Fókusz

A debreceni állatkerttől Zanzibárig – ismerje meg a „magyar Mauglit”, aki kézből eteti az oroszlánokat és pár hetes puma kölyköket nevel

Kecsmár AlexandraKecsmár Alexandra

2023. június 19. 20:51

A magyar Maugliként ismert Flaskay Dániel már gyerekkorában is annyira rajongott az állatokért, hogy tudta, később is velük akar foglalkozni. 17 évesen már a New York-i állatkertben önkénteskedett. Most Zanzibáron él és állatokat ment. Két tündéri kis puma él most vele a lakásában, de két fehér oroszlánt is felnevelt már, akik a mai napig a kezéből esznek, pedig már 60-70 kilósak. De nem csak oroszlánok, zebrák, majmok és gepárdok is Daninak köszönhetik, hogy élnek.

Athénban voltam, amikor a zanzibári vadállat menhely megkeresett és megkérdezték, hogy nincs-e kedvem csatlakozni a csapathoz. Mondták, hogy sokat nem tudok hezitálni, mert azonnal kéne kezdeni, így hát bele is ugrottam és nem bántam meg. Sőt, szerintem életem egyik legjobb döntése volt, hogy idejöttem 

– árulta el Dani.

A két fehér oroszlán, Timba és Ráti a mai napig ragaszkodik Dánielhez. Mindössze egy hónaposak voltak, amikor a mamájuk beteg lett és nem tudta ellátni a kölyköket. Dani mentette meg a kicsiket, etette és gondozta őket. 

magyar maugli flaskay dániel vadmentés zanzibár oroszlán
Dani a fehér oroszlánokat is kézből eteti, az állatok pedig fürdetéssel hálálják meg a gondoskodást.

Az oroszlánok a gondoskodást és a finom falatokat egy kis „mosdatással” hálálják meg. Ahogy Sharky, a gepárd is így kedveskedik gondozójának, ami Daninak inkább kellemetlen, mint jó érzés. Őt nyolc hetes korában próbálták kicsempészni az országból. 

Nagyon-nagyon fájdalmas, ahogy nyalják a lábamat, mert szarutüskés nyelvük van, körülbelül olyan, mint a smirglipapír. Bár nagyon kedves, de fájdalmas a szeretet  

– árulta el a gondozó.

Rögös, de izgalmas út vezetett Tanzániáig. Dani már gyerekkorában tudta, hogy állatokkal szeretne foglalkozni. Tizenhét évesen már a New York-i állatkertben önkénteskedett, majd elvégezte az állatgondozói képzést. Ezután dolgozott Debrecenben és Athénban is. 

Jelenleg két kölyök pumával osztja meg a szobáját, persze ezt ő egyáltalán nem bánja. A kicsik háromhetes korukban kerültek Danihoz, azóta cumisüvegből eteti őket. 

magyar maugli flaskay dániel vadmentés zanzibár oroszlán
Dani most két kölyök pumával soztja meg a szobáját.

Az alapítványnál van olyan állat, akit mindössze órák választottak el a haláltól. Csekkát, a tizenhat éves zebrát egy vágóhídról hozták el, miután egy német állatkert már nem tartott rá igényt. Dani szerint ő az egyik legokosabb zebra, akit valaha látott.

magyar maugli flaskay dániel vadmentés zanzibár oroszlán
Csekká egy vágóhídról mentették meg.
#Fókusz#Videó#adásrészletek#magyar maugli#zanzibár#vadmentés#flaskay dániel#rtl#fehér ororszlán