Híradó

Veszteségbe lökte a biztosítókat az állam, ez pedig az ügyfelek pénztárcáját is érinti

Velti LászlóVelti LászlóFerenczi PéterFerenczi Péter

2023. december 6. 17:54

100 forint biztosítási díjból 16 az államkasszában landol különadó formájában a jegybank friss adatai alapján. Veszteséget termeltek a harmadik negyedévben a biztosítók. Kiderült, hogy ezrek mondták fel lakás-, élet- vagy casco-biztosításukat a csökkenő életszínvonal miatt. A tarifák pedig 10-15 százalékkal emelkedtek a megugrott költségek hatására.

Karcos évet zárhatnak a biztosítók. Nem csak azok fizetnek többet, akik balesetet okoznak. Egy év alatt 12 százalékkal, több mint 52 ezer forintra drágult a kötelező biztosítás éves átlagdíja – a jegybank friss, a harmadik negyedévről szóló adatai szerint.

Január és szeptember között 27 500-zal többen kötöttek kötelező biztosítást, mint egy évvel korábban. Ám 7 ezerrel csökkent a cascósok száma. Életbiztosításból 16 ezerrel, vagyonbiztosításból pedig 12 ezerrel kevesebbet tartottak nyilván, mert sokan felmondták szerződésüket a Bank360.hu szerint.

„Ha valakinek nincsen biztosítása, mondjuk lakásbiztosítása vagy cascója, akkor egyszerűen növeli a kockázatát. De ha valamin spórolni kell, akkor a biztosításd havi díját könnyebb lehúzni, mint mondjuk az élelmiszerbevásárlást csökkenteni” – mondta a Híradónak Tóth Levente, a Bank360.hu kommunikációs vezetője.

Úgy számolnak, a biztosítási tarifák átlag 10-15 százalékkal emelkedtek tavalyhoz képest. Főleg az infláció, például az alkatrészek és a javíttatás drágulása miatt. Illetve a különadók hatására.

Ha megnézzük, hogy mi lesz a sorsa 100 forintnyi befizetett díjunknak, akkor az látható, hogy 1 forint lesz biztosítói nyereség, 16 forintot viszont elvon az állam biztosítói különadó formájában. Ez nagyon jelentős összeg, sehol Európában valószínűleg nincs ekkora teher a biztosításokon

– magyarázza Palkó István, a Portfolio.hu vezető elemzője.

A biztosítók szövetsége már májusban arról írt, hogy idén „akár el is tűnhet” a nyereségük a különadók miatt.

Most kiderült, igencsak eltűnt, a harmadik negyedévben 4,6 milliárdos veszteséget termeltek. Ám a jegybank szerint az ügyfeleknek nincs miért aggódniuk.

„A magyar biztosítási szektor stabilan és megbízhatóan működik. Közel 4 ezer milliárd forintnyi összeg áll a biztosítási szektor rendelkezésére a tartalékban, illetve tőkében. Ebből 3250 milliárd forint az ügyfelek befektetett pénze, de emellett még egy nagyon masszív 750 milliárdos tőke áll a biztosítók mögött” – mondta a Híradónak Binder István az MNB felügyeleti szóvivője.

A kormány a rezsicsökkentés fenntartására hivatkozva vetett ki különadókat másfél évvel ezelőtt. Eredetileg azt ígérték, hogy idén év végén kivezetik ezeket, de végül a jövő évi költségvetést is az ágazati többletterhekkel tervezték.

#Híradó#Videó#Gazdaság#biztosítás#biztosítók#veszteség

Címlapról ajánljuk