BALESET-BŰNÜGY

1:55
HíradóA nyolcéves kislányát túszul ejtő és a megölésével fenyegetődző apának nem tetszik, hogy a börtönben terroristaként kezelik
2023. június 8. 19:11

A nyolcéves kislányát túszul ejtő és a megölésével fenyegetődző apának nem tetszik, hogy a börtönben terroristaként kezelik

Úgy kezelik a börtönben, mint egy terroristát – erre panaszkodott a bíróságon a soroksári túszejtő. Az egyiptomi származású apa a 8 éves kislányát ejtette túszul tavaly nyáron. Azzal fenyegetőzött, hogy egy bozótvágó késsel megöli a gyereket. A férfit végül a terrorelhárítók fogták el. Csütörtökön állt bíróság elé, de nem ismerte el a bűnösségét.
1:38
Híradó„Leesett a fennakadt személy, most kezdjük az újraélesztését, vétel” – megrázó rádiófelvételeket játszottak le a lezuhant siklóernyős ügyében
2023. június 8. 19:05

„Leesett a fennakadt személy, most kezdjük az újraélesztését, vétel” – megrázó rádiófelvételeket játszottak le a lezuhant siklóernyős ügyében

Ismerte az alpintechnikát a siklóernyős, ezért akartak neki kötelet ledobni a helikopterből – derült ki a rádióbeszélgetések alapján a halálos siklóernyős baleset csütörtöki tárgyalásán. A bíró meghallgatta a három éve, a hatóságok rádiózásáról készült felvételeket. A fán épségben landoló sportolót lesodorta a fölé repülő honvédségi helikopter rotorszele. Később a kórházban meghalt.
2:10
HíradóMegszólalt a máriapócsi gyilkosság szabadon engedett vádlottja
2023. június 7. 18:39

Megszólalt a máriapócsi gyilkosság szabadon engedett vádlottja

Ártatlan, senkit nem ölt meg, ezért bízik benne, hogy másodfokon is felmentik – mondta az RTL Híradónak a 12 évvel ezelőtti máriapócsi gyilkosság szabadon engedett vádlottja. A férfi szerint semmilyen döntő bizonyíték nincs ellene, és bár sajnálja az áldozatot és családját, ártatlanul nem akar ülni. Az ügyészség szerint azonban ő a bűnös, ezért fellebbeztek a felmentése ellen.
1:35
HíradóListát írt a teendőkről a 28 éves fiú, miután kalapáccsal megölte az apját
2023. június 7. 18:33

Listát írt a teendőkről a 28 éves fiú, miután kalapáccsal megölte az apját

Részletes listát készített a 28 éves férfi a teendőkről, miután megölte édesapját Ózdon. Szerdán a bíróságon ismertették a kézzel írt lapok tartalmát. A vád szerint a 28 éves, informatikusként dolgozó fiú, miután összevesztek, kalapáccsal megölte apját, majd holttestét kénsavval teli hordóba tette. A fiú azt is papírra vetette, hogy a gyilkosság után napokig feszült volt.
1:34
HíradóPrágában fogták el a grúz férfit, aki társaival 2018-ban, Nyíregyházán rabolhatott ki egy pénzszállítót
2023. június 6. 18:33

Prágában fogták el a grúz férfit, aki társaival 2018-ban, Nyíregyházán rabolhatott ki egy pénzszállítót

Csehországban fogták el egy magyarországi rablás grúz gyanúsítottját – vette észre a Dehír. A férfi a gyanú szerint annak a grúz bűnbandának a tagja, amelyik 2019-ben Debrecenben rabolt ki egy pénzszállítót. Kiderült, ő abban a támadásban nem vett részt, de egy évvel korábban egy nyíregyháziban a nyomozók szerint igen.
2:23
HíradóNem emlékszik a gyilkosságra, de kénytelen elhinni, hogy ő tette – megszólalt a bíróságon az apa, aki kegyetlenül megölte lányait Aszódon
2023. június 6. 18:24

Nem emlékszik a gyilkosságra, de kénytelen elhinni, hogy ő tette – megszólalt a bíróságon az apa, aki kegyetlenül megölte lányait Aszódon

Nem emlékszik a gyilkosságra, de kénytelen elhinni, hogy ő tette. Ezt mondta a bíróságon az apa, aki a vád szerint brutális kegyetlenséggel, álmukban ölte meg 14 és 16 éves lányait tavaly májusban, Aszódon. Ezután vonat elé ugrott, de túlélte. Most állt bíróság elé. Azt mondta: nem mentegetőzik, de nem emlékszik semmire a történtekből. Ha elítélik, akár életfogytiglant is kaphat. 
Baleset-bűnügyVarga Judit  már rég dönthetett a brazil Escobar kiadatásáról, menetrend szerinti járattal vihetik a drogbárót
2023. június 6. 16:39

Varga Judit már rég dönthetett a brazil Escobar kiadatásáról, menetrend szerinti járattal vihetik a drogbárót

Egybehangzó brazil sajtóértesülések szerint a magyar igazságügyi miniszter hetekkel ezelőtt úgy döntött, hogy Magyarország Belgiumnak adja ki Sergio Roberto de Carvalhót. Az rtl.hu információi szerint a nemzetközi körözés alatt álló kábítószer-kereskedőt vasárnap reggel szállítják Brüsszelbe kereskedelmi légi járaton.
6:49
FókuszKi a felelős annak az amerikai férfinak a haláláért, aki egy hajóról a Dunába ugrott? – Az áldozat szülei Budapestre jöttek a válaszokért
2023. június 5. 19:48

Ki a felelős annak az amerikai férfinak a haláláért, aki egy hajóról a Dunába ugrott? – Az áldozat szülei Budapestre jöttek a válaszokért

Játéknak indult, tragédia lett belőle. A Los Angeles-i férfi két hete fogadásból ugrott a Dunába, amikor barátaival sétahajózáson vettek részt. Hiába volt jó úszó, a sodrás magával ragadta, és a vízbe fulladt. Szülei a történtek után azonnal Budapestre utaztak és ügyvédet fogadtak, mert szerintük ha a hajó személyzete másképp cselekszik, a fiúk még ma is élne. 
1:43
HíradóA házból csak úgy dőlt a füst – meghalt egy férfi miután kigyulladt a lakása
2023. június 5. 18:32

A házból csak úgy dőlt a füst – meghalt egy férfi miután kigyulladt a lakása

Meghalt egy 70 év körüli férfi hétfőn hajnalban a Vas megyei Bajánsenyén, miután kigyulladt az otthona. A konyhában csaptak fel a lángok, majd füstbe borult az egész ház. A Híradó úgy tudja, egy járókelő hívott segítséget. Az egyedül élő férfit a tűzoltók hozták ki, de az életét már nem lehetett megmenteni. Információink szerint elektromos zárlat okozhatta a tüzet. 
2:36
HíradóVért gyűjtenek a 21 éves egyetemistának, akit egy tehervagon tetején rázott meg a nagyfeszültségű áram másfél hete
2023. június 5. 18:25

Vért gyűjtenek a 21 éves egyetemistának, akit egy tehervagon tetején rázott meg a nagyfeszültségű áram másfél hete

Az eset Nyíregyházán történt. Miután a fiút megrázta az áram, a ruhája meggyulladt, leesett a vonatról és súlyos állapotban vitte el a mentő. Most Debrecenben kezelik. A Híradónak nyilatkozó sebész szerint az égési sérültek műtéteihez sok vérre van szükség. A Vérellátó Szolgálat szerint havonta 3000 irányított véradást bonyolítanak le.
1:56
HíradóMegszólalt a baleset után a Margit hídon elütött motoros futár: úgy érzi, csoda, hogy nem halt meg
2023. június 5. 18:20

Megszólalt a baleset után a Margit hídon elütött motoros futár: úgy érzi, csoda, hogy nem halt meg

A motoros futárt a Margit híd pesti hídfőjénél ütött el egy autós szombat délelőtt. A piros lámpánál állt, amikor a kocsi hátulról belecsapódott. Az autó vezetője az utolsó pillanatban félre tudta rántani a kormányt, ezért nem gázolt át a motoroson. A brutális balesetet egy autó fedélzeti kamerája rögzítette, a videó a Budapesti Autósok Közösségének oldalán jelent meg. A motoros futár könnyebben sérült, az autót vezető külföldi férfi ellen eljárás indult. A 24 éves férfi a Híradónak nyilatkozott.
2:25
HíradóLányuk gyilkosától és a temetkezési vállalattól is 30 milliót követelnek a hatévesen megölt Leonetta szülei
2023. június 4. 19:01

Lányuk gyilkosától és a temetkezési vállalattól is 30 milliót követelnek a hatévesen megölt Leonetta szülei

A négy éve Szekszárdon meggyilkolt kislány szülei úgy érzik, sosem fogják feldolgozni gyerekük halálát, fájdalmuk az idő múlásával egyre nagyobb lesz. Nemcsak a 21 évre ítélt gyilkostól, de a temetkezési cégtől is 30 milliós kártérítést követelnek, amiért szerintük kegyeletsértően jártak el a tragédia után. A pénzből a kislány sírját is felújítanák, és emlékfát is állítanának ott, ahol unokatestvére megölte Leonettát.