Külföld

Felhasználhatják a puncimegragadós felvételt Donald Trump nemi erőszakkal kapcsolatos perében

rtl.hurtl.hu

2023. március 10. 21:42

Sokba kerülhet majd az exelnöknek a 2016-ban napvilágot látott felvétel. 

E Jean Carroll felhasználhatja a New York-i perben azt a felvételt, amelyen a volt elnök azzal dicsekszik, hogy beleegyezés nélkül fogdosta nők nemi szervét – írja a Guardian.

Az írónő még 2019-ben perelte be Trumpot, azzal vádolja, hogy megerőszakolta őt. Carroll elmondása szerint még 1995 végén vagy 1996 elején történt, hogy az egyik áruházban találkozott Trumppal, aki azt mondta neki, egy lánynak vesz ajándékot. Miután viccelődtek, és felpróbáltak néhány fehérneműt, az egyik próbafülkében a volt elnök megerőszakolta a nőt – állítja Carroll.

Az is ismert, hogy a 2016-os elnökválasztási kampány végén napvilágot látott egy felvétel, amelyen Trump a nőkkel szembeni szexuális agresszióval dicsekszik, de ez nem akadályozta meg abban, hogy megnyerje az elnökséget. A videó használatát most engedélyezte a bíró a közelgő polgári perben.

A felvételen Trump azt mondta, hogy néha, amikor gyönyörű nőket lát: „Egyszerűen elkezdem csókolgatni őket. Olyan, mint egy mágnes. Csak csókolom. Még csak nem is várok”. Hozzátette, hogy: „ha sztár vagy, hagyják, hogy ezt csináld. Bármit megtehetsz... megragadhatod őket a p*nájuknál fogva.” Később nyilvánosan bocsánatot kért, mondván, hogy a megjegyzések „öltözői ugratások” voltak.

Lews Kaplan bíró úgy gondolja, hogy ezen a felvételen Trump elismerte, hogy a múltban valóban érintkezett nők nemi szervével a beleegyezésük nélkül, de legalábbis megpróbálta ezt tenni. A bíró azt is elmondta, hogy engedélyezni fogja az esküdteknek, hogy meghallgassák két másik nő vallomását, akik szexuális visszaéléssel vádolták Trumpot.

A tárgyalást a jövő hónapra tűzték ki.

Nyitókép: Joe Raedle / Getty Images

#Külföld#donald trump#trump#e jean carroll#punci#per#access hollywood#felvétel#nők

Címlapról ajánljuk