Híradó

Az egyik orvos nyugdíjba megy, a másik felmond, háziorvos nélkül marad Fót egy része

Daróczi DóraDaróczi Dóra

2023. január 24. 19:42

Mindkét háziorvos távozik a Fóthoz tartozó Kisalag rendelőjéből. Egyikük nyugdíjba megy, így a másik orvosra maradna 4 ezer ember ellátása, de ő ezt nem vállalja. Nem ez azonban felmondásának egyetlen oka, a magas rezsivel és az ügyeleti rendszer átalakításával is indokolta döntését egy Facebook-posztban. Ha nem sikerül gyors megoldást találnia az önkormányzatnak, nyár elejéig marad. Az önkormányzat próbálja pótolni a nyugdíjba vonuló orvost, és plusz támogatást is ígérnek a praxisnak.

Fóthoz tartozó négyezer lelkes Kisalag városrésznek két háziorvosa van. Egyikük azonban tegnap a rendelő Facebook oldalán jelentette be, hogy hamarosan egy sem lehet. Az idősebb orvos ugyanis nyugdíjba megy, a másik pedig tartósan nem tudja vállalni két körzet betegeit, így felbontja a szerződését az önkormányzattal.

„Most a két kisalagi háziorvos kiesik, az azt jelenti, hogy csak az öregfaluban, illetve a Szent Benedek parkban lévő egyészségügyi központban maradnak háziorvosok. A kisalagiaknak, főleg az idősebbeknek nehezebb az utazás, de nekik oda el kell jutni, ez plusz idő, plusz energia, plusz várakozás” – mondta egy helybéli férfi.

A helyiek a Híradónak azt mondták, így sokkal több teher hárul majd a többi fóti háziorvosra, ráadásul többségük hamarosan szintén nyugdíjas korú lesz.

„Jelen pillanatban 4 időskorú doktor úr van Fóton, egy 21 ezer lakosú városban, akik mind szépkorúak, tehát bármikor fennállhat, hogy ők igénybe veszik a jogos pihenőjüket. Én teljes mértékben a doktor úr mellett állok, és egyetértek abban, hogy ez a betegellátás rovására mehet” – mondta egy asszony a Híradónak.

A fiatal orvos nem csak azért bontott szerződést az önkormányzattal, mert egyedül kéne ellátnia a betegeket. Azt is közölte, 

segítség nélkül nem tudják fizetni a rendelő megemelkedett rezsijét, ezen kívül az új ügyeleti rendszert is problémásnak tartja.

 A két háziorvos június végéig marad, ha addig nem sikerül megoldást találni a problémákra.

A távozó háziorvos nem akart nyilatkozni Híradónknak.

Fót egyik önkormányzati képviselője azt mondta, igyekeznek plusz támogatást biztosítani a praxisnak, mert meg akarják tartani az orvosukat.

„Itt maradt az önkormányzat, minden önkormányzat arra, hogy megpróbálja ezeket a feladatokat megoldani. Nem mi tehetünk az egészségügyi átszervezésről, nem mi tehetünk a magas energiaárakról. Nem mi tehetünk arról, hogy egy háziorvosi praxis képtelen kigazdálkodni, mert a finanszírozás alapján nem tud annyi tartalékot képezni” – panaszolja Vargha Nóra.

Az önkormányzat most lázasan keres új háziorvost a nyugdíjba vonuló helyére, hogy maradjon a másik orvos is.

Az ügyben kerestük a kormányt is, de nem válaszoltak.

#Híradó#Videó#háziorvosi praxis#fót#rtl#top hírek