Legfrissebb tartalmak

Baleset-bűnügy„Dögölj már meg!” – feleségét fojtogatta, miközben a gyerekük a kocsiban aludt
2023. június 21. 11:36

„Dögölj már meg!” – feleségét fojtogatta, miközben a gyerekük a kocsiban aludt

Az elkövető Szombathelyen egy másik férfival látta meg feleségét, ezért elhatározta, hogy megöli. Saját otthona előtt támadt a nőre, akinek ragasztószalaggal a fejét, orrnyílását, száját és végtagjait bekötötte, majd fojtogatni kezdte. A férfi korábban 3 millió forintot ajánlott az egyik ismerősének, ha segédkezik felesége megölésében. 
4:58
ReggeliBarbee tervezi a visszatérést, de jelenleg nem tud a karrierre koncentrálni
2023. június 21. 11:30

Barbee tervezi a visszatérést, de jelenleg nem tud a karrierre koncentrálni

Hetedik hónapja van otthon kislányával – mesélte a Reggeliben az énekesnő. Kislánya Zoé nem olyan jó alvó, sokszor szüksége van anyukájára, így Barbee most még rá figyel. Az énekesnő elmesélte azt is, hogy neki a szülés nem volt jó élmény – bár természetes módon szeretett volna szülni, végül egy hosszú vajúdás után császármetszéssel született kislánya. 
7:11
ReggeliLábas Viki balettozni tanul – a Margaret Island tagjai régi iskolájukban forgatták most megjelent klipjüket
2023. június 21. 11:15

Lábas Viki balettozni tanul – a Margaret Island tagjai régi iskolájukban forgatták most megjelent klipjüket

A Reggeli stúdiójában mutatta be új dalát a Margaret Island. Elmondásuk szerint szeretik a poprockot, és szerettek volna egy „koszosabb” dalt írni – így született a Félember. A videót a próbateremben vették fel, mert nyersebb hangzást szerettek volna elérni, azonban a klipben a zenészek régi iskolája tűnik fel. Lábas Viki szerint a dal tele van hamis vokálokkal, amiket azért hagytak benne, hogy „életszaga” legyen. A csapat most nagy erőkkel készül a közelgő Budapest Parkban szervezett koncertjükre és az októberi különleges fellépésükre is – erről is meséltek a Reggeliben.
10:20
ReggeliÁcs Fruzsina: Ezer forint alatt van a paradicsom – vannak olyan meglepetések, amiknek lehet örülni
2023. június 21. 10:47

Ács Fruzsina: Ezer forint alatt van a paradicsom – vannak olyan meglepetések, amiknek lehet örülni

A Reggeli vitatémája az volt: ki és mennyire szereti a meglepetéseket. Ács Fruzsina humorista a szerdai napot is meglepetéssel indította, hiszen az adás előtt szétesett a ruhája, mesélte. A szervezett meglepetéseket viszont nem szereti. Dj Hory viszont pont azokat a meglepetéseket szereti, amikor valaki készül rá, hogy váratlan helyzetbe hozza. Szerencsére őt mindig olyan dolgok érik, amiknek örül.
4:56
ReggeliSzigligeti Ivett: nem vagyok a császármetszés ellen, de nekem rémisztő
2023. június 21. 10:27

Szigligeti Ivett: nem vagyok a császármetszés ellen, de nekem rémisztő

Szigligeti Ivett két gyerekének születéséről mesélt a Reggeliben. Első gyereke végül nem a saját orvosánál született, sőt a fogadott szülésznő is éppen kirándult, így ez hozott egy kis izgalmat az amúgy sem nyugodt helyzetbe. Második gyereke pedig már új rendszerben jött világra, azaz nem lehetett fogadott orvosa. A modell azonban a nehézségek ellenére mind két estre pozitívan emlékszik vissza.
6:52
ReggeliMenekültként érkezett, 20 évig járt Yoko Onóval, ismerte Andy Warholt – interjú a világhírű magyar képzőművésszel, Havadtőy Sámuellel
2023. június 21. 10:16

Menekültként érkezett, 20 évig járt Yoko Onóval, ismerte Andy Warholt – interjú a világhírű magyar képzőművésszel, Havadtőy Sámuellel

Havadtőy Sámuel magyar szülők gyerekeként született Londonban 1952-ben, de a család ’56-ra hazaköltözött. A forradalom után 19 évesen tudott csak külföldre jutni. Havadtőy angol állampolgárként érkezett Londonba, miközben egy szót sem beszélt angolul. Most újra Magyarországon van, június 22-én nyílik a kiállítása a Nemzeti Múzeumban, Kulturális migránsok címmel. Havadtőy Sámuellel a menekültlétről, a migránselleneségről és kalandos életéről beszélgettünk a Reggeliben.
3:42
ReggeliKutai Kinga: A szülés alatt is az volt a motivációm, hogy Beni jól legyen, a többi nem számított
2023. június 21. 10:15

Kutai Kinga: A szülés alatt is az volt a motivációm, hogy Beni jól legyen, a többi nem számított

Kutai Kinga sokaknak a ValóVilágból lehet ismerős, de a Reggeliben is megismerhettük már kisfia történetét. Kinga sürgősségi császárral szült, ugyanis komplikációk léptek fel nála. Kisfia szerencsére jól van, viszont Kinga nem tudja, vajon mit választana, ha újra gyereket vállalna: megpróbálná kifizetni a milliós magánorvosokat vagy más lehetőség után nézne. Erről is mesélt a Reggeliben, ahova kisfia, Beni is elkísérte. 
4:23
Reggeli„Ha csak hétfőtől csütörtökig lett volna ügyelet, én az autóban szülök meg, mert a kisfiam vasárnap született”
2023. június 21. 9:25

„Ha csak hétfőtől csütörtökig lett volna ügyelet, én az autóban szülök meg, mert a kisfiam vasárnap született”

Más kórházba már nem értek volna át, amikor megindult a szülés – mesélte Weiszné Bátki Ildikó a Reggeliben. Neki három gyereke van, három különböző élmény volt a szülés. Az első gyereke a győri Petz Aladár Kórházban született, ahol lelkes rezidensek fogadták, gyakorlott orvosok helyett. Második gyereke Budapesten a 11. kerületben. A kórház elmondása szerint olyan volt, mint egy hotel. A harmadik baba pedig Tatabányán jött világra, ahol szerencsére nem vezettek be ügyeleti rendszert, így vasárnap is lehetett szülni – tette hozzá az anyuka.
4:55
ReggeliSzülés hálapénz nélkül: a feszültség nő, a fizetés nem
2023. június 21. 8:01

Szülés hálapénz nélkül: a feszültség nő, a fizetés nem

2020-ban elindult egy többlépcsős folyamat, melynek a hálapénz kivezetése is része volt. Ez pedig az egészségügy minden területére, így a szülészetekre is kihatással volt – idézte fel Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a Reggeliben. A változtatások ellenérre úgy gondolja, hogy „ha valaki plusz pénzt akar áldozni az orvosi ellátásra, fontos, hogy legyen erre legális kerete”. A szakember szerint valahogy meg kéne tartani a rendszerben az ösztönzést, hogy aki több beteget vállal, többet is keressen. Erre azonban most nincs legális lehetőség.
9:20
VideóJákob Zoltán 110 milliós Ferrarival jár csajozni – ezen a napon mutatta meg egymilliárdot érő lakását az ország 37. leggazdagabb embere
2023. június 21. 7:22

Jákob Zoltán 110 milliós Ferrarival jár csajozni – ezen a napon mutatta meg egymilliárdot érő lakását az ország 37. leggazdagabb embere

„Mondhatnám, hogy zavar, ha egy lány a pénzemre hajt, de nem lehet kikerülni ezeket a dolgokat” – mondta tavaly ilyenkor a Fókusznak Jákob Zoltán, aki 2022-ben Magyarország 37. leggazdagabb embere volt. Nem várt őszinteséggel vallott a gazdagságról, mint mondta, ő tényleg bármit megvehet, például előre megrendelt egy olyan Ferrarit, ami még nem is létezett. Nem volt mindig gazdag, gyerekkorában paprikaföldeken dolgozott. Felnőttként építészmérnök végzettséget szerzett, majd a műkörömbizniszbe fektetett, ebből lett vagyona. Hogy hogyan sikerült neki, elmondja a videóban.
Belföld„Az a hullaszag rémes volt. Úgy látszik, az ártott meg” – a vagyonáért irtottak ki egy Amerikából hazatért magyar családot
2023. június 21. 6:01

„Az a hullaszag rémes volt. Úgy látszik, az ártott meg” – a vagyonáért irtottak ki egy Amerikából hazatért magyar családot

A nyilvánosság előtt bontakozott ki egy hallatlanul izgalmas krimi száz évvel ezelőtt. Egy fiatal, munkakerülő kereskedősegéd a zugtőzsdén találkozott egy dollárjaival kérkedő asszonnyal, akinek szemet vetett a pénzére. Miután megtudta, hogy a nő meg akar szabadulni részegeskedő, erőszakos apjától, nem volt megállás, egyre jobban elszabadult a pokol. A kereskedősegéd kötélen végezte, egy híres színész szeme láttára.
3:18
Tippelj és vidd el!Véletlen vagy sem? A Tripla X játékosa visszaejtette a végzetes piros labdát
2023. június 20. 21:28

Véletlen vagy sem? A Tripla X játékosa visszaejtette a végzetes piros labdát

Kata kis híján kihúzta a harmadik piros labdát is, ami a játék végét jelentette volna számára, azonban az utolsó pillanatban – állítása szerint – kicsúszott a kezéből a golyó. A videóból kiderül, hogyan reagált a Tippelj és vidd el! műsorvezetője, Istenes Bence, ahogyan az is, hogy a játékosnak sikerült-e ezek után bezsebelnie a nyereményt.