GAZDASÁG

Gazdaság
2023. december 19. 5:59

A gödör alját már elhagytuk, mégis nehéz év vár a magyar gazdaságra

A nehezén már túljutott a magyar gazdaság 2023-ban, de jövőre sem várható gyors fellendülés: a GDP csak 2-3 százalékkal nő, az infláció 6-7 százalék körül alakul, miközben óriási gondot okoznak majd a kamatterhek – mondták az rtl.hu-nak nyilatkozó szakértők a 2024-es évre szóló előrejelzésükben. A forint árfolyama nem jelentősen, de valamelyest csökken majd, a keresetek pedig 10 százalékkal emelkedhetnek átlagosan, azaz már átléphetik a bruttó 600-620 ezer forintot is. Az egyik fő kérdés továbbra is az lesz, hogy mennyi uniós pénz érkezik majd Magyarországra.  
4:08
Fókusz
2023. december 16. 19:38

Többet vásárolunk, de több élelmiszert is dobunk ki az ünnepek idején

Az ünnepek idején nemcsak többet vásárolunk, többet is pazarlunk – pláne élelmiszerből. A nagy családi étkezések után általában van maradék, ami sokszor a kukában végzi. Ma Magyarországon egymillió tonna élelmiszer kerül a szemétbe, ennek jelentős részét, 50-60 százalékát a háztartások generálják: egy háztartás körülbelül 65 kg élelmiszert dob ki évente. Hogyan élhetünk tudatosabban, és mit tesznek a cégek az élelmiszerpazarlás csökkentéséért? Mi az az élelmiszerbank? Kiderül a Fókusz riportjából. 
2:55
Híradó
2023. december 16. 19:13

Magasabb lesz a törlesztő, ha a fiatalok kevesebb önerővel vehetnek lakást

Tíz százalék önerővel is hitelhez juthatnak januártól azok a fiatalok, akik életük első saját otthonát akarják megvásárolni. Az enyhítést a Magyar Nemzeti Bank engedélyezte, de a bankokon múlik majd, hogy kinek és milyen ingatlanra adnak hitelt kisebb önerővel is. Kevesebb önrész mellett magasabbak lesznek a törlesztőrészletek, így a változás a jobb jövedelmű fiataloknak jelenthet könnyítést – mondják a szakértők. A Bank360 kiszámolta, egy 40 millió forintos ingatlan esetében mennyivel nőhet a havi törlesztőrészlet tíz százalékos önerő esetén.
4:21
Fókusz
2023. december 15. 19:46

Magyarország az EU második legszegényebb országa, már a románok is jobban élnek

„Le vagyunk gatyásodva, egész pontosan ezt mutatják az adatok” – értékelte a Gazdaságkutató Intézet vezetője, Molnár László a Fókusznak az Eurostat legfrissebb adatait. E szerint Magyarország az Európai Unió második legszegényebb országa, csak a bolgárok élnek rosszabbul, mint mi. Romániában, Lettországban és Horvátországban is jobban élnek, azaz több terméket és szolgáltatást tudnak vásárolni a fizetésükből. Ezzel szemben az unió más országaiban ritkábban kell ilyen nehézségekkel szembenézniük a lakosoknak: az osztrák átlagbér például körülbelül háromszorosa a magyarnak, de az árszínvonal majdnem ugyanott van.
2:28
Híradó
2023. december 15. 19:12

Magyarország ismét sereghajtó: a második legszegényebbek voltunk 2022-ben az Európai Unióban

Magyarország volt a második legszegényebb ország az Európai Unióban 2022-ben – ezt mutatják az Eurostat most közölt adatai. A magyarok majdnem harminc százalékkal kevesebbet tudnak vásárolni, mint egy átlagos európai polgár, ennél már csak a bolgárok vannak rosszabb helyzetben. A GKI szerint a 2023-as év adatai még rosszabb képet festhetnek majd, mert az infláció miatt idén zuhant be igazán a fogyasztás Magyarországon.
2:33
Híradó
2023. december 14. 19:00

A tanárok béremelése is szóba kerül a jövő heti kormányülésen

A lehetséges tanárbéremelésről is tárgyal a jövő heti kormányülésen a kabinet – közölte csütörtökön Híradónkkal a Területfejlesztési tárca annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság 10 milliárd euró kifizetését engedélyezte. A miniszterelnök az uniós csúcs előtt azt mondta: nem kapcsolták össze az uniós források és az Ukrajnának szánt segély ügyét. 
2:19
Híradó
2023. december 14. 18:48

Megvan a rendelet: emelkedni fognak jövőre a vízdíjak a nem lakossági felhasználóknak

Emelkedni fognak jövőre a vízdíjak a nem lakossági felhasználóknak – erről adott ki rendeletet az energiaügyi miniszter. Egyúttal a jelenlegi, országszerte csaknem 50-szeres díjkülönbségeket is kiegyenlítik, a veszteséges vízműcégeket pedig a nyereségesek befizetéseiből kompenzálják. A legnagyobb befizető a főváros lesz, amely két cégén keresztül csaknem 4 milliárddal kell, hogy hozzájáruljon a többi cég költségeihez. A díjemelést a kormány szerint a főváros kényszerítette ki.
2:31
Híradó
2023. december 13. 19:49

Betilthatja a gázkazánokat az EU, az átállás több mint egymillióba kerülhet egy magyar családnak

Az új lakásokba 2030-ig engednének ilyet szerelni, a meglévő otthonokban pedig 2040-ig lehetne kicserélni a gázkazánt, ha utána romlik el, már más fűtési rendszerre kell átállni. A Pénzcentrum írt először a klímavédelmi megállapodásról, amelyről hamarosan szavazhat az Európai Parlament. A magyar családok majdnem 60 százaléka gázzal fűt, a kormány ellenzi az átállást.
2:12
Híradó
2023. december 12. 18:42

Januártól ötezer forinttal csökkennek a havi törlesztők, de így is az EU egyik legmagasabb kamatszintje várható nálunk

Több mint 1 százalékponttal csökken a lakáshitelek THM-plafonja, 7,3 százalékra januártól – erről állapodott meg a kormány a bankokkal. A gazdaságfejlesztési minisztérium szerint egy család akár több millió forintot spórolhat. A Bankmonitor úgy számol, átlag 5 ezer forinttal csökkennek a havi törlesztők. Azt mondják, az újév elején is az Unió egyik legmagasabb kamatszintje várható Magyarországon.    
2:46
Videó
2023. december 12. 11:03

Matolcsy György az RTL-nek: Lesz bejgli otthon?

Matolcsy György karácsonyi jókívánságokat ismételgetett a parlamentben, amikor az újságírók kérdezni próbálták például arról: igaz-e, hogy Patai Mihály, a bankszövetség akkori elnökének lakását használja – az emlékezetes esetről ezen a napon, 2016-ban számoltunk be az RTL Híradóban. A jegybankelnök tudósítónktól arról érdeklődött, lesz-e bejgli az ünnepek alatt. Matolcsy a Quaestor-ügyről azt állította, a sikkasztást valójában a Magyar Nemzeti Bank leplezte le.
2:05
Híradó
2023. december 11. 18:49

40 ezerrel több kerül idén a jogosítvány, mint egy éve – kilőttek a szolgáltatások árai

40 ezer forinttal kellett többet fizetni egy jogosítványért novemberben, mint egy évvel korábban – ez derül ki a KSH adataiból. Az énpénzem.hu portál írta meg, hogy több szolgáltatás is rekordáron érhető el, a fodrászért, a mozijegyért, de még a temetésért is jelentősen többet kell fizetni. A híradónak nyilatkozó szakértő szerint a növekvő béreket érvényesítik a szolgáltatók az áraikban. 
7:17
Pénzkérdés
2023. december 11. 15:25

Mostantól bármely vállalkozás elfogadhat bankkártyát: csak egy telefon kell hozzá

Ricsi és Roni vendégei egyre többször jelzik, hogy szívesebben fizetnének bankkártyával, mint készpénzben vagy átutalással, ami nehézkes. Azt gondolták, ennek az elintézése bonyolult folyamat lesz, de a Pénzkérdés szakértői megmutatták, egy okostelefont is pillanatok alatt POS-terminállá lehet alakítani, és már mehet is az elektronikus fizetés.
4:17
Reggeli
2023. december 11. 10:06

Jönnek a 600 forint feletti benzinárak? Januártól ennyivel lesz drágább a tankolás

Már május óta téma a jövedéki adó emelése, a mértéke még kérdéses volt, most azonban már tudjuk, mennyi lesz az emelés – magyarázta Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője. Az uniós elvárásnak megfelelően emelni fogják január 1-től az üzemanyagok adóterheit, így a tankolás is biztosan költségesebb lesz. Bruttó 41 forinttal lehet magasabb a benzinár, azonban ebben még nincs benne az, hogy bizonyos kutak komoly különadó-emelést is kaptak. Mennyibe kerül majd egy liter benzin vagy gázolaj? A szakértő elmondja ezt is a videóban.