Legfrissebb tartalmak

Belföld
2023. március 10. 6:02

Pert vesztett a kórház hat és fél évvel azután, hogy a negyvenkilósra lefogyott, 21 éves János meghalt

A fiú még mosolyogva, busszal ment be a kórházba. Három nappal később súlyos, életveszélyes állapotban vitték át az intenzív osztályra, ahol másnap meghalt. A szülők a halála óta küzdöttek azért, hogy felelőst találjanak. Az ítélet az ellátás rendszerszintű problémáira világított rá. A TASZ szerint sokkal kevesebben vágnak bele betegjogi perekbe, mint akiket jogsérelem ér.
4:58
Fókusz
2023. március 9. 19:57

Amióta Lovas Rozi labdarúgó edzőt alakít, többször hívták szakkomentátornak focimeccsre

A mindent eldöntő meccsre készülnek a csemberiek Tónival, a Gólkirályság március 11-ei évadzáró részében. A Tóni, vagyis Lovas Rozi általa irányított Csember Fc tagjai között több színész is komoly sportolói múlttal játssza szerepét. Ezúttal azonban tényleg focizniuk kellett. A való életben a Csemberieket a Médiaválogatott hívta ki közös focizásra, ahol Katus Attila, Vajtó Lajos, Beleznay Endre és Sipos Péter voltak a főbb játékosok.
5:11
Fókusz
2023. március 9. 19:38

Egy fellépésért hatmillió forint? Jól hangzik, de a valóságban másképp néz ki

Hatmillió 350 ezer forintot kér egy fellépésért Azariah. Fluorék a Wellhelloval csaknem ötmillióért adnak egy koncertet, de az interneten keringő fizetési lista szerint az X-Faktor felfedezettje, Manuel műsora is majdnem hárommillió forintba kerül. A Fókuszban a legjobban kereső magyar előadók közül Fluor és Wolf Kati is tabuk nélkül beszél a gázsijáról.
5:29
Fókusz
2023. március 9. 19:36

Mezei Lédáék tengerparti, Vastag Csabáék hagyományos esküvőt szeretnének

Hagyományos lagzit terveznek Vastag Csabáék, de szűk családi és baráti körrel. VV Merciék szabadtéri nyári lakodalomra készülnek valahol Budapest környékén. A legformabontóbb a Keresztanyu színésznője, Mezei Léda és vőlegénye, akik egy európai tengerparton mondják majd ki a boldogító igent. Egyre többen gondolkodnak hozzájuk hasonlóan és vesznek repülőjegyet, hogy külföldön fogadjanak örök hűséget.
2:33
Híradó
2023. március 9. 18:59

„Ezeket a megbízásokat megkaphatják a kormányzathoz közel álló érdekcsoportok” – a közgazdász károsnak tartja, hogy akkumulátor-nagyhatalommá válna Magyarország

Rákkeltő anyagokkal súlyosan veszélyeztette 13 dolgozóját a dél-koreai akkumulátor-újrahasznosító üzem Bátonyterenyén, ezért a munkavédelmi hatóság nyolc és fél millió forintra bírságolta – erről az Átlátszó írt először. Közben a kormány továbbra is kitart amellett, hogy akkumulátor-nagyhatalommá tegye Magyarországot. A Nemzeti Bank elnöke szerint ez pénzügyi csapda, és a Híradónknak nyilatkozó közgazdász is károsnak tartja.
2:26
Híradó
2023. március 9. 18:50

Orbán Viktor Olaszországban: Hadházy Ákos szerint a kerülőút minimum 4-5 millió forintba került a magyar államnak

A honvédségi repülőjével utazott olaszországi magánprogramjára Orbán Viktor – ismerte el Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón. Szerinte azért jártak el így, mert a kormányfő hivatalos úton volt Egyiptomban és onnan hazafelé tette ki a gép Pisában. Hadházy Ákos független képviselő azt mondta, Pisa nem esik útba Kairóból Budapestre, a kerülőút pedig milliókba került az adófizetőknek. Azt továbbra sem tudni, hogy ezért fizetett-e a miniszterelnök.
2:55
Híradó
2023. március 9. 18:47

Orbán Viktor fél éve még a munkanélküliségtől féltette a dolgozókat, ma már másképp gondolja

Még 500 ezer dolgozóra van szüksége az országnak – jelentette be a miniszterelnök, miközben rekordközelire méri a foglalkoztatást a KSH. Orbán Viktor az Iparkamara gazdasági évnyitóján azt mondta, kötelessége összehangolni a kormány és a jegybank intézkedéseit. Úgy fogalmazott, különben a lovak szétfutnak és a kocsi árokban köt ki. A jegybankelnök szerdán a Parlamentben bírálta a gazdaságpolitikát, amely szerinte gerjeszti az inflációt.    
1:38
Híradó
2023. március 9. 18:46

A kórház szerint nem szűnt meg a sürgősségi betegellátás Ajkán, csak átalakult

Azonnali hatállyal megszüntette a sürgősségi osztályt Ajkán a Nemzeti Népegészségügyi Intézet. Arra hivatkoztak, hogy a folyamatos betegellátás hiánya akár életveszélyes helyzetet is okozhat. A kórház főigazgatója szerint az osztály megszűnése nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincs náluk sürgősségi betegellátás. Komáromi Zoltán DK-s politikus szerint azonban nem mindegy, milyen színvonalú az ellátás.
1:54
Híradó
2023. március 9. 18:41

Egy hónapra elegendő pénze maradt a kórházban fekvő gyerekeknek segítő Nevetnikék Alapítványnak

Már csak egy hónapra elég a pénze a pécsi Nevetnikék Alapítványnak, amely 2008 óta azon dolgozik, hogy vidámabbá tegye a kórházban fekvő gyerekek napjait. A szervezet két éve került először bajba, akkor el kellett költözniük a régi helyükről. Közösségi összefogásból vettek meg és újítottak fel egy házat, ahol működni tudtak. Mostanra azonban többek között a megemelkedett rezsiköltségek miatt van fogytán a pénzük. Ismét támogatókat keresnek.
2:08
Híradó
2023. március 9. 18:38

Lelőttek a rendőrök egy szélsőséges nézeteket valló amerikai férfit

Életével fizetett szélsőséges nézeteiért egy amerikai férfi. Egy olyan mozgalom tagja volt, amely nem ismeri el az amerikai kormányzat fennhatóságát, a törvényeket. Autóján nem volt megfelelő rendszám, ami miatt járőrök igazoltatták, de ellenállt és végül lelőtték. A rendőrség szerint fegyver volt nála és fenyegetően lépett fel. Hogy ezt bizonyítsák, nyilvánosságra hozták a testkamerafelvételeket.
1:42
Híradó
2023. március 9. 18:31

Akár életveszélyesek is lehetnek: nyílméregbékákat találtak egy szlovén autóban az M7-esen

Nyílméregbékákat találtak a NAV-osok egy szlovén autóban az M7-es autópályán. A sofőr azt mondta, hogy a különös házikedvenceket Budapesten vásárolta, saját magának. Egy-egy ilyen állat akár annyi mérget is termelhet, ami több emberrel is végezhet, a fogságban tartott egyedek azonban ártalmatlanok. Mivel ez esetben semmilyen papírjuk nem volt, nem lehet tudni, hogy az állatok veszélyesek-e.
1:38
Híradó
2023. március 9. 18:22

Több mint 1,5 millió forint értékben lopott drága parfümöket hónapokon keresztül egy öt nőből álló bűnbanda

Több mint másfél millió forint értékben lopott hónapokon keresztül zömében drága parfümöket 5 nő Siófokon és környékén. Kisebb boltokból, benzinkútról is elemelték azt, ami megtetszett nekik. A Híradó úgy tudja, a banda egyik tagja csak 17 éves volt. Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás miatt emeltek vádat ellenük. A fiatalkorú vádlottal szemben javítóintézeti nevelést, míg társaival szemben végrehajtandó, illetve felfüggesztett börtönbüntetéseket, továbbá közérdekű munka büntetést indítványoztak.
1:52
Híradó
2023. március 9. 18:20

Tagadta a gyilkosságot a salgótarjáni nő, aki 71 késszúrással végezhetett idős anyjával

Tagadott a bíróságon az anyja megölésével vádolt salgótarjáni nő. Az ügyészség 15 évre küldte volna fegyházba az asszonyt, aki a vád szerint 71 késszúrással végzett idős anyjával tavaly márciusban, miután összevesztek. Ezután maga hívta a rendőröket. A tragédia után a szomszédok a Híradónak azt mondták, a nő régóta neheztelt az anyjára.