Belföld

Schadl György: Gyakorlatilag lesz*pott az ember

rtl.hurtl.hu

2023. január 25. 6:43

Újabb hangfelvételek kerültek napvilágra a Schadl-Völner ügyként ismertté vált korrupciós botrányban. 

Újabb részleteket közölt a Blikk azokból a hanganyagokból, amely a Schadl–Völner-ügyben jutottak a lap birtokába. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, valamint a fideszes Völner Pál, volt igazságügyi államtitkár ellen korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. A vádirat szerint Schadl majdnem egymilliárd forint illegális jövedelemre tett szert a Völner Pállal kialakított korrupciós kapcsolata révén, Völner Pál pedig legalább 83 millió forint illegális jövedelemhez jutott.

Ahogyan korábban az RTL Híradó is beszámolt róla, a Blikk birtokába jutott hangfelvételeken Varga Judit igazságügyi miniszter neve is elhangzott:


Most a lap újabb hangfelvételeket mutatott be, ezúttal Schadl György egyik barátjával, R.-rel beszélt, aki szintén vádlott lett a büntetőeljárásban. Az illető megpróbálta egy felnőttképzéssel foglalkozó iskola engedélyét elintéztetni Schadl segítségével Völner Pál által, hogy busás összeghez jussanak. R. jól ismerte Schadl Györgyöt, más ügyeibe is belefolyt. Sőt, R. volt az, aki figyelmeztette a végrehajtói kar első emberét, hogy „áskálódnak” ellene.

Völner–Schadl-iratok az rtl.hu-n 

Az rtl.hu birtokába került hanganyagok és dokumentumok alapján beszámoltunk arról, hogy „nem beazonosítható személyi körrel” akart kapcsolatba lépni a börtönből Schadl György, tőlük pedig azt várta a végrehajtói kar elnöke, hogy előmozdítsák az ügyét. A várt segítség elmaradása esetén pedig „60-70 országgyűlési képviselő feldobása” is felmerült.  

Schadl György egy másik beszélgetés során a feleségén keresztül azt üzente valakinek: „nyalogassa körbe a barátaimat, hogy haladjunk az üggyel”.  

Az rtl.hu megszerezte Völner Pál volt igazságügyi államtitkár tavaly márciusi, írásbeli vallomását, aminek alapján arról is beszámoltunk, hogy Völner például megpróbált közbenjárni egy iskola engedélyének megszerzésekor, valamint pályázati pénzhez segített volna egy találmányt is. Utóbbiról azt állította, hogy ha ezt a fejlesztést sikerülne megvalósítani, akkor az egész ország jól járna. 

„El fogom mondani, hol van most, hol kapta a vizsgálatot, hogy mitől fél, mi alól akar kibújni, az eredeti papírok, a feljelentés, amit el akar küldeni a miniszter asszonynak. Hogy ki az embere, hogy a parlamenti csávónak mennyit ad, hogy vigye oda Orbánhoz, hogy kitálaljon… És ígértem a két gyereknek három-három kilót, azért mondtam tegnap a hatot. Én azt gondolom, ez nem egy sátáni összeg” – mondta R. a beszélgetés egy pontján Schadl Györgynek, akihez be is jelentkezett az emlegetett férfi. Miután Schadl beszélt a Zs. betűvel jelzett személlyel, visszahívta R.-t és azt mondta: Zs. mindenképpen találkozni akar vele.

„Mondtam neki, hogy a hét nem olyan jó. De hogy nagyon fontos lenne. Mondtam, hogy hát értem, de nekem nem olyan jó ez a hét... Azt gondolom, hogy az nem fog megtörténni… Ez a nagy trükk, hogy ott próbál valami hülyeséget kiszedni belőlem, valami olyasmit kimondatni, kifacsartatni, amivel tud b.szakodni … Gyakorlatilag lesz.pott az ember… Gyuri, légy szíves, nagyon szépen köszönöm, nagyon aranyos vagy” – mondta Schadl György, aki sietett bebiztosítani magát Völner Pál révén Varga Judit igazságügyi miniszternél.

Schadl: „Valamikor esetleg, úgy hétfő-kedd-szerda körül tudunk beszélni egy tíz percet jó miniszter asszonnyal?”

Völner: „Jó megpróbálok akkor bejelentkezni nála… És te akarsz beszélni vele?”

Schadl: „De úgy, hogy te is ott legyél azért.”

Völner: „Mit jelöljünk meg neki?”

Schadl: „A tényleges téma a következő. Itt elindultak ugye ezek a felfüggesztések, fegyelmi eljárások, és nagyon barátságtalan reakciók vannak. Majd neked személyesen elmondom, de már ilyen fenyegetésekig mennek, meg közölték, hogy mindenkit lejáratnak, meg…”

Völner: „Én nagyon szívesen kezelem. Ha van ilyen, a minisztérium nem hagyja szó nélkül.”

Schadl: „Pont O. úr cirkuszol ezen… Mindenki csal, mindenki szemét, rohadék.”

Völner: „Ez az én szintem, nem kell felemelnünk.”

Amikor Schadl megjegyezte, hogy sajtóbotrányt is akarnak csinálni, Völner Pál megnyugtatta, hogy a sajtó részét viszi, és ha kell reagálnak akármelyik fórumon. A volt államtitkár tehát kiállt Schadl György mellett, aki azonban még akkor sem tudta félvállról venni O. úr „cirkuszát”. Tudni akarta ugyanis, hogy az kivel, kikkel találkozik, ezért egy videót kért, R. pedig vállalta annak elkészítését.

A Schadl-Völner botrány egyik érdekes mellékszála volt, hogy amikor a rendőrök házkutatást tartottak a végrehajtói kar elnökénél, akkor kompromittáló felvételeket találtak a páncélszekrényben. Az rtl.hu által megszerzett hivatalos leírás szerint:

Egy férfi egy nővel szexuális aktust folytat egy ágyon, egy tükrös-tolóajtós szekrény mellett. Ezt az aktust egy másik személy fényképezi, ő is látszik a felvételen. Mindannyian meztelenek.

A fényképek mellett kinyomtatott üzenetek és két DVD is volt a páncélszekrényben, utóbbiakra egy közszereplő vezetéknevét írták. Az ügyészség akkor úgy fogalmazott, „a lefoglalt boríték egy közéleti személyre nézve kompromittáló adatokat és feltehetően kompromittáló videófelvételt is tartalmaz”. Az ügyészség azt állapította meg, hogy a felvételeknek nincs közük az ügyhöz, ezért megsemmisítették azokat.

Nyitókép: Soós Lajos / MTI

#Belföld#schadl györgy#völner pál#fidesz#varga judit