Legfrissebb tartalmak

2:20
Híradó
2023. március 22. 18:00

Hatalmas különbségek vannak itthon a bérekben, egy budapesti ember majdnem kétszer annyit keres, mint egy szabolcsi

Budapesten kívül csak Győr-Moson-Sopron megye bérszínvonala érte el az országos átlagot 2022-ben, azaz a többi 18 megyében az átlagkerest nem éri el az országos átlagot – derül ki a KSH friss adataiból. Szabolcsban havi 250 ezer forintot sem vitt haza egy átlagos munkavállaló, miközben a fővárosi átlag nettó 422 ezerre rúgott. Mindenfelé emelkedtek a fizetések, de a GKI szerint maradt a bérkülönbség a régiók között.
Baleset-bűnügy
2023. március 22. 14:31

Máig nem tudni, mi lett a Sodder gyerekekkel, akik hivatalosan meghaltak egy háztűzben, de a maradványaik sosem kerültek elő

1945. december 24-én tragikus baleset rázta meg Fayetteville-t: egy olasz-amerikai család háza kigyulladt, és az emeleten alvó öt testvért nem sikerült kimenteni. Csakhogy egyikük után sem maradt a hamuban se csont-, se ruhadarab. A szülők halálukig meg voltak győződve róla, hogy a gyerekeik életben vannak. Az esettel kapcsolatban felmerült a gyújtogatás és az emberrablás vádja is, sőt van, aki az olasz maffiát sejti az ügy mögött, és a tűzoltóságot is sárosnak gondolja. Egyesek azonban úgy vélik, a gyerekek talán nem tűntek el, pusztán nem akarták, hogy rájuk találjanak. A világ egyik leghíresebb megoldatlan rejtélye még ma is számos kérdést vet fel.
9:57
Reggeli
2023. március 22. 11:47

Ungár Anikó mindig divattervező akart lenni, most Tallós Rita darabjának ruháit és díszletét tervezi

Anikó a 70-es években dolgozott divattervezőként, mégis a bűvészet lett a szakmája. A szakmát már csak „méltóan” csinálja, átváltott a mentál mágiára, már nem dolgozik tárgyakkal. Szerinte a koránál fogva hihetőbb, hogy képessége van rá. Most újra a divattal foglalkozik, Tallós Rita darabjában, a Dámák a pakliban a díszlet és a ruhák Anikó munkái.
10:28
Reggeli
2023. március 22. 11:45

Nagy Adri dolgozott olyan kollégával, akinek a barátnője féltékeny lett, ezért nem ment többé a zenekarba

Nagy Adri is úgy gondolja, nehezebb nőként érvényesülni a magyar zenei piacon. Sokszor ér kritika női előadókat pusztán a kinézetük miatt, ha színpadra lépnek. Tóth Andi visszavonulásáról azt gondolja, hogy fiatalsága mondatja ezt az énekesnővel. Adri a természet nagy barátja, a napokban egy random szemétszedés alkalmával 52 zsák üveget szedtek össze egy tóból.
6:02
Reggeli
2023. március 22. 11:42

Pál Dénes keresi az arany középutat saját ízlése és a közönség elvárásai között

Édesapja születésnapja, elindul a zenei élet, a tavasz kezdet – a március a legmozgalmasabb hónap Pál Dénes életében. Februárban Párizsban jártak egy baráti párral, ahol minden kötelező múzeumot megnéztek. Készült egy szelfi is a világ leghíresebb Lisájával. zenei megújulásáról is beszélt. Trendek ide vagy oda, Pál Dénes sosem fog csúnyán beszélni színpadon.