Megtelt a Hősök tere a Rendszerbontó nagykoncerten

rtl.hurtl.hu

2026. április 10. 23:05

Hatalmas tömeg gyűlt össze a Hősök terén a péntek esti Rendszerbontó nagykoncerten, ahol a zene mellett a politikai üzeneteké volt a főszerep. A rendezvény miatt a közlekedés is korlátozott volt, miközben a közeli a Fidesz-székház köré kordont húztak és rendőrök őrizték az épületet. 

Megtelt a Hősök tere

Már az esti órákban látni lehetett, hogy a Rendszerbontó nagykoncertre hívó szó tízezreket mozgatott meg. A Hősök tere és a környező utcák teljesen megteltek, az emberek folyamatosan áramlottak az Andrássy út és a Dózsa György út felől is. A tömeg akkora volt, hogy a kisföldalatti biztonsági okokból már meg sem állt a Hősök tere állomáson, az utasoknak máshol kellett leszállniuk, hogy megközelítsék a helyszínt.

A felfokozott hangulat nemcsak a színpad környékén, hanem a környező utcákban is érezhető volt. A Fidesz Lendvay utcai székházát kordonokkal vették körbe, az épületet pedig jelentős rendőri erő őrizte. 

A kihelyezett kordonok azonban hamar a véleménynyilvánítás felületévé váltak: ismeretlenek kormánykritikus graffitiket festettek rájuk, amelyek előtt sokan megálltak fotózkodni az este folyamán.

A zenei produkciók mellett olyan közéleti szereplők is megszólaltak, akik az elmúlt időszakban vallomásaikkal vagy interjúikkal kerültek a figyelem középpontjába. Színpadra állt Szabó Bence, a Nemzeti Nyomozó Iroda egykori nyomozója, aki beszédében kiemelte: egy ideális rendszerben most nem a színpadon állna, és nem lenne szükség rendszerbontó nagykoncertre sem. Őt követte Pálinkás Szilveszter honvédségi százados, aki szerint egy katona számára nem a fegyvere, hanem az elvei és a meggyőződése a legfontosabbak.

Az este hangulata a záró produkciók alatt hágott a tetőpontjára, amikor a Quimby és Azahriah is a közönség elé lépett. A demonstrációval egybekötött nagyszabású esemény a tervek szerint a Szózat közös eléneklésével ér véget.

 

Forrás: RTL Híradó

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!