Legfrissebb tartalmak

11:33
Házon kívül
2023. január 25. 5:59

„Ha a gazdaságnak így kell spórolnia, akkor az egy szellemi fogyatékos gazdasági vezetés” – súlyos pénzeket fizethetnek a beteg gyermeküket otthon ápoló szülők a pelenkáért

A helyzet valahogy az ársapkákra emlékeztet: adott egy termék, amit a kereskedőnek olcsóbban kell adnia, mint amennyiért beszerzi. Az élelmiszerboltoknak ennek ellenére muszáj mindent tartaniuk, ami fix áras, a patikákat viszont nem kötelezték erre, ezért náluk egyszerűen már nem lehet kapni a sérült vagy idős emberek számára készült, korábban népszerű és jó minőségű, eddig ingyenes pelenkából. Az amúgy is sok gonddal küszködő, így általában nehéz anyagi helyzetű családok most vagy rengeteget fizetnek, vagy beérik a rossz minőségű termékekkel.
3:56
Fókusz
2023. január 24. 19:55

Apás szülésre és ötödik gyermeke érkezésére készül MÁZS és énekesnő felesége

A négygyerekes apuka, Mészáros Árpád Zsolt most negyedik komoly kapcsolatában várja ötödik gyermeke születését. Piros Krisztina énekesnővel 3 éve ismerkedtek meg. Azt mesélik, a zene hozta őket össze, több dalt is írtak együtt. Krisztit sem a 16 év korkülönbség, sem a sok gyerek vagy korábbi kapcsolatok sem tántorították el Árpitól, akinek gyerekei már nagyon várják a legkisebb tesó érkezését. De a kisbaba nem jött könnyen.
5:54
Fókusz
2023. január 24. 19:48

Négyzetméterenként csaknem egymillióba kerülnek az új hullámos luxus-panellakások – de miért?

Lakások, amiket mindenki ismer. Van 10 vagy négyemeletes, másfél vagy három szobás is. És talán életében egyszer mindenki lakott már ilyenben. Télen is nyitott ablak a távfűtés melege miatt, és linóleum padló a lépcsőházban. Tipikus panellakás jellemzők. Mindez cseppet sem tipikus áron. Mert hogy a panelek között is van felső kategóriás, valami miatt különleges, extra vagy luxus panel. Lakások, amelyek ma már 800 ezer és egymillió forintos négyzetméter ár között is elkelhetnek. 
2:13
Híradó
2023. január 24. 19:42

Az egyik orvos nyugdíjba megy, a másik felmond, háziorvos nélkül marad Fót egy része

Mindkét háziorvos távozik a Fóthoz tartozó Kisalag rendelőjéből. Egyikük nyugdíjba megy, így a másik orvosra maradna 4 ezer ember ellátása, de ő ezt nem vállalja. Nem ez azonban felmondásának egyetlen oka, a magas rezsivel és az ügyeleti rendszer átalakításával is indokolta döntését. Ha nem sikerül gyors megoldást találnia az önkormányzatnak, nyár elejéig marad.
1:48
Híradó
2023. január 24. 19:08

Lillafüredi kivasút baleset: a dolgozók szerint nem ők hibáztak, hanem az üzemeltető

Nem ők hibáztak, hanem a lillafüredi kisvasút üzemeltetője – ezt vallotta a bíróságon az a három férfi, akiket a 2018 júniusi baleset ügyében szakmai mulasztással vádolnak. Két vagon szabadult el, amik két kilométeres száguldás után egy villamosba csapódtak Miskolc belvárosában. Senkinek nem esett baja. A megvádolt dolgozók azt mondták, nem kaptak megfelelő eszközöket, és utasításokat a kisvasút biztonságos rögzítéséhez.
2:29
Híradó
2023. január 24. 19:06

A kormány pont akkor szüntette meg a SZÉP-kártyás élelmiszervásárlást, amikor felpörgött az infláció

Állítsa vissza a kormány azt a fél évvel ezelőtt megszüntetett lehetőséget, hogy SZÉP-kártyával is lehessen élelmiszert vásárolni – követeli a Jobbik. Az ellenzéki párt szerint a rekordinfláció mellett most fontosabb élelmiszerre, mint például szállodára költeni. Tavaly 41 milliárd forintért vásároltak élelmiszert SZÉP-kártyákkal, amíg a kormány meg nem szüntette ezt a lehetőséget. Pont akkor, amikor felpörgött az infláció. A kormány azt közölte: az infláció ellen az Oroszország elleni szankciók kivezetése lenne a megoldás.
2:22
Híradó
2023. január 24. 19:04

Ezer fát vágtak volna ki, egyelőre megakadályozta Újbuda a déli körvasút megépítését

Egyelőre megakadályozta a déli körvasút megépítését Újbuda önkormányzata, erről a kerület DK-s polgármestere beszélt. A beruházáshoz csaknem ezer fát is ki kellett volna vágni, a bíróság most ezt tiltotta meg. Korábban Lázár János építési és közlekedési miniszter arról beszélt, hogy ha az ellenzék megtámadja a környezetvédelmi engedélyeket, Magyarország több százmilliárd forint uniós támogatást bukhat. Most a tárca azt írta, továbbra is küzdenek azért, hogy megépüljön a körvasút. 
2:24
Híradó
2023. január 24. 19:01

„Szorongást és félelmet hozó stílus ütötte fel a fejét” – élesen bírálta Merkely Béla vezetési módszereit a rektori pozícióra pályázó kihívója

Január végén tartják a Semmelweis Egyetem rektorválasztását. Kellermayer Miklós, az általános orvosi kar dékánja is pályázik az egyetem vezetésére. Szerinte „szorongást és félelmet hozó stílus ütötte fel a fejét”, ami „megroppantotta a Semmelweis Egyetem szellemi gerincét”. Merkely Béla nem akarta kommentálni a szavait.
2:15
Híradó
2023. január 24. 18:59

Törökország vétóval fenyegeti a svédek NATO-csatlakozását

Törökország nem támogatja Svédország NATO-csatlakozását – jelentette be Erdogan török elnök. Ankara azzal indokolja az elutasítást, hogy a svéd hatóságok nem akadályozták meg egy stockholmi tüntetésen a Korán nyilvános elégetését. A török vétófenyegetés a finnek csatlakozását is negatívan érintheti, akik az Ukrajna elleni orosz támadás után a svédekkel együtt kérték felvételüket a szövetségbe.
2:20
Híradó
2023. január 24. 18:54

Majdnem mindennap meghal egy nő méhnyakrákban Magyarországon, a nőknek mégis csak harminc százaléka megy el szűrésre

Majdnem mindennap meghal egy nő Magyarországon méhnyakrákban, pedig ez megelőzhető lenne. A betegség gyógyítható, ha időben kiderül. A szűrővizsgálatok fontosságára szeretné felhívni a figyelmet az Európai Méhnyakrák Megelőzési Héten a Mályvavirág Alapítvány. Azt szeretnék elérni, hogy a mostani 30 százaléknál több nő menjen el évente a rövid, fájdalommentes szűrővizsgálatra.  
2:40
Híradó
2023. január 24. 18:50

Varga Judit neve is elhangzik a Schadl-Völner ügyben kiszivárgott felvételeken

Varga Judit neve is elhangzik azokon a kiszivárgott felvételeken, melyek a Schadl-Völner ügyben jutottak a Blikk birtokába. Az igazságügyi minisztert Schadl György említette meg egy telefonbeszélgetésben. Azt mondta, egy végrehajtó azzal fenyegetőzik, hogy bűnpártolásért feljelenti Varga Juditot. A végrehajtói kar elnöke erről az Igazságügyi Minisztérium egyik munkatársának beszélt telefonon. 
2:12
Híradó
2023. január 24. 18:47

Kalapáccsal a kezében várta a TEK-eseket a fenyegetőző

Rendőrök közé hajított egy kalapácsot egy férfi Heves megyében. Csak a szerencsén múlt, hogy senki sem sérült meg, a férfit hétfőn emberölési kísérlet miatt tartóztatták le. Nyírbátorban három napja egy másik férfi azzal fenyegetőzött, hogy újabb rendőrgyilkosság lesz. Az nem tetszett neki, hogy a hétvégén kimentek a házához a körözés alatt álló lányáért. A fenyegetőzőt már el is ítélték. Tavaly országszerte összesen 280 esetben támadtak rendőrökre.
2:08
Híradó
2023. január 24. 18:30

Ryanair-vezér: Ha marad a repülésre kivetett különadó, azt az utasokra terheli a cég

Nem szünteti meg a repülésre kivetett különadót a 18. kerületi önkormányzat, hiába kezdeményezett emiatt eljárást a Fővárosi Kormányhivatalnál a Budapest Airport. Január elseje óta utasonként ezer forintot fizettet az önkormányzat. Ha marad az adó, azt az utasokra terheli a Ryanair – ezt a cég vezérigazgatója válaszolta a Híradó kérdésére. Michael O'Leary Budapesten arról beszélt, azt reméli, hogy a kerületi különadót a kormány, a kormány által kiszabott különadót pedig az Alkotmánybíróság vonatja majd vissza.
2:12
Híradó
2023. január 24. 18:24

A brutális csépai rablógyilkosság egyik vádlottja szerint azért nem lehet ő gyilkos, mert éppen akkor a szomszéd faluban játékgépezett

Épp játékgépezett a szomszéd faluban, ezért nem lehet ő a gyilkos – ezzel védekezik a brutális csépai rablógyilkosság egyik vádlottja.  Az ügyészség szerint a férfi és egyik rokona még 2008-ban törtek rá egy idős asszonyra, akit megvertek, megfojtottak, majd kifosztottak. A rendőrök 12 év után, egy DNS-nyom alapján tudták azonosítani az egyik támadót, akit novemberben 14 és fél évre ítéltek. Társa ügyét most kezdték tárgyalni.