Gulyás Gergely semmit sem tudott a Miniszterelnökségen végzett házkutatásról

rtl.hurtl.hu

2022. február 2. 17:16

Az ügyészség nyomozói a Völner-Schadl korrupciós ügy bizonyítékait keresték a Miniszterelnökségen, de a miniszter szerint az érintett részleg csak formálisan tartozik a tárcájához.

Interjút ugyan nem kívánt adni, de telefonon sikerült beszélnie az RTL Híradónak Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, akit a Völner-Schadl ügy kapcsán tartott házkutatásokról kérdeztünk. 

Az rtl.hu számolt be róla elsőként, hogy tavaly november 25-én egy időben tartott házkutatást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Miniszterelnökségen, az Emberi Erőforrások Minisztériumában és az Innovációs és Technológiai Minisztériumban. A birtokunkba került nyomozati iratok alapján a főügyészség emberei azokról a pályázatokról kerestek iratokat, amelyekről Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke és Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára telefonon beszéltek egymással.

Gulyás Gergely elmondása szerint azért nem tudott korábban a házkutatásról, mert bár az érintett részleg formálisan a Miniszterelnökséghez tartozik, valójában Süli János, a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter irányítása alatt áll.

Hogy a házkutatás nemhogy Völner Pálhoz, hanem akár Schadl Györgyhöz is kapcsolódott, azt Gulyás Gergely elmondása szerint azért sem tudták, mert kizárólag egy adott céggel, az Aqua Energy Solution Zrt.-vel kapcsolatban kerestek iratokat a KNYF emberei. Ráadásul az összes munkatárssal titoktartási nyilatkozatot írattak alá a nyomozók, mindezt pedig minősített eljárás keretében tették.

Gulyás a Híradónak azt is elmondta: az ügyészségnél is érdeklődött az üggyel kapcsolatban, és azt a tájékoztatást kapta, hogy egy minisztériumi házkutatásról csak a felügyelő minisztert értesítik, aki ebben az esetben nem ő, hanem Süli János volt.

A Miniszterelnökségen zajlott házkutatás napján Schadl György már hetek óta letartóztatásban volt, többek között vesztegetés gyanúja miatt, Völner Pált viszont csak később, december 7-én gyanúsították meg. Az ügyészség szerint Schadl évek óta korrupciós kapcsolatban állt Völner Pállal, akinek rendszeresen fizetett azért, hogy különféle ügyeket a kérésének megfelelően próbáljon befolyásolni. Ezek egy része a végrehajtói karhoz kapcsolódott, de más ügyekben is együttműködtek.

Ezek egyik volt, amikor Völner megpróbált pályázati lehetőséget felhajtani Schadl György cégének egy vízzel működő motorhoz.

A november 25-i házkutatások során a nyomozók a Miniszterelnökség Bihari János utcai épületébe értek először, ahol Süli János hivatala is van. Völner Pál tavaly június elején egy lehallgatott telefonbeszélgetésben azt mondta Schadl Györgynek, hogy együtt ebédelt a tárca nélküli miniszterrel, átbeszélték a pályázati lehetőségeket, és Süli János „szeretettel várja ezt a dolgot”.

Süli hivatalában a nyomozók elkérték a Schadl érintett cégével, az Aqua Energy Solution Zrt.-vel kapcsolatos iratokat, illetve a csökkentett szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos pályázatokat. A munkatársak majdnem tizenegyig keresték az iratokat, de végül semmit sem találtak, és azt állapították meg, hogy Süli János naptárában sem volt nyoma ezzel kapcsolatos találkozónak. Megnézték Kovács Pál államtitkár naptárát is, mert ő foglalkozik ezekkel a pályázatokkal a minisztériumban, de abban sem találtak semmit. A nyomozati iratok szerint azonban Kovács Pál legalább egyszer találkozott Schadllal tavaly májusban.

A nyomozati iratok szerint a házkutatás vége előtt tíz perccel megjelent Süli János tárca nélküli miniszter is, vele is ismertették a házkutatás okát, majd ő is aláírta a jegyzőkönyvet. Süli állítása szerint azért nem derült ki számára akkor, hogy milyen ügyről van szó, mert csak az Aqua Energy Solutions Zrt.-hez kapcsolódó iratokat keresték a nyomozók. 

Egyelőre úgy tűnik, a kormányból hivatalosan senki nem tudott a házkutatásokról és azok Schadl-ügyhöz való kapcsolódásáról sem. A Híradó kérdéseket küldött a házkutatásban érintett Emberi Erőforrások Minisztériumának és az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak is, de még nem kapott választ.

A magyar kormány feje, Orbán Viktor is azt állította a tavaly december 21-i Kormányinfón, hogy csak december 7-án értesült a Völner Pál államtitkárt is érintő ügyről, amikor az ügyészség kitette az erről szóló közleményt a honlapjára.

Nyitókép: Gulyás Gergely – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI