GYÁSZ

7:52
FókuszTompos Kátya betegsége miatt nem tudott szerepelni a Valami Amerika sorozatban – Herendi Gábor végig bízott a gyógyulásában
2024. május 31. 19:45

Tompos Kátya betegsége miatt nem tudott szerepelni a Valami Amerika sorozatban – Herendi Gábor végig bízott a gyógyulásában

Megrendülve és nagy szívfájdalommal búcsúzik Tompos Kátyától a teljes művészvilág, a közönség, és az egész ország. A 41 éves színésznő ritka daganatos betegséggel küzdött, színész kollégái visszavárták a színpadra, döbbenettel fogadták, hogy pénteken hajnalban Tompos Kátya elhunyt. Herendi Gábor elmondta, hogy a Valami Amerika sorozatban Bala lányának szerepét is neki akarta adni, de akkor már olyan állapotban volt Kátya, hogy nem tudta elvállalni.
2:13
HíradóHiába kérték a motorcsónak vezetőjét, hogy lassítson – mondta a verőcei hajóbaleset túlélője
2024. május 29. 18:30

Hiába kérték a motorcsónak vezetőjét, hogy lassítson – mondta a verőcei hajóbaleset túlélője

Halálfélelme volt a motorcsónakban – információink szerint ezt mondta a verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője. A Magyarországon élő olasz férfi súlyos sérüléseket szenvedett, de már kiengedték a kórházból. Úgy tudjuk, hogy kihallgatásán azt mondta: egy darabig élvezték a száguldást, de később többen is kérték a vezetőt, hogy lassítson. Heten haltak meg, amikor a motorcsónak szállodahajónak ütközött. Rájuk és az öt évvel ezelőtti Hableány katasztrófa áldozataira ma koszorúzással emlékeztek a vízirendőrök.   
5:01
Fókusz„Ha megközelíthető helyen halt volna meg, akkor sem szerettem volna, hogy lehozzák” – megszólalt Suhajda Szilárd özvegye
2024. május 27. 20:13

„Ha megközelíthető helyen halt volna meg, akkor sem szerettem volna, hogy lehozzák” – megszólalt Suhajda Szilárd özvegye

Egy éve halt meg Suhajda Szilárd. A környezete hitt benne és ő is magában, erőnléte alapján mindenki azt gondolta, hogy ő lesz az első magyar, aki oxigénpalack és magashegyi teher-hordók támogatása nélkül felér a Föld legmagasabb pontjára, a Mount Everestre. 8635 méteren járt, mikor feleségével utoljára beszéltek, a GPS-jel azonban a 8795 méteres magasság elérése után nem mozdult a térképen. A tragikus évfordulón Szilárd özvegyével, Legindi Tímeával a Fókusz stábja beszélgetett.
Bulvár„Amikor fázott a lábam, akkor a hóna alá vette, és felmelegítette” – így emlékezett vissza Klein Dávid az egy éve elhunyt Suhajda Szilárdra
2024. május 27. 16:25

„Amikor fázott a lábam, akkor a hóna alá vette, és felmelegítette” – így emlékezett vissza Klein Dávid az egy éve elhunyt Suhajda Szilárdra

Suhajda Szilárd 2023. május 21-én indult útnak, hogy megmássza a 8848 méter magas Mount Everestet. Három nappal később eltűnt, később pedig hiába keresték, csak a felszerelését találták meg. Egy évvel ezelőtt állították le a keresését. A hegymászó barátja, Klein Dávid most az rtl.hu-nak mesélt a Suhajda Szilárddal kapcsolatos emlékeiről.
KultúraMeghalt Doge, a mémkorszak legnagyobb sztárja, az internet Mona Lisája
2024. május 24. 10:29

Meghalt Doge, a mémkorszak legnagyobb sztárja, az internet Mona Lisája

Sokan még az általános iskolában, a 9gag felfedezése közben találkoztak először Doge-dzsal, azaz Kabosuval, a titokzatos tekintetű, vicces sárga kutyával. A 2005-ös születésű shiba inu talán minden más mémnél nagyobb karriert futott be az interneten 2013-as debütálása óta: népszerűsége máig töretlen, időközben pedig még pénznemet is elneveztek róla amellett, hogy az év mémjévé választották. Azonban életének 18. évében, hosszú betegeskedés után elhunyt a kutya, amivel minden kezdődött.
8:51
Fókusz„Akkor én most haldoklom?” – Lang Györgyi utolsó napjairól mesélt Falusi Mariann
2024. május 22. 19:54

„Akkor én most haldoklom?” – Lang Györgyi utolsó napjairól mesélt Falusi Mariann

Fantasztikusan viselte Lang Györgyi a vég közeledtét, „ha valakibe lehetett kapaszkodni, az ő volt”, idézte fel emlékeit a Fókusz kamerái előtt Falusi Mariann, aki másfél év után először adott elő Pa-dö-dő dalokat egy fellépésen. Mariann a mai napig gyakran tér vissza néhai alkotótársa lakásába. „Szoktam vele beszélgetni, sokszor mondom neki a dolgokat, hogy mi történt, mintha ott lenne” – árulta el az érzelmeivel küszködő énekesnő. 
2:38
HíradóElnökét és külügyminiszterét gyászolja Irán
2024. május 21. 19:12

Elnökét és külügyminiszterét gyászolja Irán

Elkezdődött a helikopterbalesetben meghalt iráni elnök, Ebrahim Raiszi, külügyminisztere, Hoszein Amirabdollahián, és a többi halálos áldozat gyászszertartása Iránban. Több nagyvárosban tartanak megemlékezéseket, már Teheránba ért a nyolc koporsó. Hogy pontosan mi okozta a szerencsétlenséget, még vizsgálják. Egyelőre az időjárásra, és a gép rossz műszaki állapotára gyanakodnak.
BelföldA halál előtt megváltozik az arc – ilyen az emberi elmúlás közvetlen közelről
2024. május 19. 8:18

A halál előtt megváltozik az arc – ilyen az emberi elmúlás közvetlen közelről

A halál az elmúlt évtizedekben olyan távol került tőlünk, hogy lassan már azt is elfelejtjük: ugyanúgy a nagy körforgás része, mint a születésünk. Egy biztos: az életnek nevezett játékból senki sem kerülhet ki élve, így érdemes nyíltan beszélni a végéről is. Mennyire félnek a távozók, és mit élnek át a hozzátartozók? Milyen érzékelhető jelei vannak a haldoklásnak? És mit szűrnek le az egészből azok, akik nap mint nap találkoznak a halállal? Olyan szakembereket kérdeztünk a halálról és az azt megelőző pillanatokról, akik szoros kapcsolatban állnak az elmúlással.
11:53
FókuszApu, én most meghalok?
2024. május 18. 20:01

Apu, én most meghalok?

Van az özvegy, az árva, de arra nincsen magyar szó, aki elveszítette a gyerekét. Ezt feldolgozni a világ legnehezebb feladata. Felkészülni nem lehet rá, még akkor sem, ha a diagnózis hallatán azonnal eltűnik minden remény. A Lélekmadár Táborban azoknak nyújtanak támogatást, akiket ilyen veszteség ért. Megrázó történetek felfoghatatlannak tűnő családi tragédiákról, és egy másik világról, ahol a legmélyebb fájdalom és gyász mellett is van helye az életrömönek.
7:54
Házon kívül„Szerezzek bizonyítékot, hogy nem én öltem meg a férjemet?” – évek óta tartó megaláztatásokról beszél a Fradi volt labdarúgójának özvegye
2024. május 12. 19:19

„Szerezzek bizonyítékot, hogy nem én öltem meg a férjemet?” – évek óta tartó megaláztatásokról beszél a Fradi volt labdarúgójának özvegye

Halgas Tibor négy éve hazafelé autózott a munkából, amikor a ferihegyi úton egy szemből érkező taxi nekiszáguldott a kocsijának. A 38 éves fociedzője azonnal szörnyethalt, a gyorshajtó taxisról pedig kiderült, hogy drog hatása alatt, jogosítvány nélkül vezetett, és notórius közlekedési szabályszegő volt. A büntetőeljárás közben külföldre szökött. Az özvegy, Köves Alexandra négy éve vár arra, hogy ítélet szülessen az ügyben. Volt, hogy a nyugdíjbiztosító arra kérte, bizonyítsa be, hogy nem ő ölte meg a férjét. 
10:20
Reggeli„Hatalmas űr tátong a helyén, nem tudjuk, ki lesz képes helyettesíteni” – a magyar fitneszválogatott gyászolja Berkes Lászlót
2024. május 9. 10:21

„Hatalmas űr tátong a helyén, nem tudjuk, ki lesz képes helyettesíteni” – a magyar fitneszválogatott gyászolja Berkes Lászlót

Huber István, a Magyar Fitness Testépítő Szövetség elnöke több mint 20 éve ismerte Berkes Lászlót, az utolsó napjaiban is vele volt. Azt mondta, Berkes tökéletes fizikai és szellemi állapotban volt, semmi nem utalt a tragédiára. Utolsó beszélgetésükben még azon bosszankodott, hogy egyik versenyzője csak negyedik lett – pedig Pásztor Lilien másnap a saját kategóriájában megnyerte az Európa-bajnokságot. Berkes László olyan sportolókat nevelt ki, mint Kiss Virág vagy Salamon Dia, akik kislányként kerültek a csapathoz, és világbajnokok lettek. A magyar fitneszválogatott megrendülten fogadta a hírt, Huber István azt mondta, egyelőre nem tudják, kivel tudják majd helyettesíteni Lacit.
9:38
Reggeli„A szabad perceimben folyamatosan összetörök” – Berkes László özvegye könnyek közt idézte fel a tragédiát
2024. május 9. 9:06

„A szabad perceimben folyamatosan összetörök” – Berkes László özvegye könnyek közt idézte fel a tragédiát

Hatalmas veszteség érte a magyar és a nemzetközi fitnesz- és testépítő sportágat, miután 47 éves korában elhunyt Berkes László. Felesége, Berkes-Vasvári Nikolett könnyek között idézte fel a Reggeliben a tragédia körülményeit, és beszélt arról is, hogyan szeretné továbbvinni férje örökségét. A versenyekre mindig elkísérte férjét, most először fordult elő, hogy nem tudott vele menni Spanyolországba.
7:53
Fókusz„Mindenki imádta, felnőtt férfiak zokogtak” – Berkes Lászlót gyászolja a testépítősportág, a Fókuszban megszólalt az özvegye
2024. május 7. 19:45

„Mindenki imádta, felnőtt férfiak zokogtak” – Berkes Lászlót gyászolja a testépítősportág, a Fókuszban megszólalt az özvegye

A spanyol orvosok szerint hirtelen szívhalál vitte el mindössze 47 évesen Berkes László testépítőt, aki szombaton hunyt el Spanyolországban. A neves edző a testépítő EB-re érkezett Santa Suzannába, kivételesen egyedül, ami miatt feleségét azóta is bűntudat gyötri. Berkes László edzésmódszerei messze földön híresek, eredményt szerinte csak fegyelemmel lehet elérni. A Fókusz kamerái előtt felesége, pályatársai, és növendékei emlékeztek rá.
2:55
Videó„Nagyon megráz a halála” – már egy éve nincs velünk Vágó István
2024. április 29. 6:33

„Nagyon megráz a halála” – már egy éve nincs velünk Vágó István

Vágó István az RTL 25. születésnapján, 2022 őszén utolsó nagy interjújában beszélt az életéről, pályájáról és annak egyik legmeghatározóbb műsoráról, a Legyen Ön is Milliomos című vetélkedőről. Vágót Vitray Tamás fedezte fel 1975-ben a Magyar Televízió Riporter kerestetik című vetélkedőjében, ahová Vágó vegyészmérnökként jelentkezett. Tucatnyi nyelven beszélt, négyből felsőfokú és szakmai nyelvvizsgája volt. A tudomány mellett a művészetek és a szórakoztatás is érdekelte, basszusgitározott a Favágók együttesben. 2023. április 29-én hunyt el, 74 évesen.
Baleset-bűnügyVirágot vitt az áruházban meghalt férfi fia a helyszínre, amikor meglátta az apja ellen intézkedő egyik biztonsági őrt
2024. április 20. 8:03

Virágot vitt az áruházban meghalt férfi fia a helyszínre, amikor meglátta az apja ellen intézkedő egyik biztonsági őrt

Ügyvédje elmondása szerint éppen virágot vitt a tragédia helyszínére a férfi, amikor meglátta, hogy a biztonsági intézkedés közben rosszul lett és elhunyt apja ellen intézkedő egyik őr még az eset után is a helyszínen dolgozik. Ekkor szembesítette őt a történtekkel, mire az őr állítólag megütötte. Az áruházlánc mindenben együttműködik a rendőrséggel, akik az eredeti haláleset után már az újabb ügyben is nyomoznak.
KülföldOroszország gyászol: megrázó képeken a moszkvai terrortámadás
2024. március 23. 12:47

Oroszország gyászol: megrázó képeken a moszkvai terrortámadás

A moszkvai terrortámadásban száznál is többen vesztették életüket, sokan még mindig súlyos állapotban vannak. Az elkövetők az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthetők, őket szombaton fogták el az orosz hatóságok. A merénylet sokkolta Oroszországot, az elmúlt években még csak hasonló incidens sem történt. A fenti képre kattintva galéria nyílik, ebben a terrortámadást és annak hatásait nézheti meg. 
3:08
Videó„Demokrácia hosszabb távon nem létezhet informált és tudatos állampolgárok nélkül” – öt éve hunyt el Baló György
2024. március 18. 13:56

„Demokrácia hosszabb távon nem létezhet informált és tudatos állampolgárok nélkül” – öt éve hunyt el Baló György

Baló György 2019 januárjában búcsúzott el a nézőktől, a viszontlátás reményében. Akkor azt mondta: pihenésre és kezelésre van szüksége. Nem sokkal később azonban, 2019. március 18-án Baló György elhunyt. A legendás tévés híradósként kezdte karrierjét, volt külpolitikai- és sportújságíró is. A rendszerváltás idején a köztévé választási irodájának és műsorainak vezetője lett. Négy évig vezette az RTL-en a Magyar Balóval című műsorát. Temetésére ismerősein kívül azok is eljöttek, akik távolról csodálták őt.