Fókusz

A Puskás-Dallos házaspár már nagyon készül a Celebrandira – elárulták, mi a sikeres párkapcsolat titka

Ásványi EszterÁsványi Eszter

2023. július 11. 19:35

Ki más is lenne jobb műsorvezető a Celebrandiban, mint egy olyan páros, akiknek a kapcsolata álomszerű? A Puskás-Dallos házaspár magasra teszi a lécet a szerelemre vágyó celebeknél, hiszen már 4 éve együtt vannak, Bogi éppen első gyermekükkel várandós, és úgy tűnik, teljes az összhang közöttük. Ráadásul Petiék randiguruk is lesznek, és nagyon szeretik kitalálni azt is, hogy ki kihez illene a legjobban.

Azt már régóta tudjuk, ki lesz az a nyolc híresség, aki arra vállalkozott, hogy kamerák előtt adjon esélyt arra, hogy megtalálja az igazit. Danics Dóra, Köcse György, Bogdányi Titanilla, Frohner Fecó, Jázmin Viki, Papp Zsombor, Schumacher Vanda és Lukács Miki szerelemre vágyó civilekkel randevúznak majd. Ám arról még nem beszéltünk, hogy ki, pontosabban kik lesznek azok, akiknek a randiügynöksége segít a pártalálásban. És, akik egyúttal a Celebrandi házigazdái is lesznek majd.

A Puskás-Dallos házaspár nem csak műsorvezetői szerepben, hanem randiguruként is megcsillanthatja tehetségét. Kapcsolatuk valóban példaértékű, így nem is volt kérdés, hogy ők a legjobb választás a „matchmakerek” szerepére.

Mindketten azt vallják, a sikeres párkapcsolat titka az önismeret.

Fontos, hogy ismerjük önmagunkat, tisztában legyünk azzal, hogy hogyan reagálunk bizonyos helyzetekben, mik azok a triggerpontok, amik ki tudnak minket zökkenteni és aztán a kapcsolatban idő van arra, hogy megismerjük a másiknak is ezeket a pontjait és ezeket idővel összehangoljuk 

– mondta Peti.

Azt mondják, a Celebrandi számukra is egy izgalmas önismereti útnak ígérkezik, ők maguk is szívesen osztják majd meg személyes élményeiket és tapasztalataikat. 

Bár őket már nem érinti, de baráti körükben látják, hogy a párkeresés mostanában egyre nehezebb. Óriási nyomás van a nőkön és a férfiakon egyaránt – építsünk karriert, de közben legyünk remek anyák és apák, szervezzünk programokat, vezessük a háztartást és így tovább. Ezért is kuriózum a Celebrandi, hiszen itt lehetőség lesz mindenféle nyomás nélkül, szabadon egyre jobban megismerni a másikat. 

Szerintem nagyon ritkán van az embernek arra lehetősége, hogy visszanézze magát randihelyzetekben, hogy kielemezze a randihelyzeteket vagy visszajelzést kapjon akár a másik féltől, hogy miben hibázott, vagy hogy érezte magát az adott randin. És szerintem ez  egyedülálló és izgalmas élmény lesz a celebeknek, a civil versenyzőknek is és nekünk is. Biztos vagyok benne, hogy a mi kapcsolatunkba is be tudunk építeni a műsorból egy csomó dolgot, amit itt tanulunk meg 

– tette hozzá Bogi.

Július 24-től minden hétköznap este, rögtön a Fókusz után nyomon követhetik majd a nyolc híresség szerelmi történetét a Celebrandiban.

#Fókusz#Videó#puskás-dallos peti#Celebrandi#Bulvár#randiguru#puskás-dallos bogi

Címlapról ajánljuk