléstől?
Külföld10 éves a repülés történetének legnagyobb rejtélye: ma sem tudni, miért tűnt el az M370-es maláj gép
2024. március 8. 12:32

10 éves a repülés történetének legnagyobb rejtélye: ma sem tudni, miért tűnt el az M370-es maláj gép

Tíz éve, 2014. március 8-án nyom nélkül eltűnt a Malaysia Airlines malajziai légitársaság M370-es jelzésű Boeing 777-es utasszállító repülőgépe. A repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélyének számító esetre azóta sincs magyarázat, és pár roncsdarabot leszámítva a repülőt sem sikerült megtalálni. A malajziai kormány a tízéves évforduló előtt azonban bejelentette, nyitottak egy újabb kutatás megindítására az eltűnt maláj gép után. 
0:49
VideóCentiken múlt a tragédia – videón, ahogy az erős szél majdnem a földhöz vágja az utasszállító repülőt
2024. február 28. 10:13

Centiken múlt a tragédia – videón, ahogy az erős szél majdnem a földhöz vágja az utasszállító repülőt

Kis híján tragédiába torkollt a British Airways Berlinből Londonba tartó járatának landolása a Heathrow repülőtéren hétfőn. Az esetről felvétel is készült, amin látni, hogy már a levegőben is komoly gondban voltak a pilóták az erős oldalszél miatt. A kifutópályára is mintegy 45 fokos szögben érkezett, és bár így is megpróbált a személyzet landolni, végül jobbnak látták, ha újra felhúzzák a repülő orrát. Ez alatt a gép hátsó része csak centikre lehetett a földtől. A beszámolók szerint másodjára sikerült letennie a pilótáknak a repülőt. 
1:40
HíradóBravúros landolást vettek videóra: kerékgumi nélkül szállt le ez az utasszállító
2024. február 10. 16:43

Bravúros landolást vettek videóra: kerékgumi nélkül szállt le ez az utasszállító

Ezúttal indokolt volt a tapsvihar az utastérben: menet közben lezuhant egy repülőgép gumiabroncsa, mégis sima volt a landolás. A LATAM Brasil Airbusát a Sao Pauló-i Garulhos repülőtérre irányították át, miután a gép bal keréktárcsája elszabadult. A leszállás biztonságos volt, a pilóták a mentőautók segítségével a kifutópályára vezették a gépet.
2:05
Külföld„Az első dolog, amire gondoltam, hogy meg fogok halni” – a káosz után meglepő nyugalom szállta meg az Alaska Airlines kilyukadt gépének utasait
2024. január 9. 17:41

„Az első dolog, amire gondoltam, hogy meg fogok halni” – a káosz után meglepő nyugalom szállta meg az Alaska Airlines kilyukadt gépének utasait

Halálra készülő, némán rettegő utasok, káosz, majd „kísérteties csend”, és meglepő nyugalom. Ilyen volt a hangulat az Alaska Airlines járatán, miután a Boeing 737 Max típusú gépből kiszakadt egy nagyobb darab nem sokkal azután, hogy felszálltak az amerikai Portland városában. A szerencsének köszönhető, hogy senki sem halt meg. 
2:35
Híradó„Halálra voltam rémülve” – megszólalt a lángoló japán utasszállító egyik utasa
2024. január 3. 19:27

„Halálra voltam rémülve” – megszólalt a lángoló japán utasszállító egyik utasa

Az utastérben készített videók is nyilvánosságra kerültek a tokiói légiszerencsétlenség után. A fedélzeten lévők egyike elmesélte, hogy bár nagyon féltek, nyugodtak tudtak maradni, és épp ez segíthetett abban, hogy gyorsan ki tudtak jutni a lángoló repülőből, ami a parti őrség gépével ütközött leszállás közben. Az eddigi adatok szerint az utasszállítónak volt engedélye a landolásra.
3:18
VideóVideón a pánik – így nézett ki a lángoló japán utasszállító belülről
2024. január 3. 9:32

Videón a pánik – így nézett ki a lángoló japán utasszállító belülről

Öt ember meghalt, amikor leszállás közben 379 emberrel a fedélzetén összeütközött a Japan Airlines utasszállítója a parti őrség repülőjével. Az utóbbiban öten meghaltak, az Airbus utasai közül mindenki túlélte a tragédiát. Ehhez a személyzet felkészültsége is kellett, amiről a fenti videóra kattintva meggyőződhet. Hogy pontosan mi okozta a tragédiát, egyelőre nem tudni, a légitársaság szerint ők megkapták a leszállási engedélyt.