Híradó

Életveszélyesen megsérült két szerelő, akiket azért rázhatott meg az áram, mert nem volt megfelelő eszközük

Barsi FanniBarsi Fanni

2023. július 8. 18:41

Már elhagyhatták az intenzív osztályt azok a szerelők, akiket két hete áramütés ért munka közben a komáromi vasútállomáson. A segítségükre siető mentősök is megsérültek. A szakszervezet olyan eszköz beszerzését sürgeti, amivel szerintük az ilyen balesetek elkerülhetők lennének. A MÁV úgy reagált: mindent megtesz, hogy biztosítsa a megfelelő védőruhákat és eszközöket.

A komáromi pályaudvaron két hete a vihar leszakította a felsővezetéket, a hibát javító szerelőt pedig megrázta az áram. Egyik társa segíteni próbált neki, ekkor áramütés érte őt is. Azt, hogy pontosan mi történt és ki hibázhatott, még vizsgálják. Mindkettejüket kórházba vitték, életveszélyes sérüléseket szenvedtek.

Még a mentésben részt vevő mentősök is könnyebben megsérültek, hogy pontosan hogyan, arról nem adott tájékoztatást a mentőszolgálat. A Híradó információi szerint nem áramütés érte őket. 

Úgy tudjuk, a szerelők ezen a héten hagyhatták el az intenzív osztályt. Egyikük már haza is mehetett a kórházból.

A szakszervezet szeretné, ha a MÁV úgynevezett térerő-érzékelő eszközöket szerezne be, hogy a hasonló baleseteket elkerüljék.

A MÁV megkeresésünkre azt írta: különös figyelmet fordítanak a balesetek megelőzésére, a megfelelő védőruhák és eszközök biztosítására, főként azok esetében, akik a karbantartásokon, műszaki hibák elhárításán dolgoznak. Hozzátették: az eszköz alkalmazhatóságát vizsgálják.

A szakszervezet szerint a vasútnál sokkal több pénzt kellene költeni karbantartásra is. 

További részletek a cikkünk legelején található videóban. 

#Híradó#Videó#Baleset-bűnügy#baleset#máv#áramütés#komárom#vasútállomás#szerelő#intenzív osztály#top hírek

Címlapról ajánljuk