Külföld

Térdprotézist kapott egy férfi, csakhogy rossz lábát műtötték meg

rtl.hurtl.hu

2023. március 22. 16:15

A kórház azzal védekezik, hogy a beteg megműtött térde sem volt teljesen egészséges, idővel arra is operáció várt volna. 

Pert indított a nyitrai kórház ellen egy idős férfi, akinek a jobb térde helyett a balt műtötték meg. Az intézmény elnézést kért az incidens miatt, a férfi által méltányosnak gondolt kártérítését azonban nem akarják megfizetni – írja a Paraméter.

František 2019 májusában került a szlovák kórház műtőasztalára, mivel a jobb térdízületét mesterségesre kellett volna cserélni.

Ámde az orvosok a jobb lába helyett a balba tették a protézist.

A beteg csak azt követően jött rá a tévedésre, hogy felébredt az altatásból. Az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS) szerint is az orvosok hibáztak a beavatkozás során, az idős férfi pedig azt szeretné, ha a kórház fizetne a hibáért: 65 ezer eurós kártérítést követel, amit az intézmény viszont túlságosan nagynak tart.

A kórház elnézést kért a történtekért, és azzal védekezik, hogy a páciens megműtött térde sem volt teljesen egészséges, idővel azon a beavatkozást kellett volna végezni.

Bár már négy éve történt az eset, a nyugdíjas azóta sem szánta rá magát újabb operációra. A bíróság a jövő hónapban dönt arról, megítéli-e a kártérítést a férfinak.

#Külföld#nyitra#kórház#műtét#baleset#orvosi#hiba#kártérítés#per

Címlapról ajánljuk