Riportjaink

2:45
Fókusz
2023. május 17. 19:23

„Nem is tudom, hogy mikor vezettem utoljára ilyen műsort, ahol ennyire motivált volt mindenki” – Istenes Bence már most imádja a Tippelj és vidd el!-t

Önfeledten szurkoló közönség, egymást ölelgető versenyzők és értékes ajándékok tucatjai – talán így lehetne jellemezni a Tippelj és vidd el! keddi adását. Egy idő után már nemcsak a játékosok ölelgették egymást örömükben, hogy játszhatnak, hanem Bencét is a magasba emelték a pillanat hevében. Istenes Bence azt mondta, jó érzés, hogy ennyire motiváltan, jó energiákkal jönnek a játékosok.
6:49
Fókusz
2023. május 16. 20:17

„A férjem 24 órán át zokogott, én bezuhantam” – Sádt Győző kegyetlen meggyilkolása után szülei egy jó ügy támogatásával próbálnak tovább élni

Több mint harminc éve történt az egész országot megrázó skálás gyilkosság: Bene László és Donászi Aladár hidegvérrel megölte a 23 éves egyetemista Sádt Győzőt. A fiú családja a mai napig nem tudta feldolgozni a történteket, de a szülőknek két másik gyerekük miatt tovább kellett menniük. A fiuk emlékére létrehozott alapítvány tehetséges, de nehezebb anyagi körülmények között élő diákokat támogat.
3:48
Fókusz
2023. május 16. 20:08

„Őszintén mondom, megkönnyeztem ezt a jelenetet” – Istenes Bence is meghatódott, amikor a Tippelj és vidd el! első adásában megnyerték az autót

Szücs Bernadett jött és mindent vitt. A Tippelj és vidd el! hétfő esti, első adásában a háromgyerekes, budapesti édesanya rögtön megnyerte az egyik legértékesebb fődíjat, egy új autót. De ezen kívül még egy kerti sütőt és egy hűtőgépet is hazavihetett, összesen több mint 17 millió forint értékben. Bernadett, aki nagymamáját is elhozta a stúdióba, az örömtől el is sírta magát. Istenes Bence elismerte, a megható jelenetet bizony ő sem bírta ki könnyek nélkül.
4:04
Fókusz
2023. május 16. 20:07

Opitz Barbi újra összejöhetett volt barátjával, barátnői aggódnak az énekesnőért

Egy instasztori elég volt ahhoz, hogy a rajongók újra találgatni és aggódni kezdjenek Opitz Barbi magánélete miatt. Az X-Faktor 6. szériájának győztese a jelek szerint újra azzal a fiúval lehet együtt, akivel tavaly év végén már nagy port kavart kapcsolatuk. Hogy pontosan mi történt, nem tudni, de a rendőrség is nyomozott az ügyben. Barbi egy időre eltűnt, miközben azzal a fiúval volt együtt, aki a szülei szerint többször is erőszakosan viselkedett lányukkal. Most a jelek szerint újra együtt vannak. Barbi egyik barátnője a Borsnak mondta el, mennyire aggódik érte, hiszen teljesen eltűnt az utóbbi időben.
3:01
Fókusz
2023. május 16. 19:53

Unja a sok esőt? Erről is a klímaváltozás tehet

Májusi eső aranyat ér, de mi van akkor, ha az eső csak nem akar elállni? A magyarországi folyók vízszintje jelentősen emelkedett, a Dunán több helyen elsőfokú árvízkészültséget rendeltek el. Horvátországban a tengerparti város, Zadar közelében a rég nem látott áradás miatt rendkívüli állapotot hirdettek. Szakértők szerint annak is a klímaváltozás az oka, hogy ha meleg van, akkor bizony nagyon meleg van, ha meg esik, akkor sok eső esik.
1:02
Fókusz
2023. május 16. 19:53

Van olyan kutya, amire akna robbant rá – Harkivban több száz magára hagyott négylábú várja, hogy örökbe fogadják

Menhelyet hozott létre az ukrajnai háborús övezetekből evakuált állatok számára egy volt állatorvosi asszisztens a harkivi lóversenypályán. Az állatok védelméért alapítványt is létrehozó férfi 2022 márciusában kezdett segíteni az elhagyott állatokon, amelyek többsége a donyecki, luhanszki és harkivi régiókból származik. A legtöbb kutyát próbálják biztonságos helyre menekíteni az országból. Egy-egy állatot a háború elől menekülő gazdái hagytak magukra, másokat pedig azért hagytak sorsukra, mert már nem tudták volna őket etetni, vagy gyógyítani. Jelenleg több mint 400 kutya van a menhelyen, nagyjából 70 sérült, őket megműtik, kezelik, és új családoknál helyezik el – gyakran külföldön.
7:36
Fókusz
2023. május 16. 19:52

„A bírák előtt töltött pár perc maga a mennyország” – rengeteg munka és elképesztő sok lemondás áll a tökéletes idomok mögött

A testépítők világa teljesen más dimenzió. Olyan elhivatott sportolók meséltek a Fókuszban, akik időt, energiát nem kímélve, hatalmas erőről és elhivatottságról tettek tanúbizonyságot. Ők a legjobb példái annak, hogy ez a sport sokkal többről szól, mint a tökéletesre formált és barnított test látványa. Sok versenyző anyukaként, munka, háztartás és gyereknevelés mellett készült fel a versenyre. Mégis azt mondják, hogy minden lemondás megéri azért a néhány percért, amit a színpadon tölthetnek. 
3:40
Fókusz
2023. május 16. 19:34

„Egy jó munkaerővel nem kell szigorúnak lenni” – erre számíthat Balogh Levente elnöki asszisztense

Bruttó hárommilió forintos havi fizetés, laptop, mobiltelefon és egy autó – ez vár Balogh Levente elnöki asszisztensére, akiről péntek óta tudjuk, hogy nem más, mint Keserű Balázs. Az álommeló győztese hétfőn átvehette új, céges autóját. Balogh Levente azt mondta, egy jó munkaerővel nem szigorúnak, hanem korrektnek kell lenni, ő pedig ezt az elvet követi majd Balázzsal is.
4:53
Fókusz
2023. május 16. 19:32

Számít egy balesetnél, hogy a busz melyik részén ülünk?

A Szlovákiában balesetet szenvedett autóbusz utasai közül 35-en már hazaérkeztek Magyarországra, 23 nyugdíjast azonban még mindig kórházban ápolnak. Heten vannak intenzív osztályon, az ő állapotuk súlyos. A baleset körülményei egyelőre nem tisztázottak, még vizsgálják, hogyan történhetett a tragédia. A magyar sofőr valószínűleg elaludhatott. De vajon mi, utasok mit tehetünk a biztonságunkért? Számít, hogy hová ülünk a buszban? A Fókuszban szakértővel jártunk utána.
0:52
Fókusz
2023. május 16. 19:03

„Minden új benne, de a Valami Amerika-stílus és humor a régi” – már forog a sorozat a legendás vígjátékból

A Valami Amerika filmek az elmúlt 20 év legsikeresebb mozijai között vannak, az alkotók pedig most lehetőséget kaptak, hogy a népszerű vígjátékból sorozatot készítsenek. A forgatás elején a két ötletgazda és rendező, Herendi Gábor és Ipacs Gergely együtt csapta le a csapót. Herendi azt mesélte, a régi szereplők mellett új színészek is bekerülnek a szériába, a sztori teljesen friss lesz, de a humor, a stílus és a hangulat a régi marad. A sorozatot az RTL + on láthatják majd a nézők. 
2:48
Fókusz
2023. május 15. 20:55

„A szálloda tetején a medence kilóg a semmibe” – Kóvács Dóra elárulta, melyik luxushotel tetszett neki a legjobban a Highlife című luxusmagazin forgatása alatt

Csodálatos panoráma a hegyekre, mínusz negyvenegy fok Lappföldön, vagy épp egy hűsítő koktél Malajzia fővárosában? Még ha nem is élhetjük át személyesen, kicsit olyan mintha mi magunk is ott lennénk ezeken a fantasztikus helyszíneken. A Highlife luxusmagazin műsorvezetője, Kovács Dóra az elmúlt években huszonkét országban járt és most azt is elárulja, hogy ezek közül melyik volt az abszolút kedvence.
5:48
Fókusz
2023. május 15. 20:52

Megnéztük, miből áll az úgynevezett elterelés program, amivel a drogbotrányairól elhíresült magyar énekesnő megúszhatja büntetését

Vajon ki lehet az az énekesnő, aki hetekkel ezelőtt drogbotrányával került a média középpontjába? Ha elvégzi az úgynevezett elterelés programot, megúszhatja a büntetést. A csoportfoglalkozás húsz éve létezik, de mi is ez valójában és mi várhat a magyar sztárra? – mindez kiderül a Fókusz riportjából. 
3:00
Fókusz
2023. május 15. 20:33

„A nehézlégzés hátterében egy összetett tüdő-és szívelégtelenség áll” – Gálvölgyi János lányai szerint apjuk túl van az életveszélyen

Gálvölgyi János lányai videóüzenetben közölték; édesapjuk túl van az életveszélyen. A Kossuth- és Jászai Mari- díjas színészt május 10-én tüdő-és szívelégtelenséggel vitte kórházba családja, miután a mentőkocsi ötven perc várakozás után sem érkezett meg. A rendőrség nyomozást indított, a mentőszolgálat pedig elismerte, hibáztak amikor a színész esetét nem az életveszélyes kategóriába sorolták.
4:01
Fókusz
2023. május 15. 20:32

„Az, hogy valaki injekcióval fogy le és veszíti a súlyát, nem elég az üdvösséghez” – egyre többen gondolják azt, hogy inzulinnal fogynak le

Egy budapesti nő szexuális szolgáltatást ajánlott fel egy orvosnak, mindezt a könnyebb fogyás érdekében. Így szeretett volna ugyanis hozzájutni ahhoz az injekcióhoz, amit az orvosok cukorbetegeknek írnak fel. Sajnos egyre többen úgy gondolják, hogy az inzulin lehet a megoldás a fogyásukhoz, pedig ahogyan azt Dr. Tóth Tamás obezitológust a Fókusznak elmondta, a súlyproblémákat tartósan csak életmódváltással lehet orvosolni.
35:39
Fókusz
2023. május 13. 19:56

„Volt egy olyan érzésem, hogy Péter és Zsolt is figyel föntről” – Kiss Péter nehezen találta a szavakat, amikor feljutott a hegyre, ahol a fia meghalt

Kiss Péter családja feljutott a több mint 8500 méter magas Kancsendzönga alaptáborába, hogy méltó módon elbúcsúzzon a tíz évvel ezelőtt fiatalon elhunyt hegymászótól, aki Erőss Zsolttal együtt meghalt a hegyen. A megható pillanatokról a Fókusz exkluzív riportot készített, ugyanis stábunk is részt vett az emléktúrán.
1:19
Fókusz
2023. május 12. 19:55

Németországban évtizedek óta imádják a nézők, hétfőn nálunk is elindul a Tippelj és vidd el!

Csak három nap és indul az RTL legújabb vetélkedője Istenes Bencével, A Tippelj És Vidd El! már meghódította a világot, évtizedek óta lehet ismerős a játék amerikai vagy német verziója. A műsorban csupán annyi feladata lesz a játékosoknak, hogy meg kell tippelniük, mi mennyibe kerül. Bence pedig, ahogy a fotózáson, vagy éppen a villamosokon is látható reklámképeken teszi, kötéllel húzza maga után a nagy nyereményeket. Ezekből pedig lesz bőven. 
3:58
Fókusz
2023. május 12. 19:46

„A kollégák ugyanolyan aljasok, mint eddig voltak” – Laci népviseletben ugrik be az asszonykórusba A mi kis falunk ünnepségén

Pajkaszeg lakói hatalmas ünneplésre készülnek, amihez tűzijáték és asszonykórus is dukál, nem is akármilyen. Bár szeretnék, hogy minden tökéletes legyen a kakaós briós szobor évfordulójára, A mi kis falunk szereplői most sem fognak csalódást okozni a nézőknek és egy kis humorral is megfűszerezik az eseményt.  
4:25
Fókusz
2023. május 12. 19:46

„A nagy szuperprodukciókban egy ilyen jelenetet 1-2 hétig vesznek föl, nekünk egy éjszakánk volt rá” – így robbantották fel a lakókocsit a Mellékhatásban

Balsai Móni oknyomozó riporterként, Scherer Péter főszerkesztőként tűnik fel a Mellékhatás hetedik epizódjában, amiben a sorozat eddigi legizgalmasabb jelenetét is láthatják. A stáb egy lakókocsit robbant fel, aminek minden fázisát részletesen megtervezték. A forgatást egyetlen éjszaka alatt bonyolították le, és közben meg kellett küzdeniük a hideggel, a sötéttel és egy váratlan egészségügyi problémával is.
6:17
Fókusz
2023. május 12. 19:29

„Egy kicsit tükröt kell tartani” – Trokán Nóra videóban figurázta ki a túltolt plasztikát

Egy kutatás szerint Magyarországon egy év alatt körülbelül 20 ezer szépészeti beavatkozást végeznek. A szakemberek szerint egyre korábban kezdik a nők a plasztikázást, sokan már 18 évesen sorban állnak azért, hogy befeküdhessenek egy-egy orvos szikéje alá. A beavatkozások többsége megmarad a természetesség határán belül, de akik a pszichológus szerint testképzavarral küzdenek, túlzásba viszik a plasztikai műtéteket. Trokán Nóra, a The Voice coacha ezeknek a hölgyeknek állít tükröt TikTok videójával.
3:56
Fókusz
2023. május 12. 19:22

„Amíg élek, ez a bélyeg rajtam marad” – a kommentelők még mindig nem bocsátották meg Béres Anettnek a teaszeánszot, drogosnak nevezik

Tíz hónappal a balesete után még mindig nem tért vissza a normális kerékvágásba VV Anett élete. Habár testileg szinte teljesen felépült, lelkileg nap mint nap újabb mélységeket kell megélnie. Az interneten ugyanis még mindig folyamatosan kapja a bántó és negatív üzeneteket. A teaszeánsz miatt sokan drogosnak nevezik, Anett viszont úgy gondolja, attól, hogy elkövetett egy hibát, még nem vált drogfüggővé.
3:21
Fókusz
2023. május 12. 19:21

Kunetz Zsombor biztosra vette, hogy az OMSZ belső vizsgálata a mentésirányítóra hárítja majd a felelősséget Gálvölgyi János esetében

Színészkollégái, Serbán Attila és Nagy Sándor is erőt küldenek Gálvölgyi Jánosnak, akit továbbra is intenzív osztályon mély altatásban ápolnak, lélegeztetőgépre kapcsolva, miután szerdán rosszul lett. Az OMSZ belső vizsgálatot indított, aminek eredményeképp kiderült: a mentésirányító hibázott. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő már csütörtökön azt mondta, biztos benne, hogy a vizsgálat a diszpécserre hárítja majd a felelősséget, és nem a rosszul szervezett mentési rendszerre.
6:07
Fókusz
2023. május 11. 20:02

Fordulat Babicsek Bernát halálának ügyében? – Több szabályszegést is talált a nyomozás egyik szakértője

Akár még ma is élhetne Babicsek Bernát. Ezt mondja a tragikus körülmények között, a saját házában, füstmérgezés következtében elhunyt színész édesanyja. Bernát házához azon az éjszakán, 2021. december 31-én hajnalban ugyan kivonult a biztonsági szolgálat járőre, de mivel nem látott semmi gyanúsat, nem intézkedett. Babicsek Márta azt mondja, a cég még csak részvétet sem nyilvánított a családnak.
2:40
Fókusz
2023. május 11. 19:51

„Az apaság mindig jó és titokzatos” – a 79 éves Robert De Niro és párja tervezték a babát

79 évesen lett újra apuka Robert De Niro. A most már hétgyerekes világsztár azt mondja, tervezték a babát. Mick Jagger és Richard Gere is elmúlt már hetven, amikor újabb gyereke született. De a csúcstartó egyértelműen Bernie Ecclestone, aki kilencven évesen ajándékozta meg aktuális párját az anyaság örömével. Egy férfi élete végéig termékeny marad? Nem számít, hogy hány évig tudja gyermekét kísérni az életben?  
6:51
Fókusz
2023. május 11. 19:24

Az egészségügyi szakértő szerint a szervezetlenség lehet az oka a késve érkező mentőknek

Vizsgálja az Országos Mentőszolgálat, hogy miért nem küldött a diszpécser azonnal mentőt Gálvölgyi Jánoshoz. A Kossuth-díjas színészt a lányai vitték kórházba szerdán, miután negyven percen át hiába várták a mentőt. De milyen esetekben kell azonnal segítséget küldeni? Miközben Gálvölgyi Jánosért egy ország aggódik a mentésirányítás rendszere újra célkeresztbe került. A színészért kollégái is aggódnak.
4:32
Fókusz
2023. május 11. 11:24

Kajdi Csaba: Elvárnám, ha valaki mélykeresztény énekesnővé avanzsálja magát, akkor felnőttként leérettségizzen

Kevesen tudják, hogy Kajdi Csaba végzettsége szerint lakberendezési cikkek eladója is lehetne. Apukája ragaszkodott hozzá, hogy legyen egy szakmája, amit bárhol a világon használhat majd. Az érettségit akkor tartja alapvető elvárásnak, ha valaki véleményformálóként sokakra bír befolyással. Szerinte ma sok olyan ember megszólal a televízióban, aki még az érettségiig sem jutott el. Kajdi elvárná, ha valaki nagy véleménnyel van a világra és „mélykeresztény énekesnővé avanzsálja magát”, akkor „a dolgozók gimnáziumában” érettségizzen le.
4:36
Fókusz
2023. május 10. 20:10

Melyik szuperhős bőrébe bújna szívesen Balogh Levente? Te tudnád rá a választ?

Ha Leventének rossz napja van, akkor: vesz egy új órát, csendben visszavonul, mindenkivel kiabál vagy vicceket meséltet a kollegáival? Szerinted melyik a helyes válasz? A kedd esti Álommeló kvízben nem tudták az összes kérdést bemutatni, de a Fókusz most összegyűjtötte a kimaradt kérdéseket és persze válaszokat is. Sőt, mi is megpróbáltuk kitalálni, inkább kevesebb mint több sikerrel.
2:45
Fókusz
2023. május 10. 20:09

Nem kapott levegőt és félrebeszélt – Gálvölgyi Jánost lélegeztetőgépre tették, intenzív osztályon kezelik

Gálvölgyi János szerdán reggel az otthonában lett rosszul, légzési nehézségei voltak. A családtagjai azonnal hívták a mentőket. Közel egyórás várakozás után a színész lányai kocsiba ültek édesapjukkal, és bevitték a legközelebbi kórházba, a Városmajori Szívklinikára. Gálvölgyi Dorka, a színész kisebbik lánya nyilatkozott az RTL Híradónak, a család döbbenten áll azelőtt, hogy bár a II. kerület szélén laknak, többszöri segélyhívás után sem ért ki időben mentő.
9:32
Fókusz
2023. május 10. 20:01

Kajdi Csabának kettes lett a franciaérettségije, miközben folyékonyan beszéli a nyelvet, Balogh Leventéről verset írtak a tanárai

Pataki Ágit, Balogh Leventét, Geszti Pétert és Kajdi Csabát kérdeztük arról, hogyan emlékeznek vissza középiskolás éveikre. Pataki Ági 1970-ben, Kajdi Csaba éppen 30 évvel ezelőtt érettségizett. Geszti Péter már a ’80-as évek elején adott számot tudásáról. Levente kihúzta az egyetlen töritételt, amit nem tanult meg, Pataki Ági pedig biztos volt abban, hogy a középiskola után egyetemen tanul majd tovább, mégsem így lett. Élete 180 fokos fordulatot vett: filmszerepet kapott, és Magyarország egyik legismertebb modelljévé vált.
4:05
Fókusz
2023. május 10. 19:32

Heti 50 perc telefonálás a családtagokkal: szigorú feltételekkel tölti büntetését Lajcsi

Nem mindig jelent előnyt, ha egy fogvatartott országosan ismert, Lajcsinak is beszóltak a börtönben. Amikor ügyvédje legutóbb beszélt vele, ő még a gyengélkedőn volt, de valószínűleg nemsokára elhelyezik a többi fogvatartott közé. Baracskán az elítéltek fél 5-kor kelnek, este 8-kor van takarodó. A 3 év 6 hónap büntetésből még csak alig két hét telt el, a szabadságvesztés nagy része hátra van, persze különböző kedvezményekkel ez még csökkenthető.
5:21
Fókusz
2023. május 9. 20:56

„Mit szólna Cipő a mostani világhoz? Nem tetszene neki, az biztos” – családjával és zenész barátaival emlékeztünk a tíz éve elhunyt Bódi Lászlóra

Tíz éve már, hogy a Republic legendás alapítójának szíve feladata a harcot. Cipőre édesanyjával, testvérével és unokatestvérével emlékezünk. A tiszteletére szervezett emlékkoncerten Fenyő Miklós, Bródy János és Halász Judit is fellépett, a Fókusznak barátságukról és máig ható művészi kapcsolatukról is beszéltek. Bódi László nemrég ünnepelte volna 58. születésnapját.
4:25
Fókusz
2023. május 9. 20:56

„Dió a sofőr, Döcög a motor” – Rita aszfaltbetyár kutyái a rolleren és a gördeszkán is otthon érzik magukat

A Fókusz műsorvezetője, Barabás Évi a Hajógyári-szigeten szúrta ki és videózta le a szürreális jelenetet, ahogy két kutya, Dió és Döcög egy vagány, rózsaszín járművön rollerezik. Gazdájuktól megtudtuk, hogy mindkét kutyát örökbe fogadta, és mivel problémásak voltak, sokat kellett velük foglalkoznia. Először gördeszkázni tanította meg őket, de ma már lazán megy nekik a rollerezés, sőt a Fókusz kedvéért még egy kutya-esküvőt is eljátszottak.
4:11
Fókusz
2023. május 9. 20:31

Fésűs Nelly tisztán emlékszik a pillanatra, amikor megszületett benne az anya

A legnehezebb és a legcsodálatosabb feladat anyának lenni, az anyaságot azonban mindenki másképp éli meg. Czutor-Kilián Zsanett már akkor anyának érezte magát, amikor első gyermeke még csak a pocakjában volt. Fésűs Nellynél első lánya születésénél az anyai ösztönök azonnal beindultak, de az ezzel járó érzéssel nem tudott egyből azonosulni. Emiatt sokáig azt hitte, hogy vele van a baj. Tisztán emlékszik arra a pillanatra, amikor a baba után az anya is megszületett.
32:19
Fókusz
2023. május 8. 19:05

„Rettenetesen szégyelltem magam, annyira, hogy elbőgtem magam” – exkluzív interjút adott a Fókusznak a börtönből kiengedett Herczeg Zoltán

Herczeg Zoltán hat teljes hónapot, pontosan 180 napot töltött letartóztatásban tavaly október 21-e óta, amikor kábítószerkereskedelem gyanúja miatt elfogták. Két hete engedték szabadon, a lakását nem hagyhatja el, köznyelven házi őrizetben, nyomkövetővel a lábán mesélt a Fókusznak adott exkluzív interjújában. Drogfogyasztásról, szélmalomharcról, belső meggyőződésről, szabadságról, bezártságról, könnyekről, átverésről, igazságérzetről, önvizsgálatról és persze arról is, hogy bűnös vagy sem. 
6:24
Fókusz
2023. május 6. 20:36

„Alig van kiből válogatni, innen kezdődnek azok a problémák, amik tragédiákhoz is vezethetnek” – súlyos gondok vannak a nevelőszülői rendszerrel

Ilona hat kiskorút nevel, kettő közülük a sajátja, négyüknek pedig a nevelőszülője. Három évvel ezelőtt választotta ezt a hivatást, gyermekeket szeretett volna támogatni, és úgy vélte, ez a legjobb módja az önzetlen segítségnyújtásnak. Ahhoz, hogy valaki nevelőszülő lehessen, nagyon szigorú feltételeknek kell megfelelnie. Ennek ellenére Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak egyik vezető szakembere szerint is vannak rendszerszintű problémák, például hogy a nevelőszülők nincsenek eléggé megbecsülve, sem anyagilag, sem érzelmileg, sem társadalmilag. Emiatt kevesen jelentkeznek, és sokan idő előtt abbahagyják.