Riportjaink

5:11
Fókusz
2023. május 6. 20:18

Ez egy elég dühös szám – ezért került fekete ételfesték Mihályfi Luca új klipjébe

Szinte egy időben jelentkeztek új videóklippel a 2021-es és 2022-es X-Faktor finalistái. Amíg Kocsis Paulina egy szeretetről szóló dallal lepte meg édesanyját, addig Mihályfi Luca egy széteső kapcsolat traumájáról és érzelmi viharáról énekel a Revolver című számban. A stábnak nem volt egyszerű feladata, mert a videómegosztó oldalakon nem lehet vért és bűncselekményt bemutatni, így fekete ételfestékkel kenték be a szereplőket, a rémisztő és valódinak tűnő jeleneteket pedig kissé kifigurázták.  
8:02
Fókusz
2023. május 6. 19:44

Vilmosnak és György hercegnek is fontos szerep jutott III. Károly koronázásán, Lajos viszont látványosan unta a ceremóniát

A pillanat, amire 74 éve készült a walesi herceg. A Westminster Apátságban tette a fejére a koronát a canterbury érsek, így immár hivatalosan is III. Károly király lett. Tavaly szeptember 8-án, édesanyja, II. Erzsébet halálával lépett a trónra, és ő lett a legidősebben hatalomra került brit uralkodó. Kétezer meghívott előtt tartották meg a kétórás felszentelést, aminek legintimebb pillanatát nem is lehetett látni: a királyt ugyanis paraván mögött kenték fel a szent olajjal, ami III. Károly kifejezett kérésére most először nem tartalmazott állati eredetű hozzávalókat. A király után feleségét, Kamillát is megkoronázták. 
6:14
Fókusz
2023. május 6. 17:15

A belügyminiszter felügyelte, nehogy elcseréljék – III. Károly, a világ legidősebben trónra lépett uralkodója, aki modernizálni akar

III. Károly születését személyesen a belügyminiszter felügyelte, nehogy véletlenül elcseréljék a trónörököst. Károly később sorra rúgta fel a hagyományokat. Érettségi után nem állt katonának, hanem egyetemet végzett. Walesi hercegként már huszonévesen figyelt a környezetvédelemre, és szívügye volt a hátrányos helyzetű fiatalok megsegítése. Dianával népszerűsége az egekbe ugrott, Kamillával a mélybe zuhant. Ő az első brit uralkodó, aki elvált asszonnyal az oldalán lehet király.
2:29
Fókusz
2023. május 6. 13:19

„Határozott véleménye volt a világról, és ki is állt érte” – Gálvölgyi János ezt becsülte Vágó Istvánban

Azonos volt a szerepével, „A Vágó volt a Vágó” – emlékezett a hirtelen elhunyt kvízprofesszorra Gálvölgyi János. Megjegyezte, a halála után előjöttek a Vágó István politikai szerepvállalásával kapcsolatos kifogások, de ő becsülte benne, hogy felvállalta a véleményét, és ki is állt mellette. „Most, amikor a köpönyegek röpködnek a levegőben, a Pista nem váltott köpönyeget” – jelezte kitartását. A hamarosan 75 évet töltő Gálvölgyi János az RTL riportével az idő múlásával kapcsolatos gondolatait is megosztotta: „nem hogy zsákutca, de már a falat is látod”.
4:28
Fókusz
2023. május 5. 19:57

A magány a lelket és a testet is megbetegíti, Magyarországon minden harmadik idős embert érinti a probléma (X)

Lóránt Eni anyák napja alkalmából nagy csokor virággal érkezett a nagymamájához, Tihanyi Peti pedig a pénteki Reggeliben rendhagyó módon nagymamája, Ági mama otthonából jelentkezett be. Egy felmérés szerint Magyarországon minden harmadik idős ember magányosnak érzi magát, a nők 39 százaléka, míg a férfiak 29 százaléka. Még azok is, akiknek gyerekeik, unokáik vannak. 
4:35
Fókusz
2023. május 5. 19:55

„Játszottam 12 centis cipőben is” – külön női cipőt csináltattak Csuja Imre számára A mi kis falunkban, de a színész nem most viselt először magassarkút

Füleki Károly női cipőben a hivatalban! De hogy került a magassarkú a polgármesterre? A műsor stylistja, Kispumik Ádám külön ezért csináltatott Csuja Imre lábára egy magassarkú cipőt, mivel férfiként vastagabb a lábfeje, ezért még egy nagy női cipő sem lett volna jó rá. A történet szerint a postásnő véletlenül leszakította a címzést egy csomagról, így a falubeliek nem tudták, hogy ki kapta. Aztán kiderült, hogy a csomagban nagy méretű női ruha és cipő volt. Az asszonyok arra jutottak, hogy Károly biztos nőnek akar öltözni. Répa Árpád fejéből pattant ki az ötlet, hogy Hamupipőke-módszerrel kéne tisztázni a kérdést, kié a cipő. 
3:55
Fókusz
2023. május 5. 19:41

A brit nagykövet, Paul Fox szerint a mostani koronázás más lesz, mint II. Erzsébeté volt

London már a koronázás lázában ég. Ünnepi díszbe öltözik a Big Ben. az éj leple alatt masírozó zenekarok, katonák és lovasok próbálják le az ünnepi útvonalat. Közben pedig a legkeményebb rajongók már kempingtábort vertek a kordonok mögött. A Fókusz meglátogatta a brit nagykövetet, Paul Foxot, aki 2 és fél éve él Budapesten. Szerinte a leendő királyt erős intellektuális kíváncsiság és érdeklődés jellemzi, nagyon érdekli, hogy mi történik körülötte, mi folyik a világban és erős a kötelességérzete is. Bár a tradíciók fenntartása rendkívül fontos, a mostani koronázás más lesz, mint II. Erzsébeté volt. A nagykövet szerint ez is jelzi a III. Károly által kezdeményezett változásokat. 
5:15
Fókusz
2023. május 5. 19:39

Újabb magyar szál: Ferenc pápa még argentin papként látogatta Balogh Levente apáca nagynénjét Platanosban

Ferenc pápa az RTL riporterének mesélt múlt vasárnap, Budapesti látogatása után a hazafelé tartó repülőn arról, milyen magyar emlékei vannak a 60-as, 70-es évekből, amikor még argentin papként találkozott kint élő magyarokkal. Balogh Levente felmenői között 9 apáca és 3 pap is van, egyikük, Juliska néni, Levente nagymamájának a testvére abban a zárdában élt, amiről Ferenc pápa mesélt az interjúban. Balogh Levente édesapja többször is járt a Platanos nevű településen levő zárdában Juliska néninél. Levente azt mondja, az egész család tudott arról, hogy Ferenc pápa akkor még papként járt a nagynénjéékhez, csak ő nem.
3:58
Fókusz
2023. május 5. 19:29

III. Károly nem a londoni elitet ülteti a VIP tribünbe a koronázási ceremónia alatt

Egy nap és Londonra figyel az egész világ: királlyá koronázzák III. Károlyt, aki a brit történelem legidősebb trónra lépő uralkodója. A 21. század legfontosabb történelmi eseményére több százezer turistát várnak. A királyi család legnagyobb fanatikusai már napok óta a Buckingham-palota környékén sátraznak, hogy május 6-án első sorból láthassák a királyi menetet. A király szerette volna, ha koronázása mindenki számára elérhető lenne, így a VIP tribünön szombaton nem arisztokraták és jómódú londoniak ülnek majd, hanem például a Károly által támogatott nonprofit szervezetek képviselői és egészségügyi dolgozók.
4:44
Fókusz
2023. május 5. 19:20

Egy éve halt meg Berki Krisztián, Hajdú Péterrel emlékeztünk rá

A magyar bulvár fekete napjaként íródott be a történelemkönyvekbe 2022. május 6. Egy éve ezen a napon derült k, hogy előző este meghalt a börtönben M. Richárd. Néhány órával később pedig újabb megdöbbentő hír érkezett a celebvilágból: tragédia történhetett Berki Krisztiánnal is. Az egykori médiasztár otthonához aznap hajnalban mentőautót hívtak. A környéket ellepték a rendőrök, de azt, hogy mi történhetett, ekkor még senki nem tudta. A társasház előtt azonban megjelent egy temetkezési autó is, ekkor már sejthető volt: meghalt Berki Krisztián is. 
4:11
Fókusz
2023. május 4. 20:13

Lassan jobban megéri bármelyik szomszédos országban dolgozni, mint itthon, Nyugat-Európát pedig esélyünk sincs utolérni belátható időn belül

Magyarországon a harmadik legrosszabb a munkabér az egész EU-ban, annyira a sor végén kullogunk, hogy Németország és Dánia már elérhetetlen távolságban vannak. Persze mindkét országban kiemelkedően keresnek a munkavállalók, de a teljes EU átlaga is két és félszerese a hazai órabérnek. Magyarországnak évtizedekre lenne szüksége a felzárkózáshoz, de erre is csak akkor van esély, ha változtat a stratégiáján.
4:49
Fókusz
2023. május 4. 19:59

„Az ember 60-on túl minden ébredésnél és elalvásnál gondol a halálra” – drámai részhez ért a Mellékhatás

Legszomorúbb részéhet érkezett a Mellékhatás. Az 5. epizód végén áttétes tüdőrákban életét vesztette Dr. Illés Lóránt, az Agapé Nőgyógyászati Klinika igazgatója. Bár a színészek képesek bármilyen érzelmet eljátszani, saját – sorozatbéli – haláluk gondolatával megbirkózni nekik sem egyszerű. A Lórántot alakító, Jászai Mari-díjas Kovács Frigyes a Fókuszban elmondta, miért volt nagy kihívás számára színészileg is az elmúlás.
4:33
Fókusz
2023. május 4. 19:33

III. Károly élete legunalmasabb eseményeként emlékezett vissza édesanyja koronázási ceremóniájára

III. Károly mindössze négyéves volt, amikor édesanyját megkoronázták. A ceremónián nagyanyja vigyázott rá, aki, hogy csöndben maradjon az unokája, karamellás cukrot dugdosott a szájába. Károly később egy interjúban élete egyik legunalmasabb eseményeként emlékezett rá vissza. A család mellett a nevelők szerepe a legfontosabb a királyi gyerekek életében. De hogyan tanulják meg, hogy kell viselkedniük, ha csak az iskolában, a többiektől tudják meg, hogy a nagymama egyben a királynő is. 
5:04
Fókusz
2023. május 3. 20:32

A zihálásuk már messziről hallatszott, mintha Darth Vaderek versenyeztek volna – így sikerült a magyar tűzoltók lépcsőfutásos rekordkísérlete

22 emelet még alulról nézve is szédítőnek tűnik, sokan már a gondolattól is rosszul lesznek, hogy lépcsőn kell felmenniük a legfelső szintre. Ráadásul, ha még beleszámoljuk, hogy mindezt több mint 20 kilós felszerelést cipelve, oxigénmaszkban kell teljesíteni, teljes őrületnek tűnik. És van, aki ezt többször is megteszi. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri Elméleti tömbjét a hétvégén a hallgatók és medikusok helyett a tűzoltók vették birtokba, akik közös rekordot akartak felállítani. A Fókuszban megmutatjuk, hogy sikerült.
5:56
Fókusz
2023. május 3. 20:21

„Ez az adófizetők pénze” – vegyes érzésekkel készülnek az angolok III. Károly megkoronázására

Néhány nap múlva királlyá koronázzák III. Károlyt. A britek hetek óta lázasan készülnek a 21. század egyik legnagyobb és legdrágább eseményére. A Fókusz arra volt kíváncsi, hogyan élik meg mindezt a Londonban élő magyarok. Hogyan látják Károly népszerűségét, és milyen a közhangulat ezekben a napokban? Mindez kiderül a videóból.
6:01
Fókusz
2023. május 3. 20:01

„Az utolsó hetekben már szenvedek, mindenki látja rajtam, hogy nagyon nehezen bírom, de hihetetlen érzés fent állni a színpadon és csillogni”

Európa-bajnokágra készül a magyar fitneszcsapat, szerdán indultak, és már meg is érkeztek a spanyolországi Santa Suzannaba. A lányok körülbelül 12 hete készülnek napi két edzéssel, az utolsó hetekben a színpadi pózolással, szaunával és a végtelen diétával. A Fókusznak a 17 éves Lili, a gyerekkorában testsúlya miatt csúfolt Vivienn és nemrég a rúdtánc bűvöletében élő Cassandra mondta el, hogyan viselik a felkészülést.
9:08
Fókusz
2023. május 2. 21:18

„Nektek köszönet! Jó étvágyat!” – így búcsúzott tőlünk Ferenc pápa

Mindenki követhette a tévében, interneten vagy akár a helyszínen is merre járt, és mit csinált Ferenc pápa a hétvégén Magyarországon. De csak kevés magyarnak adatott meg, hogy tőle pár méterre figyelje gesztusait, hallgassa hozzájuk intézett szavait. Szubjektív riport a Fókusz riporterétől, aki a magyar újságírók nevében kérdezhetett a pápától, de rövid időre megfeledkezett szerepéről, és megélte azt a pillanatot, amikor a világ legismertebb vallási vezetője alig egy méterre tőle neki válaszolt.
5:53
Fókusz
2023. május 2. 20:51

Ha találkozik két szív, négy láb, akkor nincs lehetetlen – 6 kilométeres kutyás futás

A Piliscsévi motocross pálya nem a gépek hangjától zengett, hanem az egész napos önfeledt, boldog és izgatott kutyaugatástól. A négylábúak sokszor alig tudták kivárni a rajtot, hogy nekiiramodjanak a hat kilométeres dimbes-dombos távnak. A Fókusz riportere is kipróbálta, milyen kutyával futni. Az csak egy dolog, hogy valóban képes egy percet javítani az átlagos eredményen, de mindvégig figyel, segít, és támogatja a társát. Mindezek mellett pedig még jó célt is támogatnak a versenyen, most éppen három kutyamenhelyet.
5:14
Fókusz
2023. május 2. 20:40

4 ismert nő és 4 ismert férfi keresi majd a szerelmet az RTL képernyőjén

Soha nem volt még olyan nehéz igazi párt találni, mint most, mondja Bánitzky Kata pártaláló mentor, aki szerint az elmúlt években az online világ még inkább megnehezítette a való világban az ismerkedést. Magyarországon a felmérések szerint legalább kétszázötvenezren élnek egyedül, társra vágyakozva. Aki változtatni szeretne, jelentkezhet a Celebrandi című új műsorba.
2:52
Fókusz
2023. május 2. 20:15

Még négy nap van hátra III. Károly koronázásáig, de van, aki már most letáborozott a legjobb helyen

A leghűségesebb alattvalók nem akarnak lemaradni az évszázad talán legnagyobb eseményéről, ezért lesátraztak, hogy a lehető legközelebb legyenek a ceremóniához. A történelmi eseményhez kapcsolódó ajándéktárgyak is jól fogynak, sokat adnak el a napelemmel működő, táncoló Károly-figurából, van olyan üzlet, ahol naponta négyszer töltik fel a készletet.
26:58
Fókusz
2023. május 1. 20:00

„Vakmerő döntésnek tűnt az elején” – miért költözik egyre több magyar Horvátországba, és milyen ott az életük?

Sok magyar Horvátországban találkozik életében először a tengerrel. Kristálytiszta öblei és sziklás partjai magával ragadják a turistákat, így hát nem csoda, ha valaki úgy dönt, hogy egész évben „nyaralni” szeretne. A Fókusz olyan családokat keresett fel, akik elhagyták Magyarországot, és Horvátországban kezdtek új életet. 
21:17
Fókusz
2023. május 1. 19:42

Erdélyben van III. Károly király titkos menedékhelye – a helyiek szerint jó a humorérzéke, és nem veti meg a pálinkát

Szinte az egész világ azt találgatja, milyen király lesz III. Károly. Hogy ezt kiderítsük, egészen az erdélyi Kálnoky kastélyig utaztunk, ahova a brit uralkodó már többször is ellátogatott. A falubeliek okos, érzékeny embernek ismerik, és azt mondják, még humorérzéke is van. A pálinkát szereti, és nemrég egy kaszálóversenyre is ellátogatott. Az erdélyi kastély vendégházként működik, így ha valaki Károly ágyában szeretne aludni, bármikor megteheti, persze csak ha nincs ott az uralkodó. 
7:57
Fókusz
2023. május 1. 19:39

Gálvölgyi János: Ma sem tudom, hogy jöttem le a színpadról, én azóta alkoholt soha nem ittam fellépés előtt

A nagy felvonulások idején, május elsején a szomorúságnak nem volt helye – legalábbis a szüleink, nagyszüleink beszámolói szerint. Persze az idő múlása megszépítheti az emlékeket. Legendás magyar színművészeket, Molnár Piroskát és Gálvölgyi Jánost kérdeztük meg arról, hogyan gondolnak vissza a munka ünnepére. Egyiküknek a Nemzeti Színház tündérpálinkával megalapozott felvonulása, a másiknak pedig az ünnepségről szóló műsor paródiája a legélénkebb emléke a régi május 1-jékről.
5:33
Fókusz
2023. május 1. 19:38

„Elbúcsúztattak... arról nehéz beszélni” – Mariann 31 évig tanár volt, most gyorsétteremben dolgozik

Nem munkát vállaltak, hanem hivatást, amikor tanárnak adták a fejüket. Azzal együtt, hogy tudták, nemcsak a kijavítandó dolgozatokat viszik majd haza egy munkanap után, hanem a gyerekek gondjait is. Aztán egyszer csak elfogyott a lendület. Olyan pedagógusok meséltek a Fókusznak, akik az életük álmát kell, hogy elengedjék. Mert azt mondják, ilyen nagy terhelés és ilyen kevés fizetés mellett már nem éri meg iskolában dolgozni. 
3:43
Fókusz
2023. május 1. 19:37

Baj van: invazív trópusi halak vették át az uralmat a Hévízi-tóban

Különleges trópusi halak viszik már a prímet a Hévízi-termáltóban. Hiába mutatnak jól, mégis hatalmas károkat okoznak a vízben. A kutatók szerint a legtöbb problémát okozó amúrgéb faj Ázsiából egy felelőtlenül ellenőrzött halszállítmánnyal került a magyar folyókba, és az évek során olyan hibrid szaporodási rendszerrel alkalmazkodott a környezetéhez, amivel az őshonos fajok teljes területét veszélyezteti. 
8:12
Fókusz
2023. április 29. 20:45

Ez az a tíz gondolat, ami Ferenc pápa szerint boldoggá teheti egy ember életét

2014-ben egy argentin lap, a Viva interjút közölt Ferenc Pápával. Ebben a beszélgetésben az egyházfő felsorolta, hogy mi az a tíz gondolat, ami boldoggá teheti egy ember életét. Tanácsai mindenkihez szóltak, függetlenül attól, hogy valaki vallásos-e vagy sem. Akkor Vekerdy Tamás és Bagdy Emőke pszichológusokat, és Pál Ferenc atyát, római katolikus papot, és mentálhigiénés szakembert kértünk arra, hogy segítsenek értelmezni Ferenc pápa tíz pontját.
6:24
Fókusz
2023. április 29. 20:17

„Nehéz kitörni, mert ragadós a padló” – Patriknak mégis sikerült, nyomorúságos körülmények közül a jogi karra került

Budapesttől 311 kilométerre, Túristvándin járunk. Tóth Patrik gyerekkorának a nagy részét itt töltötte. Egy kétszobás házban összesen nyolcan laktak. Épphogy elkezdte az általános iskolát, amikor a szülei úgy döntöttek, ki akarnak törni a nyomorúságból, és Budapesten próbálnak szerencsét. Nem magukért, hanem egyszem fiúkért. Hogy neki már sokkal több lehetősége legyen az életben.
10:00
Fókusz
2023. április 29. 19:46

Menekültekkel, sérült gyerekekkel és 11 ezer fiatallal is találkozott Ferenc pápa szombaton, aki többször rögtönzött és bizonyította közvetlenségét is

Rendkívül eseménydús volt Ferenc pápai szombati programja, aki egy Vatikánból hozott golfkocsival járta körbe a Papp László Sportarénát. Több, mint 11 ezer magyar fiatal várta őt. A részvevőket másfél órás koncerttel szórakoztatták a pápa érkezése előtt, amelyen fellépett Rúzsa Magdi is. Az egyházfő többször bizonyította sokszor látott közvetlenségét: pár pillanatra kézbe vette és megáldotta a felé nyújtott 15 hónapos Zsombort, pénteken pedig kerekesszékkel bement a hívek közé, és engedte, hogy fotózkodjanak vele, többeknek a kezét is megfogta.
5:03
Fókusz
2023. április 29. 19:39

Így búcsúzik Vágó Istvántól Sebestyén Balázs, Gundel Takács Gábor és Rózsa György

Vágó Istvánt az ország legnagyobb kvízmesterének ismerhették meg a nézők, barátai szerint nem véletlen. Bármibe kezdett, maximalizmussal csinálta és mindig sikerre vitte. Széleskörű tudása szinte mindenre kiterjedt, több nyelven is kiválóan beszélt. Imádta a zenét és bár vegyészmérnöknek tanult, a televíziózás lett a hivatása. Első tévés munkájára 1976-ban Vitray Tamás kérte fel, ezután közel 40 évig műsorvezetőként dolgozott, eleinte a Magyar Televízióban.
5:56
Fókusz
2023. április 28. 20:04

Lefejezés, megvakítás, unokatestvérekkel kötött házasság – Így jutottak el az angol királyok a trónig régen és ma

Hamarosan királlyá koronázzák III. Károlyt, az eseményt május 6-án az RTL közvetíti. A brit uralkodók – így a most trónra lépő III. Károly is – Hódító Vilmosig vezethetik vissza családfájukat. Az utódlás és a hatalom átadása persze legtöbbször nem ment olyan békésen az angol királyok között, mint manapság. A középkorban kifejezetten erőszakosan bántak az új királyok elődeikkel, lefejezték, megvakították vagy egyszerűen menekülnie kellett. Sok minden változott azóta, ma már a királyi család nem szól bele a politikába és a rangon belüli házasságot felváltotta a szerelemből kötött házasság.
3:52
Fókusz
2023. április 28. 19:55

Eljegyzés 2700 méter magasan, Kréta helyett sátrazás a sivatagban – az extrém kalandok felé sodorja az élet a Survivor szerelmespárját

Krétára akart utazni a Survivor egykori szerelmes-, ma már házaspárja, Anita és Tomi, de törölték a járatukat, így kötöttek ki végül Jordániában. Anitát és Tomit az élet mindig az extrém kalandozások felé sodorja – ez most sem volt másként. Két külön évadban szerepeltek a Survivorben, így az egymástól függetlenül megélt túlélés és a hegymászás öröme egymás karjaiba sodorta őket. Tomi 7 hónap után a Déli-Mészkőalpok tetején, 2714 méter magasban kérte meg párja kezét, aki percekig megszólalni sem tudott a meglepetéstől. 
10:58
Fókusz
2023. április 28. 19:51

„Ha van egy laptopod, miért kéne bárkivel is találkozni?” – Járványként terjed a magány és a szorongás

Közösségi háló, koncertek, fesztiválok, kocsmák, kávézók, házibulik, randevú applikációk: közösségi terek, ahol lehetne ismerkedni, kapcsolódni. De akkor mégis miért korunk járványa a depresszió és a magány? Hogyan lehetséges mindez? Mi történt az elmúlt évtizedekben? És miért magányos annyi fiatal is manapság? Az izraeli pszichológus professzor, Sam Vaknin azt mondja, bárhova is megy a világban, ahol a nyugati kultúra gyökeret vert, a magány, a szorongás pandémiaként terjed.
7:17
Fókusz
2023. április 28. 19:35

Bombakereső robotok és mesterlövészek is készenlétben állnak a pápai látogatás alatt

Nem sokkal 10 óra előtt jelent meg a horizonton az olasz légitársaság repülőgépe, fedélzetén Ferenc pápával. Landolás után a gép ablakába a Vatikán és Magyarország zászlaját tűzték ki. Kollégánk, Hubai Antal már Rómában csatlakozott a pápai delegációhoz és végig követte az úton történteket. Az egyházfőt a Svájci Gárda emberei védik, akik nagyjából 500 éve felelnek a mindenkori pápa biztonságáért, de a fogadó országnak is rengeteg feladatot ad ez a látogatás. Hajós István biztonságtechnikai szakértő azt mondja, a katolikus egyházfő védelme a szakma csúcsa. 
3:30
Fókusz
2023. április 28. 19:20

Új nyomozópáros bukkan fel a Mellékhatás legújabb epizódjában

Egy nagy utazás és két dörzsölt rendőr lendíti előre a Mellékhatás cselekményét az 5. epizódban. Az Agapé Klinika igazgatója, Dr. Illés Lóránt, azaz Apus már megbékélt gyógyíthatatlan betegségével, és el akar búcsúzni Era lányától, akivel minden kapcsolatot megszakított korábban. A drámai szál mellett helyet kapott egy könnyedebb vonal is: Anger Zsolt és Kovács Tamás párosa mutatkozott be, a közös jelenetek pedig igazi jutalomjátékot jelentettek a színészeknek. A rangidős és a fiatal színész ismerkedése a kamera előtt zajlott, ami Anger Zsolt szerint nagyon jót tett a sorozatbeli párosnak. 
5:33
Fókusz
2023. április 27. 19:49

„Már a Sramek-dalokat is akarják hallani az emberek” – Peter Sramek nem fél a Jimmy-skatulyától

A Zámbó-kultusz valósággal újjáéledt tavaly ősszel az RTL+-on bemutatott Király című sorozattal. A király dalai már önálló életet élnek, slágerek lettek. Sramek ezek közül is sok dalt énekel koncertjein, a Részegen a legjózanabb például minden fellépésén vastapsot kap. A dalhoz készült klipben az a Füzi Gábor ül a zongoránál, aki már Jimmyvel is együtt dolgozott. 
6:09
Fókusz
2023. április 27. 19:30

„Tibi velünk van, csak átment a másik szobába” – csapattársai szerint Benedek Tibor nélkül nem lett volna 3 olimpiai győzelem

Nehéz egyetlen embert kiemelni minden idők egyik legjobb vízilabdacsapatából, amely háromszor egymás után nyerte meg az olimpiát. Nem nehéz kiemelni azonban a csapat legnagyobb legendáját, aki örökre beírta magát a magyar és az egyetemes sporttörténetbe, de sajnos már nem lehetett ott a legendás válogatottról készült, A Nemzet aranyai című film bemutatóján. Ő Benedek Tibor, aki már az első, Sydney győzelem előtt világklasszis sportoló volt. 
5:19
Fókusz
2023. április 27. 19:26

Hiába a rivaldafény és a csillogás, a rácsok mögött nem számít a hírnév

Fekete Dávid szerint a börtönt nem lehet megszokni, csak tűrni és túlélni, Aurelio stílusát viszont a rácsok sem változtatják meg. Az elmúlt években több ismert ember került a címlapokról a rácsok mögé, ahol azonban már nem vonatkozik rájuk a korábban megszokott megkülönböztetett figyelem. Galambos Lajos szerda délelőtt Baracskán kezdte meg börtönbüntetését. A mulatós sztárt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték áram, víz és gázlopásért. Lajcsi egyszer már megjárta a börtönt, akkor 125 napot töltött előzetes letartóztatásban. Az ott szerzett tapasztalatok talán megkönnyíthetik a mindennapjait az elkövetkező hónapokban.