GAZDASÁG

Gazdaság
2023. december 9. 7:56

A csok plusznál is lehet jobb: a csok a négyzeten

A csok plusz megjelent részletszabályai szerint az eddigi csokot már igénybe vevők is jelentkezhetnek a jócskán megemelt támogatott hitelért. Ez még úgyis megérheti nekik, hogy ehhez a meglévő szerződésüket le kell zárni, és a már igénybe vett kamattámogatást vissza kell fizetni. Az eddig megszületett gyerekek viszont semmit sem számítanak, és nem árt az sem, ha a családnak van több százezer forintja törlesztőrészletre. A szegényeknek tehát az új csok sem jelent segítséget. 
2:42
Híradó
2023. december 8. 18:35

Nyolc százalék alatti inflációt számolt a KSH, kérdés, mi lesz az üzemanyag adójának emelése után

Nyolc százalék alá csökkent az infláció novemberben az egy évvel korábbihoz képest – derült ki a KSH friss adataiból. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértők szerint a fogyasztás visszaesése, valamint az energia- és a benzinárak csökkenése miatt mérséklődött a pénzromlás üteme. Az üzemanyagok adójának növelése viszont januártól újra gerjesztheti az inflációt. A kormány jövő év júliusáig meghosszabbítja a kötelező akciózást a boltokban, hogy ezzel segítsék a pénzromlás lassulását.
Gazdaság
2023. december 8. 6:00

Drágult a karácsonyi bejgli, alig tudják kigazdálkodni a rezsit a cukrászdák

Hiába állt csökkenő pályára az infláció, majdnem ötezer forintba kerül idén egy minőségi cukrászdai bejgli. Az általunk megkérdezett cukrászdák mindegyike kisebb-nagyobb mértékben emelte a karácsonyi bejgli árát a tavalyihoz képest, amit az alapanyagok drágulásával, a növekvő bérköltségekkel és az elszálló energiaárakkal indokolnak. Van olyan cukrászda, ahol a rezsi megtízszereződött a korábbi évekhez képest. Az érintettek többsége szerint a vásárlóik megértők, és elfogadják, hogy drágulnak a sütemények. 
2:30
Híradó
2023. december 6. 19:40

Mellár Tamás szerint a KSH „kreatívan használta az inflációszámítási módszertant”, valójában nagyobb a pénzromlás mértéke

Rossz módszerrel számolja az infláció mértékét a Központi Statisztikai Hivatal, legutóbb ezért mehetett tíz százalék alá a mutató – állítja Mellár Tamás ellenzéki politikus, a KSH korábbi elnöke egy napokban megjelent cikkében. A szerinte helyes számítás alapján még októberben is 10 százalék felett volt az infláció Magyarországon. A statisztikai hivatal szerdán azt közölte, hogy az adataik helytállóak, és az európai sztenderdeknek megfelelően dolgoznak a számokkal. 
2:37
Híradó
2023. december 6. 18:54

Veszteségbe lökte a biztosítókat az állam, ez pedig az ügyfelek pénztárcáját is érinti

100 forint biztosítási díjból 16 az államkasszában landol különadó formájában a jegybank friss adatai alapján. Veszteséget termeltek a harmadik negyedévben a biztosítók. Kiderült, hogy ezrek mondták fel lakás-, élet- vagy casco-biztosításukat a csökkenő életszínvonal miatt. A tarifák pedig 10-15 százalékkal emelkedtek a megugrott költségek hatására.
2:59
Videó
2023. december 6. 12:40

Szülőnek álcázott NAV-ellenőrök buktatták le a Mikulást

Sokan tartották különösnek, sőt felháborítónak, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a egy mikulást bírságolt meg még 2015-ben – az esetről ma nyolc éve számolt be a Fókusz. A NAV adószakmai szóvivője elmondta, az ő feladatuk a tisztességes vállalkozások megóvása, a szabálytalankodók kiszűrése, még ha egy mikulásról is van szó. Az adóellenőrök nagyon kreatívak tudnak lenni: béreltek már ki limuzint lánybúcsúra, táncoltak zumbaedzésen, adták már ki magukat vágytól fűtött szerelmespárnak, de ha kellett, végbéltükrözésre is elmentek.
2:26
Híradó
2023. december 5. 18:46

2025 előtt nem lesz megoldás a bődületes gázszámlákra

Ismerik a gázszámlák körüli problémákat, ám 2025 előtt nem valószínű, hogy meg tudják oldani azokat – ezt mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter az RTL Híradónak. Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy sokan rendszeresen jóval magasabb számlákat kapnak, mint korábban, hasonló fogyasztásuk után. Ezt elsősorban az állami MVM bonyolult, az időjárástól is függő számítási módszere okozza.
Gazdaság
2023. december 4. 12:59

A kamatplafon sem hozta meg a kedvet a lakáshitelekhez

Egyelőre nem hozta el a remélt fellendülést a lakáshitelek piacán a kamatplafon bevezetése, októberben még a szeptemberinél is kevesebb szerződést kötöttek az igénylők. Tették ezt annak ellenére, hogy a kamatmaximalizálástól olcsóbbá válták a lakáscélú jelzáloghitelek. Ugyanez nem mondható el azonban a személyi kölcsönökről, amelyek viszont drágán is tartják magukat – derül ki a Bank360.hu gyorselemzéséből.
2:14
Híradó
2023. december 3. 19:14

Sok egyéb hátrány mellett az egészségi állapota is rosszabb a szegény családokban élő gyerekeknek

Rosszabb az egészsége a szegényebb családokban élő gyerekeknek, mint a gazdag családokban felnövőknek. Körükben jóval gyakoribbak például a légzőszervi tünetek, és az elhízás. Ez derült ki a Közgazdaságtudományi Intézet friss tanulmányából, amiben a kutatók a társadalmi egyenlőtlenségekkel és a mobilitással foglalkoznak. A szerzők szerint ezek a különbségek azért fontosak, mert az egészségügyi problémáktól szenvedő gyerekek nagy hátránnyal kezdik az életüket.
2:34
Híradó
2023. december 3. 17:49

Sorra zárnak be a vendéglátóhelyek, a covid óta eltűnt a 15 százalékuk

Naponta 5 vendéglátóhely zárt be Magyarországon az idei első félévben – a KSH friss adatai alapján. Megugrottak a költségeik, miközben visszaesett a kereslet az Európa-rekorder infláció miatt. Ám a Szállodák és Éttermek Szövetsége szerint országos átlagban a koronavírus-járvány előtti szintet is elérheti év végéig a vendégforgalom. 2019-hez képest 6500 vendéglátóhely szűnt meg az országban.
2:38
Híradó
2023. december 2. 17:52

„Sokszor csak nézelődni járok a boltba, mert nincs rá pénzem” – az emelés ellenére is nehezen jönnek ki a pénzükből a nyugdíjasok

Megjelent a rendelet a 6 százalékos nyugdíjemelésről. Havi 11 600 forinttal kaphat többet egy átlagos nyugdíjas januártól. Ez megvédi a juttatások értékét a kormány szerint. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa viszont a vásárlóerő további csökkenéssel számol. A KSH adatai alapján nőtt a szegénységnek kitett nyugdíjasok aránya Magyarországon.  
Gazdaság
2023. december 2. 7:58

Hiába a szűk esztendő, a magyarok úgy költenek a drága utazásokra, mintha nem lenne holnap

Az infláció és a megélhetési költségek emelkedése nem törte le a magyarok külföldre utazási kedvét. Akinek van rá pénze, a jóval magasabb árakat is kifizeti, így a hazai utazási irodák rekordbevétellel zárhatják az évet. A síutak jóval keresettebbek, mint tavaly ősszel, és egyre népszerűbbek „a télből nyárba” egzotikus utak is. A töretlen utazási kedvet nemcsak a jövedelmi elit gazdagodása, hanem a járvány idején elszenvedett korlátozások is fűthetik.
2:20
Híradó
2023. november 30. 19:03

Azt a dolgozót is kirúgták a Continentaltól, aki betanította a külföldieket

Akár a jogszabályokon is szigoríthatnak, hogy a cégek ne küldhessenek el magyarokat, miután külföldieket vettek fel – így reagált Gulyás Gergely a makói Continental gyárban történtekre. Híradónknak ma több elbocsájtott munkás is azt mondta, úgy érzik, a vendégmunkások elvették a munkájukat. Egyikük szerint, aki 20 éven át dolgozott a cégnél, az ő teljesítményével biztosan nem lehetett gond, hiszen kirúgása előtt pont rá bízták a külföldiek betanítását. 
Gazdaság
2023. november 29. 16:18

Ezek az ország legolcsóbb és legdrágább utcái: százszoros a különbség

Kiderült, melyik Magyarország legdrágább és legszegényebb utcája az eladott ingatlanok ára alapján. A legdrágább lakóingatlanokat tavaly a budapesti Költő utcában adták el, közel 2,5 milliós négyzetméteráron, míg a legolcsóbbakat Mezőhegyes külterületén, 21-23 ezer forintért, négyzetméterenként. Hét évvel korábban a legmagasabb fajlagos ár kevesebb mint fele ekkora, 1,2 millió forint volt. A legalacsonyabb négyzetméterár viszont nem változott.
Gazdaság
2023. november 29. 6:00

Ezen sem spórol Lázár János: egymilliárdos lovaspálya épül a mezőhegyesi ménesbirtokon

Egyes vasúti mellékvonalak nem voltak olyan szerencsések, hogy az állam pénzt költsön rájuk. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság azonban igen: négy nappal a tavaly áprilisi választások előtt 15 milliárd forintot csoportosított át a ménesbirtokot tulajdonló alapítvány számára az a Miniszterelnökség, amit korábban éppen Lázár János vezetett. Az alapítvány kuratóriumi elnöke pedig nem más, mint Lázár János.