MÁV

2:58
HíradóMindent beterített a forró, olajos gőz, az emberek pánikszerűen menekültek a vonatról
2023. július 18. 18:27

Mindent beterített a forró, olajos gőz, az emberek pánikszerűen menekültek a vonatról

Hatalmas pukkanást hallottak az ülés alatt, és mindent beterített a forró, olajos gőz – ezt mondta az a házaspár Híradónknak, akik akkor sérültek meg, amikor az ülésük alatt szétrepedt a felhevült hűtővíztartály hétfőn a MÁV egyik személyvonatán, Hodásznál. A nő és a férfi lába is súlyosan megégett. Azt mondták, pánikszerűen menekültek az emberek a szerelvényről, miközben alig láttak a gőztől. Kútvízzel locsolták a sérüléseiket, amíg kiértek a mentők.
2:25
HíradóAnnyira elöregedett a MÁV járműparkja, hogy „benne van a pakliban”, hogy felforr a hűtővíz a vonatokon
2023. július 18. 17:56

Annyira elöregedett a MÁV járműparkja, hogy „benne van a pakliban”, hogy felforr a hűtővíz a vonatokon

Benne van a pakliban, hogy felforr a hűtővíz a vonatokon, mert a járművek több mint 40 évesek és rossz műszaki állapotban vannak. Ezt mondta Híradónknak a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke. Hétfőn Hodásznál hatan sérültek meg a MÁV egyik járatán, amikor a hűtővíztartályból felcsapott a forró víz. Lázár János miniszter korábban azt mondta: vasútújjáépítési programon dolgoznak.
1:29
HíradóHat utas, köztük egy gyerek égett meg a felcsapó forró gőz miatt a vonaton Hodásznál
2023. július 17. 18:30

Hat utas, köztük egy gyerek égett meg a felcsapó forró gőz miatt a vonaton Hodásznál

Első-és másodfokú égési sérüléseket szenvedtek a MÁV egyik személyvonatának utasai Hodásznál. A mozdonyvonat hűtővíztartályából csapott ki a gőz, ami úgy tudjuk, a lábukon égette meg az embereket, hatot, köztük egy gyereket láttak el a mentők, majd vittek kórházba, információink szerint Mátészalkára. Lázár János miniszter rendkívüli vizsgálatot indított, a MÁV sajnálja a történteket, várják a kártérítési igényeket a megsérült utasoktól.
2:04
HíradóLeszakadt a felsővezeték Ceglédnél, erdőben kellett gyalogolniuk az utasoknak
2023. július 16. 19:18

Leszakadt a felsővezeték Ceglédnél, erdőben kellett gyalogolniuk az utasoknak

Csomagokkal kellett több mint fél kilométert gyalogolniuk az erdőben a szegedi InterCity utasainak szombat délután, mert leszakadt egy felsővezeték Ceglédnél. Erről a Telex írt elsőként. A baleset miatt több órát késtek a vonatok, a hibát reggelre tudták kijavítani. A közlekedési miniszter nemrég elismerte, hogy komoly fejlesztésre van szükség a vasúton, ezért 1200 milliárdos programon dolgoznak.
2:17
HíradóÉletveszélyesen megsérült két szerelő, akiket azért rázhatott meg az áram, mert nem volt megfelelő eszközük
2023. július 8. 18:41

Életveszélyesen megsérült két szerelő, akiket azért rázhatott meg az áram, mert nem volt megfelelő eszközük

Már elhagyhatták az intenzív osztályt azok a szerelők, akiket két hete áramütés ért munka közben a komáromi vasútállomáson. A segítségükre siető mentősök is megsérültek. A szakszervezet olyan eszköz beszerzését sürgeti, amivel szerintük az ilyen balesetek elkerülhetők lennének. A MÁV úgy reagált: mindent megtesz, hogy biztosítsa a megfelelő védőruhákat és eszközöket.
1:53
HíradóNyíregyháza–Budapest IC: nem működött a légkondi, az ablakot pedig csak másfél óra után nyitották ki
2023. július 3. 18:38

Nyíregyháza–Budapest IC: nem működött a légkondi, az ablakot pedig csak másfél óra után nyitották ki

Tikkasztó hőségről számolt be egy néző a Híradónak, aki tegnap InterCityvel utazott Nyíregyházáról Budapestre. A Vasutasok Szakszervezete szerint egyre több meghibásodás lesz, ha a MÁV nem fordít több pénzt a kocsik karbantartására. A MÁV a Híradó megkeresésére azt írta: a jövőben csak légkondicionált kocsik beszerzését tervezik.
6:40
Házon kívül„Van, akinek egy élet munkája benne van a házában, és nem akarja odaadni gombokért” – utcák tűnnek el Soroksáron a Budapest-Belgrád vasútvonal építése miatt
2023. június 14. 14:52

„Van, akinek egy élet munkája benne van a házában, és nem akarja odaadni gombokért” – utcák tűnnek el Soroksáron a Budapest-Belgrád vasútvonal építése miatt

„Másodosztályú állampolgárnak érzem magam, nem veszik figyelembe a jogaimat” – mondta az egyik soroksári lakó, akinek a Budapest-Belgrád vasútvonal miatt sajátítják ki az otthonát. Miközben a mai áron 750 milliárd forintba kerülő beruházás alapvetően kínai érdekeket szolgál, sok helyi lakos házát letarolják miatta, ráadásul az érintettek sem a tájékoztatással, sem a kárpótlás összegével nem elégedettek. Folynak perek, de a lakók nem optimisták.
2:13
HíradóLassabbak lehetnek a vonatok, több vasúti fővonalon hosszabb menetidővel számolhatnak az utasok
2023. április 23. 18:32

Lassabbak lehetnek a vonatok, több vasúti fővonalon hosszabb menetidővel számolhatnak az utasok

A keleti fő vasúti vonalakon szinte kivétel nélkül lelassítja a vonatokat a romló vasúti pálya – ez derül ki a MÁV nyilvánosságra hozott infografikájából. Erre Vitézy Dávid, korábbi közlekedési államtitkár hívta fel a figyelmet. Szerinte nagy hiba lenne, ha a korábban jól összehangolt menetrendekhez hozzányúlna a MÁV. A vasút úgy reagált: folytatják a korszerűsítést és nem omlik össze a menetrend.
1:59
HíradóA boltokban már ma tömeg volt, az utakon hétfőn várható a legnagyobb forgalom
2023. április 6. 18:58

A boltokban már ma tömeg volt, az utakon hétfőn várható a legnagyobb forgalom

Tömeg volt ma a boltokban, sokan intézték csütörtökön a húsvéti bevásárlást, pénteken, vasárnap és hétfőn ugyanis zárva lesznek az üzletek. A vonatok menetrendje is változik az ünnepi hosszú hétvége alatt, a forgalmasabb szakaszokon plusz kocsikat biztosít a MÁV. Az utakon hétfőn lehet a legnagyobb a forgalom, a Magyar Közút azt tanácsolja, aki teheti, inkább hétfő este induljon útnak.
4:41
HíradóCsepreghy Nándor: Most az a kérdés, hogy van-e pénz megtankolni a Volán buszait
2023. március 30. 14:30

Csepreghy Nándor: Most az a kérdés, hogy van-e pénz megtankolni a Volán buszait

Lázár János államtitkára mindezt arra mondta, hogy megjelent a hír: a tárca lefújja a Nyugati Pályaudvar felújítását, ami miatt Vitézy Dávid élesen bírálta Lázárt. Csepreghy szerint azonban ők nem fújtak le semmit, csak a Nyugati és a Déli Pályaudvart összekötő alagutat, mert akkor, amikor az a kérdés, hogy jut-e mindenhova busz, és azt meg tudják-e tankolni, akkor nem lehet ilyen drága beruházásra költeni. Fontos kérdés, hogy a magyarok „Excel-táblázatokban jól kinéző terveket” vagy valamit meg is valósító politikusokat akarnak látni – jelentette ki egyebek mellett Csepreghy Nándor közlekedési államtitkár a Portfolió konferenciáján. 
1:55
HíradóKét fiatal azzal szórakozott, hogy bevásárlókocsikat és kukákat helyezett a vonatok elé Budapesten
2023. március 16. 18:25

Két fiatal azzal szórakozott, hogy bevásárlókocsikat és kukákat helyezett a vonatok elé Budapesten

Felfüggesztett fogházat javasol az ügyészség arra a két fiatalra, akik bevásárlókocsikat és műanyag kukát raktak vonatok elé Budapesten. A 14 és 15 éves fiúk azt mondták: izgalmasnak találták, amit csináltak, és fel is vették videóra, de már megbánták tettüket. A MÁV szerint évente több 10 milliós káruk származik az ilyen esetek miatt.
2:36
HíradóLegalább havi nettó 34 450 forint bérfejlesztést kap minden MÁV-Volán dolgozó
2023. február 19. 18:56

Legalább havi nettó 34 450 forint bérfejlesztést kap minden MÁV-Volán dolgozó

Átlagosan 15 százalékkal emelik a béreket a MÁV-Volán csoportnál – jelentette be a Vasutasok Szakszervezete. Úgy számolnak, a dolgozók többségének legalább annyit érhet a fizetése a boltokban, mint tavaly. Más állami alkalmazottak, a postások és a köztisztviselők viszont még mindig nem tudják, mennyiért dolgoznak idén. Nekik azt mondta a kormány, a rezsicsökkentésre kell a pénz.
2:54
HíradóSínekre dőlt fák, több órás késések – a vasúti menetrendet alaposan átrendezte a viharos szél
2023. február 4. 18:58

Sínekre dőlt fák, több órás késések – a vasúti menetrendet alaposan átrendezte a viharos szél

A közlekedésben is országszerte fennakadást okoz a viharos szél. A MÁV menetrendje a nyugati országrészben több vonalon is felborult, főleg a sínekre dőlt fák és leszakadt felsővezetékek miatt. A csúszós utakon több baleset is történt. Balatonőszödön 122 kilométer per órás szélerősséget is mértek, de a napi rekord nem dőlt meg.