Rekonstruálták a Kárpát-medence legnagyobb földrengéseit – ez volt a legnagyobbik

Az ELTE Természettudományi Kar (TTK) geofizikusai rekonstruálták a Kárpát-medence legnagyobb földrengéseit, amelyek a műszeres mérések előtt történtek, közölte az ELTE.

Az egyetem honlapján megjelent beszámoló szerint az elmúlt időszak kisázsiai és dél-európai földrengései miatt különösen reflektorfénybe került kutatás a Kárpát-medencében a műszeres mérések előtt kipattant legnagyobb rengéseket vizsgálja. A tudósok pontosították azok epicentrumát (kipattanási helyét) és becsült erősségét, egybevetve őket a 20. század néhány, már műszerrel is mért eseményével.

A kutatás során a korábbi földrengés-katalógusokban nem, vagy csak részlegesen használt történeti forrásokból rekonstruálták a szerzők az egyes földrengések által a feljegyzések helyén okozott károkat, és azokat a helyszínek földrajzi pozíciójával együtt elemezve becsülték meg a legnagyobb földrengések paramétereit.

A történeti földrengések közül a legerősebbnek az 1443-as zólyomlipcsei (Besztercebánya közelében) bizonyult. 

A rengést Bécsben, Krakkóban, Brünnben, sőt Sziléziában is érezték, a mai Magyarország területén azonban – feltehetően a török hódítás miatt – nem maradt levéltári forrás. A 6,7 erősségűre becsült magnitúdó mindazonáltal így is jóval elmarad az idei nagy törökországi rengés mögött, a felszabaduló energia annak harminc-harmincötöd része lehetett.

Ezt megközelítően nagy volt az 1763-as komáromi és az 1834-es, Debrecenben is pusztítást okozó érmelléki földrengés. Ezek mindegyike körülbelül a 2020. decemberi, Magyarország egy részén is jó érezhető horvátországi petrinjai rengés erősségét produkálta. A mai Magyarország területén már műszerrel is mért rengések közül az 5,5-ös magnitúdót kissé meghaladhatta az 1911-es kecskeméti és az 1956-os dunaharaszti rengés.

A történeti földrengések erősségének minél pontosabb megbecslése és ismert geológiai törésvonalakhoz kapcsolásuk a földrengésbiztonsági térképezés alapját képezi, és fontos információ a kritikus infrastruktúra és a nagy létesítmények tervezése során.

A munka első szerzője Varga Péter geofizikus, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézetének nyugdíjas kutatóprofesszora. Szerzőtársai voltak Győri Erzsébet, a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium vezetője; Fodor Csilla, a földtudományi doktori iskola hallgatója és Timár Gábor, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszék vezetője. A szakemberek tanulmánya a Seismological Research Letters című szakfolyóiratban jelent meg március 3-án. (MTI)

Nyitókép (illusztráció): bildagentur-online/uig via getty images