BELFÖLD

1:47
HíradóVisszatér a kánikula: idén nyáron már harmadszorra rendelték el a vörös kód riasztást
2024. augusztus 12. 18:46

Visszatér a kánikula: idén nyáron már harmadszorra rendelték el a vörös kód riasztást

Újból itt a hőhullám, elrendelték a vörös kód riasztást is, idén nyáron már harmadszorra. Ez azt jelenti, hogy a szociális intézményeknek minden hozzájuk forduló hajléktalant fogadniuk kell. A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adták ki Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyére, ott a napi középhőmérséklet holnap már 29 Celsius-fok felett alakulhat. 
2:16
HíradóTüntettek a győri papért, akit kényszernyugdíjaztak, eltiltottak a misézéstől, és kirúgtak az otthonából
2024. augusztus 11. 18:30

Tüntettek a győri papért, akit kényszernyugdíjaztak, eltiltottak a misézéstől, és kirúgtak az otthonából

„Kitépték a közösség lelkét” – erről beszélt az egyik szónok azon a tüntetésen szombaton, amellyel a győri Szent Lélek templom hívei álltak ki kényszernyugdíjazott plébánosuk mellett. Benkovich Ferencet – aki a kilencvenes években iskolát, templomot, később idősotthont is építtetett – Veres András megyéspüspök küldte nyugdíjba. A 77 éves pap ezzel nemcsak a munkáját vesztette el, de a misézéstől is eltiltották, és az otthonául szolgáló plébániát is el kellett hagynia augusztus elsejével. A hívek Ferenc pápának is írtak, és petícióban követelik, hogy helyezzék vissza hivatalába.
1:28
HíradóSikeres volt a szamaras fiú akciója: napi 20 kilométert gyalogolt, hamarosan valóra válthatja álmát
2024. augusztus 11. 17:34

Sikeres volt a szamaras fiú akciója: napi 20 kilométert gyalogolt, hamarosan valóra válthatja álmát

Szamaraival gyalogolt Ásotthalomról Mosonmagyaróvárig egy 19 éves fiú, naponta 20 kilométert sétáltak-poroszkáltak együtt az Országos Kéktúra útvonalán. A szüleivel egy tanyán élő Koszonits Patrik az akcióval adományokat gyűjtött egy szamárrezervátumhoz, miután az országban a legtöbb szamárfarm bezárt. A gyűjtés sikeres volt, már ki is nézte az első, szerinte rossz sorban élő szamarat a rezervátum lakójának.
BelföldA Mars lakóival próbáltak kapcsolatba kerülni a tudósok száz évvel ezelőtt
2024. augusztus 11. 8:07

A Mars lakóival próbáltak kapcsolatba kerülni a tudósok száz évvel ezelőtt

Bécset irigyeltük már 1924 augusztusában is, amikor az újság arról írt, hogy Ausztriában olcsóbban kaphatók a magyar élelmiszerek, mint hazánkban. Nálunk csak a cselédek lettek olcsóbbak, a tömegek karriervágya pedig az volt, hogy hóhérnak állhassanak. Az emberélet egyébként sem ért sokat: mindenki tanácstalan volt, amikor felelősségre kellett volna vonni egy autóst, aki azért nem segített egy súlyos baleset áldozatain, mert az ő járművében már nem volt hely. Erről írt az újság száz éve.
7:26
FókuszA magyar kamionos nő, aki Taylor Swiftnek és Madonnának is szállított
2024. augusztus 10. 19:24

A magyar kamionos nő, aki Taylor Swiftnek és Madonnának is szállított

Lázár Ildikó, vagy ahogyan mindenki ismeri, Lina Szekszárdon született. Kislányként fodrász szeretett volna lenni, de az élete máshogy alakult, idősgondozó volt, majd egy hirtelen felismerés után kamionozásba fogott. Az elmúlt években bejárta Európát, eddig 32 országban és több ezer városban járt. Dolgozott a Forma–1-en is, ahol a csapatokat szállította, így nagyjából az összes európai pályán megfordult már – a Ferrari és a McLaren felszerelését utaztatta. De koncertfuvarozással is foglalkozik, szállította már Taylor Swift, Beyoncé, Madonna és a Coldplay színpadait, technikáját. Most azt ő különleges útját mutatjuk be. 
6:35
Fókusz„Az volt életünk legszörnyűbb pillanata” – Boróka életét egy speciális terápia mentette meg
2024. augusztus 10. 18:49

„Az volt életünk legszörnyűbb pillanata” – Boróka életét egy speciális terápia mentette meg

Minden rendben volt Emese terhességénél, a szülés is csodálatos és meghatározó élmény volt számára. Aztán hirtelen, a legeslegutolsó pillanatban történt valami. Nem tudják az orvosok, hogy mitől, de valószínűleg sérülhetett a méhlepény, emiatt születése pillanatában Boróka nem tudott fellélegezni, nem is sírt fel. Újra is kellett éleszteni, oxigénhiányos állapotba került. Gyermekmentővel azonnal átszállították a SOTE gyermekklinikájának Bókay utcai részlegébe. Boróka speciális hipotermiás kezelést kapott. A család történetét a Fókuszban mutattuk be. 
2:32
HíradóNekik nem jár ápolási díj – magára hagyta az állam az értelmi fogyatékos unokaöccsét egyedül nevelő nőt
2024. augusztus 10. 18:39

Nekik nem jár ápolási díj – magára hagyta az állam az értelmi fogyatékos unokaöccsét egyedül nevelő nőt

Már a reményt is elvesztette – ezt mondja Magyar Éva, aki húga halála óta egyedül neveli annak értelmi fogyatékos fiát. Gábor most 50 éves, de egy pillanatra sem lehet magára hagyni, etetni, öltöztetni, pelenkázni kell. Éva gondozza, de azt mondja ezért semmilyen támogatást nem kap, és mostanra minden megtakarított pénze elfogyott. A belügyminisztérium azt írta, az ápolási díj a törvényben meghatározott hozzátartozóknak jár. És eszerint azoknak nem, akik az unokaöccsüket ápolják. 
3:01
HíradóKúria: orvosi mulasztások miatt halt meg egy bárányhimlős kisgyerek
2024. augusztus 10. 17:53

Kúria: orvosi mulasztások miatt halt meg egy bárányhimlős kisgyerek

Orvosi mulasztások miatt halt meg egy bárányhimlős kisgyerek még 2019-ben. A bíróság szerint, ha időben megkapja a megfelelő gyógyszereket, akkor életben maradt volna. Ezt a Kúria is így látta, és kimondta azt is, hogy a tragédiában közrejátszott, hogy csak részben volt biztosított a megfelelő szakorvosi ellátás. A Híradónak nyilatkozó infektológus szerint előfordul, hogy kapacitáshiány miatt rezidensek ügyelnek a kórházakban. Ők azonban nem mindig elég tapasztaltak a vérmérgezés tüneteinek felismerésében. 
1:57
FókuszA húszas években még egy kisfiú kezét fogó csimpánzzal reklámozták a budapesti állatkertet, ami ma ünnepli 158. születésnapját
2024. augusztus 9. 20:46

A húszas években még egy kisfiú kezét fogó csimpánzzal reklámozták a budapesti állatkertet, ami ma ünnepli 158. születésnapját

A Fővárosi Állat- és Növénykert a világ egyik legrégebbi állatkertje, 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit. Ez a nap egyben a magyar állatkertek napja is. Az elmúlt több mint másfél évszázadban rengeteg különleges állat született vagy érkezett a magyar állatkertekbe, de vicces történetekből sem volt hiány. Az egyik legemlékezetesebb talán Sanyi, a pingvin, akit 2022-ben egy márciusi napon a késő esti órákban zuglói rendőrök csíptek nyakon a főváros egyik forgalmas útján, majd a szökevényt előállították otthonában, az állatkertben.
5:58
FókuszÍgy énekeltette meg Azahriah a Sziget-nagyszínpad közönségét
2024. augusztus 9. 20:39

Így énekeltette meg Azahriah a Sziget-nagyszínpad közönségét

„Úgyis minden mindegy nekem már…” – több tízezer ember énekelte ezt együtt Azahriah-val csütörtök este a Sziget Nagyszínpadánál. Hosszú idő óta a 22 éves énekes volt az első magyar előadó, aki a kiemelt sávban, a fő külföldi fellépő előtt szerepelhetett a Sziget legnagyobb színpadán. A jelenleg legnépszerűbb magyar előadó végig láthatóan felszabadult volt, és anyanyelvén szólt a fesztiválozókhoz. A koncert végére megérkezett Lord Panamo, Young Fly és Desh is, és akkor már végleg lendületesre sikeredett a finálé az amerikai énekesnő, Halsey fellépése előtt.
5:17
Fókusz„Emlékszel, hogy elbúcsúztál, mielőtt bementél a műtétre?” – Boros Lajosra emlékeznek szerettei
2024. augusztus 9. 19:58

„Emlékszel, hogy elbúcsúztál, mielőtt bementél a műtétre?” – Boros Lajosra emlékeznek szerettei

Csütörtökön az egész országot megrázta a hír, hogy 77 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Boros Lajos. A rádiós legenda napra pontosan két éve beszélt a Fókusznak arról, hogy rengeteg terve van még, azt mondta, teljesen ki van békülve az öregedéssel és az idő múlásával. Sőt, betegségével is. Hat évvel ezelőtti szívműtétje után kómába esett, újra kellett tanulnia járni is, de felépült, és alkotni akart. Egykori kollégái, Sebestyén Balázs, Voga János és Bochkor Gábor is búcsúznak tőle. Boros Lajost hétfőn helyezik örök nyugalomra. 
3:17
Híradó„Kérdem én: Balog Zoltánnak mi a nagy ügy?” – Nem hagyja annyiban „az intést” a kirúgott kántor
2024. augusztus 9. 19:18

„Kérdem én: Balog Zoltánnak mi a nagy ügy?” – Nem hagyja annyiban „az intést” a kirúgott kántor

Megintette a Református Egyház Zsinati Bíróságának elnöksége Balog Zoltán püspököt a bicskei kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt. Balog ellen tíz egyháztag indított jogi eljárást még áprilisban, de az eredménnyel nem elégedettek. Túl enyhének találják a szankciót, ezért újabb egyházon belüli eljárást kezdeményeznek az ügyben. A Zsinati Hivatal szerint megfelelően jártak el.
2:58
HíradóElhunyt a korábban ágyhoz kötözött beteg a várpalotai magánkórházban, eljárás indult
2024. augusztus 9. 19:10

Elhunyt a korábban ágyhoz kötözött beteg a várpalotai magánkórházban, eljárás indult

Elhunyt a várpalotai magánkórházban az az idős beteg, akit két hete ágyhoz kötöztek, erről az egyik hozzátartozója értesítette a Híradót. A haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja. Közben a Nemzeti Népegészségügyi Központ is hatósági eljárást indított. A kórház főigazgatója korábban azt mondta, jogszerű volt a kikötözés, és az ügyeletes orvos nem tartotta indokoltnak, hogy személyesen vizsgálja meg a beteget. 
2:32
HíradóÍme a kupac, ami miatt napok óta trágyaszag terjeng Budapest körül
2024. augusztus 9. 19:04

Íme a kupac, ami miatt napok óta trágyaszag terjeng Budapest körül

Budaörstől a Hajógyári-szigetig lehet érezni napok óta, hogy valami szokatlan van a levegőben. Egyértelműen azonosítható trágyaszag. A bűz a Pilis nyugati részén és a Zsámbéki-medence falvaiban szinte mindenhol érezhető. A híradónak nyilatkozó lakók azt mondták, inkább nem nyitnak ablakot, de a legyekkel is fel kell venniük a küzdelmet. A trágyaszagot a Gyermelyi élelmiszerüzem okozza. Néhány napja ugyanis a baromfirészlegről származó szerves hulladékkal kezdték táplálni a bérelt földjeiket. A szél ennek az aromáját szállította az alacsonyabban fekvő budai területekre. A büdös még valószínűleg többször is visszatér: a gyár szerint a munkák akár októberig is tarthatnak. 
4:49
ReggeliMár lassan 20 éve segítik az egyszülős családokat Magyarországon
2024. augusztus 8. 13:02

Már lassan 20 éve segítik az egyszülős családokat Magyarországon

A Magyarországon még újdonságnak számító JollyHeap gyermekbarát mágneses építőkockákkal már a budapesti Egyszülős Központ látogatói is játszhatnak az IPS-Gyermekszem Kft. Jóvoltából. Hogy miért fontos az egyszülős családok folyamatos támogatása, arról Vaszilisz Georgopoulos, az IPS-Gyermekszem Kft. munkatársa és Nagy Anna, az Egyszülős Központ Alapítvány kuratóriumi elnöke beszélt a Reggeliben. 
6:31
ReggeliA volt államtitkár megszólalt arról, hogy túlléphetnék a Duna hőmérsékleti korlátozását Paksnál
2024. augusztus 8. 11:49

A volt államtitkár megszólalt arról, hogy túlléphetnék a Duna hőmérsékleti korlátozását Paksnál

Egy tervezett jogszabály-módosítás lehetővé tenné, hogy túllépjék a paksi atomerőmű hűtővízét befogadó Duna-szakasz vízhőmérsékleti korlátozását. Aszódi Attila, a Paks II. projektért korábban felelős kormánybiztos és államtitkár, a Budapesti Műszaki Egyetem Természettudományi Karának dékánja volt a Reggeli vendége. Szerinte a mostani rendelet nem ad sem időbeli, sem hőmérsékleti korlátot.
8:28
ReggeliEzért nem fogadják el sokszor az új gépek a visszaváltható palackokat
2024. augusztus 8. 10:52

Ezért nem fogadják el sokszor az új gépek a visszaváltható palackokat

„Az emberek lelkesek” – összegezte a Reggeliben az elmúlt hónap palackvisszaváltási tapasztalatait Szabó György, a Humusz Szövetség alelnöke. A Mohu eddig négyezer Repont automatát helyezett ki, további kétezer van még tervben. A rendszer azonban enyhén szólva még finomhangolásra szorul: az egyik probléma, hogy a kistelepülésen élőknek az új rendszerben akár fél órát kell autózniuk egy visszaváltópontig, így lehet, hogy nem is éri meg nekik visszavinni a palackokat. A másik probléma pedig az, hogy mivel az automaták alakot, formát és vonalkódot mérnek, ezért már egy kis benyomódás is problémát okozhat a visszaváltás során. A kezdeményezés tehát környezetvédelmi szempontból jó, de egyelőre még hagy kívánnivalót maga után a rendszer.
2:54
HíradóÚjabb három településen zárt be a postahivatal, jönnek a mobilposták
2024. augusztus 7. 18:44

Újabb három településen zárt be a postahivatal, jönnek a mobilposták

Újabb három településről derült ki, hogy a hónap elejétől bezárt a posta. A Nógrád megyei Ecsegen egy vállalkozó szerint felajánlották neki, hogy működtesse, de olyan kevés pénzt kínáltak, amiért nem érte volna meg. A jövőben itt és több más településen is mobilposta működik majd. A Komárom-Esztergom megyei Únyon például naponta 20 percet. Hogy pontosan hány településen zárt be a hivatal, azt a Posta továbbra sem árulja el, így azt sem tudni, bocsátottak-e el dolgozókat.
2:08
Híradó„Az egyik munkás beszólt, hogy a gyümölcsfáinkat hova ássák ki” – trafóház épül családi házak mellett Szegeden
2024. augusztus 7. 18:41

„Az egyik munkás beszólt, hogy a gyümölcsfáinkat hova ássák ki” – trafóház épül családi házak mellett Szegeden

A kerítésük tövében építenek trafóházat, ami zavarja majd a mindennapjaikat, és az építésről csak véletlenül értesültek – erről panaszkodott a Híradónak egy szegedi család. Az áramszolgáltató szerint minden jogszabályt betartottak, a trafóház közterületen épül, és hozzájárult az önkormányzat. Utóbbi nem válaszolt arra, hogy felmérték-e, milyen hatása lehet az ott élőkre a közeli trafóház, amit hamarosan újabb követ a családi házas övezetben.
2:46
HíradóA MOHU nem garantálja, hogy hibátlan a visszaváltás a repontoknál
2024. augusztus 6. 18:59

A MOHU nem garantálja, hogy hibátlan a visszaváltás a repontoknál

Nem vállalja, szavatolja vagy garantálja a szolgáltatás folyamatos és hibamentes működését a MOHU – erről a hvg.hu írt. A portál az ügyfélszolgálattól kapott tájékoztatást, miután az egyik újságírójuk egy hét alatt sem kapta meg a számlájára a visszaváltásért járó összeget. A cég szóvivője korábban az RTL Híradónak azt mondta, nem számoltak azzal, hogy ennyire népszerű lesz a rendszer, ezért vannak fennakadások a repontoknál.
2:18
HíradóKét hónapja nem kapnak fizetést az önkormányzati dolgozók Balmazújvárosban – ezt mondják az érintettek
2024. augusztus 6. 18:40

Két hónapja nem kapnak fizetést az önkormányzati dolgozók Balmazújvárosban – ezt mondják az érintettek

Két hónapja nem kapnak fizetést a balmazújvárosi önkormányzat dolgozói, a polgármester most a területfejlesztési minisztérium államtitkárának segítségét kérte az ügyben. Latorcai Csaba azt mondta, 400 ember megélhetése a tét, így „nem gatyázna tovább” a városvezető helyében. Balmazújvárosban nem tudták elfogadni a költségvetést, ezért az állami támogatásokat befagyasztották. A polgármester szerint patthelyzet alakult ki a képviselő-testületben.
2:07
HíradóVírusos megbetegedés a zánkai Erzsébet táborban: hányásra, hasmenésre panaszkodtak a gyerekek
2024. augusztus 6. 18:28

Vírusos megbetegedés a zánkai Erzsébet táborban: hányásra, hasmenésre panaszkodtak a gyerekek

Vírustól lettek rosszul gyerekek a zánkai Erzsébet táborban. Az eset még a múlt héten történt. A tábor után több fiatal posztolt erről, amikhez több ezren kommenteltek, sokan arról, hogy ők is rosszul lettek, hánytak, hasmenésük volt, vagy a tábor saját kórházába kerültek. Az Erzsébet tábort működtető alapítványtól azt írták az RTL Híradó megkeresésére, hogy calici vírust kaptak el a gyerekek, de a fertőzésveszély már elmúlt. Felhívtuk a tábor központját, ott azonban azt mondták: még mindig van fertőzés.