Legfrissebb tartalmak

Külföld
2023. március 11. 8:01

„Akárki is áll emögött, a gyermekeink ennek a mocskos hatalmi harcnak az új áldozatai” – tényleg ideggázzal mérgezik a diáklányokat Iránban?

Fuldokló, földre rogyó diáklányokkal vannak tele a közösségi oldalak Iránban: az elmúlt három hónapban több mint ezren betegedtek meg különböző iskolákban, és könnyen elképzelhető, hogy valamilyen mérgező gázzal támadták meg őket. A szülők egyre kétségbeesettebbek, a hatóságok hosszas töprengés után vizsgálódnak. Egyesek azonban azt rebesgetik, hogy a rosszulléteknek akár pszichés okai is lehetnek. A „tömeges szociogén” megbetegedések esetében a tapasztalt tünetek valósak, de azokat nem mérgezés, hanem a szorongás okozza.
10:58
Fókusz
2023. március 10. 20:23

Ez volt az egyik utolsó sor, amelyet Cipő a füzetébe leírt – 10 éve hunyt el a legendás rockzenész

„A 67-es utat a mai napig nem játsszuk, csak úgy, hogy bejátsszuk, és ő énekli a dalt.” Kevés dalszerző akad a zenei világban, akit mindenki szeret, és csak jót tud róla mondani. Bódi László Cipő ilyen zenész volt: barátai, ismerősei szerint a színpadon lehengerlő, a magánéletben viszont visszahúzódó és szerény. A 10 éve elhunyt zenészre emlékezik a Fókuszban mentora, Bródy János, zenésztársai, valamint barátja, akivel az utolsó hétvégéit töltötte.
1:57
Híradó
2023. március 10. 19:19

Ungváry Krisztián: Gulyás Gergely náci terminológiát használt

Az unió pillanatnyilag azért nem akarja biztosítani az Erasmus-hallgatóknak az ösztöndíjat, mert ők magyarok – közölte a Miniszterelnökség a Híradóval. Mint írták, Gulyás Gergely miniszter fenntartja a tegnapi kormányinfón tett kijelentését, hogy ez „faji alapú diszkrimináció”. Ungváry Krisztián történész azt mondta: Gulyás Gergely faji megközelítését a náci Németországban alkalmazták.
2:19
Híradó
2023. március 10. 19:02

Hiába sikertörténet a kormány szerint a pénztárgép, éppen az évi 30 milliárdot termelő kaszinóknál nem működik

Kössék be a sok milliárdos hasznot fialó kaszinókba is az online pénztárgépeket, ha már a legkisebb vállalkozások is kénytelenek használni – kéri a Jobbik, már nem is először. Varga Mihály pénzügyminiszter a héten a kereskedelmi kamara gazdasági évadnyitóján a kormány egyik legsikeresebb intézkedéseként értékelte a rendszer bevezetését. Az öt budapesti kaszinó 2021-ben 10 milliárd forint profitot termelt pénztárgép nélkül.
2:19
Híradó
2023. március 10. 18:59

Villamos járhatna a Deák Ferenc tér és a Lehel tér között

Elbontanák a Nyugati téri felüljárót, és villamos járna a Deák Ferenc tér és a Lehel tér között – így újítaná meg a Nyugati pályaudvar környezetét a Fővárosi Önkormányzat. A kormány korábban uniós támogatást nyert a tér átalakítására, de lefújták a munkálatokat. A főváros viszont mégis átépítené a Nyugatit. Ehhez viszont uniós pénzre lenne szükségü.
2:08
Híradó
2023. március 10. 18:56

Elnézést kért a mexikói drogkartell, amiért emberei tévedésből ártatlan civileket öltek meg

Kiadta a hatóságoknak egy mexikói drogkartell azokat a bérgyilkosokat, akik a múlt héten elraboltak négy amerikai turistát, és kettőt megöltek közülük. A bűnbanda levélben még elnézést is kért, amiért emberei tévedésből ártatlan civilekre csaptak le a kiszemelt ellenségeik helyett. A rendőrség arra gyanakszik, hogy a bűnbánó gesztus mögött valójában egy rivális kartell áll.
2:09
Híradó
2023. március 10. 18:55

35 éves volt a hamburgi támadó, aki több mint 100 lövést adott le, és volt fegyvertartási engedélye

Legalább heten meghaltak Hamburgban, miután csütörtök éjszaka egy ámokfutó tüzet nyitott a Jehova tanúi vallási felekezet egyik központjában. Egy terhes nőt is meglőtt, ő túlélte a támadást, de 7 hónapos magzata nem. Többen súlyosan megsebesültek, a merénylő saját magával is végzett, indítéka egyelőre ismeretlen. A 35 éves férfi korábban a vallási közösség tagja volt, és legálisan tartott fegyvert.
2:36
Híradó
2023. március 10. 18:51

Egy újpesti ház felújításán dolgoztak, majd órákig kínozták a tulajdonost, hogy elárulja PIN-kódját

Székhez kötöztek, és órákig sanyargattak a rablók egy újpesti férfit – az ügyészség fegyházba küldené a támadókat. A vád szerint csonkítással fenyegették áldozatukat, miután berontottak a házába, tavaly januárban. Addig verték, amíg el nem árulta a bankkártyája PIN-kódját. Hatszázezer forintot zsákmányoltak. Kiderült: a támadók korábban a ház felújításán dolgoztak, eközben figyelték meg, hol vannak az értékek.
1:39
Híradó
2023. március 10. 18:35

Ki sem mer mozdulni a házából a támadás óta a mozgássérült férfi

Az áldozatra egy háromfős banda rontott rá hejőpapi otthonában, és elvitték több százezer forintját. Két támadót még akkor elfogtak, harmadik társuk a hét elején került rendőrkézre. A 19 éves támadó más bűncselekmény miatt kapott büntetéséből épp feltételes szabadlábon volt, amikor társaival kirabolta az idős férfit. Csütörtökön döntöttek a letartóztatásáról. 
2:01
Híradó
2023. március 10. 18:34

Falkába verődött kóbor kutyák támadtak meg több embert Kiskunhalason – így menekült meg a háromgyerekes anya

A szombati esetről most mesélt az RTL Híradónak a háromgyerekes nő. Azt mondta, megpróbált elfutni előlük, de ekkor a kutyák egy bicikliző idős férfi ellen fordultak. Végül arra járó autósok segítettek, így nem sérült meg senki. Állatvédők szerint a tavaszi párzási időszakban falkába verődött kutyák prédának láthatják az embert.
1:38
Híradó
2023. március 10. 17:56

Korábban is volt probléma azzal a lánnyal, aki megölelte, majd összevagdosta osztálytársát a szepetneki iskolában

Korábban is voltak magatartási problémák azzal a 14 éves lánnyal, aki szerdán minden előzmény nélkül sniccerrel támadt 13 éves osztálytársára a Zala megyei Szepetneken – tudta meg az RTL Híradó. Három helyen vágta meg a másik lányt, majd kisétált az intézményből, és magát is megsebesítette a Híradó értesülései szerint. Eljárás indult ellene, szabadlábon védekezhet. A tankerülettől azt írták, hogy vizsgálatot indítottak.
2:14
Híradó
2023. március 10. 17:38

Brutálisan drágultak az esküvők – már az átlagos költségbe is belesápad az ember

Az RTL-nek nyilatkozó rendezvényszervező szerint idén 6 millió forintba kerülhet egy átlagos budapesti esküvő, ez 2022-ben még kevesebb mint 5 millió forintból kijött volna. A drágulásért elsősorban az élelmiszer- és energiaárak növekedése, és a drága benzin lehet felelős – állítja az esküvői szolgáltatók érdekképviselete. Azt mondják, a catering szolgáltatók költségei nőttek a leginkább.