GULYÁS GERGELY

Gulyás Gergely megszólalt Németh Zsolt „ruszkik haza, legyen béke” kijelentéséről – tudósítás a kormányinfóról

Gulyás Gergely megszólalt Németh Zsolt „ruszkik haza, legyen béke” kijelentéséről – tudósítás a kormányinfóról

2:29
HíradóBátonyi Péter feljelentené a kormány több tagját
2024. november 28. 17:53

Bátonyi Péter feljelentené a kormány több tagját

Tudta, hogy kirúgják, mégis a nyilvánosság elé állt. Bátonyi Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium - ma már csak volt -  kormány-főtanácsosa a Partizán tegnapi adásában fordult szembe a NER-rel. Azzal vádolta a rendszert, hogy ellehetetleníti a műemlékvédelmet. A korábbi kormányzati tisztségviselő azt is bejelentette, hogy hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelenti Gulyás Gergely minisztert és Lánszki Regő államtitkárt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón azt mondta, hogy a feljelentést nem lehet komolyan venni.
2:17
HíradóMagyar Péter után Gulyás Gergely is gyermekotthonokat látogatna
2024. november 28. 17:48

Magyar Péter után Gulyás Gergely is gyermekotthonokat látogatna

Gulyás Gergely is meg fog látogatni gyermekotthonokat és a látottakról beszámol majd. Ezt ígérte a Miniszterelnökség vezetője a mai kormányinfón, miután többen szembesítették a Magyar Péter által közzétett felvételekkel. A Tisza Párt elnöke a múlt héten a miskolci gyermekotthonban omladozó, vízköves, kopott mosdókról tett közzé fotókat. A miniszter szerint a legtöbb helyen nincsenek ilyen rossz állapotok. Magyar Péter úgy reagált: szeretné, ha Gulyás Gergely ezt holnap együtt ellenőrizné vele Bicskén.
2:26
HíradóLázár János Gulyás Gergely cáfolata után is állítja: Vitézy Dávid a Fidesz főpolgármester- jelölt akart lenni
2024. november 15. 17:49

Lázár János Gulyás Gergely cáfolata után is állítja: Vitézy Dávid a Fidesz főpolgármester- jelölt akart lenni

Máshogy emlékeznek a múltra - ezzel magyarázza Lázár János, hogy mást állít ő és mást Gulyás Gergely Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltségéről. A közlekedési miniszter a hét elején arról beszélt, az LMP által támogatott jelölt tavaly bejelentkezett a Fidesznél. Ezt most is megerősítette kérdésünkre szegedi sajtótájékoztatóján. Gulyás Gergely miniszter ugyanakkor tegnap ezt tagadta. Vitézy Dávid szerint  Lázár János valótlanságot állít, hogy elterelje a figyelmet a vasút problémáiról.
2:45
HíradóSzínvonaltalannak nevezte Gulyás Gergely a kormányinfón a TV2 múlt heti tudósítását
2024. október 17. 13:32

Színvonaltalannak nevezte Gulyás Gergely a kormányinfón a TV2 múlt heti tudósítását

A TV2 múlt heti tudósításában azt részletezték, hogy Magyar Péter Európai Parlamenti felszólalása előtt megigazította a nemi szervét. A Tisza Párt elnöke a közösségi médiában azóta szinte minden nap utalt erre a videóra. Az RTL Híradó kérdésére azt mondta, hogy azért, mert szerinte szinten aluli volt a tudósítás és viccet akart belőle csinálni.
2:32
HíradóExtra kedvezményeket kapnak a focisták
2024. október 3. 18:42

Extra kedvezményeket kapnak a focisták

A magyar labdarúgás versenyképessége miatt van arra szükség, hogy a focisták kedvezményesen adózhassanak. Erről beszélt Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. A G7 szedte össze, hogy míg a topbajnokságokban a focisták átlagosan 40 százaléknál is magasabb személyi jövedelemadót fizetnek, addig Magyarországon ez a 10 százalékot sem éri el. Ez évente 5 milliárd forintjába kerülhet az adófizetőknek. A DK szerint másra kellene költeni ezt a pénzt.
2:53
HíradóTúlárazott irodaházak: legalább 17 százalékkal fizet többet a kormány a piaci árnál
2024. augusztus 23. 18:57

Túlárazott irodaházak: legalább 17 százalékkal fizet többet a kormány a piaci árnál

Gulyás Gergely miniszter szerint nem köt rossz üzletet az állam a 600 milliárdos irodaház-vásárlásokkal. Az RTL Híradónak egy neve elhallgatását kérve nyilatkozó szakértő azt mondta, átlagosan legalább 17 százalékkal fizet többet a kormány a piaci árnál. A legtúlárazottabb irodaház a szakértő szerint a Dürer Park, ott 34 százalékkal fizethet többet a kormány az indokoltnál az irodákért. A kormány nem árulta el, jelenleg hány állami alkalmazott dolgozik bérelt, és hány állami irodában.
BelföldLuxuszongorák állami pénzből: sántít Gulyás Gergely magyarázata
2024. augusztus 2. 8:07

Luxuszongorák állami pénzből: sántít Gulyás Gergely magyarázata

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal indokolta bruttó 354,9 millió forint közpénz magyar fejlesztésű zongorákra történő kifizetését, hogy a hangszereket gyártó céget meg kellett menteni. Csakhogy a pénz nem ahhoz a céghez megy, ami a zongorákat gyártotta egészen a közelmúltig. Hallgat a Liszt- és Kossuth-díjas Bogányi Gergely, hallgat az Innovációs és Kulturális Minisztérium, ahogyan a Miniszterelnökség is. 
2:20
HíradóEurópai Bíróság büntetése kapcsán Orbán menekültügyben leckéztetné Brüsszelt
2024. július 26. 19:08

Európai Bíróság büntetése kapcsán Orbán menekültügyben leckéztetné Brüsszelt

Megismétlődhet a 2015-ös Európába tartó menekültáradat, ha a magyar kormánynak végre kell hajtania az Európai Bíróság ítéletét – figyelmeztetett a pénteki kormányinfón Gulyás Gergely. Korábban a miniszterelnök beszélt arról: keresik annak a jogi lehetőségét, hogy az ítélet végrehajtása jobban fájjon Brüsszelnek, mint Magyarországnak. A bíróság a menekültügyi szabályok áthágása miatt 80 milliárd forintos büntetést szabott ki. Gulyás Gergely azt mondta: a napi 400 millió forinttal gyarapodó büntetést az egyik, külföldiek által fizetett különadóból fizetik ki. Hogy melyikből, azt nem árulta el. 
2:22
HíradóÜzemanyaghiány: pánikra nincs ok, de rossz esetben jöhet a 700 forintos benzin
2024. július 26. 18:21

Üzemanyaghiány: pánikra nincs ok, de rossz esetben jöhet a 700 forintos benzin

Akár üzemanyaghiány is lehet, ha Ukrajna továbbra is blokkolja, hogy a Lukoil orosz cég olajat juttasson Magyarországra. Ezt Gulyás Gergely miniszter mondta, aki hozzátette: nem akar pánikot kelteni. A Híradónak nyilatkozó elemző szerint sincs ok a pánikra, mert máshonnan pótolta a Mol a kieső olajmennyiséget, így az ellátás biztonságát egyelőre semmi nem veszélyezteti.
2:17
HíradóHadjáratot indított a banki díjemelés ellen Nagy Márton, de a szakértő szerint ez nem óvja meg az ügyfeleket
2024. július 10. 18:58

Hadjáratot indított a banki díjemelés ellen Nagy Márton, de a szakértő szerint ez nem óvja meg az ügyfeleket

Megtiltja a lakossági ügyfeleket hátrányosan érintő banki szerződésmódosításokat a kormány – mondta a Híradónak a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton az új szerződések esetében sem számít díjemelkedésre, mert a bankok szerinte versenyezni fognak az ügyfelekért. Hétfőn jelentették be, hogy emelik a bankok által fizetett tranzakciós illetéket, de stopot vezetnek be a számlavezetési és kártyadíjra. A szakértő szerint a bankok másképp is megoldhatják az extra költségeik áthárítását.
2:32
HíradóSorra veszi az állam a százmilliós luxuszongorákat, hogy elajándékozza őket
2024. július 8. 18:02

Sorra veszi az állam a százmilliós luxuszongorákat, hogy elajándékozza őket

Közpénzből, 355 millió forintért vesz luxuszongorákat a nemzeti vagyonkezelő Bogányi Gergelytől, derítette ki az rtl.hu. A hangszereket diplomáciai ajándékba adják majd. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a vásárlással segítenek a Kossuth-díjas művésznek, mert nem volt elég megrendelése a vállalkozásának. Gulyás Gergely a Híradó kérdésére azt mondta, ez nem jelent burkolt állami támogatást.
BelföldNem lesz egyszerű elvenni a szerkesztőségektől a külföldről érkező támogatásokat
2024. július 8. 14:05

Nem lesz egyszerű elvenni a szerkesztőségektől a külföldről érkező támogatásokat

Az a pénz, amit a nemzetközi partnerektől kap egy médium, a tulajdonába kerül, ennek elvételére pedig nagyon szigorú szabályok vonatkoznak – mondta Nagy Boldizsár nemzetközi jogász. Az érintett szerkesztőségek nemzetközi bíróságokhoz is fordulhatnak jogorvoslatért, ez a procedúra viszont évekig is eltarthat, addig pedig – bizonyos esetektől eltekintve – végre kell hajtani a magyar bíróság ítéletét.
10:15
VideóAz RTL Híradó megkérdezte Gulyás Gergelyt, hogy sikerült-e elfoglalni Brüsszelt: itt a válasza
2024. június 13. 13:38

Az RTL Híradó megkérdezte Gulyás Gergelyt, hogy sikerült-e elfoglalni Brüsszelt: itt a válasza

„Nagy hadművelet ez, és attól tartok, hogy még egy Európa Parlamenti választásra szükség lesz” – mondta mosolyogva Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert a csütörtöki kormányinfón az RTL Híradó kérdésére Brüsszel elfoglalásával kapcsolatban. Az Európai Bíróság Magyarországgal kapcsolatos döntéséről, Karsai Dániel ügyéről, valamint a visszavásárolt budapesti repülőtérről is kérdeztük a minisztert. Nézze meg, mit válaszolt!
BelföldGulyás Gergely: Remélem, hogy a XII. kerület nem válik drogkereskedők tanyájává
2024. június 13. 11:00

Gulyás Gergely: Remélem, hogy a XII. kerület nem válik drogkereskedők tanyájává

Gulyás Gergely kizártnak tartja, hogy a Tisza Párt és a KDNP közös európai parlamenti frakcióba kerüljön – hangzott el a csütörtöki kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a 200 millió eurós uniós bírságot felháborítónak nevezte, de konkrétumokba nem bocsátkozva felvetette, hogy ezt a pénzt végül áthárítják majd másra. A repülőtér felvásárlásáról július elején adnak részletes tájékoztatást, egyelőre annyit tudni, hogy 3,1 milliárd euróba került, és hogy épül majd egy új terminál.   
2:12
HíradóGulyás Gergely ígéretet tett Karsai Dánielnek
2024. június 11. 18:49

Gulyás Gergely ígéretet tett Karsai Dánielnek

A kormány végrehajtja az emberi jogi bíróság eutanáziával kapcsolatos döntését, ha nem ütközik az Alaptörvénybe – ezt ígérte Gulyás Gergely miniszter Karsai Dánielnek kedd délelőtt, amikor meglátogatta. A halálosan beteg alkotmányjogász Orbán Viktort is meghívta, ezt a Momentum frakcióvezetője tolmácsolta a miniszterelnöknek hétfőn a parlamentben. Orbán Viktor úgy reagált, Bedő Dávid politikai célokra használja fel egy haldokló ember szenvedéseit.
1:23
Videó„Soha nem mondott olyat, hogy vissza akarna lépni” – Menczer Tamás és Gulyás Gergely korábban ezt mondta Szentkirályi Alexandráról
2024. június 7. 9:14

„Soha nem mondott olyat, hogy vissza akarna lépni” – Menczer Tamás és Gulyás Gergely korábban ezt mondta Szentkirályi Alexandráról

„Versenyben akar maradni, és le akarja győzni Karácsony Gergelyt” – mondta Menczer Tamás május 29-én az RTL-nek. A Fidesz kommunikációs vezetője arról beszélt, hogy neki soha nem mondott olyat Szentkirályi Alexandra, hogy vissza szeretne lépni, és nem is tud ilyen tervről. Gulyás Gergely a május 23-i kormányinfón pedig azt mondta: mindenki annak örülne a Fidesz vezetésében, ha Budapestnek fideszes főpolgármester-jelöltje lenne.
2:36
HíradóGulyás Gergely politikai kampánynak nevezte a gödi civilek akkumulátorgyár elleni tiltakozást
2024. május 23. 19:19

Gulyás Gergely politikai kampánynak nevezte a gödi civilek akkumulátorgyár elleni tiltakozást

Civilek tüntettek és momentumos aktivisták zárták el a bejáratot a gödi Samsung akkumulátorgyárnál szerda este. Az ellen tiltakoztak, hogy bár a bíróság felfüggesztette az üzem környezethasználati engedélyét, a gyár tovább üzemel. Szerintük minden akkumulátorgyártási tevékenységet azonnal abba kell hagyni. A kormányhivatal közleményben reagált: szerintük nem kell bezárni a gyárnak, csak a kazánok teljesítményét kell korlátozni. Gulyás Gergely a tüntetést kampánytevékenységnek minősítette. Az üzem négy év alatt több mint 80 tonna magzatkárosító anyagot engedett a levegőbe és a környékén a talajvízben is találtak rákkeltő vegyszereket. A civilek azt követelik a kormányhivataltól, hogy zárassa be a gyárat, amely szerintük az ítélet ellenére is folytatja a termelést.
2:40
HíradóGulyás Gergely: Nem jutottak bizalmas iratokhoz az orosz titkosszolgálatok
2024. május 23. 18:52

Gulyás Gergely: Nem jutottak bizalmas iratokhoz az orosz titkosszolgálatok

Nem jutottak bizalmas iratokhoz az orosz titkosszolgálatok, amikor feltörték a Külügyminisztérium informatikai rendszerét 2021-ben – ezt állította Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón. Szerinte azért mondhatták kormánypárti politikusok az erről szóló hírekre, hogy kampányhazugság, mert nem tekinthető sikeresnek a támadás. Gulyás Gergely arról is beszélt, rendszeresen tapasztalnak hackertámadási kísérleteket a kormányzati rendszerek ellen.
Belföld„Sulyok Tamás pereljen be, ha ennyire magabiztos” – Dobrev Klára beadta az ügyészségre az államfő bűnösségét szerinte igazoló iratokat
2024. május 23. 12:34

„Sulyok Tamás pereljen be, ha ennyire magabiztos” – Dobrev Klára beadta az ügyészségre az államfő bűnösségét szerinte igazoló iratokat

Dobrev Klára, a DK listavezetője szerint egy Csongrád megyei ügy iratai bizonyítják, hogy Sulyok Tamás kmagyar földeket játszott külföldi kézre, illetve jelentős szerepe volt ebben. A kormányinfón előzőleg Gulyás Gergely nevetségesnek nevezte a vádakat, és azt mondta, Dobrev követhetett el bűncselekményt. A DK-s politikus szerint ugyanakkor Sulyok Tamás bűnösebb, mint Novák Katalin, mégis az utóbbi az, aki „erkölcsileg megsemmisült”.
BelföldGulyás Gergely: Hamisak és nevetségesek a Sulyok Tamás elleni vádak – itt vannak a kormány bejelentései
2024. május 23. 9:51

Gulyás Gergely: Hamisak és nevetségesek a Sulyok Tamás elleni vádak – itt vannak a kormány bejelentései

Kormányinfót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Tagadják, hogy bármi alapja lenne a köztársasági elnök elleni zsebszerződéses vádaknak. Elhangzott, hogy a jogi határzár miatt napi 6 millió forintra akarja bírságolni Magyarországot az EU. Gulyás reméli, hogy a XII. kerületiek nem fogják „a drogtermesztő” polgármesterjelöltet, Kovács Gergelyt támogatni.
2:00
HíradóGulyás Gergely: vizsgálni kell,  jól döntött-e a kormány, amikor több mint 10 milliárd forint állami támogatást adott a csornai napelemgyárnak
2024. május 9. 18:58

Gulyás Gergely: vizsgálni kell, jól döntött-e a kormány, amikor több mint 10 milliárd forint állami támogatást adott a csornai napelemgyárnak

A csornai napelemgyár ellen felszámolási eljárás indult, miután mindössze 3 év működés alatt 7,7 milliárd forint veszteséget halmozott fel. A miniszterelnökséget vezető miniszter az üggyel kapcsolatban az RTL kérdésére a kormányinfón azt mondta, a csőd miatt a rosszul gazdálkodó cég a felelős, de vizsgálni kell a támogatás kiutalásának körülményeit is. 
2:14
VideóKisebb balhé volt a kormányinfón, Gulyás Gergely szerint a szakmai vitákat máshol kell lefolytatni
2024. május 9. 13:59

Kisebb balhé volt a kormányinfón, Gulyás Gergely szerint a szakmai vitákat máshol kell lefolytatni

Körülbelül másfél órája tartott a kormányinfó, amikor Breuer Péter kérdezhetett – hosszasan. A teremben ülő újságírók közül erre néhányan bekiabáltak, például ilyesmiket: „muszáj ennek teret adni, amikor korlátozott időnk van kérdezni?”. Gulyás Gergely azzal tett rendet, hogy az újságírók közötti „szakmai” vitát ne itt folytassák le.