KÁRTÉRÍTÉS

Mi történt a holokauszt túlélőivel a felszabadulás után?

Mi történt a holokauszt túlélőivel a felszabadulás után?

7:37
Házon kívül„Két-három lépést tudok táncolni, azzal már nagyon boldog lennék” – először ment vissza balesete helyszínére a Jókai utcai házomlásban megsérült balerina
2024. szeptember 23. 13:20

„Két-három lépést tudok táncolni, azzal már nagyon boldog lennék” – először ment vissza balesete helyszínére a Jókai utcai házomlásban megsérült balerina

Három éve még Tóth Nikolett játszotta a Budapesti Operett Színházban a Diótörő főszerepét. Két éve azonban egy meleg júniusi napon a barátjával a színházból sétáltak hazafelé a pesti belvárosban, amikor a szomszédos Jókai utcában a sarki épület egy része lezuhant a magasból, egyenesen Nikire. Kerekesszékbe kényszerült, a rehabilitációja pedig több mint 1 millió forint egy negyedévre, miközben 130 ezer forint rokkantnyugdíjat kap. Időközben már árulják azokat a luxuslakásokat, amiket a házomlás idején építettek.
7:27
Reggeli„Az összeg csak nagynak tűnik” – 240 milliós kártérítést kaptak az óvodában félrenyelt répa miatt
2024. szeptember 19. 10:16

„Az összeg csak nagynak tűnik” – 240 milliós kártérítést kaptak az óvodában félrenyelt répa miatt

Több mint 240 millió forintos kártérítést ítéltek meg egy lebénult kisfiú családjának. A gyerek 3 éves volt, amikor 2013-ben félrenyelt egy répadarabot egy fővárosi óvodában. A kisfiú oxigénhiányos állapotba került, lebénult, és értelmileg is sérült lett. A család kártérítésért perelt, ügyükben 11 év után hozott döntést a Kúria. A Reggeliben a család jogi képviselőjével, Dr. Tatár Borisszal beszélgetünk arról, miért húzódott ilyen sokáig a per, mi alapján állapították meg az óvoda felelősségét, változtattak-e azóta az étkeztetésen az óvodában, és miért nem számít valójában nagynak a megítélt összeg.  
6:37
ReggeliÉvekig tartó pereskedésbe keveredhetnek a repülőgép késése miatt a skót-magyar meccsről lemaradt szurkolók
2024. június 25. 9:53

Évekig tartó pereskedésbe keveredhetnek a repülőgép késése miatt a skót-magyar meccsről lemaradt szurkolók

Több száz magyar szurkoló maradt le a Skócia elleni Eb csoportmeccsről, mert a Stuttgartba tartó repülőjük több mint négy órás késéssel szállt fel – sokan megelégelték a várakozást, és leszálltak, hogy legalább tévén láthassák a mérkőzést. Mit lehet tenni ilyen esetben? Kaphatunk-e kártérítést, és ha igen, mennyit? Kifizetik a meccsjegyet és a szállást is? Szabályozza az ilyen eseteket az Európai Unió? Dr. Szepesházi Péter ügyvédet erről kérdeztük a Reggeli stúdiójában.
BelföldPokoli órák a repülőtéren – így kaphat akár 600 eurós kártérítést, ha késik a gépe
2024. június 24. 15:58

Pokoli órák a repülőtéren – így kaphat akár 600 eurós kártérítést, ha késik a gépe

Itt a nyár, egyre több a légijárat, és egyre több az akár 10-20 órás várakozásokról szóló rémtörténet is. Az utasoknak meglepően sok joguk van, főként ahhoz képest, hogy a légitársaságok mennyire vonakodnak ezeket érvényesíteni. Mikor kell szállást, ellátást biztosítaniuk az utasoknak, milyen feltételekkel jár a kártérítés akár egy kisebb késés esetén is, és mire hivatkozva utasíthatják vissza azt a cégek? A jogi szakértő válaszol.
2:06
HíradóMéltánytalanul alacsony összeget ajánlott fel a TEK az esztergomi robbantásban meghalt kommandós családjának
2024. május 27. 18:25

Méltánytalanul alacsony összeget ajánlott fel a TEK az esztergomi robbantásban meghalt kommandós családjának

Méltánytalanul alacsony kártérítést ajánlott fel a TEK – ezt mondta az esztergomi robbantásban meghalt kommandós családjának ügyvédje a Blikknek. Helmeczy László úgy látja, a bíróságnak kell majd döntenie a kérdésben. Tavaly szeptemberben egy körözött férfit akartak elfogni a Búbánat völgyben, aki többórás túsztárgyalás után magára robbantotta a házát. Vele együtt egy kommandós meghalt. A család szerint a 34 éves, kisgyerekes családapa egy rossz döntés áldozata lett.
2:12
HíradóMeghalt a védőfelszerelés nélkül dolgoztatott munkás – elítélték az építési vállalkozót
2024. május 11. 18:38

Meghalt a védőfelszerelés nélkül dolgoztatott munkás – elítélték az építési vállalkozót

Felfüggesztett börtönt kapott egy építési vállalkozó egy segédmunkás halála miatt. A bíróság szerint a vállalkozó hibázott, amikor sisak, hevederek és előzetes munkavédelemi oktatás nélkül dolgoztatta a férfit 2019 nyarán. A munkás egy vízmértéket tartott a kezében, ami a magasban hozzáért egy áramvezetékhez. Az áldozat lezuhant, és néhány nappal később meghalt. Családja a héten kihirdetett ítéletet enyhének tartja, most 10 milliós kártérítésért perelnek.
2:48
Híradó„Titkos volt” – az egyik bicskei áldozat nem érti, miért hozták nyilvánosságra, mekkora kártérítést kaptak
2024. április 27. 19:10

„Titkos volt” – az egyik bicskei áldozat nem érti, miért hozták nyilvánosságra, mekkora kártérítést kaptak

Érthetetlennek nevezte az egyik bicskei áldozat, Pop Mert, hogy a Belügyminisztérium nyilvánosságra hozta, mekkora kártérítést kaptak az elszenvedett bántalmazásokért. Pop Mert szerint épp az állam íratta alá velük a titoktartási szerződést. A belügy a Híradónak azt írta: ezzel nem sértették meg a megállapodást. 
2:02
HíradóElbukta a pert a Lázár János vezette teniszszövetség a volt főtitkárral szemben
2024. április 16. 19:59

Elbukta a pert a Lázár János vezette teniszszövetség a volt főtitkárral szemben

Hiába perelte 250 millió forintos kártérítésért a Lázár János vezette teniszszövetség a testület volt főtitkárát, a Szegedi ítélőtábla jogerős döntése szerint nekik kell 16 millió forint elmaradt munkabért megfizetniük – erről az rtl.hu számolt be elsőként. A szövetség azért perelte Richter Attilát, mert állításuk szerint egy személyben döntött egy nemzetközi verseny lefújásáról. A volt főtitkár ma a Híradónak azt mondta: végre kiderült, hogy mindent szabályosan csinált. 
2:16
HíradóRekordösszegű kártérítést ítéltek a fiú családjának, aki lebénult, miután az óvodában félrenyelte a tízórait
2024. február 28. 17:46

Rekordösszegű kártérítést ítéltek a fiú családjának, aki lebénult, miután az óvodában félrenyelte a tízórait

Rekordösszegű, 265 millió forintos kártérítést, és havi 1 millió 800 ezer forintos járadékot ítéltek meg egy lebénult fiú családjának. 2013-ban az akkor hároméves gyerek egy fővárosi óvodában félrenyelt egy répadarabot. Hiába értek oda gyorsan a mentők, addigra olyan súlyos oxigénhiányos állapotba került, hogy újra kellett éleszteni. Bár túlélte, végtagjai lebénultak és értelmileg is sérült. Az óvodát képviselő ügyvéd szerint magyar viszonylatban abszurd a kártérítés összege.
9:09
Házon kívülVétlen áldozat volt, lebénult, de szinte minden tételért meg kell küzdenie a biztosítóval – ez vár arra, akit Magyarországon önhibáján kívül baleset ér
2024. február 12. 10:12

Vétlen áldozat volt, lebénult, de szinte minden tételért meg kell küzdenie a biztosítóval – ez vár arra, akit Magyarországon önhibáján kívül baleset ér

Békefi László több mint öt éve robogóval ment haza a munkából, amikor egy szabálytalanul közlekedő autós elütötte. Mellkastól lefelé lebénult, kerekesszékbe került, állandó segítségre szorul. Gyarmati Krisztina is szabályosan autózott, amikor egy száguldó luxusautó nekik ment: neki is vannak maradandó sérülései. Mindketten arról meséltek, hogy hiába áldozatok, állandó harcban állnak a biztosítóikkal, amelyek szerintük megalázóan alacsony kártérítéssel szúrnák ki a szemüket. Krisztának például ez arra sem volt elég, hogy hitel nélkül pótolni tudja a totálkárosra tőrt autóját. A Házon kívül riportjából kiderül, mire számíthat, akit önhibáján kívül baleset ér ma Magyarországon. 
2:03
HíradóDöntött a bíróság Donald Trump rágalmazási ügyében
2024. január 27. 18:13

Döntött a bíróság Donald Trump rágalmazási ügyében

Több mint 83 millió dollár – azaz átszámítva közel 30 milliárd forint – kártérítés fizetésére kötelezte a New York-i bíróság egy rágalmazási ügyben Donald Trumpot. A volt amerikai elnököt azért találták bűnösnek, mert nyilvánosan hazugságnak nevezte, hogy szexuálisan zaklatott volna egy újságírónőt – márpedig ezt korábban egy bíróság bizonyítottnak találta.
KülföldInkább csődbe megy a kőgazdag egyházmegye, csak nehogy kivizsgálják a gyerekek megerőszakolását
2023. november 19. 13:37

Inkább csődbe megy a kőgazdag egyházmegye, csak nehogy kivizsgálják a gyerekek megerőszakolását

A dollármilliárdos vagyon felett rendelkező oaklandi egyházmegye szerint az áldozatok érdekeit szolgálja a lépés, mert így mindenki egyenlő kártérítést kap, és az egyház feladatainak ellátása sem kerül veszélybe. Az áldozatok viszont felháborodtak, mert a csődeljárásban nem kell vizsgálni az egyes esetek körülményeit és azt, hogy az egyházi vezetők mit tudtak a gyerekek ellen elkövetett visszaélésekről.