MAGYAR POSTA

Újabb lejárató kampány – a célkeresztben most Forsthoffer Ágnes

Újabb lejárató kampány – a célkeresztben most Forsthoffer Ágnes

2:54
HíradóÚjabb három településen zárt be a postahivatal, jönnek a mobilposták
2024. augusztus 7. 18:44

Újabb három településen zárt be a postahivatal, jönnek a mobilposták

Újabb három településről derült ki, hogy a hónap elejétől bezárt a posta. A Nógrád megyei Ecsegen egy vállalkozó szerint felajánlották neki, hogy működtesse, de olyan kevés pénzt kínáltak, amiért nem érte volna meg. A jövőben itt és több más településen is mobilposta működik majd. A Komárom-Esztergom megyei Únyon például naponta 20 percet. Hogy pontosan hány településen zárt be a hivatal, azt a Posta továbbra sem árulja el, így azt sem tudni, bocsátottak-e el dolgozókat.
GazdaságReagált az eMAG, az IKEA és a Media Markt arra, hogy a kormány kötelezővé tette a postai kiszállítást is
2024. március 18. 6:03

Reagált az eMAG, az IKEA és a Media Markt arra, hogy a kormány kötelezővé tette a postai kiszállítást is

Március végétől minden Magyarországon működő webáruháznak kötelező lesz a Magyar Postát is felajánlani a vásárlóknak kiszállításra. Bár a céggel nem kell szerződniük, ez így is helyzetbe hozhatja a vállalatot, aminek költségeit ráadásul a webshopoknak kell állniuk. Több online áruház azt közölte az rtl.hu-val, hogy megoldják az átállást, azonban a szektorban komoly aggodalmakról is hallani. Kérdéses például, hogy mi történne akkor, ha az eddigieknél hirtelen sokkal több csomagot kellene kiszállítania az állami vállalatnak. Közben az IKEA tárgyalásokat kezdeményezett a Magyar Postával „az együttműködés lehetőségeinek feltárása érdekében”.
4:52
ReggeliAmíg 546 forintot fizetett a Postának, addig csalók egymillió forintot loptak a számlájáról – Magyarország vezető bankja szerint ő hibázott
2023. szeptember 6. 8:42

Amíg 546 forintot fizetett a Postának, addig csalók egymillió forintot loptak a számlájáról – Magyarország vezető bankja szerint ő hibázott

Veress Brigitta internetes csalás áldozata lett, egymillió forintot emeltek le a számlájáról egy hónappal ezelőtt. Többször rendelt már külföldről csomagot, amit előre kifizetett, ilyenkor a Magyar Postának vámkezelési díjat kellett fizetnie, amiről az üzenetet sms-ben kapta meg, benne egy linkkel. Most is kapott egy ilyen sms-t, de amíg 546 forintot fizetett ki, addig csalók 3 tételben egymillió forintot elloptak a számlájáról. 
2:04
HíradóA 600 forintos kínai árura 400 forintos vámkezelési díjat dobott rá a posta
2023. július 29. 18:22

A 600 forintos kínai árura 400 forintos vámkezelési díjat dobott rá a posta

Bár sem áfa- sem vámköltséget nem kellett fizetni, a posta mégis felszámolta neki a vámügynöki szolgáltatás díját – írta a Híradó nézője. Nem a négyszáz forintos összeget nehezményezi, hanem azt, hogy olyasmiért is fizetnie kell, amiért egy futárszolgálatnál nem. A posta azt írta, nekik minden csomagot vám elé kell állítaniuk, és ennek költsége van, ezt számlázzák ki a címzetteknek.  
2:22
HíradóNettó 232 ezerért partnereket keres a Magyar Posta a bezárt postahivatalok pótlására
2023. június 7. 19:21

Nettó 232 ezerért partnereket keres a Magyar Posta a bezárt postahivatalok pótlására

Egy kistelepülésen havonta nettó 232 ezer forintot ajánlanak azoknak a vállalkozóknak, akik vállalják, hogy például a boltjukban el lehet intézni a levél- és csomagfeladást. Az egyik önkormányzati szövetség elnöke szerint ebből egy alkalmazott munkabérét sem lehet kifizetni. A Magyar Posta azt reméli, hogy év végéig 400 vállalkozóval köthetnek megállapodást.
2:02
HíradóMegoldhatatlan a falvaknak, hogy ők üzemeltessék a helyi postát
2023. április 8. 18:59

Megoldhatatlan a falvaknak, hogy ők üzemeltessék a helyi postát

Nem tudják átvállalni a posta működtetését a Hajdú-Bihar megyei Váncsodon, helyette egy vegyesboltban adhatnak majd fel levelet a helyiek – mondta a település polgármestere a Híradónak. A hét elején derült ki, hogy a Magyar Posta levélben tájékoztatta az 1500 főnél kisebb települések polgármestereit, hogy vállalják át a posta üzemeltetését. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége szerint a kistelepüléseknek ez kigazdálkodhatatlan, így marad a bolti postapult, vagy a mobilposta.
1:56
HíradóRogán Antal kabinetfőnökének cége építkezhet a Magyar Posta egykori üdülője helyén
2022. július 4. 18:31

Rogán Antal kabinetfőnökének cége építkezhet a Magyar Posta egykori üdülője helyén

Hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tesz Hadházy Ákos egy siófoki építkezés ügyében. Az Aranyparton a Magyar Posta egykori üdülője helyén építkezik egy cég, ami a független képviselő szerint Nagy Ádámhoz, Rogán Antal kabinetfőnökéhez köthető. A cég tavaly 1,6 milliárd forint támogatást kapott a Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökségtől szállásfejlesztésre. Hogy pontosan mire, azt sem a cég, sem a Turisztikai Ügynökség nem árulja el. Kerestük Nagy Ádámot, de nem nyilatkozott.