Legfrissebb tartalmak

5:17
FókuszÓriási a küzdelem a havi hárommillió forintos fizetésért Az álommelóban
2024. március 28. 19:48

Óriási a küzdelem a havi hárommillió forintos fizetésért Az álommelóban

Bár még csak a negyedik napnál tart a kiválasztás, az elnöki asszisztensi pozícióért folytatott küzdelmet már ketten is feladták. Sőt, olyanok is voltak, akik nem érkeztek meg időben. Larissza hiába kereste őket a céges telefonon, hogy elmondja, két órával korábban kezdődnek a teendők, nem mindenki reagált a hívásra. Pedig Balogh Levente nem csak híres a pontosságáról, de el is várja azt. 
2:57
IdőjárásBárki élőben követheti Kelepke és Kázmér mindennapjait a gólyafészek fölé tett webkamerán keresztül
2024. március 28. 19:47

Bárki élőben követheti Kelepke és Kázmér mindennapjait a gólyafészek fölé tett webkamerán keresztül

Kocsér község oldalán bárki élőben követheti a két celeb gólya, Kelepke és Kázmér mindennapjait. Ha valaki élőben szeretné látni a gólyákat, azoknak Pataki Zita a sukorói madárkórházat ajánlja, ahol sérült madarakat ápolnak. A videóból az is kiderül, hol a legmagasabb és hol a legalacsonyabb Európában a gólyaállomány.
5:04
FókuszMegszólalt a halálos balesetben részes mentő sofőrje: Ezerszer átpörgettem már az agyamban
2024. március 28. 19:44

Megszólalt a halálos balesetben részes mentő sofőrje: Ezerszer átpörgettem már az agyamban

Végzetes baleset lett Budapesten a Rottenbiller és Dembinszky utca sarkán egy mentőautó és egy motor ütközéséből: a motoros a helyszínen életét vesztette, a mentőautó vezetője pedig egy egész életre szóló traumát hordoz. Most 1 év hat hónap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték közúti baleset gondatlan okozása miatt. A mentőt vezető Gelléri László most a Fókusznak nyilatkozott.
6:03
FókuszHalálos fenyegetést kapott egy kétgyermekes anyukától a súlyos genetikai betegséggel küzdő Flórián
2024. március 28. 19:35

Halálos fenyegetést kapott egy kétgyermekes anyukától a súlyos genetikai betegséggel küzdő Flórián

Extrém kihívások elé állítja magát és szívesen posztol erről a 16 éves Flórián. A Balkányon élő tinédzserrel néhány hete forgattunk. Ritka bőrbetegséggel született, ezért nagyon könnyen megsérül. Az úgynevezett pillangóbőr egy ritka genetikai betegség, ahol épp az az anyag hiányzik a szervezetből, amely összekötné a bőr rétegeit. A betegség azonban nem áll a videós tartalomgyártás útjába, a kommentszekcióban azonban a támogatások mellett támadások is érik – komoly támadások.
2:16
HíradóSzentpéterváron emlékkoncerten lépett fel a zenekar, melynek moszkvai koncertjén 130 embert öltek meg a terroristák
2024. március 28. 19:22

Szentpéterváron emlékkoncerten lépett fel a zenekar, melynek moszkvai koncertjén 130 embert öltek meg a terroristák

Újra közönség elé lépett az az orosz zenekar, amelynek pénteki moszkvai koncertjén több mint 130 embert mészároltak le az Iszlám Állam terroristái. A Szentpéterváron megismételt előadást rengeteg fegyveres rendőr felügyelte. Az orosz biztonsági erőket sokan bírálták, amiért az előzetes amerikai figyelmeztetés ellenére felkészületlenül érte őket a terrortámadás.
2:33
HíradóIványi Gábort gyanúsítottként hallgatták ki, de nem bánt meg semmit
2024. március 28. 19:07

Iványi Gábort gyanúsítottként hallgatták ki, de nem bánt meg semmit

Nem bánt meg semmit – ezt Iványi Gábor mondta az ügyészség előtt, ahol gyanúsítottként hallgatták ki hivatalos személy elleni erőszak miatt. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője a gyanú szerint akadályozta az adóellenőrök munkáját. Két éve házkutatást tartottak az irodáikban, mert az egyház több milliárd forint járulékot nem fizetett be az államkasszába. Iványi Gábor szerint azért, mert nem tudtak fizetni.
2:17
HíradóDobrev Klára kizárta, hogy Magyar Péterrel együttműködjenek
2024. március 28. 19:06

Dobrev Klára kizárta, hogy Magyar Péterrel együttműködjenek

Az uniós választáson derülhet ki, elvesz-e szavazatokat az ellenzéktől Magyar Péter pártja – ezt Karácsony Gergely mondta az RTL híradónak. Hogy pártjának, a Párbeszédnek mekkora a támogatottsága, az nem fog kiderülni, miután bejelentették: közös listán indulnak a DK-val és az MSZP-vel. László Róbert választási szakértő szerint Magyar Péter színre lépése felgyorsíthatta a megegyezést, de enélkül is létkérdés volt a két pártnak a megegyezés a DK-val.
2:39
HíradóVarga Judit elismerte, megütötte volt férjét
2024. március 28. 19:06

Varga Judit elismerte, megütötte volt férjét

Szerdán szerepelt először nyilvánosan Varga Judit azóta, hogy visszavonult a közélettől. Varga Judit arról beszélt, hogy lelkileg és fizikailag is bántalmazta Magyar Péter. A volt igazságügyi miniszer azt mondta, volt férjének nárcisztikus személyiségzavara van. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy megütötte volt férjét. Magyar Péter szerint az interjú mögött a kormányzati kommunikációt irányító Rogán Antal áll, és ha bántalmazta volna feleségét, akkor Varga Judit nem egyezett volna bele a közös gyermekfelügyeletbe.
3:50
HíradóA főügyész az RTL kérésére sem mondta ki Tóni, Barbara és Ádám teljes nevét
2024. március 28. 19:05

A főügyész az RTL kérésére sem mondta ki Tóni, Barbara és Ádám teljes nevét

Tanúként hallgatta ki az ügyészség Varga Judit volt igazságügyi minisztert a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel miatt. Ezt a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője jelentette be. Fürcht Pál főügyész kijelentette: biztos abban, hogy senki nem húzott ki semmit a nyomozati anyagokból. Arról is beszélt, a papírokban szereplő Tóniról, Barbaráról és Ádámról a nyomozók tudják, hogy kik, de teljes nevüket kérdésünkre sem mondta ki.
2:16
HíradóA jegybank szerint éves átlagban akár 3 és fél százalékra csökkenhet idén az infláció
2024. március 28. 18:56

A jegybank szerint éves átlagban akár 3 és fél százalékra csökkenhet idén az infláció

A jegybank friss előrejelzése szerint éves átlagban akár 3 és fél százalékra csökkenhet idén az infláció, de az év közepén az 5 százalékot közelít majd. Átmeneti emelkedésről beszélnek, amit részben a szolgáltatások drágulása okoz. Azt mondják, a visszafogott gazdasági növekedés lassítja, a forint gyengülése viszont gyorsítja a pénzromlást.
2:25
HíradóLetartóztatták a tamási gyilkosság gyanúsítottját, kiderült, miért nem adták meg az áldozatnak a távoltartási végzést
2024. március 28. 18:41

Letartóztatták a tamási gyilkosság gyanúsítottját, kiderült, miért nem adták meg az áldozatnak a távoltartási végzést

14 késszúrással ölhette meg volt élettársát kedden egy börtönből szabadult férfi Tamásiban. Az asszony távoltartás elrendelését kezdeményezte, a bíróság azonban elutasította. Mára kiderült azért, mert szerintük nem álltak fenn a törvényi feltételek és a börtön jelentése szerint semmi sem utalt arra, hogy gyilkosságot tervez. 
1:51
HíradóÚjabb holttestet találtak a rendőrök a három héttel ezelőtti hajléktalangyilkosság nyomozása közben
2024. március 28. 18:39

Újabb holttestet találtak a rendőrök a három héttel ezelőtti hajléktalangyilkosság nyomozása közben

Újabb holttestet találtak a rendőrök Zalaegerszegen a volt szennyvíztelep környékén. A nyomozás jelenlegi adatai szerint egy hajléktalan férfi tavaly ősszel addig verte a párját, amíg a nő belehalt. A maradványokat végül múlt kedden találtak meg a rendőrök, akik a 3 héttel ezelőtt kiderült hajléktalangyilkosság felderítésén dolgoztak. A büntetett előéletű férfit már letartóztatták.
2:08
HíradóVarga Judit büszke arra, mennyit tett a bántalmazott nőkért, egy témával foglalkozó egyesület szerint viszont semmilyen előrelépés nem történt
2024. március 28. 18:15

Varga Judit büszke arra, mennyit tett a bántalmazott nőkért, egy témával foglalkozó egyesület szerint viszont semmilyen előrelépés nem történt

Továbbra is politikai hisztériának tartja a nők és gyerekek fokozott védelméről szóló Isztambuli Egyezményt Varga Judit. Hajdú Péternek arról beszélt, igazságügyi miniszterként sokat tett a bántalmazottakért. Úgy fogalmazott, még Soros-szervezeteket is meghívott a családjogi munkacsoport üléseire. Az általa említett egyik szervezet, a Patent munkatársa szerint azonban egyáltalán nem történt előrelépés a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem terén.
1:40
BulvárIgazi barátság lett Sztarenki Dóri és Barta Ági közös jelenetéből
2024. március 28. 17:34

Igazi barátság lett Sztarenki Dóri és Barta Ági közös jelenetéből

Sztarenki Dóri és Barta Ági nem ismerték egymást a Mellékhatás első évadának forgatása előtt, de a kölcsönös bizalom már a legelső közös jelenetük forgatásánál kialakult bennük. A Dóri által játszott Panácz Anna ugyanis egy tízemeletes panelház tetején lépdesett, az Ági által megformált Móni pedig berántotta őt a tetőre. A színésznők azóta szinte a legjobb barátnők lettek: ott voltak egymás esküvőjén, és egy kutyamenhelyre is együtt mentek el, ahol Dóri örökbe fogadott egy kiskutyát. Az rtl.hu riportere a Televíziós Újságírók Díján kapta mikrofonvégre a barátnőket, akik mindketten a Legjobb színésznő kategóriában voltak esélyesek.
2:38
BulvárHevér Gábor: A magyar kultúratámogatás furcsán egyoldalú
2024. március 28. 16:36

Hevér Gábor: A magyar kultúratámogatás furcsán egyoldalú

Hevér Gábor nemrég ünnepelte az 55. születésnapját. A Televíziós Újságírók Díjának gálaestjén elárulta az rtl.hu-nak, hogy hogyan viszonyul az öregedéshez, és szóba került Az őrült nők ketrece című színdarab is, aminek az Átrium Színház adott otthont, de az intézmény 2024 nyarán végleg bezárja a kapuit. A mi kis falunk sztárja erről is kifejtette a véleményét, és a színdarab által közvetített másság elfogadásáról is mesélt.
1:44
VideóKihúzta a konnektorból az ellenzék kivetőjének kábelét a fideszes kultúrpolitikus
2024. március 28. 16:33

Kihúzta a konnektorból az ellenzék kivetőjének kábelét a fideszes kultúrpolitikus

Félmillió forintos büntetést kapott Hoppál Péter 2022-ben, amiért kihúzta az ellenzék óriáskivetítőjének kábelét. A fidesz pécsi képviselőjelöltjének akcióját egy térfigyelő kamera is rögzítette. A büntetéssel kapcsolatban akkor az RTL Híradó megkereste Hoppált, de nem válaszolt a kérdésekre. Közleményében viszont azt írta, elragadtatta magát, de azt is hozzátette, sajnálja, hogy nem előbb húzta ki a kábelt.
9:50
ReggeliPeller Mariann: Én nem vagyok a tipik nagy magyar anya
2024. március 28. 16:17

Peller Mariann: Én nem vagyok a tipik nagy magyar anya

Ma a Rédli Balázs volt Peller Mariann műsorvezető-társa a Reggeliben. Balázs évekig az RTL Híradó politikai riportereként dolgozott, majd csatlakozott a Házon kívül csapatához, de szokott írni az RTL.hu-ra. Most viszont két kisfiával gyesen van otthon, emiatt a nézők is kevesebbszer láthatják. A gyerekekről beszélgetve Mariann elismerte, 2. gyereke után már nagyon várta, hogy visszatérjen dolgozni és megküzdött azzal, hogy igazán türelmes anya tudjon lenni. 
2:15
VideóEgysejtű fakocka, trampli, pofon és ajtónak lökés – íme Varga Judit legkeményebb állításai
2024. március 28. 16:12

Egysejtű fakocka, trampli, pofon és ajtónak lökés – íme Varga Judit legkeményebb állításai

Egysejtű fakockának nevezte Magyar Péter volt feleségét, Varga Judit egykori igazságügyi minisztert. Erről Hajdú Péternek beszélt a Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban a Frizbi TV YouTube csatornáján szerda este. Varga Judit azt is mondta, hogy egykori férje terhesen egy ajtónak lökte, máskor tramplinak nevezte és egyéb módon becsmérelte. Szerinte nem kizárt, hogy arról is van Magyarnak felvétele, ahogyan Varga megpofozza őt. A legkeményebb állításokat a fenti videóban nézheti meg.
1:37
BulvárMiklósa Erika, Berki Mazsi, Sztarenki Dóra és Barta Ágnes ezekben a ruhakölteményekben érkezett a Televíziós Újságírók Díjának átadójára
2024. március 28. 15:54

Miklósa Erika, Berki Mazsi, Sztarenki Dóra és Barta Ágnes ezekben a ruhakölteményekben érkezett a Televíziós Újságírók Díjának átadójára

Miklósa Erika Varga Viktória divattervező egyik ruhájába ment a Televíziós Újságírók Díjának átadójára. Azt mondta, mivel szereti a vidám színeket, ezért örült, hogy megkaphatta. Berki Mazsi is Varga Viktóra ruhájában érkezett. Már a Sztárbox fotózására kinézte magának, de akkor még nem tudta felvenni a túl sok szín miatt.  Hogy milyen ruhában érkezett Sztarenki Dóri és Barta Ágnes, kiderül a videóból.
7:27
VideóAki tud nemet mondani az ágyban, az mer fizetésemelést kérni
2024. március 28. 15:38

Aki tud nemet mondani az ágyban, az mer fizetésemelést kérni

Magyarországon egy 14 éves fiatal bármilyen felnőttel élhet legálisan szexuális életet, sőt, bizonyos esetekben ez a korhatár 12 év. Ehhez képest idehaza nincs intézményesített szexuális oktatás, sőt, a törvények szerint 18 év alatti legálisan nem is férhet hozzá ilyen anyagokhoz. Jámbor Eszter, a Testsuli test-ismeretterjesztő közösség alapítója egyebek közt arról beszélt az rtl.hu-nak, hogy sokszor szembesült azzal, hogy akár 50 éve házas nők sincsenek tisztában alapvető dolgokkal. Pedig állítása szerint a szexuális önismerettel a sima önismeretünk és az önbizalmunk is javulhat. 
1:39
Bulvár„Bevérzett a torkom” – Balsai Móni még mindig nem gyógyult meg teljesen
2024. március 28. 14:15

„Bevérzett a torkom” – Balsai Móni még mindig nem gyógyult meg teljesen

Balsai Mónit az RTL A renitens című sorozatában láthatja a közönség. A színésznő kifejezetten örül a sorozat sikerének, ráadásul kollégáival, Gáspár Katával és Makranczi Zalánnal is imádott együtt dolgozni. A Centrál Színház nemrég lemondta a darabját a betegsége miatt. A színésznő arról mesélt az rtl.hu-nak, hogy van most, és hogyan tudja összeegyeztetni a munkát a családi életével.