Riportjaink

1:40
Fókusz
2023. április 26. 20:25

„A mi fiunk itt, a hegyen maradt” – Kiss Péter édesapja és öccse végigjárta elvesztett családtagjuk utolsó útját

Sikeresen célba ért a Kalifa-Kiss Péter emléktúra: apa és fia feljutottak a Kancsendzönga alaptáborába. Több mint 2 héttel ezelőtt indultak útnak, hogy méltó módon emlékezhessenek meg a 10 évvel ezelőtt, 26 éves korában elhunyt hegymászóról. Kiss Péter Erőss Zsolttal együtt halt meg a hegyen, miután első magyarként meghódították a csúcsot.
5:08
Fókusz
2023. április 26. 20:11

„Nem érzem korrektnek a dolgot” – megszólalt Schobert Norbi a családját kifigurázó oldal ügyében hozott ítéletről

Három rendbeli nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében mondta ki bűnösnek és 120 óra közérdekű munkára ítélte a bíróság azt a Király Dávid Izmaelt, aki tavaly júliusban azt állította, hogy Béres Alexandra áll a Schobert Norbi családját és módszerét évek óra kifigurázó Facebook-oldal mögött. Béres Alexandra közleményt adott ki a döntés kapcsán, nyilatkozni nem akart. Schobert Norbi viszont arról beszélt a Fókusznak, hogy szerinte a bíróság nem vizsgálta meg a vádlott bizonyítékait. A bíróság az ítélet indokolásában azonban azt írta, hogy semmilyen bizonyítékot nem mutatott be, ilyet a bíróság többszöri felhívására sem csatolt.
5:56
Fókusz
2023. április 25. 20:27

Nem az volt a cél, hogy a magyar nemzeti érzelmeket egy óriás baltával kivágjuk – Kiss Tibiék reagáltak a Himnusz-átdolgozást ért kritikákra

Kiss Tibi úgy énekli a magyar Himnuszt, mint soha, senki. Az Aranyakkord nevű együttessel úgy gondolták, búcsút mondanak a Himnuszban megszokott elhúzott szótagoknak, és egy pörgős dalt faragtak belőle. Sok embert viszont ez nagyon érzékenyen érintett. Kiss Tibiék elárulják, mit szólnak a negatív kritikákhoz.
6:10
Fókusz
2023. április 25. 20:17

Trónfosztás a kutyavilágban: már nem a labrador a legnépszerűbb fajta

Több mint 30 éves labrador uralom után, alig 10 év alatt a francia bulldog lett a legnépszerűbb kutyafajta. Magyarországon is a „frenchiek” vezetnek, összesen 160 ezer példány él belőlük az országban. Népszerűségüket annak köszönhetik, hogy ideális városi kutyák, akár egy húszperces séta után is képes órákat aludni. Az viszont tény, hogy aki ilyen kutyát szeretne, annak mélyen a zsebébe kell nyúlni, és a vételár még csak a kezdet.
5:15
Fókusz
2023. április 25. 19:46

„Legyetek még idegesebbek, szidjatok még jobban, ez kell nektek, legyen” – Molnár Anikót minél jobban bántják, annál jobban bepöccen

Molnár Anikó húsz éve kap már hideget-meleget. Amióta a ValóVilágban ismert lett, bármi megjelenik róla, nem kímélik. A címlapokon titulálták már vágósertésnek is. Önbizalma sohasem volt sok, és nem csak a testét, a lelkét is igyekszik gyógyítani, régóta pánikbetegséggel is küzd. Néha azt érzi, minél jobban bántják, annál jobban bepöccen, és eljött az a pont, amikor úgy érezte, a rosszakaróinak okot ad arra, hogy még idegesebbek legyenek.
4:49
Fókusz
2023. április 24. 19:47

„A tehetség nagyon fontos, de a munkát el kell végezni!” – film készült a legendás magyar vízilabdázókról

A 2000-es évek aranycsapatában összesen hat háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó van, közülük, Szécsi Zoltánt és Biros Pétert kérdezte a Fókusz sikerük titkáról. Az aranycsapat történetét már a filmvásznon is láthatjuk: A nemzet aranyai című film, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabda válogatott történetét meséli el.
6:28
Fókusz
2023. április 24. 19:47

„Gyászolok, a Szerelmünk lapjait visszanézem 326-szor” – Frohner Fecó férfiasan bevallotta, nem viseli jól a szakítást

Frohner Fecó bármennyire is erősnek tűnik, a szakítást nagyon nehezen viseli. A mulatós zene királya, Koczka Géza, vagyis Mc Hawer sem viselte könnyen, amikor 13 év után véget ért a házassága. Csuti pedig a munkába temetkezett, miután Kulcsár Edina elhagyta. A pszichológus szerint a férfiak nehezebben viselik a szakítást, mint a nők, még ha ez kívülről nem is látszik rajtuk.
9:09
Fókusz
2023. április 23. 8:06

16 méterrel a föld alatt van Budapesten a rejtett kincsraktár, ahova az ott dolgozók is csak fegyveres őrrel léphetnek be

Létezik egy hely Budapest szívében, ahol világhírű műtárgyakat őriznek. Ez Magyarország legszigorúbban őrzött műkincsraktára, de az épület falai között más munka is zajlik, hihetetlen türelemmel és precizitással itt dolgoznak a műkincsek restaurálásával is. A Fókusz plusz riportjában azt is megmutatjuk, miből áll a restaurátorok munkája. 
14:10
Fókusz
2023. április 22. 19:47

„Volt, aki később vette észre, hogy mégsem olyan könnyű világ” – így élnek a magyarok, akik a paradicsomba költöztek ki

Pálmafák, napsütés, tenger – a sokak által kedvelt, de még több ember számára elérhetetlennek tűnő egzotikus nyaralás kötelező elemei. Luxusvakáció, aminek az árát kevesen tudják megfizetni. Drága a repülőjegy, a hotel, az ellátás és a különböző programok. De mennyi pénz kell ahhoz, ha valaki nem 1-2 hétre, hanem hónapokra vagy esetleg évekre szeretne kiköltözni a paradicsomba – Balira, Dominikára vagy éppen Thaiföldre? Meg fognak lepődni: sokszor olcsóbban jönnek ki, mint ha itthon maradtak volna.
10:04
Fókusz
2023. április 22. 19:47

A szerelem első vérig akkora gyerekcsinálós zene volt, hogy egy egész megyét benépesített – Dés Lászlónál jártunk

Valóra váltotta Nagy Ervin álmát Dés László, aki most ugyanakkora lelkesedéssel és profizmussal készül harmadik Aréna-koncertjére, mint amikor először töltötte meg több ezer emberrel a nézőteret. A zeneszerző most még hangszálproblémákkal küzd, de minden erejével próbál. Nagy Ervin mellett Básti Juli is duettezik majd vele a koncerten. Dés László dalai évtizedek óta ott vannak az emberek legromantikusabb pillanatainál, és ahogy viccesen mondja: dallamai sok gyerek születéséhez is hozzájárultak.
2:43
Fókusz
2023. április 21. 19:48

Elcsíptük – Adrien Brody is megnézte a 12 éves Sávolt Karolina kiállítását Budapesten

Nem sokan mondhatják el magukról tizenkét évesen, hogy egy hollywoodi sztár rajong értük. Sávolt Karolina műveit korábban már bemutattuk a Fókuszban, akkor azt is megtudhatták, hogy kilenc évesen kezdett el először festeni. Most az éppen Budapesten forgató Oscar-díjas színész, Adrien Brody nézte meg a képeit. Ez pedig a fiatal művésznek örökre szóló élmény marad.
4:38
Fókusz
2023. április 21. 19:42

„A történelem lehet izgalmas és szexi” – Vadon Jani újra várakat foglal el a Spektrum sorozatában

Vadon Jani gyerekkorától rajongott a várakért. Az Egri csillagokat olvasva hivatásos katona szeretett volna lenni, végül élelmiszeriparit végzett, majd tévés és rádiós pályán kötött ki. Most, 52 évesen jutott el oda, ami már tizenévesen megérintette. Várakról készít műsort elképesztő lelkesedéssel, riporter, műsorvezető és szerkesztő is egy személyben. Óriási érzelmeket él meg ezeken a helyeken, sokszor a sírás kerülgeti. És azt mondja, a történelem nem csak nevek és évszámok magolásából áll, a történelem szórakoztató is lehet.
5:00
Fókusz
2023. április 21. 19:41

Veszélyes őrület vagy hatékony diéta – kinek ajánlott a napi egyszeri étkezés?

Egy újabb veszélyes fogyókúrás őrület a sokaknak bevált extrém diéta? Demeter Alexandra a Survivorben már megtapasztalta a korgó gyomor hatását az alakjára, de szerinte a nyári formát ne a böjtöléstől várjuk. Pedig több hollywoodi híresség, például Bruce Springsteen vagy a Coldplay frontembere, Chris Martin is a napi egyszeri étkezésre esküszik. De mi a véleménye erről Dr. Tóthnak?
6:57
Fókusz
2023. április 21. 19:33

Így dőlt el, hogy Csuja Imre kapja meg a polgármester szerepét A mi kis falunkban

Nagy napra virrad Pajkaszeg népe, szombat este jön A mi kis falunk 100. része. A színészekkel felidéztük az első forgatások emlékeit, és megmutatjuk azt a próbaepizódot, amit még soha sehol nem láthattak. Így álmodták meg az alkotók a sorozatot, ez alapján készült a legelső rész. Kevesen tudják, de Stokit abban még nem Szabó Győző alakította, sőt Pajkaszeg polgármesterének szerepét sem Csuja Imrének szánták.
4:35
Fókusz
2023. április 20. 20:04

A szép nő fogalma kortól és súlytól is független

Ashley Grahamet 35 évesen, három gyermekes édesanyaként a Maxim magazin a világ legszexibb nőjének választott. A világ egyik leghíresebb plus-size modellje nem csak modellkarrierje miatt híres, az Instagramon több mint húszmillió követője előtt bátran vállalja teste tökéletlenségeit. Fontosnak tartja elfogadni magát olyannak, amilyen és ennek rendszeresen hangot is ad. Szerinte káros, ha a közösségi médiában csakis tökéletesre retusált arcokat és testeket látunk.
5:30
Fókusz
2023. április 20. 20:00

Kicsit inflációízű minden fagylalt – Adna 900 forintot egy gombócért?

A tavasz beköszöntével egymás után nyitnak a fagyizók, és kikerülnek a pultokba a csokis, gyümölcsös, krémes nyalánkságok. Idén azonban minden fagyinak egy picit infláció íze lesz. Volt olyan hely, ahol 900 forintért vettünk fagyit, igaz ez jó nagy gombócnak megfelelő kenés volt. Átlagosan 500 forintot fizettünk egy gombócért. Amíg sokan igyekeznek ez alatt tartani az árakat, kollégánk merész elhatározásra jutott, ő 120 forintból kihozott egy gombóc gyümölcsfagyit.
5:49
Fókusz
2023. április 20. 19:58

80-as évek, szintipop, glam metál, kokain, 90-es évek, elektronikus zene, szintetikus szerek – a zeneipari trendek alakulásával a kábítószerek is változtak

Szex, drog és rock and roll. Hosszú évtizedek óta kéz a kézben jár a rock és a popsztárok életmódja a kábítószerekkel. Whitney Houston, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison és Amy Winehouse is drogtúladagolásba haltak bele. Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns – korábban maga is drog- és alkoholfüggő volt – azt mondja, a hírnév, a folyamatos és nagy elvárások, a turnézás óriási teher egy művész számára, ez is vezethet droghasználathoz és függőséghez.
5:30
Fókusz
2023. április 20. 18:51

Tomikának már minden étkezés életveszélyes – még 348 millió forint hiányzik az SMA-beteg kisfiú gyógyszeréhez

A hatéves Tomikánál 16 hónapos korában diagnosztizáltak gerinc eredetű izomsorvadást, azaz SMA 1-et. A szülők a diagnózis okozta kezdeti sokk után a létező összes lehetőséget felkutatták, ami segíthet gyermeküknek. Akkor azonban Magyarországon még nem létezett kezelési mód, így egészen Belgiumig mentek, hogy Tomika részt vegyen egy gyógyszertesztelési programban. Az akkor sokat segített a kisfiú állapotán, de most a Zolgensma nevű génterápiás gyógyszerre lenne szüksége, amit azonban a nagyobb gyerekek esetében nem támogat a tb, így 760 millió forintba kerül.
3:57
Fókusz
2023. április 19. 20:20

„Miért hagytad magad, miért nem álltál ki magadért?” – sokszor a saját szüleik sem védik meg a bántalmazott gyerekeket

Egyre több iskolai bántalmazás került napvilágra, és egyre több esetről készül videó. Legutóbb kettő is készült, Miskolcon. Pedig a gyerekek számára még súlyosabb megaláztatást jelent, ha a zaklatásról készült felvételeket a társaik egymásnak küldözgetik. Az ilyenek készítése és közzététele viszont bűncselekmény, ahogyan maga a bántalmazás is. A szakértő a Fókusznak arról beszélt, sokszor a szülők sem veszik észre a jeleket, és a bántalmazott gyereküket hibáztatják azért, hogy a többiek piszkálják őket.
4:17
Fókusz
2023. április 19. 20:06

Protektor, szivacsból készült könyv és egy orvosszakértő – így maradhat hiteles a nőgyógyászati vizsgálat vagy egy váratlan támadás

Hogyan játssza el egy színész a profi nőgyógyász szerepét? Adorjáni Bálint egy orvosszakértő segítségét kérte a forgatáson, hogy kellően professzionális hatást tudjon kelteni. Minden apró mozdulatnak jelentősége van, nem tűnhet úgy a képernyők előtt, hogy bizonytalanul matat egy dudorodó has felett. A parkolóházi bunyónál pedig egy kaszkadőr segítette a munkát.
7:09
Fókusz
2023. április 19. 19:41

„Esetleg benézünk egy kaszinóba” – A Korda-házaspár elárulta, hol pihennek rá a koncertszezonra

Korda Györgyék elhagyják az országot. A legendás énekes és felesége, Balázs Klári a fesztiválszezon kezdete előtt még pihen egy utolsót a spanyol tengerparton. Már nem fekszenek ki a partra, azok az idők elmúltak, ma már inkább a csend, a nyugalom az első. Klári sétálni szeret, zenét hallgatni, ha Gyurin múlik, akkor viszont egy kaszinóban fognak kikötni. A pihenésre szükségük van, tavaly több mint 100 koncertet adtak, idén pedig május 4-én a Budapest Parkban lépnek majd színpadra mintegy 100 ezer ember előtt.
4:48
Fókusz
2023. április 18. 20:22

Mennyi az annyi? – a milliós balatoni vendéglátós fizetések legendájának nyomában jártunk

Április közepe van, már toborozzák a munkaerőt a Balatonra. A hírek munkaerőhiányról és milliós fizetésekről szólnak. A Fókusz stábja balatoni vendéglátósokat kérdezett arról, hogy valójában mennyit is lehet keresni a magyar tengernél. A gyorsan nagyot szakítani akaróknak rossz hír, hogy a milliós fizetés legfeljebb bruttó lehet és azt is is csak képzett szakács kaphatja. A munka viszont igencsak embert próbáló, a vendéglátósok leginkább a fiatalokra számítanak.
4:09
Fókusz
2023. április 18. 19:11

Miller Dávid az X-Faktor és a Reggeli után most az Éden Hotelben bizonyít

Miller Dávid hamarosan Mexikóba indul, ahol másfél hónapon keresztül az Éden Hotel műsorvezetőjeként forgat majd. Három éve helyt áll a Reggeliben, és két egymást követő X-Faktorban is megmutatta, hogy helye van a televíziózásban. Most pedig alig várja, hogy repülőre üljön és levezethesse élete első reality műsorát is, melynek főnyereménye nem csak a szerelem, hanem 20 millió forint.
7:07
Fókusz
2023. április 17. 20:35

„Híztam 5 kilót, és gömbhalnak hívtak az ügynökségnél” – magyar modellek vallanak arról, hogyan kergeti evészavarba a divatvilág a fiatal nőket

Tóbiás Nina minden reggel megméri magát és számolgat, és hiába gyönyörű úgy, ahogy van, felmerült benne, hogy megműttesse magát. Lóránt Enit megviselte, amikor hallotta a szobából, hogy az egyik lány hánytatja magát. Bíró Beán szétvágták a farmert, hogy beleférjen a fotózáshoz. Bogár Nikolett az után kezdett modellkedni, hogy anorexiával diagnosztizálták. Ma már túl van a betegségen, és a témát kutatja.
4:30
Fókusz
2023. április 17. 20:19

„A nehézség az, hogy a szándékosságot is kell tudni bizonyítani” – megúszhatja a védett farkast lelövő vállalkozó?

A 2021-ben született farkas útját Svájctól egészen Magyarországig követték a természetvédők, közel 2000 kilométeren keresztül. A farkas nyakán lévő jeladó pontos adatokkal szolgált a vándorlásáról. Feltűnt a budai agglomerációban, átkelt a Dunán, és márciusban már a Bükkben kóborolt, amit a magyar szakemberek is végig tudtak követni. Az M237 kódszámon nyilvántartott hímet azonban néhány nappal ezelőtt állítólag egy szabolcsi vadász lelőtte. A jeladós nyakörvét végül Hidasnémetinél a Hernád folyóban találták meg a búvárok. 
4:33
Fókusz
2023. április 17. 19:56

Az erős szél miatt az utolsó pillanatig nem volt biztos, hogy átsétál-e a Duna felett a drótköteles artista

Ifjabb Simet László történelmet írt azzal, hogy 10 emelet magasságban sétált át a Duna felett egy drótkötélen. A tériszonyosok az első percekben oda sem mertek nézni. A bizonytalan időjárás ellenére több ezren gyűltek össze a Duna mindkét partján. A nézők tudták, hogy az artista biztosítókötél nélkül megy a magasba, mégis bíztak benne, hogy sikerül a szinte lehetetlen küldetés.
4:35
Fókusz
2023. április 17. 19:53

Celebek teszik próbára az Álommeló jelöltjeit

Véget ért a két hétig tartó selejtező, Balogh Levente eddig 10 embert küldött haza az Álommeló című üzleti realityből két hét alatt. Az Álommeló középdöntőjében már a szép mosolyról kell kampányfilmet készíteni a jelentkezőknek, amelynek főszereplői celebek lesznek: Nyári Dia, Nádai Anikó és Gáspár Laci. A hírességeknek szigorúnak, Nyári Dia szerint egyenesen rigolyásnak kell majd lenniük az Álommelóra vágyó jelöltekkel. 
4:11
Fókusz
2023. április 17. 19:23

Vízilabda-legendák és hazai celebek lepték el a mozit a Nemzet aranyait ünnepelve

Igazi legendák érkeztek vasárnap délután a Corvin moziba. A zsinórban három olimpián győztes vízilabda-válogatott tagjai elegánsan, családtagjaik körében pózoltak a fotósoknak, teljes joggal büszkén a teljesítményükre. A csapat diadalútjáról szóló film, a Nemzet aranyai letaglózó hatású alkotás. A nézők között ott volt Liptai Claudia és Pataki Ádám, Gryllus Dorka a fiával, Hajas László szintén a fiával, aki versenyszerűen vízilabdázik, Czutor Zoli és Czutor-Kilián Zsanett, valamint a teljes Első Emelet Berkes Gábortól Kikiig. 
14:37
Fókusz
2023. április 16. 10:48

Az osztrák fizetéshez igazítja alkalmazottai bérét a TikTokon is taroló magyar milliárdos, Felföldi József

Egy hógolyó örökre megváltoztatta Felföldi József életét. Miután elvesztette egyik szemét és műtétek sorozata várt rá, a kórházban a zene adott neki megnyugvást. A baleset után egy évvel belevetette magát az üzleti életbe, egyik találmánya pedig annyira sikeres lett, hogy Angliában, Izraelben, Japánban és az Egyesült Államokban is van rá kereslet a mai napig. Felföldi József zenészként, influenszerként és cégvezetőként is termékeny, és bár úgy érzi, minden gyerekkori álmát sikerült megvalósítania, még mindig van 600 évre való terve.