Máig nem tudni, mi lett a Sodder gyerekekkel, akik hivatalosan meghaltak egy háztűzben, de a maradványaik sosem kerültek elő

Közel negyven éven keresztül állt a nyugat-virginiai 16-os úton egy óriásplakát, amelyen öt gyermek fotója és neve volt látható, illetve különböző lehetőségek arról, mi történhetett velük: a 14 éves Maurice-t, a 12 éves Marthát, a 9 éves Louist, a 8 éves Jennie-t és az 5 éves Bettyt a szüleik egészen a halálukig keresték, miután meg voltak győződve arról, hogy a gyerekeik nem meghaltak, hanem eltűntek vagy elrabolták őket egy 1945-ös háztűz alatt. 

A párnak, George-nak és Jennie-nek összesen tíz gyermeke volt, a legidősebb a seregben szolgált, a fiatalabbak Fayetteville-ben éltek a családdal.

1945. december 24-én hajnali 1 óra körül Jennie füstszagra ébredt, és döbbenten látta, hogy a férje dolgozószobája lángokban áll. A földszinten alvó négy gyermekkel még kijutottak a házból, azonban az emeleti két hálószobában fekvő öt gyerekhez már nem jutottak fel, mert lángolt a lépcső – idézi fel a körülményeket a Smithsonian Magazine cikke. Az apa, George ekkor kirohant az udvarra annak reményében, hogy a mindig a házfalhoz támasztott létrán keresztül bemászhat az emeleti ablakokon, ám az eszköz furcsamód sehol nem volt. Ekkor arra gondolt, hogy az udvaron álló két autó egyikét az ablak alá kormányozza, de az előző nap még tökéletesen induló járművek meg sem moccantak.

A ház 45 perc alatt a földdel vált egyenlővé, de a mintegy 4 kilométerre lévő tűzoltóságnak 7 óra kellett, mire megérkeztek a helyszínre.

Már értesíteni is nehéz volt őket: a házból kijutott egyik nagyobb lány, Marion átfutott a szomszédba, hogy felhívja a tűzoltókat, de az operátor nem vette fel a telefont. Egy szomszéd a közeli kocsmából szintén hívni próbálta őket, de hiába. Ekkor áthajtott a szomszéd városba, F.J. Morris tűzoltóparancsnok pedig beindította a riadóláncot (aminek szabályai alapján mindegyik tűzoltó értesítette egy bajtársát és így tovább). Nem kérdés, hogy reggel 8 órára, az érkezésükre már semmi nem maradt a házból. A szülők ekkor biztosak voltak benne, hogy a gyermekeik meghaltak az emeleten.

Csakhogy a karácsony napján tartott házkutatás során a rendőrség egyáltalán nem talált maradványokat. 

Se csontok, se ruhacafatok, se egy fogdarab. A tűzoltóparancsnok – miután a rendőrséggel karöltve előálltak azzal, hogy egy hibás vezeték okozta a tüzet – azt mondta a szülőknek, hogy a tűz elég forró lehetett ahhoz, hogy teljes mértékben elhamvassza a holttesteket. A halottkém újévkor kiállította a gyerekek halotti bizonyítványát, a halál okaként pedig a háztüzet, illetve a fulladást jelölte meg. Az elkeseredett George Sodder a ház pincéjét egyméteres földdel fedte be, azzal a szándékkal, hogy emlékhelyként őrizze meg otthonuk porait.

A szülők nem nyugodtak

Sodderéket nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a gyerekeik talán mégis életben maradtak. Jennie elment egy krematóriumba, ahol közölték vele, hogy még a kétezer fokos tűzben elégetett holttestek után is maradnak csontszilánkok, amiket aztán porítani kell, hogy beférjenek az urnába. Az édesanya szinte a megszállottja lett annak, hogy a gyermekei holttestét nem találták meg annak ellenére, hogy különböző háztartási gépek maradványait meg igen, ráadásul úgy, hogy azok azonosíthatók maradtak.

Az anya állati csontokat – csirkét, marhát, sertést – égetett el különböző fokon izzó tüzekben, hogy lássa, mik maradnak utánuk, az apa pedig más gyanús emlékeken törte a fejét. George Sodder származása fontos eleme lehet a történetnek, ő ugyanis 1895-ben született Giorgio Soddu néven a szardíniai Tulában, és 1908-ban, 13 éves korában vándorolt ki az Egyesült Államokba. Egyik idősebb bátyja kísérte el őt Ellis Islandre, de ő visszatért Olaszországba, a fiú pedig egyedül maradt.

Sodder ambiciózus volt, szállítófiúból később saját teherautócégének tulajdonosa lett. Egy nap a helyi olasz közösség egyik üzletében találkozott Jennie-vel, aki háromévesen érkezett Amerikába. Sodderéket úgy írták le, mint „az egyik legtekintélyesebb középosztálybeli családot”, George pedig amolyan helyi celeb volt, határozott véleménnyel az üzlettől kezdve a politikáig – emlékeztet a Smithsonian Magazine. 

Arról az egyetlen dologról azonban, hogy annak idején miért jött el Olaszországból, soha nem beszélt. Egy elmélet szerint talán azért, mert belekeveredett valamilyen súlyos ügybe a maffiával. 

Sodder és a felesége elkezdték visszakövetni a tűz előtti eseményeket, és több furcsaság is eszükbe jutott. Néhány hónappal korábban egy idegen jelent meg náluk, és fuvarozási munkákról érdeklődött. A ház hátsó részéhez kanyarodott, rámutatott két különálló biztosítékszekrényre, és azt mondta: 

Ez egyszer még tüzet fog okozni. 

George ezt furcsának találta, mert a helyi áramszolgáltató egyik munkatársa nem sokkal azelőtt ellenőrizte a vezetékeket, és mindent rendben talált. 

Egy másik férfi megpróbált életbiztosítást eladni a családnak, de amikor George visszautasította őt, gyanús dolgokat kiabált neki: 

Füstbe megy az istenverte házad, és a gyerekeid is elpusztulnak! Fizetni fogsz a Mussoliniről szóló mocskos megjegyzéseidért!

A családapa annak idején valóban éles kritikákkal illette a diktátort, komoly vitákba keveredve a helyi olasz közösséggel. Az idősebb Sodder fiúk is felidéztek valami különöset: éppen karácsony előtt észrevettek egy férfit, aki a 21-es főút mentén parkolt, és alaposan megfigyelte a kisebb gyerekeket, amint hazafelé tartottak az iskolából.

Fordulat következik, miután kiderült, hogy elvágták a telefonvezetékeket? 

Karácsony reggel furcsa telefonhívást kapott a család, a háttérben harsány nevetéssel és pohárcsörömpöléssel, de miután a hívó közölte, hogy kit keres, Jennie azt válaszolta, hogy téves hívás, és letette a telefont. A tűz előtt egy órával egy éles, hangos csattanást hallott a tetőn, illetve egy guruláshoz hasonlító hangot. A szülőknek az is furcsa volt, hogy a konkrét tűz idején több szobában is égett a villany, így nem tűnt számukra túl hihetőnek a tűzoltók hibás elektromos vezetékekről szóló magyarázata. Később a hatóságok felfedezték azt is, hogy a ház előtti telefonvezetékeket átvágták, így a szülők gyanúja csillapíthatatlanná vált, hiszen aznap reggel még valaki telefonált nekik. 

Véleményem szerint a tüzet szándékosan okozták. Ha a történteket véletlen tűzeset helyett gyújtogatásnak minősítik, az komoly következményekkel járt volna. Ugyanis ha bűntény történt, és előkerülnek a gyerekek csontjai, az már emberölésnek számít

– mondta John Gamboa tűzszerész az RTL+-on látható A történelem legnagyobb rejtélyei című sorozatban, ahol a készítők a Mátrixból ismert Laurence Fishburne narrálásával, valamint szakértőkkel, rendőrökkel, ügyészekkel, magánnyomozókkal, FBI-profilozókkal, bűnügyi újságírókkal járják körbe a leghíresebb megoldatlan eseteket.

A rendőrség a gyújtogatós forgatókönyvre nem volt túlságosan kíváncsi, pedig egy szemtanú azt állította, hogy látott egy férfit a tűzeset idején a háznál, akinél egy autómotorok szereléséhez használt eszköz volt (a család autói pedig nem indultak). 1947-ben George és Jennie egyenesen az FBI-hoz fordultak, aminek akkori vezetője helyi jellegűnek és nem szövetségi ügynek minősítette az esetet, és noha néhány ügynök felajánlotta a segítségét, állítólag a fayetteville-i rendőrség és tűzoltóság elutasította az ajánlatot. 

Mégis vannak csontok 

A következő években megszaporodtak az üggyel kapcsolatos tippek. George meglátott egy újságfotót New York-i iskolásokról, és meg volt győződve arról, hogy az egyikük az ő lánya, Betty. Manhattanbe hajtott, hogy megkeresse a gyermeket, de a szülők nem voltak hajlandók beszélni vele. 

1949 augusztusában Sodderék úgy döntöttek, hogy egy patológust segítségül hívva újabb ásatást indítanak a leégett ház helyszínén. A vizsgálat során a szakértők apró tárgyakat, sérült érméket, egy részben megégett szótárt és több csigolyaszilánkot találtak. A patológus elküldte a csontokat a Smithsonian Intézetnek, amely megállapította, hogy a négy ágyékcsigolya egy olyan személyhez tartozik, akinek az életkora 16 és 22 év között volt. Hibahatáron belül lett volna, ha a 14 éves Maurice csontjait találták volna meg, csakhogy a csigolyákon egyáltalán nem volt nyoma annak, hogy tűz érte volna őket. A csontok – állapította meg a jelentés – valószínűleg abból a földből származtak, amellyel George töltötte fel a pincét az emlékhelyhez.

Hét évvel a tűzeset után a szülők kifizették a gyerekeik arcát mutató óriásplakátot, és még jutalmat is ajánlottak annak, aki információval szolgál a számukra. Számos tipp érkezett az önjelölt szemtanúktól, jelentkezett például egy turistaházat üzemeltető nő, aki úgy vélte, látta az eltűnt gyerekeket, miután leégett a ház. Azt állította, hogy reggelit szolgált fel nekik, és a motelnél volt akkoriban egy floridai rendszámú autó. „A gyerekeket két nő és két férfi kísérte, mind olasz származásúak voltak” – mondta egy nyilatkozatában.

Nem emlékszem a pontos dátumra. Az egész társaság bejelentkezett, és egy nagy, többágyas szobában szálltak meg. Éjfél körül érkeztek. Próbáltam barátságosan beszélgetni a gyerekekkel, de a férfiak ellenségesnek tűntek… Az egyik férfi megfordult, és gyorsan hadart valamit olaszul. Ekkor mindenki abbahagyta a beszélgetést. Másnap kora reggel elmentek

– magyarázta. A rendőrség azonban – lévén nem forró nyomról volt szó, hanem egy hétéves történetről – nem vette fel újra a fonalat. Érkezett egy másik beszámoló is, amely szerint valaki látta, hogy a tűz estéjén bepakolják a gyerekeket a kocsiba a helyszín környékén. 

A fotó 

Két évtizeddel az eset után vérfagyasztó fordulat történt az ügyben: egy boríték érkezett Kentuckyból, egyenesen a Sodder szülőknek címezve. A fotón egy harmincas éveiben járó férfi volt, aki a vonásai alapján könnyen lehetett a kiskorában eltűnt Louis. A hátulján ez a szöveg állt:

Louis Sodder. Szeretem Frankie testvért. Kicsi fiúk. A 901 32 vagy 35

De sem a közeli, sem a távoli rokonságban nem volt Frankie nevű ember, így a szülőknek fogalmuk sem volt arról, hogy merre induljanak. Elkezdtek az akkor négy éve bevezetett irányítószámrendszerre gyanakodni, de a számok nem egy lakcímet rejtettek. Csak egy idő után jöttek rá, hogy Olaszországban is használnak ilyen lakcímeket: a fenti számsor Palermót jelölte, ami a La Cosa Nostra, az olasz maffia bölcsőjének számított. Sodderék felbéreltek egy magánnyomozót, és elküldték őt Kentuckyba, a levél nyomába, ám a detektív soha nem tért vissza. Léteznek különböző elméletek arról, hogy a férfi lelépett a család pénzével, vagy talált valamit, amiért aztán valaki leszámolt vele. 

A következő magánnyomozó már hatékonyabbnak bizonyult: kiderített egy történetet, amely szerint a tűzoltóparancsnok a korábbi állításával ellentétben mégis talált egy „szívet” a hamuban, de azt elrejtette egy dinamitos dobozban, és elásta a helyszínen. A család ekkor rábeszélte a parancsnokot, hogy ássák ki a dobozt, aminek a tartalmával egyenesen egy helyi temetkezési vállalkozóhoz mentek. A szakértő megállapította, hogy a dobozban egy tűz által teljesen érintetlen marhamáj van. A történelem legnagyobb rejtélyei című sorozatban a szakértők megállapították, hogy két elmélet létezik a parancsnokkal kapcsolatban: vagy azért ásta oda a májat, mert

• együttműködött a maffiával, és az volt a cél, hogy leállítsák a nyomozást,
• vagy mert szerette volna, ha a család végre, hosszú évtizedek után megnyugszik és elkezdhet gyászolni. 

Új nyomozás mindenesetre nem volt, pedig volt egy talán a maffiához vezető levél és egy biztosítási ügynök, aki annak idején megfenyegette George-ot, de őt sosem hallgatta ki a rendőrség. A magánnyomozó egyébként azt is kiderítette, hogy a biztosítási ügynök tagja volt annak a vizsgálati csoportnak, amely megállapította, hogy a gyerekek elégtek a tűzben. A neve ott volt a halotti bizonyítványokon – pedig semmire nem tudták alapozni, hogy a gyerekek odavesztek. A szülők ekkor módosították a hirdetést, kirakták Louise új fotóját is, és odaírták, hogy kifutnak az időből. „Mi csak tudni szeretnénk. Ha valóban meghaltak a tűzben, meg akarunk győződni róla. Ellenkező esetben tudni akarjuk, mi történt velük.”

És ha a gyerekek maguktól vagy valamilyen fenyegetés miatt mentek el?

Nem túl népszerű elmélet, de a szakértők nem zárják ki, hogy a gyerekek maguk döntöttek úgy, hogy köddé válnak, és esetleg ők gyújtották a tüzet, hogy eltűnhessenek. 1967-ben – azután, hogy megérkezett a fotó Louisról – felbukkant egy texasi nő, aki azt állította, hogy együtt ivott egy kocsmában Louisszal és Maurice-szal, ráadásul az egyikük annyira részeg volt, hogy bevallotta, hogy ő az egyik Sodder gyerek. (Texas amúgy nincs messze Mexikótól, ahol szintén használnak olyan irányítószámokat, ami a fotóra volt írva). 

George és a veje ekkor elmentek Texasba, és sikerült találkozót egyeztetniük a két férfival. Noha a vonásaik rettentően hasonlítottak az eltűnt fiúkéra, George hiába kérdezgette őket, mindent tagadtak. Az apának összetört a szíve, de két évvel későbbi haláláig is mélyen hitt abban, hogy a fiaival találkozott Texasban. Jennie, az édesanya kizárólag feketét viselt a tűzvész után, egészen 1989-ben bekövetkezett haláláig. Akkor a hirdetőtábla is lekerült, de a gyerekek és az unokák folytatták a nyomozást. Ők úgy vélték, ha valóban Louis volt a fotón, akkor a fiúk csak azért nem vallottak színt, mert meg akarták védeni a szüleiket. 

A legfiatalabb és utolsó túlélő Sodder gyerek, Sylvia nem hitte, hogy a testvérei meghaltak volna a tűzben. Amikor ideje engedte, felkereste a bűnügyi nyomozó honlapokat, és kapcsolatba lépett azokkal, akik a családja rejtélyét kutatták. 2021 tavaszán hunyt el, de az unokák sem adták fel a reményt. Azonban ha a tűzvészt az öt Sodder gyerek valóban túlélte, mostanra már 90 év körül lehetnek, így nagyon valószínű, hogy a család tényleg kifutott az időből. 

A történelem legnagyobb rejtélyei című sorozat már elérhető az RTL+ felületén!

Nyitókép: RTL+ / A történelem legnagyobb rejtélyei