Fókusz

„Nem folytatom az Omegát, az Omegának vége”– a zenekar legendás gitárosa, Elefánt megjárta a poklot, miközben elvesztette zenésztársait, ő maga is rákkal küzdött

Morva AnnaMorva Anna

2023. március 22. 20:08

Elefánt az elmúlt négy évben pokoli küzdelmet vívott a rákkal: miután megműtötték, újra kellett tanulnia járni, majd ismét kiújult a daganat, de nem adta fel az Omega gitárosa. 

Molnár György, az Omega Elefántja az elmúlt években megjárta a poklot, miután kiderült, rákkal küzd. A zenész szerencsére mára tünetmentes, és ezt az időszakot egyfajta újjászületésként élte meg. Ennek ellenére sokszor megérinti a halál, az elmúlás is, miután a betegsége évei alatt pályatársait, Benkő Lászlót, Mihályi Tamást, és Kóbor Jánost is elveszítette.

A gitáros a teljes felépülésről még csak óvatosan beszél, pedig a kezelőorvosa szerint nagyon biztatóak az eredményei.

Sajnos a rák egy olyan betegség, hogy azt mondják, minden rendben van veled, és egyszer csak meglepetésszerűen újra visszacsap, visszaüt mint a bumeráng 

– Elefántnál 2019-ben jelentkezett először a betegség, akkor azt hitte, egy műtéttel megússza, de nem sokkal később kiújult a daganat a szervezetében. Ennek ellenére az Omega zenésze optimista maradt a kemoterápia ideje alatt is.

„Eleinte széles mellel mész be, hogy ugyan már. Beülsz egy fehér fogorvosi székbe, megkapod a szurit, elbeszélgettek a betegtárssal. Mindenki próbál a saját baja fölé kerekedni némi humorral, aztán amikor ötödjére vagy ott, már nem vagy annyira vidám hangulatban” – mondta a zenész, akinek családja rengeteget segített a felépülésben, például akkor is, amikor az első műtét után újra kellett tanulnia járni.

Nagyon nehéz volt talpra állni újból, két hónapot feküdtem közvetlen a műtét után, és meg kellett tanulni újra járni. Egyszerűen nem hiszed el, hogy te nem tudsz járni 

– Elefántnak minden türelmére és kitartására szükség volt a lábadozásnál, szerető és támogató közegben érték a mélypontok.

Az életben, ami szép és komoly, az mind nem vásárolható, a szeretet... 

 – mondta a zenész, akinek két fia és egy lánya van, és már egy kisunoka is biztatja a nagypapát a gyógyulásban.

A lányom nemrég ajándékozott meg egy kisunokával, tündéri kis pacák, állandóan pengeti a gitárt.

Elefántot régóta érdekli a spiritualitás, évek óta foglalkozik ezotériával és asztrológiával is. Hisz abban, hogy a jövő előre látható, de ha nem muszáj, inkább nem bocsátkozik jóslatokba.

Félelmetes, amikor belemélyedsz, akkor rájössz, hogy működik. A saját jövőmet nem akarom tudni

 – mondta zenész, aki betegsége óta még inkább át szeretne élni minden pillanatot, és  persze ott van a legfontosabb gyógyír, a zene. 

„Nem folytatom az Omegát, az Omegának vége”– Elefánt megjárta a poklot, miközben elvesztette zenésztársait, ő maga is rákkal küzdött
 

Otthoni stúdióját az Omega relikviái díszítik, zongoráján ott van az egyik utolsó közös kép. Mégsem tud múlt időben beszélni egykori pályatársairól.

Szinte nem is hiszem el, hogy meghaltak, mert hallom és az interneten látom őket, úgyhogy nagyon furcsa érzés, amikor kimegyek a Benkő Laci sírjához...

 

Egy korszak lezárult

Az Omega történetét ő már nem írja, Elefánt azt mondta a Fókusznak, hogy az az 55 év, amit a zenekarban töltött, számára teljesen lezárult.

Nem folytatom az Omegát, az Omegának vége. A zenekarnak van egy történelme, van egy nagyon komoly története, amit a levegőbe írt bele és nem lexikonokban van lefektetve.

A zenész most azon dolgozik, hogy a fennmaradt Omega anyagokat újra kiadják, lemezen és CD-n is. Azért pedig nagyon hálás, hogy saját dalait már több millióan hallották és nem egy mérnöki irodában kellett töltenie élete nagy részét.

„Nem folytatom az Omegát, az Omegának vége”– Elefánt megjárta a poklot, miközben elvesztette zenésztársait, ő maga is rákkal küzdött
 

„Boldog vagyok, végül is egy ajándékot kaptam az élettől. Lehetnék valahol egy jó mérnök, és nem valószínű, hogy mindezeket megélem: az emberek rajongását, az örömét. Felmész a színpadra, és amikor több százezer ember vagy több tízezer ember felhördül, ahhoz fogható érzés nincsen”

Új dalt pedig már csak az égi zenekar emlékére, vagy saját kedvéért ír.

Olyan hat-nyolc dal van készülőben, a legfrissebb, ami lesz, annak az lesz a címe, hogy az Utolsó mohikán. Ezt Trunkos Andrissal írjuk és nyilván utalni fogok arra, hogy a társaim elmentek

– mondta a zenész, akinek nincs ideje unatkozni 73 évesen sem. Elefánt a következő időszakot is a zenével és családjával szeretné tölteni.

#Fókusz#Videó#adásrészletek#molnár györgy#omega#elefánt#Bulvár#zenész#rák#betegség#ma