AZAHRIAH

SP randira hívta, majd Azahriah-val dolgozott egy stúdióban – interjú a 2010-es évek tinisztárjával, Barbee-val

SP randira hívta, majd Azahriah-val dolgozott egy stúdióban – interjú a 2010-es évek tinisztárjával, Barbee-val

8:38
Videó„Nagyon bízunk benne, hogy ez az ország egyszer meg fog tisztulni” – ezért tüntetett több tízezer ember a Hősök terén
2024. február 17. 6:58

„Nagyon bízunk benne, hogy ez az ország egyszer meg fog tisztulni” – ezért tüntetett több tízezer ember a Hősök terén

Gulyás Márton szerint több mint 50 ezer ember gyűlt össze a Hősök terén, ahol Pottyondy Edina vezetésével szólaltak fel tartalomgyártók a gyermekek védelmében. Sok tüntető örült, hogy új, politikától független emberek álltak ki az ügyben, „végre ne arról szóljon a közbeszéd, hogy ha valaki meri hallatni a hangját, az biztos gyurcsányista” – mondta az egyikük. A két hete tartó kegyelmi botrány nyomán utcára vonult tömegben voltak tinédzserek, szülők és nagyszülők, többen a kisgyereküket is elhozták, hogy jó példát mutassanak nekik, mások a rendszer ellen mentek tüntetni. 
BelföldAmerikai nagykövet a csupasz lombkoronasétánynál, Jimmy tikosított aktája és a maszkos Frontember, akinek kiléte sokakat megbotránkoztatna
2024. január 27. 14:11

Amerikai nagykövet a csupasz lombkoronasétánynál, Jimmy tikosított aktája és a maszkos Frontember, akinek kiléte sokakat megbotránkoztatna

Továbbra sincs vége a huzavonanának Svédország NATO-csatlakozása körül. Bár a magyar kormány korábban többször megígérte, hogy Magyarország nem utolsóként fogja ratifikálni a svédek NATO-tagságát, végül mégis így alakult, a törökök ugyanis kedd este megszavazták azt. Közben az amerikai nagykövet is megnézte a hírhedt lombkoronasétányt, majd a korrupció fontosságára hívta fel a figyelmet. A Fókusznak maszkban és eltorzított hangon interjút adott a titokzatos „Frontember”, aki megalkotta a kamu Azahriah-Szoboszlai dalt, és rengetegen próbálják kitalálni, ki lehet ő. Hamarosan új vetélkedő indul az RTL-en Gundel Takács Gáborral: Az ugrásban ha a játékos rosszul válaszol, a mélybe zuhan. A hét legizgalmasabb videói közül válogattunk.