EGYHÁZ

Tudod, hogy mit jelent a pünkösd, és mit ünneplünk ilyenkor?

Tudod, hogy mit jelent a pünkösd, és mit ünneplünk ilyenkor?

7:10
Házon kívül„Azóta totál káosz az életünk” – költözésük napján tudta meg a négygyerekes Kornélia, hogy nem indul el az oktatás Iványiék iskolájában
2024. szeptember 23. 7:24

„Azóta totál káosz az életünk” – költözésük napján tudta meg a négygyerekes Kornélia, hogy nem indul el az oktatás Iványiék iskolájában

Kornélia négy gyerekével a nyár végén költözött a Vajdaságból Szegedre, hogy autista fia speciális iskolába járhasson. A költözése napján kapta azonban a hírt, hogy az Iványi Gábor-féle egyház iskolájában mégsem indul el az oktatás. „Elrendeztem mindent, beírattam a gyerekeket óvodába, iskolába, hát ilyen a mesében nincsen, azóta totál káosz az életünk” – írta le helyzetüket. Nimród most az albérletük melletti körzetes általános iskolába jár, egy harmincfős osztályba, ahol ő az egyetlen autista gyermek. 
7:23
ReggeliCsak elterelés a Bese-ügy?
2024. szeptember 10. 10:46

Csak elterelés a Bese-ügy?

Perintfalvi Rita teológus a Reggeliben arról beszélt, Bese Gergő egy NER-es sztárpap, akit Hodász András ellenpontozására építettek fel, mert ő nem a NER-t támogatta. Időközben egy pedofilügy is nyilvánosságra került, a teológus szerint nem véletlen, hogy párhuzamosan jelentették meg a két hírt. „Van mögötte egy politikai stratégia, amit a kormánymédia irányít” – mondta. Szerinte a Bese-üggyel a katolikus egyházon belüli pedofilügyről akarják elterelni a figyelmet. 
3:12
HíradóTanácstalanok az Iványi Gáborék egyházának bezárt iskoláiba járó, sajátos nevelési igényű gyerekek szülei
2024. augusztus 29. 18:53

Tanácstalanok az Iványi Gáborék egyházának bezárt iskoláiba járó, sajátos nevelési igényű gyerekek szülei

Sok szülő még mindig nem tudja, hol tanul majd hétfőtől a gyereke. A MET egyház fenntartásában álló budapesti iskolát néhány nappal tanévkezdés előtt adótartozásokra hivatkozva zárta be a kormányhivatal. 22 szülőt nem is tájékoztattak hivatalosan az igazgató szerint, erre a kormányhivatal az iskolát kötelezi. Az egyház azonnali jogorvoslattal szeretne élni, de a szervezetnek tanácsot adó jogász szerint nincs remény arra, hogy hétfőn mégis engedélyt kapnak a nyitásra.
2:43
Híradó„Elfogadhatatlan politikai gaztett” – 90 millió forint gyűlt össze Iványi Gáboréknak
2024. augusztus 5. 18:48

„Elfogadhatatlan politikai gaztett” – 90 millió forint gyűlt össze Iványi Gáboréknak

90 millió forint gyűlt össze eddig, hogy tovább működhessenek Iványi Gáborék egyházának intézményei. A rászorulókat segítő Magyar Evangéliumi Testvérközösség számláit július elején kezdte inkasszálni az Adóhivatal, így veszélybe került az ellátás, ezért kezdtek gyűjtésbe. A Fővárosi Kormányhivatal múlt héten revíziót rendelt el a szervezetnél. Iványi Gábor Híradónknak „elfogadhatatlan politikai gaztettnek” nevezte a történteket. A kormányhivatal kötelezheti a józsefvárosi és fővárosi önkormányzatot a MET intézményeinek átvételére. A főpolgármester-helyettes szerint készek akár a fenntartói szerepet is átvállalni a bajba jutott intézményeknél.
6:21
FókuszEgyszerre rendőr és oltárszolga – a két hivatásban több a közös, mint gondolnánk
2024. június 27. 20:27

Egyszerre rendőr és oltárszolga – a két hivatásban több a közös, mint gondolnánk

16 éve rendőr, négy éve a hívek lelki életével is foglalkozik. Bár elsőre azt hihetnénk, a két hivatás nehezen fér meg egymás mellett, Gyárfás Gergely szerint több bennük a közös, mint gondolnánk. Úgy látja, az egyházi és a rendőri szolgálat is a segítségnyújtást helyezi előtérbe, a maga módján mindkét hivatás a jó útra terel. Miért választotta magának ezt az utat, és hogyan hangolja össze a két munkát? Gyárfás Gergely a Fókusznak mesélt. 
2:47
HíradóMegválasztották Balog Zoltán utódját – „Folyamatos megújulás, ezt mindig szem előtt tartja az egyház”
2024. április 24. 11:38

Megválasztották Balog Zoltán utódját – „Folyamatos megújulás, ezt mindig szem előtt tartja az egyház”

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának tavaszi ülésszakát szerdán és csütörtökön tartják, Balatonszárszón. A szerda reggel kezdődött ülés célja az új zsinati lelkészi elnök megválasztása, miután február 16-án lemondott a tisztségről Balog Zoltán a kegyelmi botrány nyomán – igaz, püspöki címét megtartotta. 
2:32
Híradó„A református név valami olyan jelentést kapott, ami kétségbeejtő” – elmarad idén a református egység napja
2024. április 12. 18:54

„A református név valami olyan jelentést kapott, ami kétségbeejtő” – elmarad idén a református egység napja

Elmarad idén a református egység napja, pedig jubileumi ünnepre készültek Debrecenben – erről elsőként a Szemlélek katolikus portál írt. A református egyház szerint azért, hogy a rendezvény „ne válhasson a jelenlegi felfokozott hangulat áldozatává”. Zalatnay István lelkész Híradónknak azt mondta, szerinte attól félhettek, hogy Balog Zoltán fellépése ellenérzéseket váltana ki. A lelkész szerint mostanra tarthatatlan helyzet alakult ki a református egyházban. Vannak olyan gyülekezetek, ahol harmadára csökent a keresztelések száma a kegyelmi botrány után.
9:09
Házon kívül„Kiment és aztán azt a bilit odaöntötte a református egyház asztalára” – feszült lett a hangulat a református egyházban
2024. március 24. 17:55

„Kiment és aztán azt a bilit odaöntötte a református egyház asztalára” – feszült lett a hangulat a református egyházban

A református egyház megszenvedte a kegyelmi botrányt. A hívek össze vannak zavarodva, vannak, akik már misére sem járnak emiatt. A Házon kívül stábja több egyházi embert is megkeresett, de csak egyikük vállalta, hogy interjút is ad. A református egyházból ennek ellenére nincs kibeszélés. Mint ahogy Balog Zoltán püspök sem magyarázta meg eddig a nyilvánosságnak: miért tartotta fontosnak, hogy a pedofil igazgató segítője, K. Endre kegyelmet kapjon.
2:21
HíradóHívek lépnek ki, keresztelők maradnak el – Balog Zoltán lemondását követelik
2024. március 22. 19:35

Hívek lépnek ki, keresztelők maradnak el – Balog Zoltán lemondását követelik

Évtizedek óta nem volt olyan, mint ami most történik a kegyelmi botrány miatt a református egyházban: hívek lépnek ki, keresztelők maradnak el. Erről is beszéltek Híradónknak azok a református értelmiségiek, akik 24-en, csütörtökön közösen adtak ki nyilatkozatot, amelyben arra kérik Balog Zoltánt, mondjon le a dunamelléki püspöki tisztségéről is. Közben pénteken délelőtt több református hívő, közösen petíciót indított. Azt írják: az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere, Balog Zoltánnak mennie kell.
KülföldFellázadt egy erdélyi kisváros gyülekezete a lelkészeik ellen, mert szerintük kizsákmányolták a híveket
2024. február 24. 13:29

Fellázadt egy erdélyi kisváros gyülekezete a lelkészeik ellen, mert szerintük kizsákmányolták a híveket

Lelki és pénzügyi visszaélésekre, bántalmazásra, lelkészekhez nem méltó viselkedésre panaszkodott lelkészeik kapcsán a Bihar megyei Érmihályfalván a református közösség. A hívek tiltakozásuk jeléül kivonultak az egyik istentiszteletről, és több mint ezren egy tiltakozó nyilatkozatot is aláírtak. Azt kérték az egyház vezetőségétől, távolítsák el a kisvárosban több mint két évtizede szolgáló pap házaspárt a gyülekezet éléről. A lelkipásztorok végül be is nyújtották lemondásukat.
Belföld„Hallgattak, amikor kiáltani kellett volna” – az egyház felelősségéről beszélt Fabiny Tamás, az evangélikusok vezetője az állami rádióban
2024. február 18. 13:50

„Hallgattak, amikor kiáltani kellett volna” – az egyház felelősségéről beszélt Fabiny Tamás, az evangélikusok vezetője az állami rádióban

„Hogy lehet így Isten országáról beszélni? Az egyházra is ráég a szégyen, amiért szolgái nem vették időben észre a jeleket. Vagy ha sejtettek is valamit, inkább elfordították a fejüket. Hallgattak, amikor kiáltani kellett volna. Zavartan magyarázkodtak, amikor jobb lett volna mélyen hallgatni” – mondta Fabiny Tamás a gyermekbántalmazásokat kísérő közönyről.
2:34
HíradóLemondott Balog Zoltán, de püspök marad
2024. február 16. 19:06

Lemondott Balog Zoltán, de püspök marad

Lemondott Balog Zoltán a református zsinat lelkészi elnöki posztjáról, de püspök marad. Korábban elismerte, hogy támogatta a bicskei gyermekotthon pedofilbotrányban érintett igazgatóhelyettesének kegyelmi kérvényét. Akkor mégsem mondott le, azóta azonban az egyház második embere is lemondásra kérte. A Balog Zoltán által vezetett Dunamelléki Egyházkerület jogtanácsosa Gulyás Gergely miniszter. Ő a kormányinfón kérdésünkre azt mondta: amíg a püspök nem mond le, ő is megtartja egyházi tisztségét.
2:37
HíradóMegmarad az erdő, aminek a helyén három focipályát is épített volna Szegeden az egyházmegye
2024. február 15. 19:13

Megmarad az erdő, aminek a helyén három focipályát is épített volna Szegeden az egyházmegye

Megmarad az erdő, aminek a helyén három focipályát is épített volna Szegeden az egyházmegye, mert a stadionja mellé tervezett fociakadémia Mórhalmon valósul meg. Ehhez tíz hektár telket kaptak ingyen az ottani önkormányzattól. A szegedi önkormányzat csütörtökön sajtótájékoztatón üdvözölte a döntést. A mórahalmi önkormányzat azt írta: másfél hónapja ajánlották fel a területet, ezt a napokban fogadta el az egyházmegye.
Belföld„Ez az ügy azt mutatja meg, mi történik, ha nincs elválasztva az állam és az egyház”
2024. február 13. 13:04

„Ez az ügy azt mutatja meg, mi történik, ha nincs elválasztva az állam és az egyház”

Elfogadhatatlan, hogy Balog Zoltán úgy járkált a Sándor-palota és a püspöki hivatal között, mint bárki más a Margitszigeten – mondta az rtl.hu-nak Gábor György vallásfilozófus. Szerinte sokaknak csak lózung az állam és az egyház szétválasztásának jelszava, most azonban mindenki számára világossá vált, hogy milyen problémákkal járhat, ha a kettő összefonódik. 
11:12
Házon kívülHodász András: Nem foglalkoztam volna a politikával, ha nem kezdik megszabni, ki keresztény, és ki nem
2024. január 29. 17:31

Hodász András: Nem foglalkoztam volna a politikával, ha nem kezdik megszabni, ki keresztény, és ki nem

Magyarország egyik legnépszerűbb papja volt, most egy kávézóban dolgozik, és párkapcsolati workshopokat tart Hodász András. Egy éve lépett ki a papságból. Viharos volt a kapcsolata az egyházzal, amiben szerepet játszhatott, hogy időnként elmondta a véleményét társadalmi kérdésekről. Hodász a Házon kívülnek beszélt arról, hiányzik-e neki a papi hivatás, és van-e harag benne.
2:16
HíradóPárként nem, egyénenként kaphatnak áldást a melegek a magyar katolikus egyház álláspontja szerint
2023. december 30. 19:00

Párként nem, egyénenként kaphatnak áldást a melegek a magyar katolikus egyház álláspontja szerint

Van, ahol üdvözlik és támogatják, van, ahol felháborodtak és tiltják – vegyes reakciókat váltott ki a Vatikán döntése, amely lehetővé tesz az azonos nemű párok megáldását. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a héten közölte: nem javasolja lelkipásztorainak az áldást. Most azt közölték Híradónkkal, hogy útmutatásuk csak a párokra vonatkozik, a melegek egyénenként továbbra is részesülhetnek áldásban. 
8:26
VideóFabiny Tamás püspöknek egy belső hang diktálta, hogy támogató levelet küldjön Karsai Dánielnek
2023. december 6. 6:32

Fabiny Tamás püspöknek egy belső hang diktálta, hogy támogató levelet küldjön Karsai Dánielnek

Fabiny Tamás evangélikus püspök volt az első egyházi vezető, aki személyesen írt a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogásznak, aki az életvégi döntés jogáért küzd. Fabiny az RTL Híradónak arról beszélt, hogy vállalja a levél tartalmát, egyházának pedig nincs ezzel kapcsolatban szigorúan követendő álláspontja. Hangsúlyozta, hogy az evangélikus teológiai, etikai gondolkodás lehetővé teszi, hogy „az egyes helyzetekre alkalmazzuk az Isten igéjét”. Mint mondta, nagyon komolyan írta, hogy imádkozik Karsai Dánielért, és minden nap meg is teszi. Videónkban a püspök RTL Híradónak tett nyilatkozatának hosszabb változatát láthatják-hallhatják.
KülföldInkább csődbe megy a kőgazdag egyházmegye, csak nehogy kivizsgálják a gyerekek megerőszakolását
2023. november 19. 14:37

Inkább csődbe megy a kőgazdag egyházmegye, csak nehogy kivizsgálják a gyerekek megerőszakolását

A dollármilliárdos vagyon felett rendelkező oaklandi egyházmegye szerint az áldozatok érdekeit szolgálja a lépés, mert így mindenki egyenlő kártérítést kap, és az egyház feladatainak ellátása sem kerül veszélybe. Az áldozatok viszont felháborodtak, mert a csődeljárásban nem kell vizsgálni az egyes esetek körülményeit és azt, hogy az egyházi vezetők mit tudtak a gyerekek ellen elkövetett visszaélésekről.
1:55
HíradóSportakadémia épülhet a Szegeden kivágásra ítélt erdő helyére – az önkormányzat is tiltakozik
2023. október 26. 18:46

Sportakadémia épülhet a Szegeden kivágásra ítélt erdő helyére – az önkormányzat is tiltakozik

Tarra vágnák a hat hektáros erdőt, hogy iskolát építsenek a helyén. Egy Szegedhez tartozó, állami tulajdonban lévő erdőt ajándékozott a kormány a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, hogy a területen a négy éve átadott sportkomplexum mellé egy iskolát, valószínűleg egy sportakadémiát építsen. Az erdő azonban nagyon fontos szerepet tölt be a városi levegő minőségének biztosításában, ezért az önkormányzat nem szeretné, ha ekkora természetkárosítást okoznának az építkezéssel. Szerintük van a városban több olyan használaton kívüli ingatlan, amelyből korszerű iskolát lehet kialakítani.