„Nagyon jó lenne hazamenni, de aztán mindig visszarángatjuk egymást a valóságba” – magyar családok, akik mindent hátrahagyva Angliában kezdtek új életet

Manchester, szombat délelőtt. Érkeznek a szülők a Zsigmond Király Magyar Iskolába. Saját épületük nincs, egy közösségi házat bérelnek ki kéthetente. A gyerekek vérmérsékletüknek megfelelően, szégyenlősen vagy virgoncan búcsúznak és vetik bele magukat a játékba.

Sokoray Katalin és Károly 10 éve költözött ki Angliába. Akkor még nem keresték a magyarok társaságát, nem jártak magyar közösségbe, mert nem volt gyermekük. Most, hogy a lányuk már 5 éves, mindez megváltozott.

Mindenképp szerették volna, hogy gyermekük magyar közösségbe járjon. A nyelv miatt és azért is, hogy a magyar kultúráról tanuljon.

Amíg csak mi voltunk ketten, felnőttek, ugye mi döntöttük el, hogy ide kijövünk. De aztán megszületik a kisgyereked, és akkor tudod, hogy neki többet akarsz adni. Azt, ahonnan jöttünk, mi még ismerjük, akkor is, ha a jövőnket már itt tervezzük, mert valahogy úgy érezzük, hogy neki több lehetősége lenne itt, de azért akkor is, a gyökereket tanulja meg 

– véli Katalin.

A gyerekek az óvodában, iskolában hamar megtanulják a nyelvet, angolul kommunikálnak, éppen ezért fontos, hogy legyen egy olyan közösség, ahol anyanyelvükön is tudnak beszélni, játszani. Manchester környékén volt már magyar iskola a ’80-as, ’90-es években. Ez a suli 2014 szeptemberében indult el. Népzenét, táncot és történelmet is oktattak. Az intzémény vezetője, Bartha Miklós azt mondta, a covid nekik is betett, akkor átmentek online oktatásba, de azóta már szerencsére vissza tudtak térni a személyes órákra.

Megpróbálják a korosztálynak megfelelő szinten átadni az ismereteket. Kicsiknél főként a játék a fontos, később pedig versek, énekek és egy kis történelem vár a gyerekekre.

Ez most első generációs kint élő szülőknél még nem akkora probléma, de mi lesz majd a második-harmadik generációval? Rendben van, hogy itt élünk, de akkor is meg kell érezni azt, hogy honnan jöttünk 

– mondta Bartha Miklós, aki kilenc éve van itt az iskolában, tavaly áprilisban vette át a vezetését. Ő informatikus és az egyik manchesteri egyetemen dolgozik. Azt mondja, kalandvágyból jött ki a családjával, hogy angol nyelvterületen tudjon dolgozni.

„Én otthagytam egy IT vezetői állást ezért, gondoltam egy nagyot és merészet. Aztán végül is sikerült, három hónap állás-keresés után megtaláltam ezt a helyet, és ott kezdtem el IT technikusként, és utána, majd 11 év után volt rá lehetőség, hogy visszatérjek ugyanarra a szintre, ahol voltam és most rendszermérnökként dolgozom. Ugyanott” – mesélte.

Benedek Szidónia egyik napról a másikra határozta el Romániában, hogy szerencsét próbál a ködös Albionban. Egy évre akart csak kijönni, de ennek már 14 éve. Férjhez ment egy zimbabwei férfihoz és két fiút szült.

A fiam hétéves és sajnos még nem beszél magyarul. Próbáltam megtanítani, de nem sikerült, és amikor ideköltöztünk Manchester környékére, akkor tudtam meg, hogy van egy magyar iskola és akkor elhatároztam, hogy ez egy jó alkalom, hogy jöjjön 

– mesélte az asszony, aki elárulta, hogy 4 nyelvet beszélnek otthon.

„Van a férjem nyelve, a shona, akkor persze a magyar, az angol, otthon angolul beszélünk, és a román. Én Romániában születtem és a sógorom román, és egy pár évet velünk lakott” – mondta.

Szeptemberben jöttek először a magyar iskolába. Maison Alpár az anyja szerint ma már többet ért magyarul, de beszélni még mindig nem tud. Szidónia azt szeretné, ha a fia magyarul is tudna néhány szót váltani a nagyszüleivel és a dédszüleivel. És persze az is fontos neki, hogy ismerje a magyar kultúrát, és tudja, hogy honnan jött.

Kata és Károly a 2008-as válság után határozták el, hogy az Egyesült Királyságba költöznek. Nem kalandvágyból, hanem anyagi megfontolásból.

„Amikor én kijöttem, nekem az volt a feladatom, hogy előkészítsem a terepet, hogy a párom is kijöjjön. De, amikor ő kijött, felvilágosított egy év múlva, és nekem az eddig fel sem tűnt, hogy itt például mindenki mosolygott. Mentél az utcán, bárkivel találkoztál, mosolygott, pozitív volt. Ez azért jólesett az embernek – mesélte a férfi.

Itthon hónapról hónapra éltek, pedig Károly szerint ő akkor az átlaghoz képest sem keresett rosszul.

Amikor hónapról-hónapra élsz. Tehát a hónap végén nagyon meg kellett gondolni, hogy mire költünk és ez már odaért, hogy fájdalmas volt. Nekem a saját lakásomban, nem viccelek, egy sarkom volt, mert nekem kellettek albérlők, hogy tudjam fizetni az én részemet 

– mondta.

Mindkettőjüknek van diplomája, de a megélhetéshez otthon ez kevés volt. Akkor még nem volt gyerekük, így könnyebb volt elindulni. Károly itteni fizetése hat-hétszerese annak, amit otthon keresne földmérő mérnök diplomával. Kata deviza alapú lakáshitelét 3 év alatt tudták visszafizetni. 

„Nagy meglepetés volt az első fizetésem, amit itt megkaptam és akkor már az első fizetésemből megvettem neki egy elég drága gyűrűt, hogy megkérjem a kezét és a repülőjegyet a karácsonyi időszakban, amiért bődületes összeget kérnek el” – emlékezett vissza a férfi a kezdetekre.

A feleség szerint kint sem élnek nagy lábon, de az mégis hatalmas élmény volt nekik, amikor 35 évesen megvették életük első autóját. Otthon előtte biciklivel jártak.

Mindketten viszonylag szegényebb családból származnak, így az igazi nyaralás eddig kimaradt az életükből. 

Nekünk ezt tanulni kell, hogy a nyaralás az miről szól. Mert régen megszoktuk, amikor elmentünk mondjuk a rokonokhoz, egy másik faluba, az volt a nyaralás. Tavaly például meg mertük kockáztatni, hogy Franciaországba elmegyünk nyaralni

– tette hozzá a családfő.

Azt mondják, az élelmiszer olcsó, de a lakhatás vagy az óvoda viszonylag drága Angliában. Ennek ellenére így is sokkal jobban jönnek ki a fizetésükből. Ugyanakkor hiányzik a család, ahova el lehetne menni hétvégenként, vagy a nagymama, aki vigyáz néha a gyerekre. Honvágyuk is van, de ha megnézik az otthoni híradásokat, elmúlik, már nem akarnak hazaköltözni.