GAZDASÁG

Gazdaság
2023. augusztus 14. 6:35

Így érheti el, hogy az apró károkra is fizessen a biztosító, ön pedig akár egy egész éves díjat megspórolhasson

Több százezer forintos átlagkárról számolnak be a biztosítók a nyári viharok után. Pedig a legtöbb kár nem ilyen nagy, sok lehet a néhány ezer, tízezer forintos sérülés is az ingatlanokban és ingóságokban. Sok lakásbiztosítással rendelkező tulajdonos azonban ezeket be sem jelenti, pedig az ügyintézés egyszerű, és fizetne a biztosító. Érdemes lehajolni ezért a könnyű pénzért, mert visszakaphatjuk ezzel akár az éves biztosítási díjunkat is.
2:27
Híradó
2023. augusztus 11. 18:48

A fogyasztókra hárítanák az útdíjemelést a fuvarozók. ez újabb bolti áremeléseket hozhat

A Közúti Fuvarozók Egyesülete szerint akár ötödével drágulhat az áruszállítás, ami veszélyezteti, hogy egyszámjegyűre csökkenjen az infláció idén. Tárgyalást kezdeményeztek a kormánnyal, mert az útdíjak majdnem 18 százalékkal emelkedhetnek októbertől, az üzemanyagok ára pedig literenként 100 forinttal ugrott meg néhány hónap alatt. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint szinte minden drágulhat boltokban a fuvardíjak emelése után.
2:14
Híradó
2023. augusztus 8. 18:42

Mérséklődött az infláció júliusra, de még mindig a legnagyobb Európában

17,6 százalékra mérséklődött az infláció júliusban. A KSH adatai szerint egy év alatt majdnem negyedével drágultak az élelmiszerek, de júniushoz képest kevesebb, mint egy százalékkal már csökkent az áruk. A kormány szerint az inflációt a háború és a szankciók okozzák, az MSZP szerint viszont épp a kormány kiköltekezése, majd adóemelései gerjesztik az áremelkedést, ami még mindig háromszorosa az uniósnak és majdnem kétszerese a környező országokénak.
Gazdaság
2023. augusztus 8. 6:22

Milliós büntetést is kaphatnak a szabálytalanul drónozók

Magyarországon már a százezret is meghaladhatja a nem játék drónok száma. Hiába kötelező ezeket regisztrálni, csak a töredéküknél tették meg, és hasonló a helyzet a kötelező biztosításukkal is. Pedig ha engedély nélkül szállt fel a jármű, ezer eurókban mérik a bírságot, ha pedig még kárt is okoz, még nagyobb lehet a számla. Külföldön különösen nagy bajjal járhat egy drónbaleset, de még nem késő biztosítást kötni.
2:10
Híradó
2023. augusztus 7. 17:58

A kötelező akciózás miatt a nagy láncoknál bezuhant több élelmiszer ára, de ez nem sokáig lesz így

Hónapokig tartó csökkenés után ismét emelkedni kezdtek az élelmiszerárak a világpiacon. Egyetlen hónap alatt 12 százalékkal drágultak a növényi olajok az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete szerint. A búzáért, a sajtért és a sertéshúsért is többet kértek júliusban, júniushoz képest. A GKI úgy számol, decemberben várhatóan 10-15 százalékkal kerülnek majd többe az élelmiszerek Magyarországon, mint egy évvel korábban.
2:21
Híradó
2023. augusztus 6. 19:07

Fónagy János szerint hatásos az állami árfigyelő, a GKI ezt másképp látja

15 százalékkal lett olcsóbb a spagetti, 14 százalékkal csökkent a zöldségek és 10 százalékkal a tejtermékek ára júliusban a kormány tájékoztatása szerint. Fónagy János államtitkár azt állítja, ez leginkább az online árfigyelőnek köszönhető. A GKI szerint ezek a számok csak bizonyos termékekre és bizonyos áruházakra igazak, és nem a kormány intézkedései miatt alakultak így.
2:37
Híradó
2023. augusztus 5. 18:51

Már szaktudást igénylő munkákra is Ázsiában keresnek embert a magyarországi munkáltatók

Már nemcsak betanított munkára, de szaktudást igénylő állásokra is külföldön keresnek embert a hazai munkáltatók. Az RTL Híradónak nyilatkozó álláspiaci szakértő szerint a Fülöp-szigeteken, Kirgizisztánban és távolkeleti országokban toboroznak Magyarországra. A Világgazdaság úgy számol: a következő években 2-300 ezer vendégmunkásra is szükség lehet. A kormány szerint csak annyian kapnak munkavállalási engedélyt, ahány betöltetlen álláshely van.
Gazdaság
2023. augusztus 4. 10:48

Orbán Viktor szövetségese már kicsusszanna Kína öleléséből, Magyarország magára maradhat

Ha Olaszország kilép az Új Selyemútnak nevezett kínai beruházási programból, akkor Magyarország az unióban egyedül marad Peking partnereként. Miért ad rengeteg pénzt külföldi projektekre Kína? Tanulságos történet egy hitelezett kikötőről és egy hitelezett autópályáról, amelyek fellendülés helyett hatalmas pénzügyi problémákat okoztak.
2:40
Híradó
2023. augusztus 3. 18:51

Az árstopnak vége, a mennyiségi korlátozások megmaradtak a boltokban

Továbbra is korlátozza a korábbi árstopos termékek esetében a naponta megvásárolható mennyiséget a legtöbb áruházlánc. A kormány ugyanis előírta, hogy ezeket szeptember végéig beszerzési áron, és bizonyos esetekben akciósan kell adni. Az Agrárminisztérium emlékeztetett, a kereskedőknek kötelességük a megfelelő mennyiséget árusítani ezekből. Az MSZP szerint más módszerekkel kellene csökkenteni az inflációt.
Gazdaság
2023. augusztus 3. 6:04

Magyarok százezrei léptek már az infláció miatt, de sokan nem tudják, mit tehetnének

Több százezer magyar már lépett, és megpróbálta megvédeni a megtakarítását az inflációtól, emiatt rekord mennyiségű értékpapírszámla nyílt az elmúlt években. Sokan azonban hezitálnak, a legális jövedelmek egy része vélhetően a pénzügyi ismeretek hiánya miatt marad a fiókban vagy hever a bankszámlákon kamat nélkül, és veszti el rohamosan az értékét.
2:56
Híradó
2023. augusztus 1. 18:46

Berobbant a boltokba az árstopok utáni élet: duplájára drágult a cukor több áruházban is

Az emelkedés az árstopok megszüntetésének leglátványosabb következménye. A legtöbb helyen nőtt a húsok ára is, de van, ahol ezeket is akciósan adják. A GKI szerint két hónap múlva várható majd nagyobb áremelkedés, amikor a kötelező akciózás után a nagyobb boltok is visszatérhetnek a piaci árakhoz. Ennek ellenére a szakértők arra számítanak, hogy az árstop kivezetése segíteni fogja az infláció csökkenését.