MINISZTERELNÖKSÉG

„A környezetvédelem utolsó bástyái omlanak le” – egy hete él a mérgező gyáraknak kiskaput nyitó rendelet

„A környezetvédelem utolsó bástyái omlanak le” – egy hete él a mérgező gyáraknak kiskaput nyitó rendelet

3:17
Videó„Remélem, csak én vagyok az akadály, mert ezt most megszüntetem” – Gyurcsány Ferenc 15 éve mondott le a miniszterelnökségről
2024. március 21. 10:13

„Remélem, csak én vagyok az akadály, mert ezt most megszüntetem” – Gyurcsány Ferenc 15 éve mondott le a miniszterelnökségről

Döbbent csönd fogadta Gyurcsány Ferenc bejelentését 2009. március 21-én az MSZP tisztújító kongresszusán. A miniszterelnök-pártelnök két és fél évvel az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után jelentette be távozási szándékát, azt javasolta, hogy alakítsanak új kormányt, új kormányfő vezetésével. Úgy fogalmazott, sokan azt üzenik neki, csak ő az akadálya a változásokhoz szükséges összefogásnak, ezt az akadályt pedig megszünteti. „Fontos pillanatban adós maradtam a világos beszéddel, szavahihetőségem ennek következtében jelentősen sérült” – mondta Gyurcsány, de azt is világossá tette, hogy a politikával azért nem kíván felhagyni. A beszéd végén a szocialisták felállva tapsolták meg Gyurcsány Ferencet.
2:29
Híradó200 államtitkár és helyettes államtitkár van az államapparátusban
2020. december 24. 17:30

200 államtitkár és helyettes államtitkár van az államapparátusban

Megdőlt a rekord, az elmúlt tíz évben még soha nem volt annyi csúcsvezetője a magyar államnak, mint jelenleg – írja a Blikk. A lap összesítése szerint a legtöbben a Miniszterelnökségen dolgoznak, pedig tíz éve elsősorban ott ígért jelentős apparátus-csökkentést Orbán Viktor. A szocialisták szerint ez nagyon nincs rendben, a kormánynál viszont azt mondják, hogy annyi tisztségviselőjük van, amennyi feltétlenül szükséges.
2:19
HíradóLázár János: „Valódi korrupciós ügy volt az”
2020. november 1. 16:46

Lázár János: „Valódi korrupciós ügy volt az”

Nagyon durva, valódi korrupciós ügy volt Lázár János szerint a Miniszterelnökség egykori budai telkének értékesítése. A korábbi miniszter erről a válaszonline-nak beszélt. Utána több ellenzéki politikus is a hatóságokhoz fordult, hogy újra vizsgálják meg a Feneketlen-tó melletti terület eladásának körülményeit. A rendőrség szerint viszont nem történt bűncselekmény. Lázár János annak idején elbocsátotta a tárca cégének vezetőjét, aki az eladásról döntött.
1:56
Híradó5 milliárd ment jutalmakra: a tervezett összeg majdnem dupláját költötték el
2019. október 19. 17:22

5 milliárd ment jutalmakra: a tervezett összeg majdnem dupláját költötték el

A 20 milliárdos plusz egyik legnagyobb tétele a prémium kifizetés volt. Ilyennel eredetileg nem is számolt a miniszterelnökség, végül csaknem 5 milliárdot költöttek jutalmakra. Majdnem ugyanennyi ment el - ahogy fogalmaznak - reklám és propagandakiadásokra. A kormány szerint uniós propagandára költöttek, és a jutalmakat is az uniós fejlesztéspolitikai célokhoz kötötték.