Belföld

Takács államtitkár kitiltotta Magyar Pétert a kórházakból munkaidőn kívül

rtl.hurtl.hu

2024. augusztus 25. 15:17

Az egészségügyi államtitkár megelégelte, hogy a Tisza párt elnöke bejár a kórházakba megmutatni, hogyan működik a magyar egészségügy.

Takács Péter vasárnaptól elrendeli, „hogy Magyar Pétert valamennyi kórház csak munkaidőben fogadja” – idézte a Magyar Nemzet a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkárát. Takács szerint a Tisza párt elnöke visszaélt a lehetőséggel, amit a jogszabályok biztosítanak neki, és amit a kórházakban művel, „az minden, csak nem tájékoztatás”. Magyar Péter szerinte zavarja a gyógyítás rendjét, a dolgozókat és a betegek nyugalmát, a szolnoki kórházat például hétvégén kereste fel, berendelve az intézmény vezetését. Ehelyett Takács Péter szerint az ellenzéki politikusnak időpontot kell kérnie a főigazgatótól, aki a leegyeztetett találkozón majd tájékoztatja őt.

Magyar Péter a Facebookon úgy reagált, hogy Takács Péter „munka helyett kényszeresen hazudik és uszít. Azonnal távozzon hivatalából!” Majd nyolc pontban cáfolta, amiket Takács a kormánypárti napilapnak adott interjúban állított.

A Tisza Párt politikusai azért kezdték el járni a kórházakat, hogy megmérjék a kórtermekben és a műtőkben a hőmérsékletet a kánikulában, és egyre több hiányosságot találnak. A Jahn Ferenc Kórház üzemi konyhájának plafonján például penészes, zsíros foltok borítják a szellőzőrácsokat:

#Belföld#magyar péter#tisza párt#egészségügy#kórházak#takács péter

Címlapról ajánljuk