Legfrissebb tartalmak

5:33
Reggeli
2023. március 23. 8:57

„Fél percünk volt eldönteni, hogy a mi gyerekünk vagy sem” – rögtön tudták, hogy Rózi az övék

„Múlt héten nem voltam anya, most már igen” – mondta Baranyi Fanni arról, hogy milyen érzés volt az örökbefogadás. Egyéves kislányával, Rózival érkezett a Reggeli stúdiójába, akit párjával újszülöttként fogadtak örökbe. 5 évvel ezelőtt kezdődött az örökbefogadási procedúra, akkor döntötték el, hogy nem lombikoznak, hanem örökbe fogadnak. Rózira három évet kellett várniuk, ami Fanni szerint nem számít sok időnek, mert a legtöbben újszülött babát fogadnának örökbe. Mesélt a kritikus hathetes időszakról is, amikor a biológiai anya még meggondolhatja magát: nagyon nehezen élte meg, hogy elvehetik tőle kislányát.
9:36
Reggeli
2023. március 23. 8:19

1994 februárjában egyetlen hét alatt 5 halott újszülöttet találtak az országban

A címben idézett borzalom volt az, ami Budavári Zitát arra indította, hogy valamit tegyen. Elsőként Szekszárdon kérte meg az evangélikus templom lelkészét, hogy a templom lépcsőjére hadd tehessék le a csecsemőket. Két babát is sikerült akkor megmentenie, így jött létre a Bölcső Alapítvány. Az elmúlt 27 év más célokat is adott nekik: a válságban lévő fiatal terhesek és anyák megsegítése lett a fő feladatunk. Úgy tapasztalta, a válságban lévő kismamákat sokszor az apák hagyják magukra.
6:56
Reggeli
2023. március 23. 7:56

Pál Marcinak és párjának, Ádámnak nem 6 hetet, hanem 9 hónapot kellett várniuk a hivatalos örökbefogadásra

Marcinak és párjának, Ádámnak két gyermeke van: Andrist és Hannát is örökbe fogadták. Kislányuk anyukája megkereste őket, hogy ők neveljék fel a picit, de hiába volt az örökbefogadás nyílt, több hónapos procedúrán kellett végigmenniük. 9 hónapig tartott, mire a bírósági eljárást lefolytatták. Csak akkor nyugodtak meg, mikor 2022. november 9-én átvették a gyámhivataltól Hanna anyakönyvi kivonatát.
Belföld
2023. március 23. 6:22

Lázár János miniszterként döntött a ménesbirtok ügyében, miközben ő vezeti a tulajdonos alapítvány kuratóriumát

Ezúttal tudja a jobb kéz, mit csinál a bal: Lázár János műemléki védettségeket szüntetett meg a ménesbirtok területén. A probléma azonban nem maga a védelem elvonása, hanem az összeférhetetlenség kérdése, éppen az, amit az Európai Bizottság az alapítványokba kiszervezett egyetemeknél is nehezményezett. A ménesbirtok példája jól mutatja, hogy az összeférhetetlenség nem csak a felsőoktatásban merül fel. 
24:51
Magazin
2023. március 23. 0:15

A COPD gyógyíthatatlan tüdőbetegség, de a tünetek enyhíthetők – Praxis 2023-03-22

Egy rettegett betűszó és 5-600 ezer érintett Magyarországon. A COPD a tüdő elöregedésével járó visszafordíthatatlan, gyógyíthatatlan betegség. De ez nem jelenti azt, hogy tehetetlenül és kezelések nélkül kell várni a legrosszabbra. Korszerű terápiákkal a betegség lefolyása lassítható, a tünetek enyhíthetőek. És a legfontosabb: ez a kórkép elsősorban a dohányosokat érinti, tehát mindenki saját felelősségére sokat tehet a megelőzésért: ne dohányozzon! Szakorvosi vélemények és egy COPD beteg hétköznapjai Erős Antónia műsorában.
2:26
Híradó
2023. március 22. 18:51

A NATO összehívta az Ukrán Bizottság ülését, Szijjártó Péter is ott lesz

A NATO főtitkára kedden annak ellenére hívta össze a bizottságot, hogy a magyar kormány a kárpátaljai magyar kisebbség jogait sértő nyelvtörvényre hivatkozva 2017 óta blokkolta azt. Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint ez üzenet: nem engedik tovább, hogy a magyar kormány visszaéljen a NATO-tagsággal. Szijjártó Péter külügyminiszter is ott lesz a NATO-Ukrán Bizottság április 4-i ülésén – tudta meg az RTL Híradó.