Gazdaság

80 milliárd forintból épül a hódmezővásárhelyi Tram-Train, eddig a várt bevétel felét hozta

rtl.hurtl.hu

2023. március 28. 13:19

A jegy- és bérletértékesítésből származó tervezett bevétel alig felét sikerült elérnie a Tram-Trainnek – derült ki az Átlátszó által kikért adatokból. A MÁV szerint az utasforgalom növekedése megfelel a korábban vártnak. 

Habár a megvalósíthatósági tanulmány évente 800 millió forintos bevétellel számolt a jegyeladásokból, fél év alatt a várt összeg alig felét hozta a hódmezővásárhelyi tram-train, vagyis a konkrét bevétel a 45 százaléka a tervezettnek – írja az Átlátszó a MÁV-tól kapott adatok alapján.

Az oknyomozó portál közadatigénylés útján tudta meg, hogyan alakultak a tavaly augusztusban fizetőssé tett, több mint 80 milliárd forintból és uniós támogatással megépült villamosvasút jegyeladásai számai. Két időszakot vizsgáltak meg: a 2022. szeptember 1. és november 7., valamint a 2022. november 7. és idén február 2. közötti intervallumokat.

Az első időszakban naponta átlagosan 987, a másodikban már 1315 jegyet adtak el.

Az adatokból kiderült, hogy az utasok nagyjából fele utazik teljes árú jeggyel, a vásárlók 46 százaléka pedig kedvezményes jegyet vett mindkét időszakban. A bérletesek száma viszont a második időszakra közel 20 százalékkal csökkent napi szinten. De ami még inkább szembetűnő, hogy a beruházás megvalósíthatósági tanulmánya alapján a jelenlegi bevétel messze elmarad a tervezettől.

Tavaly szeptember-november között napi 995 ezer forintot hozott a társaságnak, a második időszakban pedig 1,03 milliót – ez éves szinten nem érné el az előrejelzett bevétel felét sem.

Lázár János nem kommentálta

A MÁV szerint az utasforgalom felfutási íve megfelel a korábban vártnak: mint írták, a fizetős üzem kezdetétől „folyamatosan emelkedett a napi átlagos bevétel”, az utasok pedig egyre inkább választják a TramTraint. Hozzáteszik, a bevételi szint megfelel a jelenlegi közlekedési gyakoriságnak és a várakozásoknak. Az oknyomozó portál Lázár Jánost is kérdezte, de a közlekedésfejlesztési tárcavezetőtől nem érkezett válasz.

A megvalósíthatósági tanulmányban szerepelt az is, hogy a két város között ritkábban fognak a buszok közlekedni.

A Volán adatai szerint 2022 októberére 639-cel kevesebb busz közlekedett, valamint egyes járatokon 20 százalékkal kevesebb utas volt, mint korábban. A busztársaság szerint viszont az adatok nem alkalmasak „közép és hosszú távra vonatkozó következtetések levonására”. 

A MÁV egyébként folyamatosan növekvő utasszámról beszél, ez viszont az Átlátszó szerint nincs átfedésben a küldött adatokkal.

A vasúttársaság ezzel kapcsolatban közölte, hogy az adatok nem tartalmazzák a díjmentesen utazókat, valamint a buszsofőröknél helyben vett jegyek számát sem.

De hangsúlyozzák azt is, hogy az ünnepi időszak, továbbá az év eleji iskolai és közigazgatási szünet is befolyásolta az utazási szokásokat. 

Az Átlátszó hozzátette, hogy a Hódmezővásárhely és Szeged belvárosait összekötő fejlesztés előremutató, valamint jóval olcsóbbá teszi a két város között utazást, mint korábban. De mivel a beruházás EU-s támogatást kapott, fontos lenne tudni, fenntartható lesz-e a működése hosszú távon.

Nyitókép: Rosta Tibor / MTI

#Gazdaság#hódmezővásárhely#tram-train#vasút#villamos#máv#volán#beruházás#tömegközlekedés

Címlapról ajánljuk