Riportjaink

9:24
Fókusz
2023. május 25. 19:26

„Energikus ember vagyok, most már szeretném élvezni az életet” – Tina Turner mindent megtett azért, hogy ne gyűrjék le a betegségek

Simply the best! – Egyszerűen a legjobb. Így szól Tina Turner egyik legnagyobb slágerének a refrénje. A dalt eredetileg nem is neki, hanem Bonnie Tyler-nek írták, mégis az amerikai énekesnő vitte világsikerre 1989-ben. Már akkor rocknagyinak hívták, pedig pont a nagymamaság állt tőle a legtávolabb. Úgy söpört végig a színpadon megjelenésével és jellegzetes hangjával, mint egy hurrikán. Több mint 50 éves karrierje alatt is mindig olyannak látszott, aki energikus és soha nem öregszik. Szerda este hunyt el a zürichi tó partján lévő svájci otthonában Küsnachtban, ahol 16 évvel fiatalabb férjével élt. 
5:50
Fókusz
2023. május 24. 21:22

Balogh Levente: Az elnöki asszisztensemnek fontos dolga lesz, hogy a versenyistállómat igazgassa

Balogh Levente egy lóra licitált a Cápák között felvétele alatt, nem is akármilyenre. A milliárdos üzletember eltökélt célja, hogy a magyar lóversenyzést nemzetközivé tegye, kezdetnek vett egy lovat nem egészen 17 millió forintért. Flying AquAngelben, a kék lóban minden potenciál megvan arra, hogy híres győztes lehessen, júniusban mutatkozik majd be a Kincsem Parkban. 
5:50
Fókusz
2023. május 24. 20:21

Kutyával aludni – de mit mond erre az állatorvos?

Rengeteg embernek égnek áll a haja attól, ha a kutya a gazdájával együtt alszik az ágyban. Tényleg egészségtelen együtt aludni a kutyával, vagy pont fordítva? Egyes tanulmányok szerint a kutyával alvás rosszabb éjszakai pihenést eredményezhet, viszont más kutatások azt bizonyítják, hogy igenis jótékony hatásai vannak, ha megosztjuk a kedvencünkkel az ágyat. Dr. Juhász Csaba állatorvos válaszolt a kérdéseinkre.
5:19
Fókusz
2023. május 24. 20:19

Egy évbe is telhet, mire Tímea megtalálja a tökéletes kavicsot az alkotásához

A fura kőmíves minden témát megformál kavicsokból. A szerelmet, a magányt, a romantikát, a mesevilágot, de a természetet és az állatok világát is. A kövei csiszolás nélkül, természetes formájukban kelnek életre, miután nagy gondossággal összeilleszti őket. Bár kavics mindenhol van, neki való kevés helyen. Tímea nemcsak patak- és folyópartokon kutat kövek után, hanem időnként tüzéptelepeken, ismerősök udvarán, kavicsbányákban és erdőkben is. Kedvence helyszíne a Bükk.
5:21
Fókusz
2023. május 23. 20:46

Még 326 millió hiányzik az SMA-beteg Tomika génterápiájához, ami nélkül fájdalmas és lassú leépülés vár a kisfiúra

A világ legdrágább gyógyszere mentheti meg a hatéves Tomika életét. A Fókuszban nemrég láthatták az SMA-s kisfiút és családját. Riportunk után másnap reggelre már hat millió forinttal volt több a számlájukon. De sajnos ez még nem elég. 760 millió forintot kell összegyűjteniük terápiára, de csak addig van idejük, amíg a gyerek el nem éri a 21 kilót. Most Curtis és a kamionosok fogtak össze, kiszámolták, ha az országban 160 ezer ember adna kétezer forintot, akkor Tomikát meg tudnánk menteni.
7:22
Fókusz
2023. május 23. 20:12

„Az X-Faktor nagy lehetőséget ad, csak élni kell vele tudni” – Kiss Kevin és Mehringer Marci is több ezres közönség előtt adott koncertet a Budapest Park színpadán

Az X-Faktorban két egymást követő évben versenyeztek, Kiss Kevin tavaly második lett, Mehringer Marci tavalyelőtt negyedik. Most úgy adódott, hogy két egymást követő nap ugyanazon a színpadon léptek fel sokezer ember előtt, rutinosan, természetesen saját dalaikkal. Mindketten úgy érzik, hogy a tehetségkutató nélkül ez nem sikerülhetett volna. 
3:36
Fókusz
2023. május 23. 20:07

„Felnőttem azalatt az 50 nap alatt” – Németh Zsófi a Survivorben bebizonyította, hogy nemcsak egy luxusvillában, hanem nomád körülmények között is megállja a helyét

Németh Zsófi a Love Islandben megmutatta szexi domborulatait, a Survivorben pedig azt, hogy ehhez erő és kitartás is társul. A fiatal lányt azt mondja, mindkét műsorban teljesen más arcát mutatta, de mindkettő ő volt. A Survivorben csak egy hajszál választotta el attól, hogy övé legyen a Túlélő cím. Úgy érzi, a műsorban, azalatt az 50 nap alatt vált igazán felnőtté.
7:24
Fókusz
2023. május 23. 19:43

„Elképesztő hatással volt rám” – Zámbó Krisztián sem számított rá, hogy ennyire meghatódik édesapja életnagyságú viaszszobrától

Mostantól bárki találkozhat Beyoncéval, Tom Cruise-zal, vagy éppen Palvin Barbarával – legalábbis élethű másával. New York, Sidney és London után 24.-ként Budapesten is megnyitotta kapuit a világhírű Madame Tussauds múzeum. A hírességek között persze magyar történelmi személyek és sztárok is helyet kaptak a viaszbábuk vörös szőnyegén. A Zámbó fiúk meghatódtak, amikor meglátták Jimmy életnagyságú viaszszobrát. Krisztián menyasszonyának, Zsuzsikának az is hatalmas élmény volt, hogy szerelmét édesapja mellett láthatta.
6:38
Fókusz
2023. május 23. 19:38

Se étterem, se bulik – Oczella Eszter szigorú napirend mellett készül a Mr. Olympiára, de mit szól ehhez szerelme, Baronits Gábor?

Oczella Eszter testén egy gramm zsír sincs, titok azonban nincs, csak szigorú és következetes életmód. Tökéletesen kialakította napirendjét, ugyanakkor kel és fekszik, magának főz, persze grammra pontosan kimérve az ételeit, nincs csalónap, se éttermezés, se hajnalig tartó bulik. Eszter hosszú évek óta ugyanúgy, szabályok szerint él, de a kitartás meghozta az eredményt, idén is biztos résztvevője a Mr. Olympiának, a testépítés legrangosabb versenyének. De mit szól Eszter minden mást felülíró edzésprogramjához szerelme, Baronits Gábor?
12:08
Fókusz
2023. május 22. 20:52

„Jól vagyok, velem ne foglalkozzatok!” – Lang Györgyi hosszú ideje súlyos betegségekkel küzdött, de a humorát sosem vesztette el

Lang Györgyi tíz nappal a 66. születésnapja után hunyt el álmában szombat délután az otthonában, barátai, családja körében, akik az utolsó időkben felváltva ápolták és vigyáztak rá a nap 24 órájában. Több hosszú, türelemmel viselt betegséggel küzdött, de az élet legkeményebb helyzeteiben sem veszítette el a rá jellemző karcos humorát, fanyar iróniáját, amivel a világot és önmagát is látta.
10:13
Fókusz
2023. május 22. 20:29

„Figyelj, én vagyok a Király, te ki vagy?” – Szikora Robi a Jimmy Gálán idézte fel első közös munkájuk történetét

Idén néhány hónap csúszással ugyan, de újra megrendezték a Zámbó Jimmy Emlékkoncertet a legendás énekes családtagjai a Csepeli Munkásotthonban. A 23. gála is ékes bizonyítéka volt annak, hogy attól még, hogy meghalt a Király, a rajongók szeretete mit sem csökkent iránta. Fellépett Szikora Róbert, Zdroba Patrik és Ruszó Tibi is, Peter Srámek azonban kimaradt a meghívottak listájáról.
3:34
Fókusz
2023. május 22. 20:18

Vészesen kevés fiatalt vonz a tanári pálya: biológiatanári szakra 33, kémiára pedig csak 6 diák jelentkezett

2022-ben közel 6500 leendő pedagógushallgató volt, ennyi diákot vettek fel tanárnak. Ez kevesebb, mint egy évvel korábban, vagy mint 2020 kivételével az azt megelőző 7 évben. Az Eduline.hu szerint 3357 fő jelentkezett idén valamelyik osztatlan tanári képzésre, de ennek csak a töredékét teszik ki azok a diákok, akik ténylegesen arra vágynak, hogy tanárok legyenek – ez a szám mindössze 1595 fő. Közben 7500 tanár nyugdíjba ment, és egyre többen hagyják el a pályát a romló körülmények miatt. Mi lesz ebből?
5:00
Fókusz
2023. május 22. 20:13

„Nincs nekem ott keresnivalóm” – Sterczer Hilda már nem akarja megmászni a hegyet, ami elvette tőle Erőss Zsoltot

2013. május 21-e volt a magyar hegymászás fekete napja. Tíz évvel ezelőtt óriási érdeklődés övezte a Himalája-expedíciót, hiszen addig magyarok még nem hódították meg a Kancsendzöngát. 2013. május 20-án Kiss Péternek és Erőss Zsoltnak sikerült a bravúr, elérték a 8586 méteres hegycsúcsot, ám lefele jövet életüket vesztették. Péter hatalmas önzetlenségről és bajtársiasságról tett tanúbizonyságot, amikor visszafordult társáért. Ő és Zsolt együtt haltak meg a hegyen. A statisztikák szerint a Kancsendzöngán – az Everest 36 teljesítőjéhez képest – 11 sikeres mászásra jut egy tragédia. 
5:12
Fókusz
2023. május 22. 20:09

A világ egyik legidősebb vízilova él a fővárosi állatkertben, de van olyan lakó, aki az 1950-es évek óta él ott

Magyarország állatkertjeinek nyugdíjas lakóinál jártunk. Répából kirakott ötvenes szám és egy jó adag gabona: ez volt a világ egyik legidősebb vízilovának születésnapi tortája még április végén. Tücsök, a víziló 50 éves lett. Samu, a csukaorrú aligátor a Fővárosi Növény- és Állatkert legidősebb lakója, több mint 70 éves, az 1950-es évek óta itt él. Azonban a fővároson kívüli állatkertekben is találni olyan fajokból, akik szintén fél évszázadosak. 
5:09
Fókusz
2023. május 22. 20:05

Feledy Botond: Nem kell ahhoz a CIA-nek kémkedni, hogy valaki kiessen egy ablakból, vagy a spanyol nyaralójában végezzenek vele

Ez biztosan nem egy átlagos irodai munka: új ügynököket keres a CIA, az orosz nyelvű közösségi médiás videó azonban egy kicsit gyanús. A Fókusznak szakértők nyilatkoztak arról, mit akarhat az amerikai ügynökség. A következő időszakban főként dezinformációs hadviselésre számíthatunk az orosz-ukrán háborúban.
10:31
Fókusz
2023. május 20. 20:13

Azahriah nyomdokaiba lép a rapsztárok új generációja: raktárból, éttermi konyháról, iskolapadból kerültek nagyközönség elé a 17-20 éves rapperek

Van, aki még be sem töltötte a tizennyolcat, de már több ezren tombolnak a koncertjén. Milliós lejátszású trapslágerek dalszerzője, valamint egy női rapper, Sisi is ott van a feltörekvő fiatal zenei tehetségek között, akikre egyre többen figyelnek itthon, és meghatározó szereplőivé válhatnak a hazai zenei életnek.
6:47
Fókusz
2023. május 20. 19:26

Hat éve nevelgeti a 100 éves kovászt Szabi, a pék – Pármában választották meg a negyedik legjobb pizzakészítőnek

Szabinak a sütés nem munka, ez az élete. Van egy társa, egy tettestársa, a kovász, aki nélkül félkarú rabló lenne. Hat éve nevelgeti a 100 éves kovászt, vannak napok, amikor akár 40-50 kilót használ fel belőle egy éjszaka folyamán. A pékségétől 100 lépésre a saját kertjében nevelgeti a növényeket, amiket feltétnek használ. Komposztál, és figyeli a természetet, ami folyamatosan inspirálja.  
4:56
Fókusz
2023. május 20. 19:26

A magyar vízilabdázás legsötétebb napján a Vasas játékosai szabályosan levadászták és összeverték ellenfeleiket, de Kiss Gergőnek meg kellett bocsátania

„Hálás vagyok Gergőnek, hogy megbocsátott” – mondta Varga Tamás, akinek az ökle miatt elrepedt Kiss Gergő arccsontja, az athéni olimpián azonban össze kellett fogniuk. 2002. május 19-e volt a magyar vízilabdázás egyik legsötétebb napja, amikor megnyerte a bajnokságot a Honvéd, de a mérkőzés végén tömegverekedés tört ki. Három játékos 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Vargát, a verekedő Vasas-játékosok egyikét a bíróság testi sértésért elítélte, ráadásul fél évig nem versenyezhetett. 
9:01
Fókusz
2023. május 20. 19:26

„Volt egy kis hű! Nem, inkább wow!” – Bunkoczi László készítette fel A mi kis falunk színészeit a ralizásra

Raliversenyzőknek álltak A mi kis falunk színészei, Hevér Gábort a lánya is elkísérte, Schmied Zoltánt pedig a két gyermeke és második felesége, Ágoston Katalin is. Hevér Gábor lánya a nézőknek is ismerős lehet, hiszen a sorozatban is ő alakítja Répa Árpád gyerekét. Először a szervezők mindenkit elvittek egy kisebb autóval, és végigjárták a mátrai szerpentint, közben Bunkoczi László, Szalay Balázs egykori navigátora vezette be őket a raliautózás rejtelmeibe.
4:39
Fókusz
2023. május 19. 20:24

Még az orvosi köpeny alatt is látszik, hogy kockás hasa van – a testépítés a szenvedélye a győri szájsebész doktornőnek

Nem csak a műtőben dolgozik keményen és állja meg a helyét dr. Kincs Petra győri szájsebész. Amatőr testépítőként rövid idő alatt, a világ legjobbjai közé tudott bekerülni. A Fókuszban most arról mesél, hogyan lehet a kórházi munka, ügyelet és magánrendelések mellett nemcsak edzeni, hanem a nemzetközi sikerekre is hajtani egyszerre.
5:00
Fókusz
2023. május 19. 20:02

„Feltett egy kérdést, és gyerekként mindig meg akartam válaszolni. Én ezt őrzöm Vágó Istvánról” – elbúcsúztatták a tévés legendát

Csütörtökön délután több százan – barátai, tisztelői, pályatársai és közéleti szereplők – együtt búcsúztak a tragikus hirtelenséggel elhunyt Vágó Istvántól a Szent István parkban. Az eseményen ott volt Vágó István családja is, a megemlékezők egy-egy szál fehér virágot helyeztek el a legendás televíziós fényképe elé. Arról, hogy tisztelői és rajongói miként emlékeznek vissza rá és a Legyen ön is milliomos! adásaira, a Fókusz forgatott.
4:02
Fókusz
2023. május 19. 19:57

Ha Csuja Imre forgat, messziről hallani a nevetést, ami körbeveszi – újabb kulisszatitkok és bakiparádé A mi kis falunk forgatásáról

Pajkaszegen legutóbb a kakaós briós szobor fennállását ünnepelték a helyiek asszonykórussal és tűzijátékkal. A Fókusz riportjából kiderülnek a legutóbbi és a szombati rész kulisszatitkai, hogy mit szóltak a színészek a pirotechnikusok akciójára, és az is, hogy milyen szerepet kapott a Fókusz riportere. Jön egy igazi bónusz is: a ritkán bakizó Csuja Imrén most kifogtak a körmondatok. 
2:05
Fókusz
2023. május 19. 19:53

Újra tetőfokon a hangulat a Tippelj és vidd el! adásában – Dávidnak barátai is segítettek a nézőtérről

A csütörtöki részben volt, aki örömében hanyatt vágódott, de a támogató kísérők is kitettek magukért a játékban. A Tippelj és vidd el! negyedik adásában Dávid lépésről lépésre zsebelte be az értékes nyereményeket. Kezdésnek pont olyasmit, amire a legnagyobb szüksége volt az utóbbi időben. Hogyan érezte magát és miért örült különösen a nyereményeknek? A Fókuszból ez is kiderül. 
4:09
Fókusz
2023. május 19. 19:50

„Jól van a körülményekhez képest” – mondta a halálgömbből kizuhant motoros akrobatáról a cirkuszigazgató

Videón, ahogy a Magyar Nemzeti Cirkusz egyik motoros akrobatája kizuhant a halálgömbből, pont akkor, amikor már a szerkezet majdnem összecsukódott. A felvételen az is hallatszik, ahogy néhány gyerek felsikított, amikor a baleset megtörtént. Az attrakciót azonnal leállították. A Fókusznak megszólalt Richter József cirkuszigazgató, aki elmondta, szerinte hogyan fordulhatott elő a baleset.
6:15
Fókusz
2023. május 19. 19:38

„Egészen hihetetlen, hogy oda fel tud sétálni egy átlagos gödöllői fiú” – interjút adott a Fókusznak a legfiatalabb magyar, aki feljutott a Mount Everest csúcsára

Nemrég ért haza Price Márton Péter Dohából. A 29 éves Márton ezzel a hatodik és egyben legfiatalabb magyarként mászta meg az Everestet. Május 3-án érkezett meg az Everest alaptáborába, majd 11 nappal később már el is érte a világ legmagasabb csúcsát oxigénpalack használatával. Ehhez azonban az kellett, hogy már februárban elkezdte a felkészülést. A Fókusznak a mászást megelőző időszakról, és arról is beszélt, a fizikai megterhelés mellett milyen nehézségei vannak a hegyen egy mászónak. 
2:02
Fókusz
2023. május 18. 21:06

„Régóta szeretnék a tévében szerepelni, 60 évesen összejött ez is” – imádta a kamerákat a Tippelj és vidd el! harmadik adásának versenyzője

Emlékezetesre sikerült a Tippelj és vidd el! harmadik adása is – köszönhetően egy olyan karakternek, akit mindenki a szívébe zárt. Erzsébet a döntőben hajszál híján, de lecsúszott a tévéről, a játékkonzolról és az elektromos robogóról, de bezsebelt egy kerti grillt, borhűtőt és egy elektromos kandallót is. Ami viszont talán még a nyereményeknél is nagyobb boldogsággal töltötte el: sokat ismételte családjának, hogy szeretne a tévében szerepelni.
9:49
Fókusz
2023. május 18. 20:42

„Hirtelen történt, egy este elszólították őt” – Szabó Győző elsírta magát, amikor meglátta, mivel emlékeznek tavaly elhunyt édesapjára a nyírbátoriak

Nyírbátorban mindenki szerette Szabó Győző édesapját, a helyi cukrászt, aki tavaly váratlanul elhunyt. Győző bácsi tiszteletére most süteményt neveztek el a helyiek, az első kóstolás jogát pedig a fiának a szánták. Szabó Győző nehezen tudta feldolgozni szülei elvesztését. A színész először mutatta meg tévéstábnak gyerekkora helyszínét, ahol tizennégy éves koráig élt.
4:47
Fókusz
2023. május 18. 20:28

Scherer Péter: Azt látom, hogy vannak olyan újságírók, akik nagyon bátrak, és nem féltik az irhájukat

A Mellékhatásban Scherer Péter egy online lap főszerkesztőjét, Balsai Móni pedig oknyomozó riportert alakít, aki kiszimatolja, hogy a Ludmann család babavárása mögött valamilyen sötét titok rejtőzik. Vajon meddig terjedhet egy újságíró hatásköre? Ezt a kérdést a forgatókönyv elolvasása után a színészek is többször feltették, hiszen ahhoz, hogy hitelesen alakítsanak egy karaktert, együtt is kell élniük vele. 
3:12
Fókusz
2023. május 18. 20:27

Lisztes Krisztián fia bemutatkozó meccséről: az Európa-liga nyolcaddöntőjében szerepelni óriási megtiszteltetés

Megnyugtatónak nem igazán nevezhető előnnyel utazott Németországba José Mourinho csapata, az AS Roma, hogy csütörtök este a Leverkusen ellen megváltsa jegyét az UEFA Európa-liga budapesti döntőjére. Ehhez azonban a gyógyszergyáriaknak is lesz egy-két szavuk, egészen pontosan legalább kettő kell, mert az egygólos előny jelenleg a farkasoknál van. Vajon mi vár a csapatokra a döntőben? – mindez kiderül a Fókusz riportjából. 
1:07
Fókusz
2023. május 18. 20:25

Guinness-rekordot döntött: alig hét nap alatt járta be a világ hét csodáját egy brit férfi

Egészen pontosan 6 nap, 16 óra és 14 perc alatt több mint 36 700 kilométert utazott. Járt a kínai nagy falnál, ellátogatott a jordániai Petra homokkő városához, a perui Machu Picchuhoz, Brazíliába a Megváltó Krisztus szobrához, a római Colosseumhoz, valamint Indiába a Taj Mahalhoz is. Az összes helyszín lenyűgözte, de azt mondja, talán a Machu Picchu volt az egyik kedvence. 
1:03
Fókusz
2023. május 18. 20:16

Egy romantikus eljegyzéssel és egy megcsalást követő kellemetlen helyzettel tér vissza az Oltári csajok

Izgalmas résszel indul útjára péntektől az Oltári csajok, az RTL saját gyártású sorozata, amely három vidékről a fővárosba költözött lányról szól. A történet bevezető részében az Erdész család középső lánya, Hajnal eljegyzésre készült. De a két testvérét sem kell félteni: Angéla a legrámenősebb nővér, és a legkisebb lány Piros, aki az igaz szerelem reményében jön Budapestre. De mi lesz ennek a vége? Kiderül az új részekből minden hétköznap a Híradó előtt.
4:56
Fókusz
2023. május 18. 19:53

Első felesége szerint Kóbor János nem élt volna az újrakezdés lehetőségével

Kóbor János 80. születésnapján emlékpadot állítottak a II. kerületben a 2021 decemberében elhunyt legendás énekes emlékére. Az Omega-rajongók ötletére a padot attól a háztól nem messze helyezték el, ahol „Mecky” több mint negyven évig élt. Kóbor János a magyar könnyűzene egyik emblematikus figurája, a rockzene egyik ikonikus frontembere, aki idős koráig tele volt energiával. A Fókuszban első felesége és az egykori Omega tagjai együtt emlékeznek a zenészre. 
4:13
Fókusz
2023. május 18. 19:50

Erős sodrású, derékig érő vízben dolgoznak a mentőcsapatok – halálos áldozatokat is követelő özönvíz zúdult több országra

A heves esőzések miatt drámai napokat él át Észak-Olaszország. A térségben több folyó is kilépett medréből, és teljes településeket öntött el. Eltörlik a hétvégi olasz Forma–1-es futamot is az áradások miatt, amiben eddig több mint tízezer embert kellett evakuálni, és már nyolcan életüket vesztették. Horvátországban is homokzsákokkal védekeznek az áradások ellen, de Boszniában, Szerbiában és több magyar településen is hasonló a helyzet. 
5:20
Fókusz
2023. május 18. 19:09

Két híres párkereső már megvan a Celebrandiból, és azt is elmondták, kivel találkoznának szívesen!

Megvan a nyár legforróbb durranása, itt az RTL-en: indul a Celebrandi. Nyolc ismert ember döntött úgy, elég a szingliségből, és itt az ideje megtalálni az igazit – még akkor is, ha mostanság a pártalálás nem éppen egyszerű feladat. Két név már megvan a leendő párkeresők közül: Frohner Fecó és Schumacher Vanda is az igazit keresi majd. 
1:46
Fókusz
2023. május 18. 15:29

A Legénybúcsú Extra színésze épp a saját legénybúcsúján tudta meg, hogy övé a szerep

Egy exkluzív esküvői helyszínért kell megküzdenie a Legénybúcsú Extra főszereplőinek. A jelenleg is mozikban futó vígjátékban egyebek mellett egy szabadulószobából kell kijutniuk, és táncversenyen kell bemutatniuk tehetségüket. A Debrecenben és környékén készült film alkotói országszerte több helyszínen vettek már részt közönségtalálkozókon. A Legénybúcsú Extra érdekessége, hogy az RTL sikersorozatából, az Apatigrisből is ismert Michl Juli volt a vágója is. A film egyik szereplője, Sütő András pont aznap tudta meg, hogy övé a szerep, amikor a saját legénybúcsúját tartotta.
13:19
Fókusz
2023. május 17. 20:26

„Az utolsó lélegzetéig azt gondoltam, hogy meg fog gyógyulni” – 80 éves lenne Kóbor János

Nagyon nehéz másfél év van Kóbor Zsóka és Léna mögött. Az Omega legendás frontemberének hiánya még mindig fájó családjának és egykori zenésztársainak is, de Kóbor János özvegye is lánya ma már túl van a „túlélés” időszakán, és reményteljesen tekintenek a jövőbe. A család elsődleges feladatának most azt tartja, hogy ápolják Kóbor János emlékét. A zenész május 17-én lenne 80 éves.
3:58
Fókusz
2023. május 17. 20:07

Támadnak a varjak

Ismét gyalogosra támadt egy varjú Budapesten. Amennyire viccesen hangzik elsőre ez a mondat, annyira érdemes komolyan venni. A nagyobb testű madarak ugyanis komoly balesetveszélyt okozhatnak, amikor váratlanul és többnyire hátulról lecsapnak a bicajosokra vagy járókelőkre. A következő hetekben, akár június közepéig is számíthatunk parkokban és helyenként az utcán is varjútámadásra. Ebben az időszakban van a dolmányos varjak fiókaröptetésének az ideje. A szülők pedig ilyenkor a még nem teljesen röpképes, a talajon ügyetlenkedő fiókákat védelmezik. De mi mit csináljunk, ha váratlanul a hajunkba kap egy madár? 
4:17
Fókusz
2023. május 17. 19:59

„Annyi rossz ember van a világon, akiért nem lett volna kár” – megrázó üzenettel reagált VV Reni arra, hogy enyhítették Novozánszki Fanni gyilkosának büntetését

Életfogytiglan helyett 20 évet kapott VV Fanni gyilkosa. B. Lászlót a másodfokú bíróság ítélete nem zárta ki a kedvezményekből, így jó magaviselet esetén a büntetés ideje 13 évre csökkenhet. Novozánszki Fanni családjának jogi képviselője nem elégedett az ítélettel. Fanni szülei viszont több, mint öt évvel azután, hogy lányuk eltűnt, megindíthatják a halottá nyilvánítási eljárást.   
3:59
Fókusz
2023. május 17. 19:45

Ne fussunk el előle, és ne szelfizzünk vele – életmentő kisokos, ha összefutnánk Mihállyal, a bükki medvével

Mihály lett a becsületes neve annak a medvének, amelyik egy éve, tavaly májusban költözött hozzánk, a bükki erdőkbe. Úgy látszik, hogy magányosan is jól érzi magát. Bundájából itt-ott hagy maga után szőrcsomókat és a videófelvételekből is lehet következteni szokásos útvonalaira. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságán nevezték el, és onnan üzenik mindenkinek, hogy bár Misi medve jámbor lélek, senki ne akarja lefotózni, pláne szelfizni vele.  
5:55
Fókusz
2023. május 17. 19:26

Ami tavaly 4 millió forintba került, ma már másfél millióval többe fáj – ennyit drágultak az esküvők egy év alatt

Amíg tavaly egy százszemélyes esküvő és lakodalom négymillió forintba került, addig idén egy ugyanilyen szép és igényes ceremóniát bulival együtt megszervezni már öt és fél millió forintból jön csak ki. Popovics György több száz esküvőt is megjárt már ceremóniamesterként, de ilyen nagymértékű drágulást egy év alatt eddig még ő sem tapasztalt. Leginkább az ételek árai emelkedtek, van olyan, ahol akár 50 százalékot is. Ehhez a násznépnek is illik igazodnia, és mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha az ajándékozásra kerül a sor.