Külföld

Szanaszét szálló utasok, vérfoltok a plafonon, sivító gép – ötven sérült egy utasszállítón

rtl.hurtl.hu

2024. március 11. 11:23

Legalább ötven ember megsérült, és tizenketten kórházba kerültek, miután egy műszaki hiba miatt hirtelen veszített repülési magasságából egy utasszállító repülő. 

Több utas a plafonnak csapódott egy Új-Zélandra tartó utasszállítón, miután egy „műszaki hiba miatt” hirtelen veszített a repülési magasságából a gép. Legalább ötven ember megsérült, és tizenketten kórházba kerültek. A helyi mentőszolgálat közlése szerint egy ember súlyos sérüléseket szenvedett, a többség pedig közepesen vagy gyengébben sérült meg a balesetben.

„A gép sivítani kezdett, majd orral előre zuhanni kezdett. Azt gondoltam, hogy nekünk végünk” – mondta el a Stuff című lapnak az egyik utas. A Radio New Zealandnak egy másik utas úgy fogalmazott, hogy az emberek „szanaszét repültek”, és vérnyomokat hagytak maguk után a plafonon. Ennek oka volt szerinte az is, hogy sokan nem voltak bekötve.

A Latam Airlines chilei légitársaság Boeing 787 Dreamliner típusú gépe az ausztráliai Sydney-ből tartott Aucklandbe, és onnan Chile fővárosába folytatta volna útját. Az eset nagyjából két órával a felszállás után történt. A légitársaság csak annyit közölt, hogy a gép egy közelebbről meg nem határozott „műszaki probléma” miatt hajtott végre „erős mozgást”.

A hétfői eset után a gép nem folytatta az útját Chile felé.

Nyitókép: A Latam Airlines egyik gépe New York felett, 2023. szeptember 4-én. Fotó: Bruce Bennett/Getty Images

 

#Külföld#utasszállító#repülőgép#baleset#latam airlines#sérültek

Címlapról ajánljuk