Legfrissebb tartalmak

1:57
Portré
2023. március 19. 16:30

„El tudtam fogadni a tényt, hogy a bántalmazás megtörtént” – Manuel elmondta, miért nem találkozott évek óta az apjával

A keresztény családban felnőtt énekes, az X-Faktor felfedezettje a Portréban elmondta, pszichológushoz jár, hogy fejlődhessen. Szociálisan szorongó típusnak tartja magát, amikor a mentorok elé állt, csak az járt a fejében, hogy tikkel a bal szeme. Manuel arról is beszélt Barabás Évinek, hogy szerinte mi a legnagyobb félelem a generációjában.
Életmód
2023. március 19. 15:16

„Gondolkodj pozitívan!”, „Túl sokat agyalsz!” – 31 mondat, amit sose mondj mentális nehézségekkel küzdő szeretteidnek, és 7 olyan, amivel valóban segíthetsz

Számos kéretlen jó tanácsot, akaratlanul is bántó reakciót kapnak a traumából felépülők vagy éppen a mentális betegséggel együtt élők, ha kicsit is mesélnek a helyzetükről valakinek. Nem árt tehát egy kicsit utánajárni annak, hogyan segíthetünk jól, ha a környezetünkben valaki lelki természetű gondokkal küszködik. Nem is kell túlgondolni – a szakember szerint sokszor a jelenlét és az értő figyelem a legtöbb, amit adhatunk. 
24:58
Magazin
2023. március 19. 11:45

Célirány 2023-03-19

Schönekker László műsorvezető keresztül-kasul beutazza hazánkat Soprontól Mátészalkáig, vagy éppen Esztergomtól Szegedig. Laci mindenre figyel, ami érdekes lehet: szinte mindent kipróbál, felpróbál és a hasát sem kíméli. Szakértők bevonásával, ha kell ablakot cserél, játszóteret épít, fotósnak áll, tekeri a drótszamarakat, parolázik a polgármesterekkel, medencébe csobban, és akár még egy repülő szárnyán is végigsétál – csak azért, hogy hiteles képet adjon arról, mit érdemes kipróbálni és mire kell ügyelnünk mindennapi életünk során. 
Tudomány-Tech
2023. március 19. 11:05

A visszaúton mindannyian életüket vesztették – ritkán látott fotókon elevenedik meg az Antarktisz meghódítása

Páratlan fényképgyűjteményt tett közkinccsé nemrég az Ausztrál Nemzeti Levéltár (National Archives of Australia, NAA): a 20. század elején készült felvételek az Antarktisz felfedezésének hőskorát elevenítik meg, amikor brit, ausztrál, új-zélandi kalandorok igyekeztek minél mélyebbre hatolni a Déli-sarkvidék csupa hó és jég birodalmába.