KÜLFÖLD

Külföld
2024. március 29. 11:19

Öt évig lakott egy New York-i szállodában, kétszáz dollárt fizetett a szobáért

Egy mentálisan ingatag férfi egy alig ismert, 55 évvel ezelőtti rendelet alapján érte el a bíróságon, hogy ne tehessék ki abból a szállodai szobából, amit egyetlen éjszakára fizetett ki. Ezzel azonban nem elégedett meg, és az ítéletet lobogtatva sikerült neki a saját nevére íratni az egész szállodát. Egészen vad dolgokat kezdett állítani, majd titkos észak-koreai kapcsolatok után kutakodott, és a Fehér Házat is megpróbálta bevonni. De nem biztos, hogy ezt az egészet börtön nélkül megússza.
Külföld
2024. március 29. 8:02

„Az állam alapja a Tóra” – véget vetne a kivételezésnek Netanjahu, még több embert küldhetne a háborúba

Benjamin Netanjahu azokat az ultraortodox zsidókat is besorozná még a tanulmányaik ideje alatt, akik eddig vallási kötelezettségeik miatt kivételt kaptak. Egy ilyen lépés az államalapítás óta tabunak számított. Netanjahu egyszer már nekifutott ennek, bő tíz évvel ezelőtt, akkor szétesett miatta a kormánya. Most éppen azzal érvel, ha nem törlik el a kivételt, az alááshatja a kormány stabilitását. A tét egyébként nem kicsit, statisztikák szerint 66 ezer ember élvez most ideiglenes mentességet. 
2:16
Híradó
2024. március 28. 19:22

Szentpéterváron emlékkoncerten lépett fel a zenekar, melynek moszkvai koncertjén 130 embert öltek meg a terroristák

Újra közönség elé lépett az az orosz zenekar, amelynek pénteki moszkvai koncertjén több mint 130 embert mészároltak le az Iszlám Állam terroristái. A Szentpéterváron megismételt előadást rengeteg fegyveres rendőr felügyelte. Az orosz biztonsági erőket sokan bírálták, amiért az előzetes amerikai figyelmeztetés ellenére felkészületlenül érte őket a terrortámadás.
2:08
Híradó
2024. március 26. 20:09

A brazíliai magyar nagykövetségen bujkált Bolsonaro, bekérették a nagykövetet

A brazíliai magyar nagykövetségen bujkált Bolsonaro – erről készített oknyomozó riportot a New York Times. A volt brazil államfő februárban két napot töltött a nagykövetségen, miután eljárás indult ellene, szövetségeseit pedig letartóztatták puccskísérlet tervezése miatt. Brazília külügyminisztere a történtek miatt bekérette a magyar nagykövetet.
1:44
Híradó
2024. március 26. 18:43

Búvárokkal keresik az eltűnteket, miután összeomlott Baltimore egyik legforgalmasabb hídja

Összeomlott az egyik legforgalmasabb amerikai híd Baltimore-ban, miután tartópillérének ütközött egy szingapúri zászló alatt közlekedő teherhajó. A négysávos hídon áthaladó járművek és az ott dolgozó karbantartók is a folyóba zuhantak. A partiőrség mentőakciót indított, búvárokkal keresik az eltűnteket. Az előzetes információk szerint műszaki hiba okozta a katasztrófát.
6:04
Fókusz
2024. március 25. 20:27

Az amerikai hírszerzés már március elején figyelmeztette egy esetleges terrortámadásra az orosz vezetést

Legalább 137 emberéletet követelt a péntek esti moszkvai terrortámadás. A merénylők az orosz főváros egyik koncerttermében válogatás nélkül nyitottak tüzet a nézőkre. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára, az orosz vezetés azonban Ukrajnát gyanúsítja. Hogy milyen hatással lehet az orosz-ukrán háborúra a mészárlás, kiderül a fenti videóból. 
2:44
Híradó
2024. március 25. 19:46

Levágott fül, kínzások: agyba-főbe verhették a moszkvai terrortámadás gyanúsítottjait

Brutálisan megkínozhatták a pénteki moszkvai terrortámadás négy gyanúsítottját az orosz hatóságok – legalábbis erre lehet következtetni a sérüléseikből. A tádzsik férfiak hétfőn álltak bíróság elé, ketten közülük már a kihallgatás elején bűnösnek vallották magukat. Bár minden jel szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet állhat a tömegmészárlás mögött, Moszkva szerint Kijevnek is köze lehetett hozzá. Ukrajna ezt kategorikusan tagadja.