Külföld

Kitört a botrány Uruguayban mert galambbá akartak önteni egy náci sast

rtl.hurtl.hu

2023. június 20. 21:12

A náci sast mint a gyűlölet és a pusztítás jelképét a béke szimbólumává akarták átalakítani, de a tiltakozás miatt letett róla Uruguay.

Egy német zsebcsatahajó bronzsas orrdísze miatt áll a bál Uruguayban, mert be akarták olvasztani és egy jókora galambot akartak belőle önteni – írja a BBC.

Mielőtt rátérünk a botrányra, tisztáznunk kell, mit keresett a náci Németország hadihajója a La Plata-torkolatnál. A Graf Spee 1939 szeptembere után brit kereskedelmi hajókra vadászott az Atlanti óceánon (8-at el is süllyesztett), míg a brit haditengerészet a német hajót kereste. Végül Uruguay közelében három cirkálójuk meg is találta a náci hajót és megütköztek vele.

A német hajó végül a túlerő elől bemenekült az Argentínát és Uruguayt elválasztó torkolatba és mivel nem tudták kijavítani a sérüléseiket, illetve muníciót sem sikerült szerezniük, ezért a legénysége elsüllyesztette.

A zsebcsatahajó orrdíszeként szolgáló bronzsast 2006-ban emelték ki kincsvadászok, egy bíróság tavaly döntött úgy, hogy az uruguayi állam tulajdonát képezi, mert az ország vizein találták meg. Ekkor jött az a probléma, hogy mihez kezdjenek vele.

Amikor évekkel ezelőtt rövid időre kiállították, Németország panaszt tett és azt kérte Uruguaytól, hogy ne állítson ki „náci kellékeket”.

Utána el akarták árverezni, hogy kifizessék azokat a magánbefektetőket, akik a sas kiemelését a folyómederből finanszírozták, de a Simon Wiesenthal Központ arra figyelmeztetett, hogy a sas náci szimpatizánsok kezébe kerülhet.

Ezután jelentette be Luis Lacalle Pou elnök pénteken, hogy a 350 kilogramm súlyú bronz sast – ami a karmai között horogkeresztet szorongat – beolvasztják. Az volt a koncepció, hogy a gyűlölet és a pusztítás jelképét a béke szimbólumává alakítsák át. Már a művészt is megtalálták erre, azonban komoly tiltakozási hullám indult, amivel megakadályozták a beolvasztást.

Az elnök azt mondta, „amikor az ember békére törekszik, először is egységet kell teremtenie, és ez az ötlet egyértelműen nem ezt tette”. Most nem tudni, mi lesz a náci sassal, de egyelőre megúszta a galambbá lényegülést.

Nyitókép: A Graf Spee orrdísze. Fotó: AP/Marcelo Hernandez.

#Külföld#graf spee#uruguay#hadihajó#zsebcsatahajó#orrdísz#náci#galamb#beolvasztás

Címlapról ajánljuk