Külföld

Halleluja! Jézus visszatért Utahba

rtl.hurtl.hu

2023. június 21. 8:25

Nemrégiben nagy felháborodást váltott ki az amerikai Utah államban, hogy az egyik iskolai körzetben egy republikánus törvény alapján betiltották a Bibliát az iskolákban arra hivatkozva, hogy „vulgaritást és erőszakot” tartalmaz. Az iskolakörzet igazgatótanácsának alelnöke kedden közölte, hogy a Biblia irodalmi értéke fontosabb, mint a könyvben esetlegesen szereplő erőszak vagy trágárság.

Visszatérhetnek a könyvtárainak polcaira a Bibliák egy észak-utah-i iskolai körzetben, miután nemrégiben kitiltották azokat az általános és középiskolákból – írja a Politico.

Mint arról beszámoltunk, április első napjaiban be akarta tiltani egy szülő a Bibliát az amerikai Utah államban, mert szerinte az az egyik „legszexuálisabb könyv”, és tulajdonképpen pornográf. Utah állam republikánus kormánya 2022-ben egy olyan törvényt fogadott el, ami betiltotta a „pornográf vagy illetlen” könyveket az iskolákban, ez alapján akarta betiltani a Bibliát.

A szülő a petíciót még decemberben nyújtotta be, és számos példát hoz fel azokra a részletekre a Bibliában, amelyek szerinte nem valók gyerekek számára: az idézetek a Teremtés könyvétől elkezdve a Jelenésekig jelölik meg az ilyen részeket. Mint később kiderült, a szülő állítólag ezt pusztán gúnyolódásból tette, hogy kifigurázza azokat, akik mindenféle könyvet próbálnak betiltani.

Meglepetésére a viccet az iskolai körzet komolyan vette, így június elején kitiltották az iskolákból a Bibliát arra hivatkozva, hogy „vulgáris és erőszakot” tartalmaz.

A Davis megyei iskolakörzet tisztviselői egy keddi testületi ülésen közölték, hogy a szentírás korhatárbesorolása megfelelő, ezzel visszatérhetnek az iskolák polcaira évfolyamtól függetlenül. Az igazgatótanács alelnöke elmondta, hogy a Biblia mint irodalmi alkotás értéke fontosabb, mint a könyvben esetlegesen szereplő erőszak vagy trágárság.

Nyitókép: Pixabay

#Külföld#biblia#betiltás#utah#állam#visszavonták

Címlapról ajánljuk