Legfrissebb tartalmak

5:57
FókuszHatalmas adrenalinlöket, bénító izgalom és büszkeség – világversenyen ért el nagy sikereket az ELTE BEAC szurkolói csapata
2023. június 7. 20:25

Hatalmas adrenalinlöket, bénító izgalom és büszkeség – világversenyen ért el nagy sikereket az ELTE BEAC szurkolói csapata

Az amerikai meccsek szinte elengedhetetlen kellékei a szurkolólányok, akik a pálya széléről buzdítják a sportolókat – a műfaj viszont nem csak külföldön népszerű. Az ELTE BEAC szurkolói csapata nemrég tért vissza a világbajnokságról az Egyesült Államokból. Azzal, hogy kijutottak a versenyre, mindannyiuk gyerekkori álma vált valóra. Bár a döntőt végül a japán csapat nyerte, a magyar szurkolók maguk mögé utasították a belga, a holland, az ír, a dél-afrikai, a lett, a guatemalai és a dél-koreai válogatottat is. A Fókusz stábja a csapat edzésén járt. 
6:37
FókuszIlyen, amikor valaki hatvan felett cseréli a „sima” edzést komoly testépítésre
2023. június 7. 20:03

Ilyen, amikor valaki hatvan felett cseréli a „sima” edzést komoly testépítésre

Koltai Gabriella három lány édesanyja, sőt már nagymama is. Hatvan felett, a gyerekek születése után egyszer csak gondolt egyet, és a Jane Fondás aerobicot lecserélte nagyobb súlyok emelgetésére, és testépítésre adta a fejét. Ebben pedig nem más segített neki, mint a háromszoros fitnessmodel-világbajnok, kétszeres Európa-bajnok, tizennégyszeres magyar bajnok lánya, Nagy Betti.
10:39
FókuszBerki Mazsi: Szeretném, hogy legyen a kislányomnak is családja
2023. június 7. 20:01

Berki Mazsi: Szeretném, hogy legyen a kislányomnak is családja

A gyászév letelte után, a Fókusznak mesélt Berki Mazsi az elmúlt időszak megpróbáltatásairól. Szinte teljesen új életet kezdett és a szerelem is rátalált. Az elmúlt egy év azonban rendkívül nehéz volt számára, volt, hogy nem is akart senkivel sem beszélni. „Minden ember annyi terhet kap az életében, amennyit elbír” – mondta Mazsi, aki a jövőjét illetően már optimista.
6:36
FókuszMagyarországi marketingvezetőből lett angliai buszsofőr, és boldogabb, mint valaha
2023. június 7. 19:59

Magyarországi marketingvezetőből lett angliai buszsofőr, és boldogabb, mint valaha

Hiába volt Magyarországon marketingvezető Erdélyi Ágoston, az élete rendkívül stresszes volt. Angliában kezdett új életet a családjával, azóta lényegében stresszmentesen él, és boldogabb, mint valaha. Most turistabuszokat vezet, amiből kényelmesen meg tud élni, a leghajtósabb hónapokban átszámítva csaknem egymillió forintot is megkeres. Közben Európa-szerte, így Magyarországon is nagyon komoly járművezető-hiány van, ami pár éven belül akár azt is eredményezheti, hogy az állások fele betöltetlen lesz a szektorban, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.
4:43
Fókusz„Ilyet csak filmeken lehet látni, hogy az autókat is elviszi a víz” – lecsapott a természet Magyarországra
2023. június 7. 19:44

„Ilyet csak filmeken lehet látni, hogy az autókat is elviszi a víz” – lecsapott a természet Magyarországra

Budapesten tornádó, az ország más részein pedig özönvíz volt. Elképesztő pusztítást végzett az időjárás kedden késő délután. Hatalmas mennyiségű csapadék hullott le, rekordidő alatt, ami villámárvizek kialakulásához vezetett. De volt, ahol a hömpölygő ár úgy ragadta el magával az autókat, mintha azok kartonpapírból lennének. 
4:00
FókuszTíz balatonnyi víz árasztotta el Ukrajna déli részét
2023. június 7. 19:44

Tíz balatonnyi víz árasztotta el Ukrajna déli részét

Két kezével szorítja magához kutyáját egy idős hölgy – ő is arra kényszerült, hogy csónakba szálljon, és elhagyja vízzel elárasztott otthonát. Egy nappal a gátszakadás után azt írta több szakértő, hogy biztosan robbantás történt a gáton, ráadásul nem kívülről érte a támadás, hanem belülről. A gát ukrajnai Kahovkánál szakadt át, azóta több mint negyvenezer embert kellett evakuálnia a katonaságnak. 
1:58
HíradóAkkora plusz költséget jelenthet az élelmiszergyártóknak a környezetvédelmi termékdíjak rendszerének átalakítása, amit már nem tudnak lenyelni
2023. június 7. 19:25

Akkora plusz költséget jelenthet az élelmiszergyártóknak a környezetvédelmi termékdíjak rendszerének átalakítása, amit már nem tudnak lenyelni

Legkevesebb 100 milliárd forint plusz költséget jelenthet az élelmiszergyártóknak a környezetvédelmi termékdíjak rendszerének átalakítása. Az élelmiszergyártók szövetsége szerint az akár tízszeres költségnövekedést kénytelenek lesznek továbbhárítani, amely végül az élelmiszerárak emelkedéséhez vezethet. A kormány megkeresésünkre azt írta: egy uniós szabályozás miatt volt szükség az átalakításra, amelynek következtében a szennyező anyagokat használó gyártók többet fognak fizetni.
2:20
HíradóMár csaknem ötezer tanár fontolgatja a felmondását
2023. június 7. 19:25

Már csaknem ötezer tanár fontolgatja a felmondását

Érte meglepetés a szakszervezeteket a pedagógusok jogállását megváltoztató törvényjavaslat olvasása közben. Úgy látják, a parlamentnek benyújtott tervezet több pontjáról nem egyeztetett velük a Belügyminisztérium. Például arról, hogy lennének olyan tanárok, akik a vártnál jóval később kapnának fizetésemelést. Eddig csaknem 5000 tanár jelezte, hogy felmond, ha bevezetik a törvényt. A kormány szerint a javaslat alapozza meg a pedagógusok béremelését.  
2:22
HíradóNettó 232 ezerért partnereket keres a Magyar Posta a bezárt postahivatalok pótlására
2023. június 7. 19:21

Nettó 232 ezerért partnereket keres a Magyar Posta a bezárt postahivatalok pótlására

Egy kistelepülésen havonta nettó 232 ezer forintot ajánlanak azoknak a vállalkozóknak, akik vállalják, hogy például a boltjukban el lehet intézni a levél- és csomagfeladást. Az egyik önkormányzati szövetség elnöke szerint ebből egy alkalmazott munkabérét sem lehet kifizetni. A Magyar Posta azt reméli, hogy év végéig 400 vállalkozóval köthetnek megállapodást.
1:38
HíradóA Praxis magazinnak köszönhetően tudta meg Gergő, hogy gyógyíthatatlan betegségére már van kezelés
2023. június 7. 19:18

A Praxis magazinnak köszönhetően tudta meg Gergő, hogy gyógyíthatatlan betegségére már van kezelés

Sikertörténet a Praxis magazinban: 43 év után kap kezelést egy győri SMA-s fiatalember. A Praxisnak köszönheti Rácz Gergő, hogy végre pontosan azonosították gerincvelői izomsorvadással járó betegségét. Miután látta a műsort rádöbbent, hogy gyógyíthatatlan betegségére már van kezelés. Abban reménykedik, hogy kerekesszékéből újra lábra állhat.
2:14
HíradóPályaelhagyást fontolgat a védőnők egy része, a Belügyminisztérium szerint a többség érti, mit akarnak
2023. június 7. 19:17

Pályaelhagyást fontolgat a védőnők egy része, a Belügyminisztérium szerint a többség érti, mit akarnak

Több védőnő is a pályaelhagyáson gondolkozik a 11. kerületben, ha az állam átveszi a védőnői ellátást, van, aki már be is adta a felmondását – erről beszélt az egyik kerületi védőnő a Híradónak. A július 1-jétől életbe lépő szerződésüket még nem is látták, azt sem tudják, mennyit fognak keresni. A kerülettől plusz juttatásokat kapnak, a polgármester szerint az állam ezeket nem fogja megadni. A Belügyminisztérium azt közölte, a védőnők többsége együttműködő.
2:04
Híradó„Az oroszok úgy lehettek vele, hogy pusztuljon minden, kit érdekel” – videón, ahogy ukrán civilek menekülnek az elárasztott Herszonból
2023. június 7. 19:05

„Az oroszok úgy lehettek vele, hogy pusztuljon minden, kit érdekel” – videón, ahogy ukrán civilek menekülnek az elárasztott Herszonból

Civilek tízezrei menekülnek Ukrajna déli részén a hatalmas árhullám elől, amely a Dnyeper egyik legnagyobb víztározójának felrobbantása után zúdult a térségre. Az elöntött településeken csónakokkal mentik az embereket, miközben az orosz csapatok továbbra is tűz alatt tartják őket. Kijev szerint Moszkva szándékosan idézte elő a katasztrófát, az oroszok ezt tagadják.
2:30
HíradóAz Ásványolaj Szövetség szerint lényegesen megdrágul az üzemanyag január elsejétől az adóemelés miatt
2023. június 7. 19:03

Az Ásványolaj Szövetség szerint lényegesen megdrágul az üzemanyag január elsejétől az adóemelés miatt

Teljes egészében az autósokra háríthatják a jövedékiadó-emelést a benzinkutasok a nagy kútláncokat képviselő Ásványolaj Szövetség szerint. Literenként 41 forinttal drágulhatnak az üzemanyagok jövőre a kormány kedden benyújtott tervezete alapján. A Pénzügymisztérium a kötelező uniós minimummal érvel, csakhogy az emelés majdnem kétszerese a szükségesnek a Portfolio szerint. A cigaretta viszont várhatóan nem drágul az új adótörvények miatt.  
2:10
HíradóMegszólalt a máriapócsi gyilkosság szabadon engedett vádlottja
2023. június 7. 18:39

Megszólalt a máriapócsi gyilkosság szabadon engedett vádlottja

Ártatlan, senkit nem ölt meg, ezért bízik benne, hogy másodfokon is felmentik – mondta az RTL Híradónak a 12 évvel ezelőtti máriapócsi gyilkosság szabadon engedett vádlottja. A férfi szerint semmilyen döntő bizonyíték nincs ellene, és bár sajnálja az áldozatot és családját, ártatlanul nem akar ülni. Az ügyészség szerint azonban ő a bűnös, ezért fellebbeztek a felmentése ellen.
1:35
HíradóListát írt a teendőkről a 28 éves fiú, miután kalapáccsal megölte az apját
2023. június 7. 18:33

Listát írt a teendőkről a 28 éves fiú, miután kalapáccsal megölte az apját

Részletes listát készített a 28 éves férfi a teendőkről, miután megölte édesapját Ózdon. Szerdán a bíróságon ismertették a kézzel írt lapok tartalmát. A vád szerint a 28 éves, informatikusként dolgozó fiú, miután összevesztek, kalapáccsal megölte apját, majd holttestét kénsavval teli hordóba tette. A fiú azt is papírra vetette, hogy a gyilkosság után napokig feszült volt.
3:00
HíradóAutókat sodort el, járdákat szedett föl, hidakat rongált meg a Tolna megyében pusztító villámárvíz
2023. június 7. 18:29

Autókat sodort el, járdákat szedett föl, hidakat rongált meg a Tolna megyében pusztító villámárvíz

Villámárvíz öntötte el a Tolna megyei Kéty alsóbb utcáit kedden este. A völgybe zúduló víz kocsikat sodort el, de betört az udvarokba is. Nógrádsipeknél éjjel kilépett a medréből a patak. Az áradás 39 ingatlant és 5 lakót veszélyeztetett. A helyiek a tűzoltókkal közösen 2000 homokzsákkal védték a házakat. Dombóvár-Gunarason utat öntött el és ugyancsak a kertekig hömpölygött a víz. Az előrejelzések szerint a hét hátralévő részében is hasonlóan csapadékos időre számíthatunk.
2:30
HíradóA rezsibiztos eltörölné a hatósági áras PB-gázt
2023. június 7. 18:26

A rezsibiztos eltörölné a hatósági áras PB-gázt

Megszünteti a hatósági áras PB-gázt a kormány, legalábbis Németh Szilárd, rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos ilyen tartalmú törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek. Korábban azt ígérte, hogy megoldja a gyártók trükközését, akik a hatósági áras helyett más kiszerelésű PB-gázt kezdtek forgalmazni, hogy ne kelljen olcsón adni a palackokat. A Párbeszéd szerint a hatósági ár kivezetésével megint a kisembereket büntetné a kormány.  
Életmód„Nem akarok célponttá válni” – az ocsmány beszólások, füttyögések miatt újra bő ruhába kezdenek öltözni a nők a nagyvárosban
2023. június 7. 17:13

„Nem akarok célponttá válni” – az ocsmány beszólások, füttyögések miatt újra bő ruhába kezdenek öltözni a nők a nagyvárosban

Fiatal nők a TikTokon mutatták be, milyen trükkökkel védekeznek a testükre vonatkozó kéretlen megjegyzések ellen, és milyen ruhadarabokat viselnek, hogy biztonságban érezzék magukat, miközben a városban közlekednek. Az utcai zaklatás problémáját a nagy, fehér póló nem oldja meg, de arra felhívja a figyelmet, hogy az úgynevezett catcalling még mindig rengeteg nő számára okoz nyomasztó perceket, sőt annál is súlyosabb problémákat.
24:51
Kultúra„Az első otthoni éjszakán volt bennem egy félelem, mi van, ha megint megtörténik” –  a teljes interjú Gálvölgyi Jánossal
2023. június 7. 16:33

„Az első otthoni éjszakán volt bennem egy félelem, mi van, ha megint megtörténik” – a teljes interjú Gálvölgyi Jánossal

Közel egy hónappal súlyos rosszulléte után Gálvölgyi János otthonában fogadta a Fókusz munkatársát, a riport hétfő este került adásba az RTL-en. Gálvölgyi János először és szándéka szerint utoljára beszélt a drámai napról és a kórházban eltöltött időről, ám a műsor keretébe nem fért bele a teljes rögzített felvétel. Most azonban az rtl.hu-n bemutatjuk a komplett interjút.